jongxdae_

Lehet, hogy néhányótoknak feltűnt (vagy nem), hogy lekerült Wattpadről A köztünk lévő terek c. könyvem. Ennek az az egyszerű oka van, hogy jelenleg úgy érzem, teljesen más terveim vannak vele. Kitűztem egy célt, amit egy éven belül szeretnék megvalósítani; ki szeretném adni. Rendes, valódi, papír alapú könyvként szeretném viszontlátni. Egyrészt azért, mert gyerekkori álmom az, hogy én egyszer író leszek, és halomszámra adom ki a regényeket, másrészt pedig, nagyon a szívemhez nőtt, ezért szeretnék szebb jövőt szánni ennek a kis történetnek.
          	
          	Wordben írom tovább, illetve szerkesztgetem, képeket is raktam bele, és eddig elégedett vagyok. Most járok 70 oldalnál, tehát messze még a cél, de sok ötletem van, hála az égnek. 
          	
          	Úgyhogy, így áll a helyzet. Remélem, ha majd egyszer tényleg sikerül valóra váltanom az álmom, sok emberhez eljut majd, és olyan örömmel olvassák, amilyen örömmel én írtam.
          	
          	Köszi, ha végigolvastad. Szép hétvégét!

jongxdae_

Lehet, hogy néhányótoknak feltűnt (vagy nem), hogy lekerült Wattpadről A köztünk lévő terek c. könyvem. Ennek az az egyszerű oka van, hogy jelenleg úgy érzem, teljesen más terveim vannak vele. Kitűztem egy célt, amit egy éven belül szeretnék megvalósítani; ki szeretném adni. Rendes, valódi, papír alapú könyvként szeretném viszontlátni. Egyrészt azért, mert gyerekkori álmom az, hogy én egyszer író leszek, és halomszámra adom ki a regényeket, másrészt pedig, nagyon a szívemhez nőtt, ezért szeretnék szebb jövőt szánni ennek a kis történetnek.
          
          Wordben írom tovább, illetve szerkesztgetem, képeket is raktam bele, és eddig elégedett vagyok. Most járok 70 oldalnál, tehát messze még a cél, de sok ötletem van, hála az égnek. 
          
          Úgyhogy, így áll a helyzet. Remélem, ha majd egyszer tényleg sikerül valóra váltanom az álmom, sok emberhez eljut majd, és olyan örömmel olvassák, amilyen örömmel én írtam.
          
          Köszi, ha végigolvastad. Szép hétvégét!

jongxdae_

Képzeljétek, levizsgáztam ma sebészetből és ultrahang diagnosztikából is. Emiatt csúsztam egyébként egy napot a résszel, de igyekeztem ma kirakni mindképp, örülök, hogy összejött.
          
          Azért már fokozódik a helyzet tanulás terén, de megteszek mindent, hogy ez ne menjen az írás rovására.
          
          Jó éjt mindenkinek!♥️

jongxdae_

Alakulgat már itt a sztori, kérem szépen.
          
          A következő rész fogja igazán előrevinni a dolgot, úgyhogy, ha érdekel mi lesz Nabi és Jinwoo sorsa, kukk bele!
          
          Vasárnap folytatás❤️
          
          https://www.wattpad.com/story/337221360?utm_source=android&utm_medium=link&utm_content=story_info&wp_page=story_details_button&wp_uname=jongxdae_&wp_originator=AFJ6aKvhXRBhIDufRsQ2an437xkiAc9Sd4ZveK9FVeM1TmgDUWJw7Xc2M90d8D0InAD3wn50H%2FNWFUgc0VwxVp3kOsDJxxn63v2wBu8t6c9IiO1LXz2FjNLNyomveh4G

jongxdae_

Biztos eljutott már néhányótókhoz a hír, hogy az Astro Moonbinje elment.
          
          Nem nagyon tudom, mit mondjak. Ő volt a fény, a szürke napokon, és mérhetetlenül fáj...
          
          Nem tudom, miért tetted ezt, Binnie, csak azt tudom, hogy már könnyű Neked. Legalábbis könnyebb...
          
          Még azt is tudom, hogy hiszek a Sorsban. Abban is hiszek, hogy nincsenek véletlenek. Szeretném azt hinni, hogy ez sem véletlen, és neked feladatod van valahol egész máshol, csakhogy ez sem nyugtat meg, mert Bin, annyi mindent adtál nekünk.
          
          Nem voltam itthon, amikor megtudtam a hírt, de útban visszafelé találkoztam egy cicával. Olyan volt, mint te. Fekete, de hihetetlenül bájos, gyönyörű szemekkel. Talán Te voltál, talán te küldted Őt, nem tudom, de éreztem, hogy ott vagy.
          
          Annyira kellettél volna még erre a világra, fogalmad sincs róla, de én a végletekig megértő vagyok. Tudom, hogy pihenni szerettél volna, csak azt nem gondoltam, hogy ilyen sokáig...
          
          Nagyon fogsz hiányozni, Angyalom, mert most már az vagy! Miattad erős leszek, tovább folytatom, és megyek az álmaim felé, mert tudom, hogy meg kell tennem Miattad. Nem tudom, miért, csak... ezt érzem. Miattad erős leszek...
          
          Jó éjszakát, drága Bin, kérlek, nyugodj békében...
          
          Szeretünk. Örökké.
          

Kuroi_tori_desu

@jongxdae_ Sajnos hallottam róla... És bár nem igazán ismertem őt, sem a bandát, mélységesen sajnálom, hogy elvesztettünk még egy nagyon elfáradt embert.. Nyugodjon békében...  ️
Reply

jongxdae_

Tehát kint is a "nulladik" rész. Vegyétek, vigyétek, olvassátok, és én nagyon hálás leszek!❤️‍
          
          A következő néhány rész lehetséges, hogy kicsit váratni fog majd magára, de csak azért, hogy utolérjem magam, és később ne legyen vele csúszás.
          
          További szép napot mindenkinek!♥️
          
          https://www.wattpad.com/story/337221360?utm_source=android&utm_medium=link&utm_content=story_info&wp_page=story_details_button&wp_uname=jongxdae_&wp_originator=R%2FEzNiKXNdVEq8DcBqoF%2FMLXFWyOxk17LWvDNEnGeR3wBSKE%2Fc64S9Zj57OuwqYFOaBGQg4%2Fe7bRjnfKpDa%2FVjgVWo0xXsJb291YkLLPnQVV10r2iTaM%2B%2BGt%2Bkw72jOO

jongxdae_

Sziasztok!❤️‍
          
          Már egy ideje dolgozom valamin, ami miatt már nagyon izgatott vagyok, és igazából csak szerettem volna megosztani ezt, mert néhány napja jönnek a csillagok a befejezett könyveimre, ami nagyon jólesik kicsiny lelkemnek, talán ezért éreztem késztetést, hogy ezt így bejelentsem, habár szerintem a kutyát nem érdekli, de slay✌️
          
          Úgyhogy a közeljövőben várható lesz egy projekt, amit hamarosan el is kezdek publikálni. A prológus alatt találtok majd egy kicsit nagyobb hangvételű magyarázatot, amiben leírom, miért is gondoltam én úgy, jó ötlet lesz ismét írnom, és a többi.
          
          Remélem, tetszeni fog majd nektek, és velem tartotok! További szép napot mindenkinek, aki sulizik, annak kitartást, mert most nekem is nagy szükségem lesz rá...
          
          Puszi!