Novarazzi

Sziasztok! Nem sok embert érint, de akit mégis annak szeretnék életjelet adni magamról, hogy miért is állt meg a My Medicine 2 publikálása. Igazából sikeresen eltörtem a kezemet, szóval egy ideig nem fogok tudni javítani, részt feltenni, így hát egy kis türelmet kérek azoktól, akiket érdekel, hogy hova vezet ez a történet. Amint helyre jön a kezem, érkezek a részekkel újra.

Sziasztok! Nem mintha túl nagy bejelenteni valóm lenne, de eltüntettem a Modern Tragedy c. "irományomat" a Oneshotok közül, ugyanis fény derült egy történésre, amivel én nem tudok sem azonosulni, sem pedig támogatni ebben az illetőt, így pedig nem szeretném, hogy bármi köze legyen a profilomnak ehhez az adott névhez. Ennek érdekében tettem a státuszát piszkozatra. Köszönöm a megértéseteket!