its_tenali

Kicsit megkésve, de boldog új évet!
          	Köszönöm mindenkinek aki velem volt. Minden író és olvasó társamnak is. Jobb évet, mint a tavalyi én azt mondom! 
          	Ebben az évben nem sikerült több részt írnom. De több animet kinéztem, ígérem lesznek részek most egy új könyven dolgozom amit szeretnék befejezni ha úgy sikerül az időm. De persze 8.-os ként ez nehéz fél évig még van legalább 2 hétem a szünet után. Úgyhogy muszáj leszek bele húzni van még hátra pár dogám, de amint vége a fél évnek próbálom jobban darálni a részeket. Addig is vigyázzatok magatokra!
          	
          	-Tenáli 
          	-2024.01.01.

its_tenali

Kicsit megkésve, de boldog új évet!
          Köszönöm mindenkinek aki velem volt. Minden író és olvasó társamnak is. Jobb évet, mint a tavalyi én azt mondom! 
          Ebben az évben nem sikerült több részt írnom. De több animet kinéztem, ígérem lesznek részek most egy új könyven dolgozom amit szeretnék befejezni ha úgy sikerül az időm. De persze 8.-os ként ez nehéz fél évig még van legalább 2 hétem a szünet után. Úgyhogy muszáj leszek bele húzni van még hátra pár dogám, de amint vége a fél évnek próbálom jobban darálni a részeket. Addig is vigyázzatok magatokra!
          
          -Tenáli 
          -2024.01.01.

its_tenali

Hát ömm sziasztok! Mint látjátok a Bonyolult élet című könyvem lassan és egyáltalán nem büszkén, de íródik. Nem igazán tudom szóban elmagyarázzni mi az ami nem tetszik számomra benne de próbálok pozitívan hozzá állni, hogy még az elején vagyunk a könyvnek és majd később jobb lesz, de nem tudom őszintén. De ne aggódjon az aki olvasa( ha már persze van ilyen xD) lesz folytatva és írva csak valószínűleg lassan és nem biztos, hogy Bakuxoc lesz belőle bocsi.
          
          Illetve ott a másik könyvem Az én történetem című Narutos könyv ami javítás alatt lenne, dr valószínűleg ez a közel jövőben nem fog megvalósulni. Tudom azt többen olvastátok, de nem igazán tudok már úgy az animéhez kötődni, és bevallom nem is láttam az egészet. Lehet, hogy egyszer vissza térek még hozzá, sőt biztos csak nem most.
          
          Harmadjára pedig csak annyi, hogy 5 könyv van ami még pluszban írodNA hát igen 
          Ez  3 Bakuxoc könyv 1 Kenmaxoc könyv és egy Minaxoc könyv nem tudom melyiket olvasnátok szívesebben szóval írjátok le kérlek.
          
          Köszönöm, ha végig olvastad, legyen szép reggeled/napod/estéd! -Tenáli 

Jasmine_Hungary

Sziaaa❤️
          Köszönöm a listázást :3
          Remélem a könyvem elnyeri tetszésed ^^
          További szép napot! 。⁠◕⁠‿⁠◕⁠。

Jasmine_Hungary

@its_tenali Ennek örülök, remélem tetszeni fog❤️
Reply

its_tenali

@Jasmine_Hungary szia! Én köszönöm, hogy olvashatók a drága Bakugouval amint tudom elolvasom 
Reply

its_tenali

(Ez az előző post-om folytatása csak nem engedte egybe kitenni)
          
          6. Most mondhatjátok, hogy egyszere minek ennyi könyv mikor egyre alig van időm 
          2 olyan könyv van amit láthatók és olvashatók 
          3 van vázlatban ebből 2 van írás alatt 
          1 pedig tervben vagy már nem tervben 
          Ezek a könyvek nem most jelennének meg 
          Ha nem még igen sokára. 
          Mivel be akarom fejezni a könyveim és utána el kezdeni egy újat így lehet csak évek múlva jelenik meg az új könyvem hisz az a 2 könyv ami jelenleg írók és láthatók azokat nem 50 részesre tervezem ha nem több fejezetre ha így adódna, de ha végül csak 1 fejezet lesz (ami inkább valószínűbb) akkor hamarabb lesznek új könyveim, mint az gondolnánk. 
          Illetve nem biztos,hogy mindig ugyan az az érdeklődési köröm ezért van már 3 könyvem vázlatban így ötletem is hamarabb lesz ha több könyvből több fantázia így egy kicsit könnyebb mégis nehezebb. 
          Egyenlőre igazság szerint ennyi lenne, kérdés óhaj, sohaj panasz? 
          Ha van nyugodtan tedd fel és megpróbálok válaszolni rá 
          
