A nagylányok nem sírnak

6. FEJEZET ♡

Minden egyes pillantását és érintését imádom. Meg sem kellett szólalnia, a szemeivel levetkőztetett, de aztán szerencsére fizikálisan is megtörtént a vetkőzés. Megint tökéletes volt minden. Vele egy komoly veszekedés is tökéletes lenne. Minden pazar. Imádom, ahogy rám néz. Feküdtünk, és olyan gyönyörű dolgokat mondott, hogy egyből padlót fogtam. Hogy lehet valaki ilyen tökéletes? Jól tudja, hogy mire vágyom, és azt is, hogy mit akarok hallani. Ehhez tehetség kell. Ebben is tehetséges. Itt már többről van szó, mint naivitásról. Nem vagyok naiv, sem elfogult. A valóság az, hogy minden porcikám imádja és kívánja őt. Nem akarom ezt kimondani, képes lenne elbízni magát, pedig már rég megvett kilóra.

Ott tartottam, hogy szeretkeztünk, és mivel nem voltam álmos, inkább éhes, piszkálódni kezdtem:

– Egy kis kaja így estére?

– Most ettél meg két kiló krumplit, ne idegesíts fel – röhögött.

– Mikor volt már az? – nyavalyogtam. – Éhes a gyereked.

– Az én gyerekem biztos, nem szar kaját akar enni.

– Akkor a szerelmed éhes... De nagyon – nyaggattam tovább.

– Azt elhiszem. Nekem már nincs kedvem sehova se menni.

– De amikor te vagy éhes hajnalban, akkor muszáj elmenni, ugye?

– Mert nem főzöl. Látod, ha főznél, nem kellene most téged elvinni.

– Szóval akkor elviszel? – kérdeztem, majd lenyomtam az arcára egy puszit. Felpattantam, és elindultam a szekrény felé.

– Dobj ide valamit – mosolygott. Szinte azonnal odadobtam valamit, de persze nem felelt meg neki a rögtönzött ruhadarab. Mintha nem lenne mindegy, hogy miben ül az autóban. A fürdőben álltam a tükör előtt, és megpróbáltam összeszedni magam. Annyira nem néztem ki rosszul, mint hittem.

– Na, mi lesz? – kérdezte az ajtóból. Türelmetlen volt, pedig igyekeztem.

Persze az Ő autójával kellett menni, mert nem volt hajlandó beülni az enyémbe. Az egész városrész kihalt volt.

– Te mit kérsz? – vigyorogtam.

– Á, semmit, viszont te úgy kérj, hogy félóra múlva nem jövünk vissza.

Kikértem három sajtburgert és két nagy krumplit. Csak remélni tudtam, hogy elég lesz. Már az autóban nekiálltam falatozni. Vissza sem mentem a szobába, a konyhában folytattam az evést. Elővettem a szekrényből a nagy üveg mogyorókrémet, amit hihetetlen gyorsasággal felbontottam, és elkezdtem belemártogatni a krumplit. Aztán elővettem egy kanalat, hogy megkenjem vele a burgert. Olyan arcot vágott, mintha szellemet látott volna, én pedig nem zavartattam magam, folytattam az evést.

Reggel hatkor arra keltem, hogy megint éhes vagyok. Most jön ez a korszak? Felöltöztem, és elmentem boltba. Fogalmam sem volt, hogy mit akarok enni, csak szimplán zabálni akartam valamit. Végül addig keringtem a boltban, míg vettem még egy nagy üveg mogyorókrémet, zöldségeket, kakaót és egy csomó csokit. A lényeg, hogy a dózis meglegyen. Beléptem az ajtón, és fejbe ütött a felismerés, miszerint rántottát akartam enni. A vicc, hogy évek óta még csak ránézni sem bírtam a rántottára, mert volt egy kellemetlen emlékem. Ez a terhesség valóban fura. Csináltam életem értelmének is, hátha végre elvesz feleségül. Miután végeztem a reggelivel, bementem a szalonba, hogy igazítsak a szempilláimon. Annyit hallottam, hogy kiabál, hogy:

– Meg akarsz mérgezni?

– Mit akarok? Nyugodtan megeheted, egyelőre én is életben vagyok – válaszoltam, miközben besiettem a konyhába.

– Jól áll neked a terhesség – mosolygott.

Azt mondta, hogy jó volt a kaja, csak kalóriaszegény. Megkínáltam a kakaómból és a csokikból is, de nem kért. Ha elfogadta volna, akkor máris nem érezné, hogy kalóriaszegény a felhozatal. Felhívtam Zoét, hogy jön-e haza dél körül, mert ha igen, hozhat nekem ebédet a kínaiból. Ráhibáztam, mert a barátnőmnek is kínai kajára fájt a foga.

– Lassan megyek – nyögte be, miközben puszilgatott.

– Haza?

– Nem, itt leszek a városban, és estefelé visszajövök. Mindjárt dolgoznod kell... – Nézett az órájára.

– Ja, tényleg. Már majdnem elfelejtettem – nevettem keservesen.

Simán elviselném a mindennapokat így, hogy elmegy a dolgára, és visszajön hozzám.

Az ebédszünetet vártam a legjobban. Zoé hozott zöldséges sült tésztát és rizst. Elkezdtünk enni, amikor váratlanul újra megkívántam a mogyorókrémet. A villával a tésztát ettem, a kanállal pedig a mogyorókrémet.

– Hogy lehet a kettőt egyszerre megenni? – pfujolt.

– Csak jólesik.

– Nem akarok terhes lenni – nevetett.

– Megkóstolod? – vigyorogtam, miközben nyújtottam felé a mogyorókrémes üveget.

– Meghagyom neked.

Mikor már majdnem végeztem a munkával, anya felhívott. Gyorsan felvettem, és közöltem, hogy dolgozom, de később vissza fogom hívni. Nem akartam a saját időmet rabolni, haladni akartam a szempillaépítéssel. Este hét óra volt, amikor ránézetem a telefonomra, miután hazament az utolsó vendégem. Takarítás közben már azt sem tudtam, hogyan mozduljak, mert rohadtul megfájdult a hátam. A kanapén feküdtem, és erőt vettem magamon, hogy felhívjam anyámat.

– Ne haragudj, még csak most végeztem – kezdtem.

– Ilyenkor? – kérdezte meglepődve.

– Ilyenkor, igen. És még mikor lesz este...

– Ezt hogy érted? Feküdj le időben, és pihenj sokat!

– Nyugi, időben lefekszem. Mint mindig.

– Aha... És veletek mi van? Hogy bírod nélküle? – kérdezte pimaszul.

– Már két napja nálam van – válaszoltam.

– Nem úgy volt, hogy még a nyaralás után sem találkoztok?

– De, igen, csak időközben rájött, hogy nem bírja ki nélkülem.

– Az lenne már a legjobb, ha odaköltözne. A gyerek érdekeit kellene néznetek.

– Anya, pont ez a baj, hogy a gyerekeit nézi. Soha nem fog lépni.

– És ebben az esetben a te gyereked nem számít? – mérgelődött.

– Számít.

– Annyira nem, ezek szerint. Alapból a családja nehezen fér bele az életébe, és még itt vagytok ti is – sóhajtozott.

– Nem mehet ez így örökké, tudom.

– Meddig szándékozod hagyni magadat?

– Ezt meg hogy érted?

– Arra, hogy még egy ilyet keresve sem találna, mint te. Kihasználja a helyzetet, és sosem fog elhagyni, vagy ha úgy tetszik, békén hagyni.

– Oké, az tény, hogy ilyen hülye nincs még egy, de nem azért nem hagy el, amiért te gondolod. Hihetetlen, tudom, de szeretjük egymást.

– Ha szeretne, akkor már rég veled lenne. Egyszer úgyis kiderül.

– Hagyjuk, légy szíves – legyintettem, anya pedig bocsánatot kért. Nem volt miért bocsánatot kérnie. Egyszerűen csak nem akartam arról beszélni, hogy mi lesz velünk. Azzal a mondattal köszönt el, hogy egyek normálisan.

Felengedtem a szerelmemet, mert küldött egy SMS-t, hogy pár perc múlva ideér. Az ajtóban állva vártam rá.

– Nem hoztál kaját? – förmedtem rá.

– Gondoltam, hogy ez lesz, ezért öltözz – parancsolta.

– Mennyire kell jól kinézni?

– Nekem így is jó vagy – mosolygott.

Berohantam a szobába, hogy keressek valami ruhát. Egy egyszerű, lenge ruhára esett a választásom, ezúttal khaki színben, meg a fekete szőrös papucsomra. Ezzel mindenkit fel tudok idegesíteni, ahogy őt is.

– Baba, ezt vedd le!

– Dehogy veszem le, olyan kis cuki.

– Te vagy a cuki – mondta, majd megcsókolt. Percekig csókolóztunk.

Boldogan léptünk ki az ajtón, és beszálltunk a liftbe, ahol az a néni ácsorgott, aki múltkor jóformán szerelmet vallott neki. A szerelmem ijedten nézett rám. Alig tudtam visszatartani a nevetést.

– Az újságban, meg a tévében nem is ezzel a hölggyel szokott lenni – zsörtölődött. – Hol van a felesége?

– Ne tessék aggódni, a feleségem is megvan – válaszolta nevetve. Mindkettőnk arca lángolt, rohadt gáz volt a helyzet.

– Nem mondja, hogy kettő... – hüledezett a néni.

– Remélem, hogy csak kettő – nevettem fel keservesen. Válasz helyett tüzetesen szemügyre vett, másodpercekig csak bámult.

– Maga babát vár? – érdeklődött.

– Jól látja – mosolyogtam rá, miközben még a fülem hegye is égett.

– Jaj, nekem már ki kellett volna szállnom, de mindig elvonja a figyelmemet a párja – mérgelődött, majd mind a hárman kiléptünk a liftből. Kifelé menet kitört belőlem a röhögés. Könnyekkel küszködve suttogtam, a fülébe, hogy:

– Kezdek félni, hogy elcsábulsz.

– Félek tőlük. Az enyémmel menjünk – mutatott az autója felé.

– Pedig vezetni volt kedvem, de akkor mindegy – húztam meg a vállam. – Majd máskor.

– Vezethetsz, na.

– De akkor ígérd meg, hogy nem magyarázol bele. Ja, amúgy azt se mondtad, hogy hova akarsz menni.

– Nem fogok, és még én sem tudom. Útközben eldöntjük.

Amint beültünk, egyből nekiállt nyomkodni a telefonját.

– Legalább nem szólsz bele a vezetési módszerembe.

– Ha akarod, akkor nyomatom – nevetett.

– Jaj, nem kell. Nyugodtan nézegesd csak a telefonodat, de közben mondd, hogy hova akarsz menni.

Végül kilyukadtunk egy hatalmas étteremnél, ahol még sosem voltam előtte. Egész kajálás közben Borkáról beszélgettünk. Épp annyira estek jól a szavai, mint a finom vacsora. Szerinte a lányunk pont olyan gyönyörű lesz, mint én. Nem mintha lenne más választása, mert én az én gyerekem ízig-vérig tökéletes lesz.

– Ha hazaérünk, akkor használod a szexuális képzelőerődet? – kérdeztem, miközben elindítottam az autót.

– Ha szeretnéd, bébi – mosolygott, majd elkezdte simogatni a combomat. – Otthon van a barátnőd?

– Kizárt.

– Akkor én már el is képzeltem a kanapén.

– Hűha, nagyon gyors vagy. Ne felejtsd el, amíg hazaérünk.

– Nem fogom – vágta rá, és hosszú percekig csókolóztunk.

Már a liftben elkezdte használni azt a bizonyos képzelőerejét, én pedig jól gondoltam, hogy Zoé megint nincs itthon.

Hajnali három is elmúlt már, amikor feltettem a telefonomat töltőre a nappaliban. Hihetetlen, hogy mennyire rohan az idő, amikor együtt vagyunk.

– Többet kellene képzelődnöm – mosolygott rám.

– Maradj itt – suttogtam. Erre már nem szólt semmit, de elgondolkodott. Összebújva aludtunk el a kanapén.

Negyed nyolckor szólalt meg az ébresztő. Úgy mászkáltam a lakásban, akár egy zombi. Addig észhez sem tértem, míg meg nem érkezett az első vendégem. Már nagyon éhes voltam, és olyan nehezen jött el az ebédszünet. Amikor kiléptem a szalonból, pizza illatot éreztem, úgyhogy egyből a konyha felé vettem az irányt. Életem szerelme vegetáriánus pizzával várt.

– Azt hittem, hogy te már rég elmentél. Ennyire tetszett az a dolog, amit hajnalban mondtam? – kérdeztem pimaszul.

– Én meg azt hittem, hogy sose végzel – mondta, majd vadul csókolgatni kezdett.

– Jézusom, olyan szünetem nincs, ami alatt szexelni lehet.

– Az baj – röhögött, de egy pillanatra sem hagyta abba, amit elkezdett.

