Az élet csupa meglepetés

1. rész 《Megfulladok》

- Lassan itthon.

- Szia Amelia. - köszön a lépcsőről lefelé tartó Gabe.

- Szia.

- Ugye a kedvenc villámat tetted oda? - kérdezi és keresztbe teszi a kezét a mellkasán.

- Persze. - mondom neki.

- Mit eszünk anyu? - kérdezi miközben leül az ebédlő asztalhoz.

- Rántott húst, sültkrumplival a kedvenced. - mondja és hozza egy tálban a húst és egy tálban a sültkrumplit.

- Megjött apu. - kiált fel Gabe mikor meglátja a kocsi fényszóróját.

- Sziasztok. - lép be nemsokkal később apu.

- Szia. - köszönök mosolyogva.

- Szia apu. - köszön hevesen integetve Gabe. Apu anyuhoz lép, hogy megpuszilja, majd Rebecca felé fordul.

- Hát te Bex? - kérdezi.

- Jöttem lopni a kaját. Tudjátok rám nem főznek otthon. - mondja mire mindenki felröhög. Ez persze nem igaz. De ő már olyan, mint egy családtag. Akkor is megterítünk neki, ha nem is eszik itt.

~~~

Mikor megszólal az ébresztőm szó szerint lecsapom. Szeptember 1-je van az első suli nap. 6.30. Egy gyors zuhany után fogat mosok, majd felveszem a tegnap előkészített ruhát. Ami egy fekete szoknya és az iskolai blúz. 'Hála az égnek, nincs egyenruha. De egyen ünneplő viszont van. Mellé egy fekete balerina cipőt. Van magassarkúm, de nem szeretem.

Már a táskámmal a kezemben megyek le a konyhába kávét készíteni, ahol Gabe eszi a reggelijét, ami egy tál müzli.

- Jó reggelt Amlelia. - köszön nyamnyogva.

- Amlelia? Ez új. - mondom neki és a kávéfőzőhöz lépek.

- Adsz egy kortyot? Ígérem nem szólok anyuéknak. - emeli a kis ujját. Reggel mindig adok neki egy kortyot. Ez a mi kis titkunk, mert ha kiderülne, hogy adok neki, anyu letépné a fejünket. Minkettőnkét.

- Elvigyelek? - fordul be anyu a konyhába.

- Nem kell, értem jön Rebecca. - mondom neki és leülök a pulthoz.

- Ma megyek megmutatni egy házat. Érte tudsz menni? - kérdezi Gabe-re utalva. Anyu ingatlanos, folyton rohan. Apu ügyvéd ő pedig sokat utazik.

- Igen. - mondom neki mosolyogva. Aztán megszólal egy hangos dudaszó.

- Ez Bex lesz. Szia öcsi. Szia anyu. - köszönök el tőlük és a hátamra veszem a táskámat és kimegyek az ajtón. - Becca szerintem már mindenki fent van. - mondom neki, mert még mindig a dudát nyomja.

- Nem baj. - mondja és nyom még egyet rajta.

- Suli után el tudsz dobni Gabe-ért? - kérdezem, amikor csatalom be a biztonsági övet.

- Eldobni eltudlak, haza hozni már nem.

- Ja, tényleg ma mész beiratkozni? - kérdezem. Rebecca már 12 éve táncol. Tavaly az egyesülete szétbomlott, így most újat keres.

- Jöhetnél te is. - mondja és visszahajt az úttestre.

- Te meghibbantál? Én és a tánc? Úgy táncolok, mint egy bot. - mondom neki.

- Csak bele kell jönnöd.

- Sajnálom, de Isten a tanúm, hogy nem megyek táncolni. Tudod, én az vagyok, aki egy könyvel beül a könyvtárba és órákon át el van magában. - mondom neki, bár ezt ő jól tudja. Ez sport dolog nem az én asztalom.