Felejteni (Haikyuu)

Huszonkettedik

- Ügyes volt, viszont későn ugrottál - jegyezte meg Kindaichi.

- Tu-tudom, ezt én is észrevettem - mondta Norio, kicsit lehajtva a fejét.

- Amit alapvetően legtöbbször használunk, az az "olvasó blokk". Ez azt jelenti, hogy csak akkor ugrasz, miután láttad, hogy a feladó kinek teszi a labdát. Ha elég gyors és pontos a mozgásod, márpedig neked az, akkor nagyon hatékony. Próbáljuk meg úgy.

Norio határozottan bólintott, majd két kezét fejmagasságba emelte, készen arra, hogy megint blokkolhasson. Amint Kunimi elindult, a szőke érezte, hogy megfeszül minden izma, szinte rendíthetetlenül állt egy helyben. Ahogy a hosszabb hajú fiú futott, és a tüskés hajúhoz ért a labda, Norio készen volt ugrani, viszont hirtelen ismét a fülében csengtek Kindaichi szavai ,,Csak akkor ugrasz, miután láttad, hogy a feladó kinek teszi a labdát.". Kindaichi összenézett Kunimi-val, majd a szélső ütő, mielőtt felugrott volna, hirtelen irányt váltott, és a jelenleg feladót játszó középső védő háta mögé futott. Norio időben volt itt, és ezúttal bal tenyere tökéletesen tudta visszatartani Kunimi lövését. Amint ismét a földön volt egy izgatott mosollyal nézett Kindaichi-ra.

- Így kell ezt! Szép volt! - dicsérte meg Kindaichi - Ezt a szintet tartsd, vagy, pont úgy, mint az előzőnél, legyen ennél is jobb.

- Az, hogy a mi rögtönzésünknek nem dőltél be, nem jelent semmit. Vannak, akik ennél sokkal nagyobb és fejlettebb dolgokra képesek - mondta Kunimi, mire Norio mosolya enyhén leszaladt az arcáról - De... ez tényleg szép volt. Viszont még nem állhatunk meg. Szombatig az idő egy csettintésként fog elrepülni, - itt a hatás kedvéért tényleg csettintett egyet - szóval alig van időd még levegőt is venni, ha tényleg be akarsz kerülni.

- Alig hiszem el, hogy van egy ilyen oldala is... lecseszve motiválás, leginkább így tudnám nevezni... - mondta halkan Kindaichi - De ha már ő is ezt akarja, akkor folytassuk.

Az órák perceknek, sőt, másodperceknek tűnve teltek el. Norio fáradtan lihegve feküdt le a füves talajra, Kindaichi mellette ült, Kunimi pedig a hálót tartó oszlopnak támaszkodva próbálta szabályozni légzését. Körülöttük már teljesen sötét volt, az utcai lámpák fehér fénye gyér fényt adott, így még éppen elláttak az orruk hegyénél egy kicsit távolabbra. Egyikük sem tudta, hány órát töltöttek gyakorlással, viszont ez nem számított. Norio már most érezte a lábában és karjában az izomlázat, amivel másnap biztosan nagyon durván meg fog küzdeni, ebben biztos volt.

- Holnap ugyanitt? - kérdezte halkan nevetve Kindaichi.

Norio már válaszra nyitotta volna a száját, de belegondolt, milyen nap is lesz a következő. Szerda... Nem akarta kihagyni a látogatást, de az edzést sem, elmondani meg méginkább nem akarta, hogy szerdánként miért nem marad bent takarítani úgy, ahogy amúgy minden nap szokta.

- Kezdhetnénk kicsit később? Nem sokkal, nagyjából egy órával. Délután sajnos más programom van, de megpróbálok sietni.

- Hm? Hát, ha megígéred, hogy itt leszel, akkor jók vagyunk - vonta meg a vállát Kunimi.

- Holnap körbekérdezek, hogy kik jelentkeztek még rajtad kívül a csapatba - ajánlotta fel Kindaichi - Nem hiszem, hogy olyan nehéz ellenfelek lennének, főleg úgy, hogy ezeket a külön edzéseket is elvállaltad.

- Ne csinálj úgy, mintha mi olyan extra jó edzést nyújtanánk - mondta Kunimi, miközben magára vette fehér kabátját - Google keresésekből raktuk össze az edzésterv nagy részét, mert mi már bőven nem ebben a korban voltunk, amikor ezt megtanultuk. Nem is a saját ötleteink. Szóval, de, lehet, hogy nagyon kemény lesz. Viszont ha mindent beleadsz, vagy mit szoktak ilyenkor mondani, nem tudom, nem motiválok embereket olyan gyakran. akkor sikerülhet.

- Woah... Ki vagy te, és mit csináltál az igazi Kunimi-val? Ő egyáltalán nem szokott ilyeneket mondani - jegyezte meg Kindaichi kikerekedett szemekkel - Bár ez az új verzió kevésbé lehangóló.

- Megnyugtatlak, az eredeti még ugyan úgy elérhető, mint az ,,új" verzió is. Az eredeti eddig egészen bevált, szóval az lesz többet használva - nézett barátjára szarkasztikusan vigyorogva - Egy szó, mint száz... ne bízd el magad csak azért, mert a csapat tagjai vagyunk, és edzünk téged. Lehet, hogy valakinek egy válogatott játékos az apja, és ő segít neki felkészülni. Csak mondom - vonta meg a vállát, miközben Norio erősen pánikszerű arckifejezését nézte - Bár erre igazán kevés az esély - gondolta át újra, mire Kindaichi felnevetett.

- Viccet félretéve, Kunimi-nak igaza van. Holnap megpróbálom megszerezni az eddigi jelentkezőket. Csütörtökön zárul le az egész, úgyhogy nem hiszem, hogy lesz majd még egy olyan utolsó pillanatos emberünk, mint te - mondta, miközben felállt a földről, és Norio felé nyújtotta a kezét, hogy felsegíthesse - De ettől függetlenül mindent bele, legyél lélegzetelállító a pályán. Az bejön az embereknek.

- Akkor holnap négykor itt - nézett hátra a válla fölött Norio, miután kiértek az öreg fém kerítésen kívülre - Ígérem, megpróbálok sietni a programommal.

- Miattunk nem kell. Magad miatt annál inkább - mondta Kunimi, majd egy ásítás kíséretében elfordult - Ti ketten mondjuk elég fárasztóak vagytok - jegyezte meg, majd Kindaichi társaságában elindult - Jó éjszakát!

- Jó éjszakát! - köszönt el egyszerre Norio és Kindaichi. 

---

Ooo, igen, ma volt időm írni, szóval két történetet is frissítettem. Egyre közelebb érünk Norio válogatójához, igyekszem felgyorsítani ezt a történetet is. Köszönöm, hogy elolvastad a fejezetet, remélem, elnyerte a tetszésed!

Üdv: Lilla