Ennem kellett volna, hogy ne haljak éhen, de evés helyett egész mást csináltam. Nem kellett volna hagynom magam.

Munka után csendben öleltük egymást az ágyban. A kellemes perceket egy telefonhívás zavarta meg. Az agyvérzés kerülgetett, mert hiába mondtam neki, hogy ne vegye fel, egyszerűen csak kirohant a szobából. Ez a nő érzi, hogy mikor nem kellene hívnia? Miután visszatért, úgy csinált, mintha nem is élete szerelmével beszélt volna az imént. Látta rajtam, hogy dühös vagyok. Próbálta oldani a feszültséget olyanokkal, hogy nehogy megharagudjak ezért, muszáj legalább beszélnie vele, ha már elintézte, hogy velem lehessen. Milyen rendes! Annyi elég volt a gyors felejtéshez, hogy csókolgatott össze-vissza. Ilyenkor magamra jobban haragszom, mint rá. Szerelmeskedés közben közölte, hogy el kell mennie, de este visszajön.

– Elmehetek veled? – kérdeztem váratlanul. Azt válaszolta, hogy persze, vele tarthatok, bár fogalmam sem volt róla, hogy hova készül.

Bemutatott pár teljesen ismeretlen embernek, mint Lotti. Lotti és ennyi. Adott a számra egy puszit, mielőtt bement az ismeretlen emberekkel egy stúdiószerű szobába. Egy kanapén ülve vártam, hogy végezzen.

– Baba, csak egy számot csinálunk – nyögte be, amikor végre kijött hozzám. Elkezdtem érdeklődni, hogy milyen lesz, de nem árulta el. Nagyon titokzatos volt.

– A fellépésekkel kapcsolatokban is beszélnem kellene egy-két emberrel, de semmi kedvem elmenni. Neked még maradt kedved várni rám?

– Felőlem mehetünk – vigyorogtam.

Arra kért, hogy maradjak az autóban. A telefonját az autóban hagyta, ami folyamatosan csörgött. Még jó, hogy a felesége nem kereste, különben felvettem volna. Ilyenkor bezzeg nem hívja, amikor lehetőségem nyílna bemutatkozni. Legalább egy órán keresztül ücsörögtem az egyébként kényelmes ülésben, mire megláttam, hogy végre kullog az autó felé. Farkaséhes voltam és fájt a hátam, már ülni sem tudtam.

– Mi lenne, ha... – folytattam volna, ha nem szól közbe:

– Fogadjunk, hogy éhes vagy.

– Hogy tudod – kacsintottam.

– Nagyon ismerlek már.

Pár utcára volt egy étterem, ahova beugrottunk. Még az étvágyam is elment, annyira bámultak minket a vendégek. Megettük a vacsorát, és gyorsan le léptünk. Ha csak egy perccel tovább kellett volna az étteremben maradnom, biztosan kiakadtam volna mindenki szeme láttára.

A lakásban síri csend honolt. Zoé egyre kevesebb időt tölt itthon, és rohadtul hiányoznak az éjszakába nyúló csajos beszélgetések. Érzelmileg és szexuálisan is túl voltunk fűtve, így eltöltöttünk egy kis időt az ágyamban. Minden jó volt egészen addig a percig, míg meg nem szólalt a telefonja.

– Nehogy felvedd – nyavalyogtam.

– Pedig fel kellene.

– Oké, de akkor engem felejts el – jelentettem ki, majd idegesen magára hagytam. Úgy bevágtam az ajtót, hogy azt hittem, kidől a helyéről.

– Ne hagyj már így itt! – kiabálta utánam.

Ha felveszi, akkor tényleg elküldöm a pokolba. A kanapéra dőltem, és vártam, hogy mikor jön utánam. Arra számítottam, hogy kirohan hozzám, és szerelmet vall. Nos, nem ez történt. Végighallgattam, ahogy nyalizik a feleségének. Ha tényleg ennyire szent a család számára, akkor mi a fenét keres itt? Miért velem fekszik le, miközben a feleségénél nincs is fontosabb az életében? Ezekre a kérdésekre még Ő maga sem tudja a választ, és ez a legbosszantóbb. Reméltem, hogy hallja, ahogy zokogok. A világ legboldogabb embere is lehetnék mellette, ha végre le tudná zárni a témát velük. Üresnek éreztem magam. Negyedóra múlva jött ki hozzám.

– Értsd meg, hogy fel kellett vennem.

– Kérlek, hagyj. Menj el vagy csinálj, amit akarsz, csak hagyj békén.

– Ne haragudj már, baba.

– Mondtam az előbb, hogy felejts el. Ha jól emlékszem, azt is mondtam, hogy ha felveszed, akkor engem el is felejthetsz.

– Csak azért beszéltem vele, hogy ne gyanakodjon. Tudatnom kellett valahogy, hogy minden a legnagyobb rendben van.

– Aztán közben semmi sincs – meghúztam a vállam, és felálltam mellőle.

– Most tényleg azt akarod, hogy elmenjek? – kérdezte felháborodva, miközben jött utánam.

– Ember! – kiáltottam el magam. – Nem! Nem akarom. Azt akarom, hogy végre eldöntsd, hogy kire van szükséged. Ha tényleg annyira fontos lenne a családod, akkor most nem veszekednél itt egy idióta kis ribanccal, aki nem mellesleg a gyereked anyja. Legalább magadnak ne hazudj. Mondd meg nyugodtan, hogy nem kellek.

– Ha nem kellenél, akkor szerinted itt lennék?

– A lényeg megvan. Hagyjuk – mérgelődtem, majd elkezdtem öltözködni.

– Csak miattad hazudok annak a nőnek, akinek nem kellene. Nagyon is fontos vagy, de meg kell értened, hogy őket soha nem tudnám kitörölni az életemből – magyarázkodott.

Ha ennyire tiszteli az asszonyt, akkor karácsonykor miért pont engem szúrt ki, és miért pont engem dugott meg az autóban? A közös gyerek dolgot visszacsinálni úgysem tudjuk, és eddig mindketten örültünk neki, most meg rohadtul nem vagyok ettől boldog. Konkrétan szerelmet vallott nekem.

– Rólad fog szólni az új dalom is, mert nagyon-nagyon szeretlek, és értsd meg, hogy baromi nagy szükségem van rád. Nem akarlak elveszíteni egy ilyen kis hülyeség után.

– Ez pokoli nehéz. Réges-rég abba kellett volna ezt hagynunk... De már hiába – halkultam el. – Nem tudsz tőlem megszabadulni – motyogtam.

– Te se tudsz szabadulni tőlem, ha ez megnyugtat – nevette el magát.

– Ne haragudj, csak rohadtul idegesít, hogy állandóan akkor hív, amikor nem kéne. Tudom, hogy nagy áldozatot hozol értem.

– De megéri – mosolygott, majd csókolózni kezdtünk.

Megjártam a poklot és a mennyországot is ebben az egy órában. Alig várom, hogy hallhassam az új számát, amit elvileg a kapcsolatunk ihletett meg. Felesleges kör volt ez a veszekedés, de betelt a pohár. Akármit csinál, képtelen vagyok haragudni rá. Mielőtt nem ismertem, azt sem tudtam, hogy vannak érzéseim, most meg parancsolni se tudok nekik. És ott folytattuk, ahol abbahagytuk.

Másnap reggel, mikor felébredtem, a szerelmem nem volt mellettem. Mentem volna ki a fürdőbe, amikor észleltem, hogy a konyhában vár, mert csinált nekem reggelit.

– Nem szoktam ilyeneket csinálni, úgyhogy érezd magad kivételesnek.

– Azt hittem pedig, hogy ennyi nekem is kijár – mosolyogtam, miközben leültem az asztalhoz.

– Este találkozunk – mondta, majd lenyomott egy hatalmas puszit az arcomra.

Kedvem rohadtul nem volt dolgozni, és rettenetesen lassan telt az idő, pedig egész jól haladtam a pillákkal. Azért valahogy csak-csak letelt a munkaidőm. Kínlódás volt az egész napom. Miután kitakarítottam a szalont, bementem a konyhába, mert rohadt éhes lettem. Időközben hazaért Zoé is.

– Bocs, hogy megint ezzel jövök, de képzeld, tegnap majdnem sikerült összeveszni vele – meséltem.

– Majdnem? Min? – kérdezte felháborodva.

– Enyhén szólva felhúztam magam, mert a felesége megint akkor hívta, amikor...

– De várjál, ezt te vállaltad. Nem csak te vagy neki.

– Pontosan jól tudom, csak szarulesett.

– Ma is jön? – kérdezte kíváncsian.

– Elméletileg igen.

– Most már kezdek hinni bennetek.

– Örülök, de ehhez több, mint fél év kellett?

– Nem az időről van szó, hanem a tettek mennyiségéről.

Tusolás közben azon gondolkodtam, hogy lehet, hogy ma már nem is jön vissza. Az ágyban nyomtam a telefonomat, és betoltam egy doboz mentolos csokit. Meg se kottyant, észre sem vettem, hogy pár perc alatt megettem mindet. Miután az üres csokis dobozt ide-oda rakosgattam, elaludtam. Az éjszaka közepén megébredtem, és a vaksötétben tapogatóztam az ágy másik felén. Annyira kalimpáltam, hogy sikerült orrba vágnom.

– Jó reggelt, baba.

– Mikor jöttél? – kérdeztem hunyorogva.

– Kettő körül. Nem vettél észre, én meg nem akartalak felkelteni.

– Valamikor észrevettelek, talán még orrba is vágtalak – kuncogtam.

– Nem fáj semmim – nevetett. – Kezd beindulni a kedvenc képzelő erőd.

– Az nem baj – mosolyogtam.

Csókolóztunk, majd elröhögte magát, amikor levette a Disney hercegnős pizsamát rólam.

– Mikor fogsz már felnőni?

– Miért számít ez?

– Nem számít – húzta félre a száját. – Aranyos vagy.

Vigyorogtam egy ideig, miközben a kakaómat iszogattam a konyhapultnak támaszkodva.

– Neked meg mi bajod? – kérdezte nevetve Zoé.

– Semmi.

– Úgy van! – rázta a fejét. – Talán jól sikerült az éjszaka?

– Azt se vettem észre, hogy visszajött. Az elmúlt egy óra volt jó.

– Oké, de ne folytasd! – röhögött ezerrel.

– Pedig szívesen folytatnám. Sőt, még könyvet is írnék róla – vigyorogtam, majd besiettem a fürdőszobába. Annyira nem volt kedvem a vendégeimhez és kompletten az egész munkához.

Meglepődtem, amikor megláttam, hogy fekszik az ágyban, és nyomkodja a telefonját.

– Hé! Nem mész ma sehova? – kérdeztem, miközben ránéztem a telefonomra, hogy tisztában legyek a pontos idővel.

– Még nincs tervben semmi, és az a baj, hogy neked dolgoznod kell, pedig szívesen csinálnék valamit.

– Telhetetlen vagy – húztam meg a vállamat, majd leszálltam róla.

– Siess.

Nulla életkedvvel álltam neki dolgozni. Ebédszünetben még itt volt, mert hozott nekem kaját és együtt ettünk, de mire végeztem, már sehol nem találtam. Éreztem. Szinte tudtam, hogy közbejön neki valami.

– Nyugi, baba, fél óra múlva vissza is érek hozzád – nyögte be. Nála a fél óra egyenlő a másféllel. Hogy ne unatkozzak, felhívtam Arit. Legalább fél óráig csacsogtunk, és megígérte, hogy a következő végén összefuthatunk, mert gőzerővel munkát keres, és van pár állásinterjú is, ahol muszáj megjelennie.

Le akartam feküdni, amikor meghallottam zörögni a bejárati ajtót. Direkt egy másik alvóruhát vettem fel, ami egy fokkal szexisebb az előzőnél. A fekete szatén anyagot jobban fogja bírni rajtam, bár tudom, hogy neki ruha nélkül tetszem a legjobban. Bebújtam az ágyikómba, és a kezembe vettem a telefont, hogy felnézzek az internetre. Még mindig nem jött be a szobába, engem pedig egyre jobban furdalt a kíváncsiság.

Óvatosan nyitottam ki az ajtót, ám amikor megláttam, hogy nekem is hozott kaját, egyből megfeledkeztem arról, hogy mérgesnek kéne lennem.

– Hahó! – integettem. – Ez több volt, mint félóra.

– A kajára kellett ennyit várnom, de te finomabbnak tűnsz – vigyorgott, majd félretolta a tányért. Felkapott, és bevitt a szobába. Óvatosan az ágyra fektetett.

– Nagyon szexi vagy ebben a cuccban, de kénytelen leszek levenni rólad.

