A fiók

6. lap - Decemberi idill (2020-2021, 12+)

Budapest, december 23. 19:12

Ahogy a legjobb barátnőim mellett álltam a Bazilika előtt az adventi vásáron és kortyolgattam a forralt boromat, minden egyes pillanatot kiélveztem. A hideg téli szellőt, amitől szinte lebegett a lapockáig érő, hullámos vörös hajam és majdnem lefagyott az orrom hegye. A gyönyörű karácsonyi fényeket a decemberi estében, ami az ünnepek közeledtével egyfajta meghitt hangulatot varázsol az utcáknak. Az emberek halk csevegését a vásáron, valahonnan a közelből áthallatszódó karácsonyi zenékkel keveredve. Viszont ami a legjobban hiányzott az elmúlt időszakban az a szeretteim és azon belül a legközelebbi barátaim társasága.

Ezek a képek és az egész helyzet hangulata eszembe juttatta, hogy 2020 márciusától az elmúlt időszakban mennyi mindent kellett nélkülöznöm. Nem volt könnyű, de végül mégis túléltem és most újra élvezhetem az élet habos oldalát. Sőt a több hónapnyi önkéntes karantén után hirtelen azt vettem észre, hogy ott a vásáron állva mennyire tudtam értékelni az élet olyan apró örömeit, mint egy egyszerű baráti kiruccanás.

– A Föld hívja Hannát! – vetette oda nekem Zoé félig-meddig nevetve, amikor észrevette, hogy kicsit elbambultam.

– Bocsi, nem figyeltem, miről volt szó? – kérdeztem vissza szinte reflexből ártatlanul pislogva, majd gyorsan hozzá is tettem – Mentségemre szóljon, hogy az egész korona alatt nem láttalak titeket és most olyan boldog vagyok. – A hangom közben egy olyan stílusba váltott át, hogy szinte érezni lehetett a tipikus Hanna-féle lélekig hatoló szeretet áradatot.

– Aww, milyen kis aranyos itt valaki. Mi is szeretünk – mosolygott rám Zoé, majd közelebb vonva magához, oldalról meg is ölelt.

– Igen el tudjuk képzelni, hogy milyen nehéz lehetett neked, de a lényeg, hogy most már itt vagy – tette hozzá Lívi amolyan megértő és nyugtató hangnemben, majd folytatta – Az volt a kérdés, hogy végül mi történt Áronnal?

Hogy mi történt Áronnal? Nos Áron akkor az exem volt, akivel a járvány alatt egy teljes érzelmi hullámvasutat életünk meg. Volt ott aztán szenvedés, sírás, egymás hiányolása, ami rendesen ellensúlyozta a boldog pillanatokat. Akkor még én sem tudtam pontosan, hogy mégis hogy a retekbe lehetett jellemezni a kapcsolatunkat. Csak én természetesen a két legjobb barátnőmnek szoktam kiönteni a lelkem, szóval ők szinte napról-napra figyelemmel tudták követni a Hanna-Áron drámát. Így hát akkor se tehettem máshogy, minthogy átbeszélek velük mindent, amit akkor tudtam.

– Fogalmam sincs – vágtam rá rögtön a kérdésre, aztán a gondolataim összeszedése után folytattam – Vagyis csak annyi, hogy a pár hete újra elkezdtünk csetelni és hívásozni, majd közben el is mentünk korcsolyázni a Városligetbe. Jót szórakoztunk, de aztán bár együtt mentünk haza, szinte folyamatosan ott lebegett a kínos csend és végül egy eléggé kínos ölelésfélével köszöntünk el egymástól. Mármint először nem nagyon tudtuk, hogy most mi legyen, de aztán megölelt és közben mintha adott is volna a homlokomra egy puszit – meséltem szélesen mosolyogva, ahogy visszagondoltam a kellemesnek mondható emlékre – Szóval...

– Ez de aranyos! – vágott közbe Zoé, de aztán amikor észrevette, hogy nem fejeztem be a mondandóm, kínosan a füle mögé tűrte a hátközépig érő szőke haját és a szép kék szemeivel jelezte, hogy folytassam.

– Szóval most tényleg halvány lila gőzöm sincs, hogy merre hány méter az Áron-fronton – vontam vállat szinte drámaian nagyot sóhajtva.

– Figyelj, gondolj arra hogy ez előbb vagy utóbb meg fog oldódni. Ideális esetben mindent meg tudtok majd rendesen beszélni és happy end lesz. Ha meg elbalfaszkodjátok és végül friendzone-oljátok egymást vagy valami, akkor el lehet felejteni – próbálta önteni belém a lelket a komolyabbik személyiséggel rendelkező barátnőm és a Bambi szemeibe belenézve ezek a mondatok tényleg nyugtatólag is hatottak.