0Doroty0

Sziasztok kedvesek!
          	
          	Április elseje ide vagy oda, ez most komoly lesz.
          	Egészségügyben dolgozom és ezen a hétvégén kezdik meg az átirányításunkat az oltópontokra tizenkét órázni, illetve, akik rosszabbul jártak, azokat a kovid osztályra rakják be dolgozni. Nem tagadom, hogy rettenetesen félek, hogy mi lesz a vége ennek az egésznek, már csak azért is mert én nem vagyok beoltva és nem is szeretném beoltatni magam. Őszintén rettegek. Nem így képzeltem a négy napos hétvégémet. Hála az égnek engem még nem osztottak be, de jövőhéten sorra kerülök.
          	
          	Amennyi ebből titeket érint. Fogalmam sincs, hogy hogyan fogok tudni haladni az írással. A Rád találtam tizennegyedik fejezete már íródik és szerintem holnap vagy holnapután elkészülök vele, de, hogy a jövőben mi lesz, hogyan lesz frissülés, azt nem tudom.
          	
          	A türelmeteket szeretném kérni, hogy ebben a nem mindennapi helyzetben, lelkiismeret furdalás nélkül tudjak majd helytállni.
          	Köszönöm a figyelmeteket.
          	
          	~ Doroty ❤️

0Doroty0

@crazyf1fangirl köszönöm. ❤️
Reply

0Doroty0

Sziasztok kedvesek!
          
          Április elseje ide vagy oda, ez most komoly lesz.
          Egészségügyben dolgozom és ezen a hétvégén kezdik meg az átirányításunkat az oltópontokra tizenkét órázni, illetve, akik rosszabbul jártak, azokat a kovid osztályra rakják be dolgozni. Nem tagadom, hogy rettenetesen félek, hogy mi lesz a vége ennek az egésznek, már csak azért is mert én nem vagyok beoltva és nem is szeretném beoltatni magam. Őszintén rettegek. Nem így képzeltem a négy napos hétvégémet. Hála az égnek engem még nem osztottak be, de jövőhéten sorra kerülök.
          
          Amennyi ebből titeket érint. Fogalmam sincs, hogy hogyan fogok tudni haladni az írással. A Rád találtam tizennegyedik fejezete már íródik és szerintem holnap vagy holnapután elkészülök vele, de, hogy a jövőben mi lesz, hogyan lesz frissülés, azt nem tudom.
          
          A türelmeteket szeretném kérni, hogy ebben a nem mindennapi helyzetben, lelkiismeret furdalás nélkül tudjak majd helytállni.
          Köszönöm a figyelmeteket.
          
          ~ Doroty ❤️

0Doroty0

@crazyf1fangirl köszönöm. ❤️
Reply

D-aphne02

Sziaa, a Kastélyom lovagjai c. szerzeménnyel mi tortént? Hosszas kihagyás után újra szerettem volna olvasni mert régen nagyon tetszett és fel szerettem volna eleveníteni de nincs kint teljesen..

dorkaborka

@0Doroty0 Nem szeretnéd vissza tenni? Nagyon hiányolom és hitetlen írásaid vannak. Nagyon szeretem olvasni visszont ez nagyon hiányzik mert ez a story volt az ahol meg találtalak és ez csábított mindig vissza watpadra.
Reply

0Doroty0

@dorkaborka aranyos vagy nagyon, és köszönöm. Át akarom írni mert én is imádtam őket, de a jelenleg futó irományomra is alig van időm. :(
            Ezt pedig így jelen formájában kicsit szégyellem, mert borzasztóan logikátlan és a helyesírás is katasztrófa. ^^"
            De köszönöm azért. ❤️
Reply

dorkaborka

@D-aphne02 sziasztok azt a művedet én is nagyon hiányolom mert nagyon sok olyan pillanatban volt támasz amikor szükség volt arra hogy kicsit elszabaduljak a való életből.
Reply

0Doroty0

Sziasztok drága népek!
          
          Aki olvassa a Rád találtam című kreálmányomat és esetleg nincs benne a wattpados facebook csoportban, ahol már találkozhatott a képpel az lesse meg a díjak és egyebek nevezetű cucmákomat, ha érdekeli a főszereplők csinos kis pofija.
          
