Ide most magamról kéne valami nagy dolgot írnom, de sajnos a profilszerkesztésnek mindig ez az a része ami kifog rajtam, na de mindegy, próbáljuk meg.
Nem igazán tartom magam nagy írónak, sokkalta inkább hivatásos hobbiírónak és lelkes könyvmolynak vallom magam. Hogy mikor kezdtem el írogatni? Hát ami azt illeti nem is tudom pontosan, talán még valamikor általános iskolában. Csupán azért fogtam hozzá, hogy magamat szórakoztassam vele. Így vagyok ezzel most is, de ha másoknak is tetszik amit összeírogatok, akkor már megérte. Eleinte az unalmasabb órák tankönyvei bánták a szenvedélyemet, minden margót és talpalatnyi üres helyet telefirkáltam. Később szinte minden füzetem vége áldozat lett, a margókra már csak jegyzeteltem. Az áttörés évekkel később jött el, fogtam egy jó vastag noteszt és minden adandó alkalommal abba körmöltem /még a vonaton hazafelé is, amit kifejezetten élveztem/. A barátaim már el sem tudtak képzelni a kis kék "bibliám" nélkül.
Ami az írást illeti, mindig a cím az amit utoljára sikerül megalkotnom, nem tudom ki hogy van vele, de szerintem ez a legnehezebb. Maga a történet az már más tészta, azt szerintem néha nagyon is elkapkodom. Kisiskolás koromban mondjuk egy egyoldalas fogalmazás is kihívást jelentett, ugyanis képes vagyok szinte mindent 3-4 sorban letudni. Azóta lelkesen igyekszem ezt a nagy hibámat javítani. Általában egyszerre több sztori is kavarog a fejemben, de jobbnak látom őket hetekig, hónapokig pihentetni, ami túléli, az már talán érdemes a papírra/képernyőre vetésre.
No röviden azt hiszem talán ennyi. Kezdetnek nem is olyan rossz :)
- my personal asylum, block A, 3rd floor, 13th room
- SumaliDecember 23, 2016
- website: lcn093.blogspot.com
Mag-sign up upang ma-follow si @LexaromedaCameleon
OR
Kung mayroon ka nang account,
Sa pagpapatuloy, sumasang-ayon ka sa Terms of Service at Privacy Policy ng Wattpad.
LexaromedaCameleon
Jan 09, 2018 06:47PM
Finoman szólva is kellemetlen, de még inkább vérlázító, hogy ma belépve egy írással kevesebb fogadott a felületen. Az eddig publikált részek szerencsére egy biztonsági mentésben megvannak, viszont fá...Tingnan ang lahat ng mga usapan
Mga kuwento ni Lexaromeda Cameleon
- 9 Nai-publish na mga Kuwento
Valrois Vámpírjai
2.1K
192
20
A Valrois akadémia egy különleges hely, nem olyan, mint akármelyik iskola. Ide nem kerülhet be akárki, de a d...
#556 sa iskola
Tingnan ang lahat ng rankings
A csillagok még messze vannak
59
0
5
Sokan álmodnak arról, hogy sztárok lesznek, igazi hírességek, akiknek a nevét ezrek ismerik. Key sosem álmodo...
#49 sa híresség
Tingnan ang lahat ng rankings
Horgoljunk együtt!
780
7
8
Ezúton szeretném megosztani a világgal, azokat a horgolt darabokat, amik nekem bejöttek és kisebb nagyobb sik...
#15 sa hobbi
Tingnan ang lahat ng rankings
2 Mga Reading List
- Reading List
- 6 Mga Kuwento
- Reading List
- 2 Mga Kuwento