Másnap reggel boldogan ébredtem. Egyrészt a péntek miatt, másrészt pedig az éjszakám miatt. Korán elköszönt tőlem, de legalább megígérte, hogy a hétvégét együtt töltjük. Ha egy éve valaki azt mondja nekem, hogy nemsokára rám talál a szerelem vagy azt, hogy még terhes is leszek, akkor sűrű pislogás után hasfájásig nevettem volna. Sokszor úgy érzem, létezhetetlen, hogy ennyire szeressek valakit, aki sosem volt az enyém. Olyan, mintha mindig is őt akartam volna. Teljes elvakulásban dolgoztam. Hiába nem koncentráltam a munkára, mégis egy újabb elégedett vendégsereg távozott el tőlem. Így csinálják a profik.

Épp Zoéval beszélgettem a kanapén, amikor megszólalt a csengő. A barátnőm elég érdekesen nézett rám. Szinte ijedt volt a képe.

– Mi az? – forgattam a szemeim. – Nem tudom, ki lehet az. A szerelmemnek van kulcsa, miért csengetne fel? – kérdeztem.

– Én senkit sem várok – húzta meg a vállát, miközben a távirányítóval babrált. – Biztos, hogy ő jött, csak megint elhagyta a kulcsát.

– Na, azért kinyírnám... – mondtam, majd a kaputelefonhoz siettem. Hatalmas meglepetésemre anyám szólt bele. Kinyitottam az ajtót, hogy be tudjanak jönni, majd visszamentem Zoéhoz, és lehuppantam a kanapéra.

– A szüleim jöttek. Csak így, szó nélkül. Tudják, hogy utálom a meglepetéseket.

– Azért csak örülsz, nem?

– Igen, fogjuk rá. – Amint kimondtam, anyáék beléptek az ajtón.

Puszilgatni és ölelgetni kezdtek mindketten, majd Zoé sem hagyták ki a szórásból. Oké, tényleg örültem nekik, de amikor megláttam, hogy anyám egy hatalmas bőröndöt húzkod maga után, kicsit elgondolkodtam. Nyilván nem zavarnak, csak...

– Ide is költöztök? – kuncogtam kínosan.

– Kicsikém, olyan kevés időt töltünk együtt, hogy kivettük néhány nap szabit – mosolygott anya.

– Legalább mindig lesz itthon normális kaja – viccelődtem. Bunkó voltam? Nem, egész biztos, hogy nem voltam az, csak kissé szórakozott. Leültünk a konyhában. Anyámnak be sem állt a szája. Annyit beszélt, hogy kezdtem szédülni, bár a szavai erőtlenül ütköztek a fülemnek, nem is figyeltem rá. Végig azon járt az eszem, hogy mikor érkezik meg a szerelmem. Nekem mindig bejön ez a módszer, hogy szorongatom a telefonomat. Elnézést kértem, majd kisiettem az erkélyre. Megkönnyebbültem, amikor meghallottam a hangját, csak a mondanivalója volt elgondolkodtató.

– Nem apukád autója van a parkolóban?

– De. Nemrég jöttek, és maradnak hétvégére – válaszoltam.

– Az fasza – felelte, majd le is tette a telefont. Percek kérdése, és itt lesz. Olyan izgatott voltam, pedig ez nem az első alkalom, hogy feljön hozzám. Mosolyogva mentem vissza a konyhába. A barátnőm nem hagyta szó nélkül, hogy vigyorgok:

– Ismerem ezt az arcot.

– Miért? Mi van? – kérdezte értetlenül apám.

– Ilyenkor az esetek többségében jön élete szerelme vagy találkoznak valahol – magyarázta Zoé.

– Köszönöm a szüleim nevében a felvilágosítást – húztam meg a vállam.

Leült közénk, miután adott nekem egy puszit. Egy ártatlan puszit. Anyáék egyből kérdezősködni kezdtek. Főként arra voltak kíváncsiak, hogy mikor fog hozzám költözni. Láttam rajta, hogy rohadtul nem számított erre a kérdésre. Elkezdett viccelődni, hogy Ő nem tudna ebben a városban élni, nem tudná otthagyni a lakóhelyét. Égett a feje, ahogy az enyém is. Utálom, amikor kérdezősködnek.

– Anya, apa! Ezt már megbeszéltük párszor – flegmáztam.

– Meddig mehet ez így? – kérdezte apa.

– Nem tudjuk, de nem is akarok ebbe belemenni – válaszoltam ugyanúgy flegmán. Nem bírtam visszavenni a stílusomból, mert rohadtul felidegesítettek.

– Ha nekik így jó, akkor el kell fogadni – szólt közbe Zoé.

– Nyilvánvaló, hogy nem jó ez senkinek – mormogta anya.

– Anya, kérlek! – szóltam rá, miközben a szerelmem csendben kiment az erkélyre.

– Most mi van? – kérdezte apa. Rájuk néztem, megráztam a fejemet, majd utána mentem. Idegesen járkált fel-alá.

– Mi a baj? Nem kell őket komolyan venni – mondtam, miközben simogatni kezdtem az arcát.

– De igazuk van. Kinek jó ez? – kérdezte, miközben megfogta a kezem. – Itt se kellene lennem.

– Dehogy van igazuk! – forgattam a szemeim. – Nekem csak az számít, hogy velem vagy – Újra simogatni kezdtem az arcát. Nagyon idegesnek tűnt.

– Meg sem szabadott volna történnie ennek az egésznek – mérgelődött, majd hátrált. Nem értettem, mire fel távolodik el tőlem.

– Komolyan így gondolod? Akkor menj, és felejtsük el egymást.

– Hogy felejthetnélek el? – kérdezte, majd újra közelebb lépett, hogy megöleljen.

– Mielőbb tisztáznod kell magadban ezt a helyzetet. Neked se jó így. Én még ellennék valahogy Borkával, ha...

– Ne gondolod, hogy elhagylak titeket. Soha.

– De őket sem fogod, nem is kell mondanod. A szüleimmel meg ne foglalkozz.

– Jót akarnak neked.

– Tudom, de néha olyan... – sóhajtottam. – Borzasztóak.

– Bemész? – kérdezte.

– Ha akarod, akkor be.

– Szeretlek – felelte, majd megcsókolt. Bementem, mert éreztem, hogy egyedül akar lenni. Hagytam, hadd gondolkodjon. Amint beértem, és leültem a székre, egyből idegesítően kíváncsian néztek rám.

– Mi baja lett? – kérdezte anyám.

– Semmi, csak gondolkodik. Jól beleültettétek a bogarat a fülébe, arról hogy nem helyes, amit csinál. Amit persze Ő is tud – válaszoltam.

– El kellene döntenie már, hogy mit akar. Nemsokára megszületik a gyereketek – szólt bele apa.

– Nyugodj meg, elfogja dönteni. Hagyjuk ezt! Nem akarok erről beszélni – mérgelődtem

– Csak aggódunk miattad – mondta anya. Egyre dühösebb lettem rajuk.

– Miattam nem kell aggódni. És kösz, hogy elrontottátok a kedvemet és az övét is.

– Ne haragudj, de tényleg aggódunk! – szólt apa.

– Lotti mindig tudja, hogy mit csinál. Ezt a legkomolyabban mondom. Én még sosem láttam őt ilyen boldognak, mint amióta együtt vannak – segített Zoé, mert látta rajtam, hogy megesz az ideg.

– Szeretjük egymást, de nem tudja egyről a kettőre elhagyni a családját – ráztam a fejem. Kínos csend lett. Mindegyikünk csak pislogott. Pár percig néztünk egymást, amikor a szerelmem belépett az erkély ajtaján. Miután helyet foglalt, dőlni kezdett belőle a duma. Kivételesen nem a hülyeség, hanem teljesen őszintén elmondta, hogy mit is jelentünk a számára. Borka és én. Azzal jött, hogy a családja számára szent, de bennem megtalált valamit, amit a világ összes kincséért sem dobna el. Tovább uralkodott a kínos csend, mire anya megszólalt:

– Nekünk az a fontos, hogy Lotti boldog legyen, és ha te ezt biztosítani tudod, akkor legyen.

Ő a legcsodálatosabb ember, akit valaha ismertem. Minden balgaság ellenére velem van most is. És ezt rajtam kívül senki sem látja. Miért ennyire vak mindenki?

Az este közeledtével még a hangulat is jobb lett. Adta magát, és úgy tűnt, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Éjfél is elmúlt, mire mindenki elment aludni. Nagyon álmos voltam, de megvártam, míg végez a fürdőben. Csukódtak le a szemeim.

– Ugye tudod, hogy nagyon szeretlek? – kérdezte, miután lefeküdt mellém.

– Tudom. Jólesik, hogy össze-vissza hazudozol, csak hogy velem lehess.

– Jól csinálom, mi? – mosolygott, miközben puszilgatott.

– Ühüm. Remélem, hogy a szüleim nem lovagolnak tovább a témán, mert jól elcseszték az egész esténket.

– Mi lenne, ha helyre hoznám? – Elkezdte csókolgatni a nyakamat. Több se kellett egyikünknek sem. 

Tényleg helyrehozta az estémet. 3:37 volt, mikor ránéztem az órára. Megint sikerült elbaszni az időt.

Másnap délelőtt alig tudtam felkelni. A konyhában anya már az ebéden ügyködött.

– Jó reggelt, illetve napot, szívem! – mosolygott rám.

– Hali – válaszoltam, miközben leültem az asztalhoz. Világomat nem tudtam.

– Mi a baj? Ugye nem vesztetek össze?

– Hát, úgy nézek ki? Csak fáradt vagyok.

– Szóval akkor minden ok? – kérdezte vigyorogva.

– Úgy tűnik, hogy ja. Annyit hazudik a feleségének miattam, hogy te nem tudod elképzelni... És legközelebb ne hozzátok fel ezt a témát.

– Jó, rendben, de ezt már tisztáztuk este – bólogatott. – Éhes vagy?

– Á, dehogyis.

– Akkor menj vissza a szobádba pihenni. Itt vagyok, nincs semmi dolgod – mondta, majd szorosan átölelt.

– Nem hagyhatom, hogy mindent te csinálj.

– Azért jöttem, hogy segítsek! Na, húzzál befelé! – röhögött.

– Kösz – vigyorogtam, miközben visszakullogtam a szobámba. Remélem, Isten szólt belőle, amikor azzal jött, hogy többé nem hozzák fel a témát.

Arra keltem, hogy az egyetlenem simogatja a pocimat és puszilgat. Csodálatos érzés szeretve lenni. Szenvedélyesen csókolóztunk, miután ránézett a telefonjára.

– Nekem mennem kell.

– Muszáj? – kérdeztem elkeseredetten.

– Aha. Este találkozunk, ha szeretnéd.

– Persze, hogy szeretném – mosolyogtam.

Hétfőtől megint minden visszaáll a régi kerékvágásba. Bátran kijelenthetem, hogy ez a hét volt életem legszebb időszaka. Lekísértem az autóhoz. Borongós, felhős idő volt eső illattal. Csodálkoztam is, hogy nem akar szétrobbanni az agyam. A szerelem gyógyír mindenre. Önző vagyok, ha azt mondom, hogy tényleg az lenne a legjobb, ha elhagyná a családját miattam? Úgy érzem, hogy nagyon jó lehetne a mi kapcsolatunk élesben. Tökéletes is lehetne.

A konyhába vezetett az első utam, ahol anya még mindig kotyvasztott, közben Zoéval csacsogtak.

– Hát, az apám merre van? – kérdeztem.

– Bement a városba körülnézni, mert konyhabútort akar venni – válaszolta anya.

– Miért nem együtt keresitek meg az igazit? Elvégre te többet vagy a konyhában, mint ő – néztem rá kérdőn. – Ebben is önfejű.

– Hadd nézelődjön. A vége ugyanaz: ő dönt – nevetett.

– Borzasztó önfejű.

– Pont, mint te – nevettem el magát Zoé.

– Ugyan! Nem rá ütöttem.

– Még mindig idegen nekem ez a helyzet – kezdte anya sejtelmesen.

– Milyen helyzet? Ne kezdjük megint!

– Jaj, nem az! – rázta a fejét, miközben a fazékba dobálta a zöldségeket. – A kislányom kész nő, akinek saját vállalkozása van, és nemsokára megszületik az unokám... Hihetetlen.

– És egyetemre se ment – köhögtem. – Ja, és nagyszerű pasija van.

– Olyan bunkó vagy – jelentette ki Zoé. Olyan csúnyán nézett rám, hogy majdnem megijedtem. Igazam volt, basszus!

– Kit érdekel az egyetem, ha így vagy boldog? – tette fel a komoly kérdést anya.

– Végre belátjátok.

– Szeretlek, Lotti. A tegnapit meg felejtsük el. Elég idétlenül viselkedtünk.

– Én is téged – mosolyogtam.

– Csak tudod, felfoghatatlan, hogy szeret, meg minden, még sincs melletted.

– Én is csak reménykedni tudok abban, hogy megváltozik ez az átkozott helyzet.

– Apád tegnap este ki volt akadva rád, de nem mondtam semmit – kezdett bele egy őrült pletykálásba.