          Megéri lecsekkolni ;)
          
          Doroty ~❤️ 

0Doroty0

Ma majdnem tüdő daganatot diagnosztizáltak nálam...
          Aztán egy átsírt óra elteltével, miután sokan eltemettek már, kiderült, hogy csak a leletező orvosom volt balfasz.
          Ez a magyar színvonal :D

0Doroty0

@honeyy_16 woooow, akkor neked is nagyon ügyes orvosod van/volt. xd
            Örülök, hogy rendben vagy ^^
Reply

0Doroty0

@crazyf1fangirl ugye ugye. Én is ezt mondtam miután meg tudtam szólalni. ^^" xd
Reply

honeyy_16

@0Doroty0 óóó hát nekem azt mondták elhal a vékonybelem és életmentő műtét nélkül meghalok, vittek mentővel minden, 13 éves voltam, és kiderült hogy az orvos nem tudta elemezni az ultrahangot :D
            már mindenki eltemetett engem is, hogy ilyen fiatalon meghalok, erre tessék, 3 évvel később is élek :D
Reply

0Doroty0

Sziasztok népek!
          
          Sajnálom a hosszas kimaradást, de most kezdek dolgozni majd, másfél év kihagyás után, úgyhogy elég sok mindenbe kell visszarázódnom.
          Kérem a türelmeteket, amíg megtalálom a helyemet a nagy világban.
          Köszönöm, hogy itt vagytok és, hogy olvastok. ❤️

0Doroty0

Igazán aktívnak érzem magam.
          Ma felkerült a betekintő, határidőre elkészültem a futó irományom következő fejezetével és marad időm a karácsonyi ajándékkal is foglalkozni, amit konkrétan egy hete készítek.
          Felpörögtem. >¿¿<
          
          ~ Doroty ❤️ 

0Doroty0

Egy újabb "Minden Rendben Lesz..." kérdés.
          
          Sziasztok népeek!
          
          Bár ősszel elkezdtem a javítást - khmtotálisátírástkhm- még nem sokra jutottam mivel akadt dolgom bőven.
          Viszont engem most az érdekelne, hogy ha felraknám pár napra azt az anyagot, ami már megvan, tudnátok nekem véleményezni?
          Nincs belőle sok, tényleg, viszont teljesen más az egész felépítése.
          Csak, hogy lássam, hogy jó-e az irány, amin elindultam vagy másban kell gondolkodnom.
          Várok pár napot, meglátom, hogy mennyien gyűltök össze és, ha úgy van, akkor feltöltöm és megmutatom nektek. ^^
          Ha van rá igény és nem szeretnétek lemaradni róla, akkor jelezzétek itt, hogy írjak nektek külön, ha felkerül a részlet.
          Csak őszinte véleményeket várok! ^^
          Előre is köszönöm.
          
          ~ Doroty ❤️

0Doroty0

@lovewritinglovelife Neked is köszönöm! ^^ Holnap érkezem vele. ❤️
Reply

A_Butterfly_Writer

@0Doroty0 szia, engem érdekelne, sés szívesen mondanék véleményt, nagyon szeretem az alapsztoriit.
Reply

0Doroty0

@deansgreeneyes Örülök, hogy itt vagy! ❤️ Holnaptól egy teljes hétig elérhető lesz az a kis rövid írás, ami eddig megvan. ^^
Reply

0Doroty0

Megan is missing "trend" tiktokon...?
          
          Haló emberek, ez így mi?
          Nem vagyok jelen tiktokon és nem is akarok jelen lenni, de napról napra egyre többször futok bele ebbe a jelenségbe.
          Volt "szerencsém" látni a filmet még azelőtt, hogy ennyire felkapott lett és őszintén megviselt, pedig ilyen téren baromi erős idegrendszerem van.
          Borzalmas film. Illetve, remekül bemutatja a világ elkorcsosult embereit, de rettenetes maga a cselekmény. Gyomorforgatóan nehéz végig nézni és most ezen nevetünk? Vagy hogy van ez?
          A tiktokot rengeteg kis- és fiatalkorú gyermek használja, amit alapból is ellenzek, de, hogy ilyenekkel kelljen találkoznia, amikor felmegy az alkalmazásra? Nekem huszonhárom évesen is álmatlan éjszakát okozott, akkor egy gyerekre milyen hatással lesz ez?
          Csak én vagyok ennyire maradi, vagy másnak is böki a csőrét az ilyen agyament kreténség?
          Emberek, kapjunk már kicsit észbe.
          Lassan ott tartok, hogy szégyellem, hogy ember vagyok... ^^"
          
          ~ Doroty

0Doroty0

@norawriter11 Elég veszélyes dolgokkal játszanak az interneten. 
Reply