"Írok. Hátha így elfelejtelek. Hátha így felejtelek el." Simon Márton (megjegyzem így senkit sem tudsz elfelejteni) Előre is elnézést kérek a helyesírási hibákért. 'Láttam, hogy gondolkodik mit tegyen, de végül felállt és befeküdt mellém, a tisztes távolságot egy picivel átlépve. Lassan elnyomott az álom a nap képeit nézegetve. Közelebb csúsztam Kornélhoz, aki nem szólt semmit. Miután már a fejemet sem tudtam tartani, ráhajtottam a mellkasára és elaludtam. Hajnali kettőkor valaki hatalmasat dudált az utcánkban, oly hangosan, hogy felébredtem rá. Meglepő módon Kornél nem a földön feküdt, hanem mellettem az ágyon. Nem ölelt át, nem volt a nagykiflim. De ott feküdt mellettem az ágyon velem, nem pedig a földön egyedül. Melegség járta át a testemet. -Csak egy barát mi?-suttogtam mosolyogva. Felé fordultam, kócos, világos barna haja szanaszét állt és még álmában is mosolygott.'