– Most mondtad – forgattam a szemeim. – Mi baja volt? – kérdeztem kíváncsian.

– Egy lányos apukának sokkal nehezebb elfogadni azt, hogy nagyon hamar felnő a kislánya, és esetleg lesz egy férfi az életében.

– Pedig nyugodtan megszokhatná, mert felnőttem és még egy férfi is van az életemben – nevettem el magam.

– Ő sem így elképzelte el – mondta szomorúan. Rám se tudott nézni.

– És én sem, de ezt dobta a gép – ráztam a fejemet.

– Közös ház, házasság, gyerek, tudod – mondogatta feleslegesen.

– A gyerek ebből összejött.

– Aminek mindannyian nagyon örülünk. Alig várom már, hogy babázhassak! Olyan jó anyukája leszel Borinak – vágta rá boldogan, miközben végre mosolyogva rám nézett.

– Ő pedig jó apukája lesz.

– Úgy legyen, habár, a gyerekek a mindenei, szóval Borka sem lesz kivétel ez alól.

– Na, látod. Viszont én borzasztóan félek.

– Mitől? Ha az anyaságtól, akkor fejezd is be, hisz itt vagyunk melletted – jelentette ki Zoé.

– Pedig attól.

Miután mindent megbeszéltünk, apa lépett be az ajtón. Le se lehetett volna törölni a vigyort az arcáról.

– Megtaláltad a megfelelő konyhabútort, drágám? – kérdezte tőle anya.

– Meg, és le is fotóztam nektek – mondta, majd megmutatta mindegyikünknek a képeket.

– Ez tényleg király! – feleltem örömmel, apa pedig végignézett rajtam. Csak pislogtam.

– Milyen szép vagy! – mosolygott.

– Ki? Én? – nevettem. – Apa, veled meg mi történt? – kérdeztem értetlenül.

– Te bizony. Kislánynak is nagyon szép voltál.

– Apa, hát, elpirulok, maradj már! – nevettem tovább.

– Nem is csodálkozom, hogy ilyet pasit fogtál magadnak – mondta, miközben leült közénk.

– Ilyet? Milyet? Tényleg kezdem elveszíteni a fonalat. Mi lőtt téged? Nem szoktál csak úgy bókolni.

– Hát, azért nem egy átlagos ember... – halkult el. – Mi lenne? Nem mondhatok szépeket az egyetlen kislányomnak?

– Valóban nem, az, és végül is mondhatsz, csak nem szoktál.

Tényleg nem tudom, hogy mi történt vele. Csodálkozva ültem mellette, és inkább kerültem a témát, mielőtt még őt is nekiáll dicsérni. Csak nem beteg? Mielőbb el kell vinnünk orvoshoz.

Kellemesen telt a délutánom a családommal és a legjobb barátnőmmel. Ebéd után elmentünk Zoé cukrászdájába sütizni, utána bementünk a belvárosba sétálni. Kifogástalan volt ez a mai nap velük, már csak egy valami, vagy inkább valaki hiányzott a lelki békémhez. Késő délután apa felvetette az ötletet, miszerint át kell hívnom Arianát és a barátját. Útközben apa vett valami piát, ami nem rá vall. Jó ötletnek tartottam, szóval fel is hívtam, hogy jöjjenek el Gergővel. Nem gondolkodott sokáig, egyből igent mondott a meghívásra. Apa megkérdezte tőlem, hogy a szerelmem nem jön-e. Azt feleltem, hogy de, jönni fog, csak később. Elkezdett érdeklődni felőle, mint akinek teljesen megenyhült a szíve.

Megérkeztek Ariék, apa pedig egyből felnyitotta a whiskyt. Nagyon örültem a barátaimnak, viszont a kedvem ugyanolyan lapos maradt. Elkezdtem nézegetni a telefonomon a képeket. Legalább százötven fotót találtam a füléről. Elvetemült vagy. Talán hétszáz kép van a galériámban, de abból százötven a füleit ábrázolja. Miközben mosolyogva nézegettem a róla készült műremekeket, apa hirtelen megszólalt, hogy:

– Kislányom, te nagyon unatkozol. Nincs kedved elugrani piáért? Mi már mindannyian ittunk.

– Apa! – kiáltottam. – Szerinted mit szólnak, ha egy terhes nő vesz egy csomó piát? – kérdeztem nevetve.

– Jaj, azzal ne foglalkozz! A szobában van a pénz, menj el légy szíves.

– Apa, ne kelljen már elmennem! Nincs kedvem vezetni sem.

– A kisboltban nincs semmi vállalható? – kérdezte anya.

– Nem tudom, sosem szoktam az italokat nézegetni. Ide talán, lemegyek, de valaki jöjjön el velem. Kezd sötétedni, úgyhogy ha egyedül megyek, megölnek – viccelődtem.

– Na, majd én elkísérlek! – ajánlotta fel Zoé.

– Kösz, testvérem – kacsintottam.

Zoé is ivott, néha nekem támaszkodott, miközben sétáltunk az utcán. Beléptünk a gyászos hangulatú boltba, ahol minden kétszer annyiba került, mint máshol, de nekem mindegy, mert apa fizet. Én egy forintot nem költenék alkoholra. Nagy keresgélésben voltunk, mikor odalépett hozzánk egy eladó.

– Terhesen nem ajánlott piálni – förmedt rám. Rettentő bunkó volt.

– Nem is nekem kell, elhiheti. Terhesség előtt sem ittam egy kortyot sem, nemhogy most – magyarázkodtam, miközben reméltem, hogy leolvassa az arcomról, hogy hanyagoljon minket.

– Segíthetek? – kérdezte.

– Nem, nincs rá szükségünk. Megoldjuk – válaszolta Zoé.

A bunkó eladó ránk nézett, majd odébb állt. Miért nem hagyják az embert élni? Csak egy kicsit. Zoé választott, kifizettük, és gyorsan ki is mentünk a boltból. Szinte kirohantunk, és vissza sem néztünk.

– Én már annyiszor megfogadtam, hogy nem jövök be ide. És képes volt beszólni ez a nyomorult. Gondolhatta, hogy nem iszom – mondtam idegesen.

– Nincs valami jó hangulat a boltban. Párszor már én is bekényszerültem.

– Hát, nincs. Engem talán még a hideg is kiráz odabent – ráztam a fejemet. Hamar visszaértünk a házhoz. Leguggoltam, mert kikötődött a cipőfűzőm. Ilyenkor bezzeg nem papucsba mászkálok. Zoé támaszkodott a ház falának. Tudniillik rólam, hogy én nem úgy kötök cipőt, mint mindenki más, ezért Zoé ki is röhögött. Akárhányszor látja, kinevet. Kínlódások árán sikerült bekötni. Nem mentegetőzni szeretnék, de a piros Vans cipőmnek nagyon csúszós a fűzője. Amikor felálltam, valaki meghúzta a hajamat. Nem ijedtem meg, csak sikítozni, ugrálni kezdtem. Megfordultam, és a szerelmem volt. Hirtelen elmondtam mindennek, Ő meg csak röhögött.

– Mi lett volna, ha megszülök? – kérdeztem nevetve.

– Baj – bólogatott Zoé. – Siessünk fel, mielőtt tényleg megszülsz. Ja, és apád már nagyon szomjas lehet.

Beléptünk az ajtón, apám sietett felénk, hogy adjuk oda az üvegeket. Egyre furcsább lett nekem. Egyből hívta Őt is inni. Nem is utasította el, ami kicsit zavart, de talán kibírom. Kis idő elteltével apa részegre itta magát. Ilyennek nemigen láttam soha. A pohara megint kiürült, és miközben újratöltötte, olyanokat mondott, hogy:

– Ezt a feleségemre, ezt pedig a kis unokámra!

– Apa, hidd el, hogy Borka nem fog megharagudni, ha többet nem iszol érte vagy rá – mondogattam.

– Pedig még a te adagod is hiányzik – jelentette ki határozottan. Ari rám nézett, és elkezdett nevetni.

– Lazulj már egy kicsit.

Nem, egy percig sem tudtam laza lenni. Már éjfél is elmúlt, amikor elálmosodva leültem a szerelmem mellé.

– Nem kellene már aludnunk? – kérdeztem.

– Én is fáradt vagyok, de most hagyjuk itt őket? – suttogta.

– Ha akarsz, akkor maradj még.

– Mást is csinálnék – vigyorgott, majd megpuszilt.

– Ha nagyon szeretnéd, még arról is lehet szó. Letusolok – mondtam, majd elindultam a szobám felé.

– Lotti! – szólt apa.

– Mi az?

– Csak nem aludni mész? – kérdezte.

– Szeretnék, de előtte letusolok. Fáradt vagyok.

– Nekünk is mennünk kellene, de köszönjük ezt az estét – mondta Ariana, majd közelebb lépett hozzám, és szorosan megölelt.

Ari és Gergő leléptek, Zoé pedig elhúzott aludni. A kérdés magam felé a következő: Hagyjam egyedül a szüleimmel? Kénytelen leszek, de nem akarom, hogy bármi félreérthetőt mondjanak neki.

– Akkor én elfoglalom a fürdőt – mondtam határozottan.

– Mi pedig megisszuk a maradékot – kacsintott rám apa.

Nagyon siettem a fürdéssel. Nem tudtam eldönteni, hogy áldás vagy átok-e, hogy tusolás közben nem hallom, hogy miről beszélgetnek kint. Miután végeztem leültem a kanapéra, feldobtam a lábaimat, majd megkértem, hogy menjen Ő is. Apa próbálta marasztalni, mert úgy tűnt, hogy valami fontos téma közepette tértem vissza. Ezúttal én maradtam a hármasban velük. Összeborulva ültek egymás mellett. Apa percekig anyát magasztalta. Nagyon szeretik egymást, még meg is mosolyogtam őket. Mindkettejük nehéz eset, de lehet, hogy pont ezért értik meg egymást ilyen jól.

– Na, és miről beszélgettetek, míg nem voltam itt? – kérdeztem, mert már megölt a kíváncsiság.

– Semmi különösről – felelte anya.

– Rólad, hogy mennyire szereted. Azt mondta, Ő is téged. Csupa jó dolgokat mondott rólad – magyarázta apa.

– Tényleg? Pedig szerintem fele annyit nem tudok nyújtani a neki, mint a felesége.

– Mégis veled van, drágám. Nagyon őszintének tűnt, ne aggódj ezen, kérlek! – mosolygott anya.

– Mennyire tökéletes lehetne a kapcsolatunk, ha...

– Reméljük, hogy mielőbb az lesz – motyogta apa.

Teljesen el vagyok ájulva attól, hogy apámnak így megváltozott a véleménye. Eddig úgy gondoltam, hogy majd ő senkit sem fog szívesen mellettem látni, nemhogy Őt. Több szempontból is hihetetlen, hogy kedveli, de ennek így kell lennie. Tudom, hogy elsőre sokként érte őket a dolog, hogy kivel vagyok együtt, mindenkit sokként ért, beleértve saját magamat is.

A szüleim átszellemültek és ráhangolódtak egymásra, így nekem már szörnyen kínos lett a helyzet. Épp be akartam rohanni a szobába, mikor anya utánam kiáltott:

– Köszönettel tartozunk neked.

Mielőtt visszakérdeztem volna, a szerelmem kilépett a fürdőből. Jobban nem is időzíthetett volna.

– Jó éjt – nyögtem be.

– Csak szépen! – vágta rá apa, miközben ijedt képet vágott.

– Jó hogy – válaszolta a szerelmem vigyorogva. Hülye faszok, mást nem tudok rájuk mondani.

Kidőltem az ágyon, Ő pedig mellém feküdt, és megfogta a kezem.

– Egy igazi farok az apám – kezdtem.

– Most miért?

– Mi volt ez a beszólás?

– Örülj, hogy csak ennyit mondott – nevetett.

– Ja, pont nem egy férfival kellene ezt megbeszélnem, ugye?

– De imádlak, baba! – mondta, majd fölém hajolt, és megpuszilta a homlokomat. Visszafeküdt mellém, és csukott szemmel elkezdett babrálni a hajammal. Vártam egy darabig, majd megkérdeztem, hogy:

– Te most alszol?

– Alszom, hát. Tényleg fáradt vagyok.

– Oké, csak azt hittem, hogy... mindegy. Akkor jó éjt – mondtam, és elfordultam.

Már nem sokáig tudok így aludni. Átölelt, szorosan ölelt, és megpuszilta a vállamat. Csodálatos érzés.

