Sk8er (boy)friends ~Reki x Langa~

"Hátha nem bukok meg"

-Csak tudod azt nem értem, ki találta ki, hogy ilyen borzasztóan irritáló hangja legyen egy ébresztőórának. -panaszkodtam a mindennapos reggeli gyötrelmeimről Langának, ahogy a suli felé sétáltunk... Igen még mindig nem kaptam vissza a deszkám, és nem csak hogy bezárta anyám a garázst, de szó szerint lelakatolta elöttem a bejáratot. Tényleg nagyon aggodhat miattam, de ha ez így megy tovább mentális problémáim lesznek a deszkaelvonástól. Arról nem is beszélve, hogy az S-ben sem voltam már majdnem egy hete.

-Nem reagálsz te túl egy kicsit mindent? . -vágta rá egyhangúan a mellettem sétáló. Én pedig csak a szememet forgattam ahogy az ajkaim egy lágy mosolyra húztak. 

Már megvan néhány napja annak, hogy egymásba botlottunk az útcán Langával, és egyre többet futunk össze az iskola felé menet is, haza pedig szinte mindig együtt megyünk. Viszont még mindig nagyon hallgatag azzal kapcsolatban miért is költöztek ide, vagy milyen volt anno Kanadában. Nem is tudom, úgy látszik, mintha tartaná tőlem a távolságot, azonban egyre többet beszél hozzám, habár legfőképpen csak oltogat.
Alapból nem tünik valami szociális tipusnak, így meplepett milyen jól kijövünk. Jaj, nagyon meg kéne tanítanom deszkázni, de félek nem díjazná az ötletem, szinte semmi nem képes lázba hozni a srácot. -a gondolataim közül egy egy hirtelen érintés ránt ki, Langa egyszercsak elkapta a vállam, és megállított.

-Vigyázz Reki! -kiálltott hirtelen, de ahogy kimondta egy száguldó kocsi húzott el elötünk - Oh anyám - sóhajtott- Nem is csodálkozom, hogy így le vagy sérülve. Mindig valahol máshol jársz fejben. - tette hozzá, néhány másodperc után.

-Hékás! - Siettem gyorsan utánna, mivel máris pár lépéssel elöttem járt. -Pont te beszélsz?! -boxoltam bele játékosan a vállába -Úgy nézel ki minden órán, mint egy kiégett, negyvenes irodista.

-Legalább próbálom tettetni hogy figyelek, nemcsak firkálgatok meg bámulok ki az ablakon. -mondta szemrehányóan, egyenesen rám nézve- Amúgy meg -gondolkodott el egy pillanatra- Hogyan is ficamodott ki a karod? Még nem is kérdeztem.

-Harci sérülés! -fordulok felé és jelentem ki megbánás nélkül. De válaszul csak egy "te teljesen hülye vagy" pillantást kaptam.

-Gondolhattam volna. -tette hozzá végül, miközben haloványan, de eleresztett egy mosolyt.

-Hi hi -kuncogtam a megjegyzésén- Gördeszkáztam és hát váratlan dolgok történtek -tettem hozzá kínosan majd  félrepillantottam és az orrom alatti részt kezdtem dörzsölni.

-Szeretsz? -kérdezte- Mármint gördeszkázni.

-Ah milyen kérdés ez! -kiálltottam fel hírtelen felindulásból- Imádok deszkázni, ha tehetném most is itt süvítenék végig és ugratnám át a létező összes padot meg kerítést! Meg kerülgetném a kocsikat. De a kedvencem mikor egy korláton süvítek le. Olyan szabadnak érzed magad, miközben csak gurulsz és gurulsz, és gyorsabban és gyorsabban! -beszéltem izgatottan miközben mindenféle kézjellel imitáltam a mondandómat. -De amíg le nem szedik a kötésem el vagyok tíltva életem minden boldogságától - hajtottam le a fejem, ahogy eszembe jutott a helyzet.

-Oh...-hallottam meg hírtelen Langa hangját, aki eddig csak tágranyílt szemekkel figyelte a mindenféle gesztikulációmiat.

-Nem számít hányszor esek el, vagy mimet töröm ripityára, a deszkázás annyira boldoggá tesz, hogy mindennel felér -mondtam egy hatalmas vigyorral az arcomon. És ahogy ránéztem láttam a meglepettséget és a csillogást a szemében, de mielött megszólalhatott volna...

