"A Wimbledon lányok maguk a megtestesült szépségek. Szerény, könnyed bájuk és kedvességük minden embert levesz a lábáról, de legfőképpen a férfiakat nyűgözi le. Azonban Delilah Wimbledon teljesen más értékeket képvisel. Mikor megpillantottam a lányt...
„Az erényeseknek mondott asszonyokat is magával sodorja olykor a vágy és szenvedély ez őrületes heve, mely akaratunk ellenére kél életre bennünk." -Honoré de Balzac
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Delilah Isabelle Wimbledon naplóbejegyzése
A kertben üldögéltem a tavaszi napsütésben, kezemben a barna, kopott naplómat szorongattam. Madarak csicsergése töltötte meg az udvart, miközben táncot járt a kis tavunkon a napsugár. A hullámzó kis tó fodrai egészen aranyszínűnek tűntek, ahogyan beszínezték a nap lágy sugarai őket. Kis aranyhalak ugráltak a tó felszínhez közeli vizében, amiket még tavaly telepítettünk a mamával. Gondolataim ezerfelé cikáztak, ám Emma Rose éles sikítása megtörte az idilli hangulatot. Unottan emeltem fel tekintetem, és az emelet felé pillantottam. Kint állt a teraszon mérgelődve, és a nevelőjének magyarázott valamit hevesen. Fejcsóválva fordultam vissza a naplóm írásához, viszont ekkor a teraszon kialakult hőbörgéshez csatlakozott a mama is. Hevesen gesztikulált és idegesen dobbantott Emma Rose, mire a mama csak kedvesen elmosolyodott. Gondolom megint az egyik ruháját szakította szét, amit a következő bálon tervezett felvenni.
— Kedvesem, nyugodj meg. Bemegyünk a városba egy óra múlva és odaadjuk a szabónak — nyugtatgatta a mama, ám Emma Rose hajthatatlan volt.
— De lejött a virág a kedvenc ruhámról! Sose lesz már olyan, mint régen — mérgelődött továbbra is.
Nagyot sóhajtva folytattam e naplóbejegyzést, azonban nem sokáig élvezhettem a csendet és nyugalmat, ugyanis Devon rontott ki az ajtón nagy gőzzel és az izgalomtól feltüzelve robogott az udvar közepére. Jane, Devon nevelője, sietve követte a húgomat, aki azonban egy kicsit se lassított volna tempóján. Hadarva beszélt nevelőjének, aki nem győzte kapkodni a fejét. Szorgosan jegyzetelt és homlokát beletörölte kötényébe, amiről jól leolvasható volt, hogy mi lesz a mai fogás.
— Annyira izgatott vagyok, Jane! Gondolj csak bele mennyi kérő lesz a vendégek között! — tapsikolt a húgom boldogan.
— Rengeteg, Devon kisasszony — mosolygott rá Jane.
— Mindent meg kell tökéletesre szerveznünk — mutogatott Devon. — Ide rózsák kellenek, ott lesz az italpult, mellette az ételek. Középen lesz a tánctér, és lehetnének lámpások felfüggesztve.
— Lámpások? — kérdezett vissza ijedten Jane, aki már tudta, hogy nem lesz egyszerű feladata. Szegény nevelő, szerintem már sokszor elgondolkodott, hogy miért hozzánk jött dolgozni.
Emma Rose, aki egészen idáig kint mérgelődött a teraszon, bement a mamával és a nevelőjével. Nos, ha idáig az volt a kérdés, hogy Jane hogyan bírja ép idegrendszerrel Devon mellett, akkor az igazi kérdés csak most következik. Catherine, Emma Rose nevelője, mégis hogyan bírja a szeleburdi húgom mellett idegekkel.