Reggel arra ébredtem, hogy kintről hallom az idétlen röhögését. Hogy lehet ilyen idiótán röhögni? És hogy lehet ezt ennyire imádni? Semmi kedvem nem volt felkelni, de majd' bepisiltem, úgyhogy muszáj volt kimennem. Bekukkantottam a konyhába, ahol mindenki együtt reggelizett. Anya kiabált, hogy menjek én is, de csak megráztam a fejemet, majd siettem tovább. Nekiálltam fogat mosni, mikor bejött. Mögém állt, simogatta a fenekemet, énekelt a fülembe és puszilgatott. Rendesen nyomult. Miután végeztem, megkérdeztem tőle, hogy mitől van ilyen jó kedve, de nem válaszolt, csak tovább hülyéskedett. Amíg felgumiztam a hajam, addig legalább tíz utalást tett arra, hogy szexelnünk kellene.

– Mindenki kint van a konyhában, és mindenki engem hallgatna. Csak engem zavar vagy mi van? – kérdeztem.

– Aha – felelte.

– Mit aha?

– Csak téged zavar. Őket se zavarja.

– Honnan tudod? – akadtam ki. – Csak nem közölted velük, hogy azért jössz be utánam, hogy beindíts? Hogy felajánld magad?

– Majd meghallják, nem mondtam én semmit.

– De idióta vagy!

Mire kimondtam, már azt éreztette velem, hogy nagyon szüksége van rám. Akartam én is, még szép, csak gáznak éreztem, hogy bemegyünk ketten, a többiek meg kintről hallgatják, ahogy élvezem az együtt töltött időt. Pedig elvileg ebben semmi gáz nincs, felnőtt emberek vagyunk. Én már kevésbé tudok magamra nőként tekinteni, Ő hogy tud? Sosem éreztem magamat szexinek, főleg nem mostanában. Olyan anyukás vagyok, és nem egy csaj, aki jól néz ki. Azt tanácsoltam neki, hogy menjen be a szobámba, míg én egy kicsit beszélgetek anyáékkal.

– Na, mi van, kicsim? – kérdezte apám.

– Ööö, semmi – vigyorogtam. – Kialudtad magad?

– Annyira nem. Lehet, hogy visszafekszem inkább. Haszontalan napnak tűnik.

– Szerintem én is. Majd beszélünk – nyögtem be, majd besurrantam a szobámba.

Mikor beléptem, nyomkodta a telefonját, de amint meglátott, azonnal le is tette. Helyes. Amint leültem mellé, egyből nekem esett, hiába jártattam a számat, hogy várjunk egy picit. Egyet megtanultam örökre a férfiakról: egy szexre éhes pasinak mondhat az ember bármit, lehetünk bárhol, és csinálhatunk épp bármit, ők úgyis megkapnak minket.

Feküdtünk egymás mellett, egyikünk sem szólt semmit. Egyszer aztán hallom ám, hogy anya lottizik és veszettül kopog az ajtón.

– Várj, kimegyek! – kiáltottam, majd nagy nehezen felkeltem, és magamra kaptam valamit. Elképzelésem sem volt, hogy mit akarhat, mikor elvileg mindenki a pihenőidejét tölti. Kicsoszogtam a szobából, de anyám már nem volt a szobám ajtaja előtt, így a konyha felé vettem az irányt.

– Anya – suttogva kiabáltam.

– Ó, na, végre itt vagy – felelte furcsán.

– Mit akartál mondani? Csak nincs valami baj? – kérdeztem.

– Nincs semmi baj, csak arról akartam kikérni a véleményedet, hogy mi legyen a vacsora. Elmennék a boltba.

– Nem mondod komolyan, hogy ezért másztam ki a szobából, mikor halál nyugodtan pihentem?

– Visszamész, és folytatod. A te véleményed nagyon fontos, mivel jelezném, rohadt finnyás vagy – gúnyolódott.

– Az már nem lesz olyan fetrengés, anyukám. A valami utáni fekvésben zavartál meg – nyögtem be mérgemben.

– Szeretkeztek még egyszer, vagy mit tudom én! – nevette el magát. – Szerintem rajtad kívül mindenki hajlandó normálisan étkezni – gúnyolódott tovább.

– Kapd be, anya.

– Vicceltem – kuncogott. – Valami tipp akkor, hogy mit kotyvasszak?

– Én nem vicceltem azzal, hogy bekaphatod. Nekem teljesen mindegy, csak hús ne legyen.

– Nagy segítség vagy. Várj, te mit mondtál az előbb?

– Mit mondtam? – néztem rá értetlenül.

– Hogyhogy szexeltek?

– Hogyhogy hogyan? Kényszerít rá. Rá vagyok kényszerítve a szexre. Muszáj lefeküdnöm vele, különben elhagy – csóváltam a fejem.

– Szemtelen vagy. Csak érdekelt, hogy nem okoz-e problémát...

– Nem vagyok szemtelen, de anya, milyen kérdés volt ez már megint? – nyavalyogtam. – Ha nagyon tudni akarod, eddig még nem okozott különösebb problémát.

– Jó, persze – mondogatta.

– Miért veled beszélem meg a szexuális életemet?

– Mert az anyád vagyok.

– Szeretlek, de nem gondolom, hogy erről kellene beszélgetnünk. Ha jól emlékszem, sosem osztottunk meg egymással ilyen dolgokat. Bocs, de ezt neheztelem még mindig. Nektek mindig fontosabb volt a munka... – sóhajtottam. – Olyan, mintha csak most kezdenélek megismerni lassan 24 év után. Kibaszott jó fej vagy amúgy – vigyorogtam, miközben láttam anyán, hogy pillanatok múlva elsírja magát.

– Ne haragudj ránk, teljes mértékig igazad van – szipogott. – Mindig is te voltál az életünk értelme. Most olyan rosszul érzem magam.

– Kérlek, ezért ne sírj, mert én örülök, úgyhogy te is örülj. Nem akartam a fejedhez vágni az előbbit.

– Igazad volt. Velünk bármit megbeszélhetsz.

– Hát, apával nem szívesen beszélnék az utóbbi együttlétemről – nevettem.

– Azt én sem javaslom – kuncogott. – Megyek, és útközben kitalálom, mi legyen a vacsora.

– Hús ne legyen, az a lényeg – viccelődtem. Könnyeivel küszködve elindult. Én pedig csak álltam és mosolyogtam. Ezeket már illő volt kimondanunk egymásnak.

Visszakullogtam a szobámba. Sokáig lehettem távol, mert a szerelmem elaludt. Bebújtam mellé az ágyba, és elpilledtem. Talán tíz perc után kipattantak a szemeim, mert eszembe jutott, hogy túlságosan vasárnap van, és a jövő héten abszolút nem lesz rám ideje. Az egész életem el van cseszve. Üldögéltem egy darabig az ágy szélén, és nézelődtem a telefonomon, de hamar meguntam. Lefényképeztem, ahogy alszik, majd bementem a fürdőbe, hogy összekapjam magam. Végig azon törtem a fejem, hogy nagyon fog hiányozni, de legalább ez csodálatos hét volt.

Anya hamar visszaért a bevásárlásból.

– Lotti, miért nem alszol még egy kicsit? Fáradtnak tűnsz – kérdezte egyből.

– Aludtam. Kábé tíz percet, többet nem sikerült.

– És ennek mi az oka?

– Lényegtelen.

– Meghallgatlak! Ne tudd meg, hogy mennyire bánt, hogy sosem foglalkoztunk veled. Teljesen igazad volt, amikor ezt mondtad. Hiába szeretném, ezt már nem tudjuk bepótolni.

– Próbálom elfelejteni a múltat, de nehéz... Elég mély sebeket ejtett. Nehéz volt az élet munkamániás szülőkkel – mosolyogtam, miközben a szemembe könnyek szöktek.

– Tudom, de ezentúl minden rendben lesz, megígérem. Minden egyes munkával töltött perc azért volt, hogy neked mindened meglegyen.

– Meg is volt, és ezt nem tudnám elégszer megköszönni. Csak emellett mindketten elfelejtettek élni.

– Új lappal indítunk. Lásd, a költözés, ami nagyon jót tett mindkettőnk számára. Kellett már a környezetváltozás.

– Anya, én úgy örülök, hogy végre őszintén tudunk beszélni egymással. A mama volt az, akivel mindent meg tudtam beszélni, és most te lettél az, aki betölti ezt a szerepet.

– Nagyon hiányzik. Minden áldott nap gondolok rá.

– Nekem is, és még megköszönni sem tudtam neki, hogy ennyit segített abban, hogy a sarkamra álljak.

– Ő lett a mi őrangyalunk, aki mindig vigyáz ránk – mosolygott.

Bájos mosollyal feküdtem le a szerelmem mellé, és csak bámultam. Egyből megkívántam azt a jó száját. Elkezdtem simogatni az arcát, majd egyre közelebb kúsztam hozzá. Váratlanul átölelt, és azt mondta, hogy bárcsak így lehetnénk örökre.

Hirtelen felpattant mellőlem, és felöltözött. Szinte szó nélkül kisietett a szobámból.

Hallottam Zoé és apa hangját is, mindenki a vacsorát várta, kivéve engem. Semmi étvágyam nem volt. Látták rajtam, hogy valami nem oké, de nem kérdeztek rá. Nem akartam megint a legnagyobb gyengeségemet kimutatni, pont jó volt így.

– Eszel velünk? – kérdezte anyám.

– Nem, köszönöm. Nem vagyok éhes – válaszoltam.

– Egyáltalán ettél ma már? – nézett rám furán Zoé.

– Persze, amíg aludtatok – hazudtam.

Ültem közöttük, semmi jó hangulatom nem volt. Egy kibaszott hétig azt éreztem, hogy Ő csak az enyém. Ennél szebb egy hetem még sosem volt. Amikor leült közénk, láttam rajta, hogy Ő sem csattan ki az örömtől. A többiek vacsorázni kezdtek, én pedig csináltam magamnak egy nagy bögre kakaót, és kivonultam az erkélyre. Egyedüllétre vágytam. Nem volt okom haragudni rá, és inkább örülnöm kellett volna. Örülni? Nem is olyan egyszerű az, hiszen ki tudja, hogy mikor találkozunk újra. A mi esetünkben nem úgy működnek a dolgok, mint másoknál. Ha hallani akarom a hangját, akkor talán beszélünk egy-két percet, ami édes kevés. Belőle egy örök élet is kevés lenne. Felváltva bámultam az üres bögrémet és a naplementét. Lassan vége a nyárnak. Az eddig gyűlölt telet csak azért várom, hogy végre megszülessen a kislányom. Bárcsak Borka lenne a megváltó. Hatalmas bambulás közepette arra lettem figyelmes, hogy kijött hozzám.

– Jól főz anyukád. Egész jól laktam – mosolygott, majd leült a másik székre.

– Hm, ennek örülök – motyogtam, ő pedig megfogta a kezem.

– Lottika, az a baj, hogy reggel hazamegyek?

– Az. Ha ez nem volna így, nekem a világon semmi gondom nem lenne. Ne érts félre, rohadtul örülök, hogy itt voltál, de most eléggé magam alatt vagyok. Biztos, hogy nem maradhatsz?

– Muszáj hazamennem. Inkább örülnöd kellene, hogy ez a hetet kijátszottam neked.

– Olyan ügyes vagy – vigyorogtam.

– Foglalkozzunk egymással, ne emészd magad a reggel miatt. Na? – kérdezte, miközben felállt, és nyújtotta a kezét felém.

– Mire gondolsz?

– Sok mindenre. A szobádban elmondom – mosolygott, az én arcom pedig totál elvörösödött. Mielőtt bementünk volna, csókolózni kezdtünk az erkélyen. Megint azt éreztem, hogy ugyanolyan szerelmes belém, mint én belé. A francért nem tud már lépni! Az ágyban folytattuk a csókolózást.

– Te most...

– Nem, csak legyünk így egy kicsit – válaszolta, majd tovább feküdtünk összebújva.

A fő téma a születendő gyerekünk volt, de esett szó a családjáról is. Azt felelte, hogy egész decemberig azt hitte, hogy a felesége a világ legtökéletesebb nője, és azt is, hogy őt nem helyettesítheti senki. Aztán jöttem én.

– Kezd megrendülni a családba vetett hitem, de kérlek, ne nehezítsd meg a dolgomat.

– Mivel nehezíteném meg? – kérdeztem.

– Mindegy, mert létezel – válaszolta.

– Nem szabadna léteznem, tudom – kuncogtam.

– Jó, hogy vagy.

– Így mindig megkapod, amit akarsz.

– Már rég nem erről van szó, de ha már így kimondtad... – nevetett.

– Hogy lehet még azt is imádni, amikor ilyeneket mondasz? Áruld el – mosolyogtam. – Szeretlek.

Az eszmecseréből az lett, hogy szeretkeztünk egyet. Azt mondta, hogy osszam be. Cseszd meg.

Reggel hatkor csörgött az ébresztő. Odakint szakadt az eső, amitől még jobban azt éreztem, hogy nem akarok felkelni. Csak három percig ölelgetett, majd felkelt. Szomorúság és éhség kavargott bennem. A szomorúságot miatta, az éhséget pedig a saját hülyeségem miatt éreztem. Sejtettem, hogy anya már fent van, ezért kiosontam a szobából. Természetesen ráhibáztam.