-Yoo, Reki! -köszönt rám az egyik osztálytársam- Oh hellóka új gyerek - tette hozzá mikor kiszúrta Langát.

-Szevasz Yuki! Nem is tudtam hogy errefele laksz -néztem rá meglepetten.

-csakmert te soha senkit nem veszel észre magad körül -jelentette ki egy sóhajtás közepette, mire én csak kínosan elvigyorodtam. - Viszont most nem otthonról jöttem, más dolgom volt errefelé. - tette hozzá egy öntelt, perverz mosoly kíséretében. De valszeg megbánta hogy ennyire erős utalást tett, mivel az út hátralévő részében nem volt egy perc nyugta sem tőlem.

Esküdni mernék hogy minden nap látom a felügyelő tanár arcán azt az önelégült vigyort mikor gördeszka nélkül, egyik lábamat a másik után vonszolva lépek be az iskola fém tolóajtós kapuján. Legalább ő élvezi a nyomoromat. -gondolkodtam el ahogy beléptünk a suli területére, majd felnéztem az iskola üresen tornyosuló, unott kinézetű kapuira.

Milyen jól nézne ki a suli ha tetőtől talpig ha be lenne graffiti-vel tolva. Nem is értem hogy tudja megálni a sok kis punk errefelé, hogy ne fessen rá semmit. Szinte a képébe ordítja az embernek, hogy " FEJEZZÉTEK KI MAGATOKAT RAJTAM!! " -hangoztattam magam

-Hmm... Ha szerinted ezt mondják.-tette hozzá a lehető legunottabb arckifejezéssel Langa

-Mm... Szerinted mit sugallnak? -kérdeztem szarkasztikusan, zsebre vágott kézzel, közelebb hajolva a nellettem sétálóhoz.

-Mondjuk -nézett fel a magas épületre- hogy elég hűvös van a termekben. -mondta meggyőződéssel, majd a suli oldalán sorakozó nyitott ablakokra szegezte tekintetét.

-Komolyan...? -motyogtam magamban.

A külváros keleti részének legmagasabb épülete, a helyi gimnázium melynek tetejéről pompás látványban mutatkozik a város ezen része. A jó hosszan elnyúló utcákon egymás mellett áló hagyományos építésű házak, éttermek és üzletek helyezkednek el, körölöttük pedig magasra nyújtózó fák vannak ültetve. Néhol pedig rendhagyóan emelkedik ki a kanyargós utcák mentén egy-egy kosárpája vagy kisebb park. Tipikusan ebédszünetben özönlik el a suli tetejét az iskola diákjai.

-Hé Reki? -nézett rám Langa csillogó szemekkel- Az ott egy igazi japán bento?

-Neked nem csinálnak ilyet otthon? -kérdeztem félig tömött pofával

-Anyám korán kel és indul dolgozni, szinte minden nap -mondta egy sóhajtás közepette és lehajtotta a fejét.

-Azért te sem fogsz éhen halni... -mondtam kellemetlenűl vigyorogva, ahogy ránéztem a két zacskó nasira a mellette, a földön.

Mikor visszaértünk a terembe csak unottan ledobtam magam a helyemre, az ablak mellé a hátsó sorba, majd egy fájdalmasat  nyögve, belevágtam a fejemet az előttem lévő asztallapba.

-Oh tényleg! -szolalt meg hirtelen mögöttem Langa- Most angol óránk lesz -nézett rám egy sajnálkozó arckifejezéssel, de látszott rajta hogy belűl röhög a nyomoromon.

-Nemis az zavar, vagyis nem csak az -nyöszörögtem neki- holnapra kell leadnunk a beadandóinkat, és még bele sem kezdtem -temettem bele a fejem az asztalon lévő füzeteim közé

-Ha ennyire nem megy, csak szolj és segítek. -nézett rám egy kedvesen

-Rendes tőled, de angolból tényleg menthetetlen vagyok.

-Ja, menthetetlenűl lusta -vágta hozzám, de még csak időt sem hagyott, hogy visszaszoljak, a kijelentése után. -háromra átmegyek. - tette hozzá végül teljesen higgattan. Én meg csak ültem ott szégyenemben. De legalább, hátha nem bukok meg.

🍒