          Köszönöm, ha végig olvastad legyen szép reggeled/napod vagy estéd!
          
          -Tenáli✨
          

its_tenali

Sziasztok! Nos hát ez egy különösebb bejelentés lesz.
          
          1.Mint lehet látni /tudni nekem van egy Narutos könyvem: Az én történetem 
          És ez egy jó ideje már szünetel jelenleg nem tudom mikor lesznek részek, 
          De annyi biztos, hogy újra lesznek írva a részek is mivel változás lesz a story-ban 
          Remélem tetszeni fog. 
          Nem igérek semmit így nem tudom mikor lesznek újra részei a könyvnek. 
          
          2. Természetesen A bonyolult élet című könyvem ugyan úgy fog tovább folytatódni, de nem tudom megígérni, hogy rendszeresen lesznek részek ezt kb 2-3 hét múlva tudom kicsit biztosabban mondani. 
          
          3. Illetve jelenleg még 2 Baku x oc könyvem már vázlatban van és mind a kettő könyvnek már van egy része, de a könyvek a két másiktól függ mikor jelenek meg. 
          
          4. Nem tudom mennyire igénylitek a lány x lány könyveket, de esetleg 1-2 mha lesz, egy van már vázlatban (Mina x oc) illetve lehet még lesz még. 
          
          5. Ez a könyv egy TELJESEN KÉRDŐJELES könyv egyenlőre 
          Ezt a könyvet az egyik barátnőmnek írnám vagy írtam volna ez a könyv egy oc x oc, fiú x lány könyv lett volna, de egyenlőre nincs semmi ki induló pont, de egy csomó rész van már a közepe körül.
          
          -Tenáli✨

its_tenali

Helooo! Nos aki olvasta vagy csak akarta a Rémesen jó kirándulás akkor tőle bocsánatot kérek, de végül a könyvet magát nem töröltem csak a részeket vissza raktam draftba nem akartam törölni szóval így döntöttem 
          Köszönöm, hogy elolvastad legyen szép napod/estéd!

its_tenali

Hali nos mit láthatjátok megjelent A Bonyolult Élet című könyvem 5. Része nem vagyok vele meg elégedve ugyan is nagyon gyengének és bénának tartom de most már m1 
          
          Ugye van az első könyvem a Rémesen jó kirándulás na és én azt olyan szívesen le törölném mert hát rövid is nagyon rosszak a részek és tele van hibával de úgy döntöttem, hogy nem törlöm mivel volt olyan ki végig olvasta nem tudom, hogy csináltad, de gratulálok életed legrosszabb könyvét is el olvastad na m1, de azért is hagyom meg mert legalább akkor láthatjátok, hogy az írásom mennyit fejlődött sokkal hosszabbak a részek hisz a könyv 200-300 szavas a mostaniak csak is 700+ és szerintem a helyes írásom is fejlődött nem mondom, hogy kiváló de nem olyan szörnyű mint volt 
          
          Köszönöm ha le olvastad és igazság szerint ennek nem volt értelme de se baj azért köszönöm és jo éjt/napot neked

22Luca22

Halihó! 
          Köszönöm szépen a listázást! [így utólag is]<33
          Remélem az irományom tetszeni fog ha ,majd elolvasod ! <33
          Legyen szép napod/estéd! <33

its_tenali

@22Luca22 szia ugyan nincs amit hisz ezek a könyvek nagyon jók igaz most a 17. Nyárt olvasom azt ki olvastam utána jön a  Kalózok a tengeren, eddig imádom és hiszem, hogy a többi is ilyen jó lesz  neked is legyen csodás napod/estés!
Reply