A harmadik terem (2. rész)

9

3 héttel később

Át lettem helyezve, méretes, gépekkel teli irodánk bűnügyi részlegére, ahol igen unalmas volt az élet. Persze, mikor jött egy-két akció, akkor még a szemem is kifolyt, annyira feszesek ezek a helyzetek. Ám volt, hogy napokig semmi.
Pont egy "semmilyen" napok sorozata volt, amikor egy Cartier elémlépett. Elég savanyú képet vágott, mire kérdőn néztem rá.
-Valami baj van?
-Nem, de Davidnek szüksége van rád - mondta az arckifejezésével megegyező hangszínnel.
-És miben, hogy ennyire mérges vagy?
Erre sóhajtott, majd az én székem mellé húzott egyet magának, leült rá, majd beszélni kezdett.
-Hát, tudod, Windowst kell tenni a laptopra a főnöknek. Most vette.
Nagyokat pislogtam, és nem tudtam hova tenni a viselkedését.
Egyszeriből a savanyú arckifejezése eltűnt, és irdatlanul nevetni kezdett.
-Vicces - mondtam mosolyogva. - Na de tényleg, mit akar?
Lenyugodott, majd egy újabb sóhaj hagyta el ajkait.
-Most gyilkoltak meg valami gazdag ürgét. A testet elvitték, de a helyszínt átkéne vizsgálni. Másnyelven, te meg ő fogtok nyomozni. Azt kérte szóljak, hogy vár a bejárat előtt.
A szívverésem egyből felgyorsult, és adrenalin töltötte meg a testemet. Eljött az én időm.
Felpattantam, és gyorsan összeszedtem a legfontosabb cuccaimat.
-Ó, végre, ez szuper! Mármint, nem az, hogy egy ember meghalt, hanem, hogy van egy ügyem.
-De remélem azért nem feledkezel meg rólam. Vagyis, rólunk.
Megálltam egy pillanatra a nagy pakolásba, és ránéztem.
-Dehogyis, az ügy után visszajövök, tudod.
Összefonta magaelőtt karjait és megemelte egyik szemöldökét.
-Hát, én ezt kétlem, de legyen. Most pedig szaladj, mert mindkettőnk az ürge sorsára kerül.

Szaladtam a bejáratig, ahol épp David valakinek írt a telefonján.
-Késtél - mondta fel sem nézve.
-Nem is mondtad hányra jöjjek - tártam szét karjaimat.
-Nem, viszont már tizenöt perce szóltam Cartiernek - tette le a telefont, majd kinyitotta az ajtót, és intett, hogy menjek ki rajta.
-Csak ketten megyünk? - kérdeztem ahogy kiértünk az utcára.
-Igen, mivel van párhuzamosan egy másik gyilkosság is.
Beültünk az autóba, majd ahogy elindult, kezdte is mondani az eddig tudott információkat.
-Szóval, az áldozatot Antonio Rivanak hívták. Hallottál már róla?
-Hmm, nem hiszem. Ki volt ő?
-Divattervező. A holttestet átvizsgálva úgy tűnt, hogy háromszor meglőtték, kettő golyó a vállába talált, míg a harmadik a combja felső részébe, ezért megfojtották.
-Elég szerencsétlen gyilkossal van dolgunk - mondtam, miközben elővettem a telefonim, hogy kikeressem az áldozatot a Googleban.
-Reméljük nyomokat is hagyott.
-A családját ki hallgatja ki?
-Nagyvalószínűséggel senki, mert a kutyáján kívül senkije nem volt.
-Micsoda??? - fordultam hirtelen felé.
-Mi a baj? - nézett rám hirtelen.
-A kutyával mi lett?
-Istenem - suttogta, majd újból az út felé nézett. - Nincs baja, a közeli állatorvosnál van kivizsgáláson.
-És utána mi lesz vele?
-Menhely?!
-Nem vehetem magamhoz? - kérdeztem könnyes szemmel.
-Olivia, te bolond vagy.
-Istenem, megölték az apját! Nem hagyhatom az árvaházba! - mondtam, miközben olvasgattam a Wikipédiát. Tipikus divattervező. Semmi más.
-Figyelj, ha te ezt tényleg komolyan gondolod, akkor Williammal beszéld meg. Engem ne fárassz a hülyeségeiddel.
Nem válaszoltam, csak kifelemeredtem az ablakon, ekkor látva, hogy a város abszolút leggazdagabb részén vagyunk. Nem meglepő.
Alig pár perc múlva a házak házánál álltunk meg, és tudtam, hogy első ügyemként nem lesz könnyű dolgom.