Mert a szerelem egy drog, és ha eljön az idő Immunissá válunk. (Peti x Barni)

4-fogadunk barátom, fogadunk?

Másnap reggel Barni a feje mellett lévő telefonja pittyegésére ébred. Eszébe jutott az ígéret arról, hogy amint ír neki Peti ő megy, ezért azonnal a kezei közé vette az eszközt. Megnyitotta az instagramm appot, ahol írt neki a barátja.

Gaalpiet:
Szia Barni. Fent vagy?

Béraharni:
Szia pötyi, igen. Menjek?

Gaalpiet:
Hogyha ráérsz meg minden akkor
Igen.

Béraharni:
A fontos dolgokra mindig van időm;D

Gaalpiet:
❤️

Úristen. Ezt most tényleg leírtam neki? Igazából csak egy kis bók, nem eshet tőle olyan nagy bántódása, nem? Meg visszaírt rá egy szívet. Akkor biztos, hogy nem bántottam meg.

Barni kikelt az ágyából, és elindult valami ruháért. Azt nem tudta, hogy a faszik mennek-e Petihez, de minden esetre ő elmegy. Majd úgy is rákérdez. Kivett magának valami lazább ruhát, ami kényelmes lesz neki egész nap. Elment lefürdeni, fogatmosni, meg ilyen-olyan reggeli dolgokat elintézni. Amikor megvolt kiment a konyhájába és csinált magának kávét.
Nem volt sok ideje, mert látni akarta a beteg barátját, ezért most elég gyorsan végzett mindennel. Amint kész lett eltett pár cuccot magának, majd megfogta a kocsikulcsot és elhagyta a panel házat.

Barni már úton volt a barátja felé, aki valószínűleg már rég vár rá. Nyugtatta a gondolat, hogy hamarosan ott lehet vele, és boldog lesz majd miatta a kisebb. Minden rosszban van valami jó. Azt nem tudja pontosan, hogy mi okoz Petinek boldogságot, de az biztos, hogy ő a kedvére szokott járni valamivel. Lassan megérkezett a korház parkolójába, ahol érdekesen nagyon kevés autó állt, és az utcán sem voltak sokan. A fiú megint ugyan azt csinálta amikor megérkezett, mint tegnap Gio-val. Modnta, hogy hova kihez, és elengedték. A liftben egyedül volt, ami szerencse. Nem lehetett levakarni az arcáról a mosolyt, ami a kis barátja miatt volt ott. Boldog volt. Amikor kinyílt az ajtó valahogy sikerült levakarni az arcáról a mosolyt, mert elég fura csak úgy random mosolyogni egy korházban. A tizennyolcas szoba elé lépett, aminek lassan nyomta le a kilincsét. Amikor belépett még nem látta az ágyat, amin a barátja "lakik„, úgyhogy beljebb lépett a kisebb "lakásban„.
Amikor meglátta őt Peti azonnal mosolygott, majd intett neki. Ami először feltűnt a nagyobbnak, hogy Peti kezei közt ott volt az a maci, amit ő nyert neki. Valószínűleg azzal aludt. Ami másodjára feltűnt neki az volt, hogy a kisebb nem beszélt, még meg sem szólalt. Ez igazán a nagyobbnak akkor tűnt fel, amikor nem köszönt neki vissza a legjobb barátja.
Meghúzta a szemöldökét, majd mélyen a kisebb szemébe nézett.

-mi a baj Pötyi?
Nézett rá furcsán a nagyobb, nem szokása a kisebbnek ilyen csendben lenni, főleg akkor, amikor vele van. A kisebb nem tudott beszélni, ezért csak a torkára mutatott jelezve, hogy nem tud komunikálni, mert elment a hangja.

-fáj?
Egy kicsit mellétippelt. Először a zöld megrázta a fejét, de miután elgondolkodott egy kicsit bólogatott. Fájt a torka, de nem arra értette.

-igen is és nem is?
A kisebb csak tipikus "istenem, segíts rajtam!„
Szemekkel nézett, mert nem tudott beszélni. Elővette a telefonját, majd valamit elkezdett írni. Hosszasan csipogott a telefonja kijelzőjén, majd a nagyobb kezébe nyomta a telefont.

" elmemt a hangom, nem tudok beszélni, sem hangokat kiadni.:)„

Nagyobb értetlen, vagy inkább komolytalan fejjel nézett a kisebbre, aki mosolygott a nagyobb reakcióján.
-hát de te nem is nagyon szoktál beszélni. Én meg folyamatosan beszélek. Akkor hogy nem ment még el a hangom?