Hol volt, hol nem volt||𝔸𝕚𝕕𝕒𝕟 𝔾𝕒𝕝𝕝𝕒𝕘𝕙𝕖𝕣 ff HUN||

VI

‐Hé menjünk át inkább az út másik oldalára‐ mondtam Aidannek.
‐Nem! -mondta Aidan majd elindult előre a lehető legbátrabban.

Ismerem Matthewt.-tudom hogy most jogosan félek. Félek viszont talán a félelmennél sokkal jobban féltem Aidant.
Tudom, hogy Matthew mindenre képes. Minden olyanra amire normális ember nem.
Többször is került bajba az iskolában azért mert annyira megvert tanulókat, hogy volt közülük olyan aki korházba került.

Miközben ezen gondolkoztam, egyre közelebb értünk egymáshoz és egyre inkább féltem. Tudtam, hogy ha most elő jön a pánik rohamom akkor esélye sincs annak, hogy Aidan ne kerüljön kórházba.
Legfőképpen ezek után, Matthew biztosan a szokásosnál is mérgesebb.

Nem volt időm tovább gondolkodni.
Már majdnem szemtől szemben álltunk Matthewal amikor Aidan elé léptem, ezzel probáltam védeni őt.

-Hé Matthew. Tudom mit akarsz és ez nem megoldás,egyébként is- szerettem volna befejezni a mondatomat amikor hirtelen egy hatalmas ütést éreztem az arcom bal felén, egy pillanattal később meg már a teljes arcom a fájdalomtól égett.
Leestem a földre, szerencsém volt, hogy a fejem már a járda mellett landolt így nem esett nagyobb bajom.
Percekig a csillagokat néztem próblátam a két fiú beszélgetését hallgatni viszont egyszerűen alig hallottam valamit, és még azt sem értettem.
A számhoz nyúltam, majd amikor elvettem a kezem véres volt az újjam. Még a szám is felszakadt.

Homályosan láttam és leírhatatlanúl fájt a fejem.
A két fiú kiabált egymással. viszont nem értettem semmit.

Miközben én majdnem tudatlanúl feküdtem a földön, Matthew egy hatalmasat bevert Aidannek, de Aidan sem hagyta magát és vissza ütött neki.

Tudtam, hogy fel kell álmom.
Összeszorítottam a fogamam majd minden erőm összeszedve sikerült felálnom a földről.

Elindultam a körülbelül két méterrel tovább lévő fiúk felé, viszont megszédűltem és újra a földre estem.
Nagyon fájt a fejem, de újra fel kellet állnom.
Összeszedtem minden erőm, megfutamodtam és a két fiú közé álltam.

Ekkor Matthew, az út szélén álló autonak lökött.

Aidant vállátol fogva a fő útra lökte.
Viszont nem volt ennyire szerencsés, mivel a hirtelen nagy sebességgel érkező autó még el is ütötte.

Ekkor egy hatalmasat sikítottam mivel nagyon megijedtem. A szemem láttára történt ez az egész.

Matthew akár csak egy gyáva kisgyerek elszaladt.  Egyben biztos voltam. Ezért többet sosem bocsátok meg neki.

Aidan mellé szaladtam, mire az autó vezetője is kiszállt, majd segíteni próbalt.
Én még mindig homályosan láttam, viszont ennek ellenére tisztában voltam azzal, hogy jelenleg Aidan semmi életjelet nem ad.

Ekkor az autó sofőrjére néztem majd kiabálni kezdtem.

-Azonnal vigyen a kórházba! - ordítottam egyensen a férfi arcába.

Tétlenül nézett rám pár másodpercig majd Aidant beültettük az anyós ülésre.
Borzasztó volt ez. Egy olyan embert akit nagyon szeretek lehet, hogy most végleg elveszítek.

Én beültem a hátsó ülésre és idő közben azon gondolkodtam, hogy hogyan tudnám értesíteni Aidan szüleit.
Sokat mesélt róluk, legfőképpen az édesanyjáról. Nagyon jó a kapcsolata  viszont az apukájával is.
Biztos voltam abban, hogy nem ülhetek csak így tétlenűl, szólnom kell a szüleinek.

Ekkor eszembe jutott, hogy van rá esély, hogy Aidan telefonjában a segélyhivó szám vagy az édesanyja vagy az édesapja száma lehet.

Ekkor előre nyúltam és Aidan zsebében matatva próbáltam megtalálni a telefonját.
Ami végül sikerült is.

Ez egyszerűbb lenne, ha tudnám a szülei számát vagy ha esetleg Aidan jelszavát.

Mielőtt még kicsörgött volna a szám vettem egy mély levegőt.
Még sosem beszéltem Aidan szüleivel és szerintem nem az lesz a legjobb első benyomás hogyha a fiúk jelenlegi helyzetéről beszélek velük.
Bármennyire is nem akartam, és ha lehetséges lett volna át adtam volna valakinek ezt a nemes feladatot.
Most viszont cselekednem kellet. Aidan miatt.

Félve a fülemhez emeltem a telefont majd reménykedtem, hogy felveszi valaki

-Szervusz édesem mondcsak- szólt bele egy női hang,akikről biztos voltam, hogy Aidan anyukája. Pont annyira kedves és nyájas hangja van ahogyan azt én elképzeltem.
Egyszerűen nem akart egy árva hang sem ki jönni a torkomon.
-Öm... Én.. Én.. nem Aidan vagyok - mondtam már majdnem a könnyeimmel kűzködve.
-Akkor miért az Aidan telefonjáról hívsz? És egyébként is minden rendben drágám? Nagyon szomorú hangod van - mondta a nő.
-Aidan... - mondtam
-Mi van Aidannel? Biztos minden rendben? - kérdezte
-A kórház fele tart... - mondtam ki nehezen
-Micsoda? Mi történt? Azonnal indulok - mondta Aidan anyja
-Egy autó és bajba került - mondtam

Ekkor a hívás megszakadt. A zsebembe tettem Aidan telefonját majd egy könnycsepp lefolyt az arcomon.
Csak előre bámultam.
Egy héttel ezelőtt sosem gondoltam volna, hogy ez fog történni.
Meg ismerek valakit, majd nagyon megkedvelem, végűl már azelőtt elveszitem mielőtt ténylegesen megismerném.

Ekkor még az eső is eleredt.
Amikor ki pillanatottam az ablakon már a kórház parkolójában álltunk, és két nővér az  autó felé rohanva közelített.