– Hazamegy? – kérdezte.

– Úgy néz ki.

– Biztosan megint megoldja, hogy mielőbb találkozzatok.

– Remélem – forgattam a szemeim, majd hallottam, hogy csapódik a szobám ajtaja.

Le akartam kísérni, ezért felvettem egy pulcsit a pizsamám fölé. Egy babarózsaszín pulcsit választottam, hogy összhangban legyen a fekete nacival. Összeszedte magát, addig én felhúztam a platformos Vans cipőmet, és elköszönt anyától. Végig fogtam a kezét. Elsétáltunk az autóig, és azt javasolta, hogy üljünk be az autóba, mielőtt eláznánk. Azt állította, hogy nagyon-nagyon megkívánt. Szenvedélyesen csókolóztunk, majd felajánlottam, hogy megkaphat akár az autóban is, csak maradjon még, de nem élt a lehetőséggel.

Ilyen szerelmes akarok maradni örökké. Ilyen pasi nincs még egy a világon, mint Ő. Minden porcikája tökéletes. Az a baj, hogy nem csak nekem, hanem gondolom, a felesége számára is tökéletes. A francba már, hogy a világ legjobb pasijának van családja. Velem direkt baszik ki az élet? Életemben először érzek szerelmet, mérhetetlen szerelmet, de egy olyan ember iránt, aki iránt nem szabadna. Nagyon nem szabadna, de olyan jó. Minden áldott nap Ő az első és az utolsó gondolatom. Nem is tudnám elmondani, hogy milyen érzés vele lenni. Talán úgy jellemezném, hogy így képzelem el a mennyországot is.

Az első utam anyámékhoz vezetett. Csak beszélgetni akartam valakivel. A nappaliban lazultak apával, amikor társultam hozzájuk.

– Sajnálom – szólt anya.

– Mit?

– Hogy elment. Hidd el, jó látni, hogy boldog vagy vele, pedig nem egy ilyen férfit képzeltünk el melletted – magyarázta.

– Akkor milyet? – nevettem el magam. – Nektek volt konkrét elképzelésetek?

– Konkrétan nem volt, de azt sosem gondoltam volna, hogy pont Ő...

– Én sem, de jobban nem is alakulhatott volna.

Nem volt idegen az érzés, mégis rettentő szarul éreztem magam. Üres voltam. Egy dolog nyugtatott, hogy van kiért felkelni. Borka.

Nem gondoltam volna, hogy egy kis szex után így belé fogok esni, és sosem gondoltam volna, hogy csak a karjai között leszek igazán boldog. Azt meg végképp nem gondoltam volna soha, hogy ha egy férfi azt mondja, hogy jobbra menjek, akkor meg sem fordul a fejemben, hogy esetleg balra vegyem az irányt. Nem akar Ő irányítani, de bármit kérhetne, én megtenném. Mindig azt hittem, hogy erős, Bak jellem vagyok. Dehogy vagyok. Gyenge vagyok és szerelmes. „Alig találhatunk olyan Bakot, aki képes mindent eldobni a szerelemért." Én volnék ez a Bak, akit alig lehet megtalálni. Érte ugyanis bármire képes lennék. Sokszor úgy érzem, hogy minden szálat megmozgatnék, csak hogy végre az enyém lehessen. Csak az enyém, senki másé. Aztán közbeszól a józan eszem: nem állhatok a családja és a szerelmem közé. Egyre nehezebb elfogadni, hogy nem mi vagyunk az elsők számára. Annyira lennék a felesége helyében ebből a szempontból. Ő egy csodálatos ember, akire szükségem van. Nem tudok nélküle élni. Mintha mindig Őt akartam volna. Isteni csoda, hogy összehozott minket a sors. Nála jobbat nem is kívánhatnék magam mellé. Borkát is teljes szívéből fogja imádni, tudom. Olyan szerencsés a felesége, talán a világon a legszerencsésebb. Nem tudnám elégszer megköszönni az elmúlt hetet, amit velem töltött. Bár ne lett volna vége, annyira élveztem minden egyes pillanatát. Ki tudja, mikor láthatom újra. Ez annyira elkeserítő, hiszen olyan a számomra, mint a levegő. Bementem a szobámba, ledobtam a pulcsit, és ledőltem az ágyamra. Kezembe vettem a telefonomat, hogy nézegessem a képeket, amiket az elmúlt hétben csináltam róla. Olyan aranyos. Az egyik alvós képét ki is tettem háttérképnek. Lezártam a telefont, becsúsztattam a párnám alá, lecsuktam a szemeimet, és elaludtam.

Körülbelül másfél óra mély alvás után kinyitódtak a szemeim. Kedvem alapból nem volt semmihez, még menni sem akartam sehova, mert kint hűvös volt és szakadt az eső. Meglátszik, hogy mindjárt itt az ősz. Belegondoltam, hogy tavaly nyáron is hasonlóképp vélekedtem az elmúlt hónapokról, annyi különbséggel, hogy akkor Ő még sehol sem volt. A tavalyi nyár iszonyatos sok munkával és azzal telt, hogy egyengessem az életemet. Legszívesebben neki sem állnék dolgozni. Nem akarok, semmi kedvem hozzá. Tökéletesen érezném magamat, hogy ha vissza lehetne pörgetni az időt.

Szerdán hazamentek a szüleim, bár látni lehet rajtuk, hogy nem szívesen. Őket is várja a munka, muszáj volt hazamenniük. Zoé minden nap itthon aludt, így esténként mindig csacsogtunk egy sort. Zoé szerencsés, mert közéjük nem áll senki és semmi. Egy szót sem beszéltünk egész héten. Nagyon rosszulesik, hiszen minden este abban reménykedtem, hogy legalább felhív. Ilyenkor van időm gondolkodni, amikor egyedül vagyok. Saját magamat képes vagyok még depressziósabbá tenni. Nem volt késő sem, ezért az jutott eszembe, hogy felhívom Alexet, hogy találkozzunk vagy jöjjön át. Negyedórán át telefonáltunk, mire kinyögte, hogy szívesen átugrik hozzám. Ettől kicsit jobb kedvem lett, de Őt nem pótolhatja semmi és senki.

Egy kibaszott órát vártam Alexre, aki nagy meglepetésemre hozott pizzát. Megpuszilt, és kedvesen azt mondta, hogy nagyon szép vagyok. Nyilván jólesett a bók, meg az is, hogy hozott kaját. Leültünk a nappaliban, és beszélgettünk, miközben nekiláttunk a pizzának. Részemről a fő téma a szerelmem volt. Alexet jókedvében fogtam ki, mert nem szólogatott be és nem beszélt velem gúnyosan.

– Cica! Mit szeretsz ennyire benne? – kérdezte.

– Nem tudnám elmondani. Szerelmes vagyok belé – mosolyogtam.

– Szerencsés.

– Miért? – kérdeztem meglepődve.

– Tudom, hogy sosem támogattalak a kapcsolatodat illetően, de úgy látom, hogy ragyogsz. És ez tök jó.

– Igen, boldog is vagyok, ám a legjobb az lenne, ha most Ő is itt lenne. A hiánya megöl – szomorodtam el.

– Akkor én nem lennék itt – nevette el magát. – Nem gondolt rá, hogy akkor komolyan lépjen?

– Fogalmam sincs. Már az elején felfogtam, hogy van a szent és tökéletes családja, meg vagyok én, akivel jó a szex.

– Ezt most úgy mondod, mintha még mindig...

– Nem, őszinték az érzései! Tudom, érzem. Teljesen kölcsönös minden, csak nem tud lépni – szóltam közbe.

– Én biztosan lépnék érted. Értékes lány vagy, de ezt már mondtam párszor.

– Kösz, ez most kellett – nyögtem be, majd váratlanul megöleltem.

Addig beszélgettünk, míg éjfélt ütött az óra. Azt mondta, hogy ha nem haragszom, ő hazamegy, de bármi van, írjak vagy hívjam fel. Kedves tőle, hogy még így is érdekli, mi van velem. Lekísértem az autójához, megöleltem, és elhajtott. Jó tudni, hogy rá is számíthatok bármikor. Tudom, hogy sokszor arrogáns és bunkó, de néha meg nagyon jó hozzám. Felmentem a lakásba, és elfoglaltam a fürdőszobát.

Másnap reggel kedvetlen voltam, szinte üresnek éreztem magam. Zoé hazajött, és egyből bekopogott hozzám, hogy leellenőrizze a lelkiállapotomat. Elmesélte, hogy hogyan telt a hete. Próbálta elterelni a figyelmemet, ami végeredményben sikerült is, hiszen felajánlotta, hogy majd ő vezet, csak menjünk már el Siófokra. Tetszett az ötlet, gyorsan fel is hívtam anyámat, hogy ráérnek-e. Addig-addig erősködött a telefonban, hogy aludjunk ott, hogy végül belementünk.

Közel másfél óra utazás után leparkoltunk a rendőrséggel szemben, és felmentünk a negyedikre lifttel, ami szerencsére most működött. Szokták mesélni, hogy sokszor nem működik, és állandóan kint vannak a szerelők. Amint felértünk, anya már az ajtóban várt minket. Úgy ölelt, mintha ezer éve nem láttuk volna egymást, pedig csak pár napja jöttek haza. Én elfoglaltam az egyik szobát, Zoé pedig a másikat. Megbeszéltük, hogy este beülünk egy körülbelül három percre lévő étterembe, ahol már többször ettünk. Ebéd után mindenki elvonult. Anya bejött utánam a szobába, és elkezdtünk a kislányomról beszélgetni. Érdekes érzés volt, hogy nyíltan beszélhettem anyámmal. Baromi jólesett. Szerinte nagymamának lenni egészen más, mint anyukának, ezért is várja annyira Borkát. Kitárgyaltuk, hogy melyik kórházban szeretném világra hozni a kislányomat, aztán anyám rám parancsolt, hogy már most véssem a fejembe, hogy nekik kell szólnom először, ha úgy érzem, hogy eljött az idő, mert nem akarnak lemaradni semmiről. Belegondolni sem akarok, hogy milyen fájdalmas lehet a szülés. Ezekről a dolgokról nemigen beszélek, pedig nagyon sokszor csak ezeken kattogok. Nagyon félek az anyaságtól. Ezt is említettem anyának, aki megnyugtatott, hogy nincs mitől félnem, hiszen minden cselekedet ösztönösen jön. Fogalmam sincs, mit kell egy újszülött gyerekkel csinálni. Egyre álmosabb lettem, ezért anya kiment a szobából. Aludhattam talán egy órát, mikor megszólalt a telefonom. Alig láttam, de azt egyből kiszúrtam, hogy életem szerelme keres.

– Baba, mit szólnál, ha este elmennék? – kérdezte.

– Istenem, tudod, mennyit vártam arra, hogy felhívj? Gyere, de anyáéknál vagyok.

– Ne haragudj, de megbeszéltük, hogy nem nagyon érek rá. Nem is mész haza?

– Nem, itt alszunk. Nyugodtan jöhetsz ide is, ők is szívesen látnak.

– Biztos?

– Ezer százalék.

– Ha ez az ára, hogy veled legyek, akkor oké, odamegyek.

– Semmi bajuk nincs veled, nyugi – mosolyogtam, Ő pedig letette.

Te jó ég! Képes eljönni akár ide is, hogy velem lehessen. Kiosontam a szobából, hogy felderítsem a terepet. Bekopogtattam anyámék ajtaján.

– Gyere csak! – kiáltott ki anya.

– Nem dugtok vagy ilyesmi, ugye? – kérdeztem nevetve, miközben lassan kinyitottam az ajtót.

– Ahhoz korán van, gyere nyugodtan be – viccelődött apa.

– Ahhoz sosincs korán – húztam meg a vállam. – Csak azért zavarlak titeket, hogy közöljem, hogy a szerelmem eljön ma este. Ide is képes eljönni, csakhogy velem legyen.

– Én megmondtam, hogy úgyis szakít rád időt. Remélem, közölted vele, hogy bármikor szívesen látjuk – mosolygott anya.

– Igen, de eléggé félt, hogy mit szóltok majd.

– Miért? Nem elég egyértelmű, hogy bírjuk? – kérdezte apa.

– Hát, talán annyira nem egyértelmű – forgattam a szemeim. – Bírjátok tényleg?

– Igen? – nézett furán apa.

– Oké, elhiszem. Mikor megyünk enni?

– Éhes vagy, kicsim? Szólunk Zoénak, és mehetünk – felelte anya.

Zoé olyan aranyosan aludt, hogy nem volt szívem felkelteni.

– Kibírom, annyira nem vagyok éhes – kántáltam magamnak, miközben visszacsuktam az ajtót.

Beszóltam anyáéknak, hogy Zoé olyan békésen alszik, hogy nincs szívem felkelteni, szóval menjünk később. Évekig alig éreztem éhségét, de amióta terhes vagyok, szinte mindig ennék. Visszakullogtam a szobába, és újra elpilledtem. Arra ébredtem, hogy Zoé hangját hallom a konyhából. A barátnőm is elég éhes volt, ezért szinte rögtön elindultunk. Még nem volt sötét, de a levegő már kezdett lehűlni. Szeretek ilyenkor sétálni, habár nem kellett messzire mennünk. Olyanok voltunk, akár egy hatalmas család. Zoé nem csak a legjobb barátnőm, hanem a testvérem is. Végigcsacsogtuk a vacsorát. El sem hiszem, hogy helyrejött a kapcsolatom a szüleimmel.

Alig vártam, hogy újra bebújhassa az ágyba. Abban a tudatban feküdtem le, hogy már nem sokáig leszek egyedül. Valóban, mert anya bejött, de én nem egészen így gondoltam.

– Mi a helyzet, jóllaktál? – kérdezte, közben leült az ágy szélére.

– Aha, fogjuk rá – mosolyogtam. Nem számítottam rá, hogy újra felhív.

Arra kért, hogy menjek le elé a parkolóba. A vérnyomásom az egekig szökött. Már majdnem sötét volt kint, és nagyon hűvös. Egyre közelebb mentem a parkoló autókhoz, és egyből kiszúrtam, hogy az autója mellett ácsorog.

– Baba – vigyorgott, majd csókolózni kezdtünk.

– Tudom, hogy csak azért jöttél, hogy megdughass – húztam meg a vállam.

– Mikor jöttem azért, hogy csak megdughassalak? – kérdezte nevetve. Mindig? Mindig.

Miután köszönt mindenkinek, bevonultunk a szobába, hogy kettesben lehessünk.

– Azonnal akarsz vagy elmegyünk valamerre? – nevettem.

– Elmehetünk, de az első gondolat sem rossz. Elviselném.

– Hát, jó is az, de mehetnékem van.

– Én is elmennék.

– A picsába, remélem.

– Mindegy – meghúzta a vállát, majd vigyorgott.

– Fúj, na, hagyjuk! Mi lenne, ha elsétálnánk a kikötőbe?

– Nincs messze, ugye? Fáradt vagyok egy kicsit – felelte, majd hozzám bújt.

– Negyedóra talán. Visszafelé bemehetnénk egy étkezdébe.

Félúton járhattunk, amikor kezdtem ráébredni, hogy annyira nem is volt jó ötlet sétálgatni. Kezdett fájni a hátam és a lábaim is. Ettől eltekintve élveztem, mert ilyenkor olyan nyugodt minden, kivéve a sétányt. Engem sohasem vonzott, nem is értem a sok fiatalt, akik képesek egy éjszaka alatt egy havi fizetést elbaszni. Jobb esetben a sajátjukat, és nem a szüleik pénzét. Ha sosem vonzott, akkor egy pillanatra miért éreztem azt, hogy ha most nem lennék terhes és mondjuk, nem vele lennék itt a közelben, akkor lenyomnék egy laza bulit? Talán hiányozni fog a szabadságom, ami Borka mellett megszűnik majd egy perc alatt. Ez most úgy hangzott, mintha bánnám, pedig egyáltalán nem. Néha-néha szóba került a felesége, ami enyhén szólva zavart, de nem tudok ezzel mit kezdeni. Tudom, hogy szereti, mert mégiscsak a gyerekei anyja, és az az ember, aki mindig mindenben támogatja sok-sok éve. Nem gondolom, hogy én csak egy kaland lennék az életében, mert ez a dolog már rég kinőtte magát. Sokszor úgy fogalmaz, hogy békét, megnyugvást jelentek neki, vagy talán egy kis kibúvót a zűrös világban. Szó se róla, ezt a szerepet is szívesen töltöm be, de nekem Ő jelenti a világot. Amikor együtt vagyunk, akkor elfelejtheti a problémákat, a gondjait, a feladatait és a problémákat, amik folyton gyötrik. Tudom, hogy sokszor bánja, amit csinál, de valamiért nem akar ellenünk tenni. Ha egyet kívánhatnék, akkor azt kívánnám, hogy végre teljes életet élhessek vele. Tiszta szívemből szeretem. A mosolya, a hangja és az az idióta nevetése megöl. Imádom, ahogy a szemembe néz, vagy amikor becézget. Akárhányszor vele vagyok, a gyomromban fel-alá repkednek a pillangók. El sem tudtam képzelni az első találkozásunkig, hogy milyen érzés szerelmesnek lenni.

Ott tartottam, hogy járkáltunk a parton, közben beszélgettünk. Egy csapat lány felfigyelt rá, hallani lehetett, hogy rólunk beszélnek. Ez várható volt, de baszki, még a sötétben is feltűnő? Nem irigylem, amiért ennyi stresszel jár az, amit csinál. Elhiszem, hogy kell neki valaki, akivel elfelejtheti a nyomasztó dolgait. Láttam rajta, hogy folyamatosan kettőnkön agyal. Szerintem sosem akarna nekem rosszat, ám a családjának sem. Sokszor említettem már, hogy ezt a két dolgot nem lehet összeegyeztetni. A sok probléma mellett csinált még egyet magának.

Megint sikerült elkalandoznom. Hiába voltam pulcsiban és egy farmerben, kezdtem fázni, ezért elindultunk visszafelé. Egész úton erőlködtem, hogy menjünk el a kedvenc gyors éttermemig. Elhaladtunk a háztömb mellett, és újra megkérdezte, hogy muszáj-e krumplit ennem. Persze, hogy muszáj! Annyit engedtem, hogy kikérem, és visszafelé megeszem az úton. Nem kell beülnie velem az étterembe.

– Most már boldog vagy, baba? – kérdezte, miközben sétáltunk visszafelé.

– Eddig is az voltam – vigyorogtam. Kitettem sztoriba, hogy fogom a krumplit pontban éjfélkor. Róla is posztolnék, hogy lássa az egész világ, hogy mennyire szeretem, de sajnos nem szabad.

Valami csoda folytán még mindenki fent volt. Váltottam pár szót a szüleimmel, és bekullogtunk a szobába. Lehúztam magamról a nadrágot és a pulcsit. Egy szál melltartóban és egy bugyiban ücsörögtem az ágy szélén. Szinte egyből nekiállt simogatni a melleimet, amelyek tulajdonképpen csak rá vártak. Levette rólam a melltartót, közben simogatott és csókolgatta mindenemet. Egy pillanatra megállt.

– Annyira gyönyörű vagy – mondta mosolyogva. Annyira jólesett, hogy így gondolja. Hallottuk, hogy anyáék nagyon jól érzik magukat. Átjött az egyik szomszédjuk a feleségével, és szinte azonnal előkerült néhány doboz sör és a röviditalok. Én még sosem találkoztak velük, csak anya emlegette őket délután. Illetlenség lenne szexelni egy hatalmasat, miközben gyanítom, hogy szívesen megismernének engem is. Illetlenség ide vagy oda, már annyira akartuk egymást, hogy nekiálltunk. Közben megbeszéltük, hogy miután végeztünk és még itt lesznek a vendégek, kimegyünk köszönni. Nem mintha lett volna kedvem még bájologni is. A szerelmem fáradt volt, ezért hamar elaludt. A konyhából beszűrődő fény és a hangoskodás azt sugallta, hogy továbbra is jól érzik magukat odakint. Ideje kimennem? Nem lesz ciki? Még szerencse, hogy anélkül is be tudok menni a fürdőbe, hogy meglátnának. Felöltöztem, és besurrantam a fürdőszobába. Összeszedtem magam pár perc alatt, majd elővettem a bájos mosolyomat, ami inkább tűnt rohadt kielégültnek, mint kedvesnek és aranyosnak, aztán belibbentem a konyhába. Anya és Zoé ültek szemben, a többiek háttal voltak nekem. Megálltam az ajtóban.

– Drágám, kipihented magad? – kérdezte anya. Zoé csak mosolygott mellette, a két idegen pedig hátrafordult, hogy jobban szemügyre vehessenek.

– Fogjuk rá – motyogtam. – Jó estét! – köszöntem, miközben integettem, mint egy idióta. Nagyon kellemetlenül éreztem magam.

– Szia! Szóval te vagy a Lotti, akiről már olyan sokat meséltek a szüleid? – kérdezte a hölgy.

– Igen – vigyorogtam tovább. Felálltak, hogy bemutatkozzanak, és még puszikat is adtak nekem. A szüleimmel egyidős pár lehetett, akinek, mint utólag kiderült, van egy 16 éves lányuk. A lányt Diának hívják, és nemsokára várható is ő is, csak elment a sétányra a barátaival. Nem tudom, hogy miért várják annyira, már elég késő van. Anyáék ismerik, és jó véleménnyel vannak róla. Leültem közéjük, majd elkezdtünk beszélgetni. Zoé már nagyon álmosnak tűnt, mégis kitartóan figyelt, és szólt közbe a beszélgetésbe. Elkezdtek faggatni a babáról, a páromról, amikor hirtelen nyitódott az ajtó. Dia érkezett meg, aki egyből úgy nézett rám, mint aki szellemet látott. Mielőtt bármit is szóltak volna a szülei, azt kérdezte tőlem, hogy nem én sétáltam-e egy pár órával ezelőtt az emberemmel a parton. Hazudni nem akartam, nem is tudtam volna, ezért viccelődni kezdtem, hogy:

– Te ültél a padon a barátaiddal? Meg is lepett, hogy a sötétségben is megismeri valaki – nevettem.

– Mi voltunk! – kiáltott fel. – Ezt nem hiszem el! Akkor tényleg ő volt az? És most ő hol van? – kérdezősködött.

– Alszik a szobában.

– Nem mondod, hogy még mindig itt van? Nem hiszem el, hogy egy lakásban vagyok vele! – kiabált izgatottan. – Hogy jöttél össze vele? Neki nincs családja?

– Ez hosszú sztori, és nem hiszem, hogy érdekes lenne számodra – húztam meg a vállam. – De, van családja.

– Nem muszáj elmesélned, ha nem akarod, de nagyon izgatott lettem! És a baba? Az övé? – kérdezősködött tovább.

– Aha, decemberben fog megszületni – válaszoltam. Rohadt kínosan éreztem magam, amit anya egyből észre is vett rajtam.

– Bocsi, de arról lehetne szó, hogy legalább egy képet csinálok vele? A barátnőim nagyon féltékenyek lesznek rám, ha meglátják az Instán!

– Biztosan, de az már kevésbé jó ötlet, hogy ki akarod tenni ország-világ elé. Tudod, a mi kapcsolatunk titkos. Nem tudhatja meg senki.

– Nem is mondtátok, hogy a lányotok egy celebbel jár! – mondták a szülei meglepetten.

– Celeb, te jó ég! Hagyjuk már, ugyanolyan ember, mint ti vagy én! – nevetettem.

– Ez akkor is nagyon durva! Nyugi, nem mondom el senkinek! – csipogott tovább a felpörgött kiscsaj. Én ennek a lánynak nem hiszek, szerintem már fél Siófok tudja. Az elkövetkezendő egy órában még mindig én voltam a téma. Utálom, ha én vagyok a téma, főleg ebben az esetben. Olyanokat kérdezett, hogy élőben is olyan-e, mint az interneten vagy a tévében. Nem mondom, hogy nem zavar, hogy ez a lány és a barátnői totál odavannak érte, de nem ők az egyetlenek. Hajnali háromkor köszöntek el. Dia erősködött, hogy holnap délelőtt szóljak neki, mert nagyon találkozni akar vele. Ha neki ez ekkora örömet okoz, akkor legyen. Tudom, hogy Ő sem mondana nemet egy képre. Alig vártam, hogy elhúzzanak.

Miután mindenki végzett a fürdőben, lefeküdni készültünk. Anyám bűnbánóan a bocsánatomért esedezett. Legyintettem, majd bementem a szobába. Nem győztem kivárni a pillanatot, hogy befeküdjek mellé. Sokkal jobban tettem volna, ha ki se megyek a szobából, hanem inkább alszom. Megúsztam volna a találkozást ezzel a fangörcsös lánnyal.

Másnap reggel, amikor felkeltem, a szerelmem nem volt a szobában. Kimentem a fürdőbe, hogy összeszedjem magam. Alig láttam magamat a tükörben. Nagyon álmos voltam. A szerelmem apámmal trécselt a konyhában, miközben reggeliztek. Leültem mellé, rádőltem a vállára. Kaptam egy aprócska puszit a homlokomra.

– Jó reggelt, drágám! – köszönt apa.

– Jó reggelt! Te nem vagy álmos? – kérdeztem.

– Nem, már megittam egy csomó kávét. Jobb, ha nem kérdezek semmit a tegnap estéről – nevetett.

– Ne szólj semmit – Amint kimondtam, jött egy engedélykérésem a Messengeren.

– Mi volt este? – kérdezte meglepve a szerelmem.

– Ööö... – dadogtam. – Írt a Dia.

– Hogy? – kérdezte apa, miközben furcsán nézett rám. Nem volt semmi baj a szüleim szomszédjaival, csak ez a lány... Ez a lány kissé túlpörgött a kapcsolatomon. Mélyen a szerelmem szemeibe néztem.

– Figyelj, te emlékszel arra a lánycsapatra, akik tegnap este nagyon néztek minket a padról?

– Emlékszem. Miért? – válaszolta.

– Mert az egyik közülük itt volt. Teljesen rád van görcsölve. Itt voltak a szomszédok, a lányuk pedig egyből megismert, hogy én voltam veled a parton. Amit itt előadott hallod...

– Rám van görcsölve? – nevetett.

– Találkozni akar veled.

– Ha ez megnyugtatja, akkor hívd át.

– Azt írta, hogy mindenképp szóljak, ha felkeltél.

– Kell félnem tőle? – nevetett.

– Nem hiszem, aranyos lány. Megírjam neki, hogy jöjjön át?

– Hát, írd – röhögött tovább. Írtam Diának, hogy jöjjön át, de már üzenetben megkértem, hogy tartsa a száját. Ahogy telik az idő, annál több ember tud kettőnkről. Tudom, hogy ez elkerülhetetlen, de nagyon jó lenne, ha titokban maradna. Nem telt el öt perc, Dia már az ajtón kopogtatott. Erőt vettem magamon, hogy beengedjem. Amikor beléptem, a fülembe súgta, hogy tényleg csak egy képről lenne szó, és békén is hagy minket. Annyira izgatott volt. Amint meglátta az asztal ülő istenséget, Dia szája mosolyra állt. Szimpatikus, hogy szereti boldoggá tenni az embereket. Ez a lány egy őrült, engem is közelebb hívott, hogy készüljön egy olyan kép is, amin hárman vagyunk. Ezt nem tudtam hova tenni, de jólesett. Hiába mondtuk, hogy maradjon nyugodtan, de csak szorongatta a telefonját, és vigyorgott. Nem győzte megköszönni, hogy találkozhatott vele. Elköszönt tőlünk. Látszott rajta, hogy nagyon örült a találkozásnak.

– Tök aranyos volt – felelte a szerelmem.

– Én is mindig így érzek, ha velem vagy, csak nehezen mutatom ki, és nem ugrálok örömömben.

– Szeretlek, baba – nyögte be, majd csókolgatni kezdett.

Bementünk a szobába, hogy folytassuk. Csókokkal és bókokkal árasztott el. Azt mondta, hogy milyen gyönyörű vagyok, és reméli, hogy a kislányunk is pont ilyen lesz csodálatos lesz, mint én. Arra vártok, hogy szexeltünk, mi? Elaludtam.

Arra keltem, hogy telefonál, miközben csavargatja a hajamat. Szinte azonnal elköszönt az illetőtől, amikor észrevette, hogy felkeltem. Egyre több olyan dolgot csinál, ami rohadt jólesik. Nem akarom elhinni, hogy nem lehet az enyém. Én vele szeretném eltölteni életem minden percét. Nincs is másra szükségem. A végtelenségig lehetetlen titkolózni, egyszer úgyis minden kiderül. Ezzel a kiderülősdivel úgy vagyok, hogy biztos, engem dobna ki, és minden kapcsolatot megszakítva, maradna a családjával.

Percekig feküdtünk összebújva, elkezdtünk a telefonjainkkal babrálni. Utálom a Facebookot, de amikor ilyen ökörségek jönnek velem szembe, akkor egyenesen gyűlölöm. Valamelyik idétlen oldal megosztott egy interjút vele. A dátumot néztem meg először, majd nekiálltam átbogarászni. A cikk lényege annyi, hogy még tavasz elején azt nyilatkozta, hogy a felesége belement, hogy legyen harmadik gyermekük, aztán, hogy mennyire szereti a gyerekeket és a feleségét is. Nincs jogom belepofázni az életébe, de nem hagyhattam szó nélkül.

– Azért csak összejött az a gyerek, csak nem jó helyen – nevettem keservesen. Először csak pislogott, mert nyilván nem értette, hogy mi a szarról beszélek.

– Mi van?

– Most olvastam, hogy év elején nagyon rajta voltatok a gyerekprojekten. Rosszkor adtad bele magadat – húztam fel a szemöldökömet.

– Jobb helyen nem is lehetne az a gyerek.

Hogy a fenébe tud mindig ilyeneket mondani? Megfordult a fejemben pedig, hogy piszkálom egy kicsit, de ezek után képtelen lennék rá. Megbolondított. Ez színtiszta tehetség, én meg egy barom vagyok. Hogy lehet ilyet mondani, hogy jobb helyen nem is lehetne a baba, mint nálam? Ha elküldene anyámba, akkor is oda meg vissza lennék érte. Még az is tetszene. Talán igaza volt Zoénak? Együtt tapogattuk a pocakomat, váruk, hogy mikor mozog Borka. Nagyon jó hely ez a mennyország. Régen mindig azt hittem, hogy Arival fogok elégni a pokolban, de most valahogy másképp gondolom. Amióta Ő belelépett az életembe, azóta igencsak sok dolgot másképp gondolok. Azt nem tudom, hogy ez baj-e vagy sem.

– Hasonlóképp hódítottad meg annak idején az asszonyt is, mi? – kérdeztem.

– Őt is. Nem ő volt az egyetlen.

– És most sem ő az egyetlen. Milyen nagyképű vagy.

– Hát, ha egyszer így volt... – nevetett.

Megkértem, hogy rendeljen pizzát. Mindegy, hogy milyet, csak ne legyen csípős, mert azt nem szereti. Egyből leesett, hogy még az se érdekelt hirtelen, hogy velem mi lesz, mert magamnak nem kértem semmit, az Övé pedig húsos lesz. Ez a szerelem baszki, amikor már nem saját magáért cselekszik az ember, hanem a másik sokkal fontosabbá válik. Hihetetlen ez az egész. Csoda, hogy akkor este egymásra találtunk. Azt javasolta, hogy menjünk ki a szüleimhez, ha már egyszer hozzájuk jöttem a hétvégére. Nyilván, igaza van, de ki kíváncsi rájuk, mikor itt van a szerelmem?

Pár perc múlva kimentünk a konyhába. Anya annyit mondott finoman, hogy jó rám nézni. Az elmúlt pillanatokért érdemes kivárni az öt napot, a hétköznapokat. Valamilyen szinten könnyebb már, hiszen mindig közli, hogy mit csinál, ha nincs velem. Megértem. Ilyenkor minden bűntudathoz hasonló gondolatomat elfelejtem. Ez csak annyit takar, hogy a gyerekeivel is lehetne szabadidejében, de hozzám jön, az én ágyamban alszik el, kel fel.

Leszaladtam a pár percre lévő boltba, mert kakaót akartam inni. Ha a gyerekem kakaót akar, akkor azonnal meg is kapja. Miután felértem a lakásba, leültem a többiek közé az asztalhoz.

– Mi várjuk a nagy pizzákat, te meg itt kakaózol. Mi van a Borival? – kérdezte Zoé nevetve.

– Passz, most kakaó ehetnékünk van – vigyorogtam.

– Ha tényleg olyan lesz, mint te, akkor kössétek fel a gatyátokat! – mondta anya.

– Na, most miért? – kérdeztem vissza.

– Aranyos és okos voltál, de elég hisztis – húzta meg a vállát.

– Elég hisztis? Rettenetesen hisztis! – erősítette meg apa.

– Le lehet szállni rólam – nevettem. Minden rokonunk arról számolt be, hogy tényleg baromi hisztis voltam. El voltam kényeztetve. Arra lettem figyelmes, hogy folyamatosan kapom Instagramon az értesítéseket. Megnéztem, hogy ki az és mit akar. Dia hozzászólt néhány képemhez. Nem győzött bókolni. Meglepődtem, de jólesett. Küldött privát üzenetet is, amiben azt kérdezte, hogy mennyire fájtak a tetoválásaim. A szülei nem engedi neki, pedig ő is szeretne néhányat. Őszintén megírtam neki, hogy valójában ezek a szüleim tudta nélkül készültek, utána már megszokták, hogy egyre több és több lett. Hozzátettem, hogy ha lehet, ő ne csináljon ilyet. Ez a lány pont olyan lázadó lehet, mint amilyen én voltam. Valamiért azt éreztem, hogy meg kellene tőle kérdeznem, hogy nincs-e kedve átnézni egy kicsit. Hirtelen felindulás volt. Úgy éreztem, hogy szívesen beszélgetne élőben is velem. Kérdeztem a többiektől, hogy nem bánják-e, hogy áthívtam, de persze senkit nem zavar. Anyámék különösképp bírják. Hát, a kaja előbb megérkezett, mint ő, de nem gáz. Már mindenki evett, anya el is pakolt, rendbe tette a konyhát, mire Dia bekopogott. Kinyitottam az ajtót, és behívtam. Az első gondolata annyi volt, miután meglátta a szerelmemet, hogy nem akarja elhinni, hogy még mindig itt van, és hogy újra egy légtérben van vele. Leültünk, beszélgetni kezdtünk. Egyből rátért megint a tetoválásaimra, ami anyáéknak is fület szúrt.

– Tényleg a tudtod nélkül csináltatta az elsőket? – Kérdése anya felé szólt.

– Hát, képzeld el, hogy talán 16 éves volt, mikor a barátnőivel szülői engedélyt írtak, amit leadtak a szalonban.

– Ne már! Mit szóltatok? És a piercing? A fültágító?

– Ki voltunk akadva minden egyes újabb darabnál, de amikor már a fél lába tele volt varrva, nem törődtünk vele. A karikával úgy vagyok a mai napig, hogy ha azt kiveszi, akkor nem lesz feltűnő, viszont az a lyuk a fülén meg... Szerintem még ő sem tudja a mai napig, hogy mire volt ez jó – magyarázta anya.

– Nekem bejön a fültágító is. Miért vetted ki? – kérdezősködött izgatottan.

– Meguntam, de mielőtt kérdeznéd, nem bántam meg. Semmit nem bántam meg. Ezek az életem részei – válaszoltam.

– Én is így fogok majd gondolkodni, ha kész lesz az első tetkóm! – nevetgélt. – Lotti, ha már van időnk, nem meséled el, hogyan is jöttetek össze?

– Hát... – mesélni akartam, mire a szerelmem a szavakba vágott:

– Szenteste volt, amikor megláttam ezt a lányt egy bárban a pult előtt, és kényszert éreztem rá, hogy nyomuljak. Soha nem csináltam még ilyet, hogy én szedtem fel egy csajt – nevetett.

– Megbántad, mi? – kérdeztem.

– Soha nem bánnám meg – mondta, majd megcsókolt.

– Jaj, komoly? És utána? – kérdezte Dia izgatottan.

– Nyomultam, ő meg hagyta – nevetett tovább.

– Persze, hogy hagytam.

– És mi történt utána? – erősködött.

– Ahhoz, hogy elmeséljem, még fiatal vagy – vigyorogtam.

– Mi? – sikoltott fel. – Egyből le is feküdtetek?

– Dia, itt van anyukám is, ilyenről nem szabad beszélnem – viccelődtem.

– Anyukád már sok mindent hallott – szólt bele anya.

– Le hát! Én meg kerestem Lottit mindenhol, aztán a parkolóban találtam meg őket – mondta Zoé. Zoénak muszáj volt belekotyognia. Sosem tudja befogni a száját.

– Ja, ennyi történt. Azóta vagyunk együtt vagy mi – válaszoltam. A drágámat hívták telefonon, ezért bevonult a szobába. Csak egy kicsit forgattam a szemeimet.

– Lotti, ez hihetetlen! – súgta izgatottan Dia.

– Nekem mondod? Azóta sem sikerült feldolgoznom.

– És most szerinted ki hívta?

– Nem tudom, talán a felesége – válaszoltam kedvtelenül.

– Nagyon izgalmas, hogy titokban vagytok együtt. Olyan, mint egy filmben. Látszik, hogy szeretitek egymást – mondta, majd tovább folytattuk a beszélgetést, mire észleltem, hogy lassan haza kell indulnunk, hiszen holnap engem vár a munka. Bementem a szobába, hogy összeszedjem a cuccaimat, ahogy Zoé is, Dia pedig maradt anyámmal a konyhában. Feltételezni merem, hogy egész végig rólunk csacsogott. Rátapintottam a lényegre, a felesége hívta. Végighallgattam, hogy milyen kedvesen hazudik. Kamugép. Zoé ránk törte az ajtót, hogy mehetünk-e. Gyorsan még összeszedtem magam, életem pedig végre letette a telefont, majd megbeszéltük, hogy odaadom neki a kulcsokat. Kiment a szobából, elköszönt mindenkitől, és el is indult. Fogtam a cuccaimat, és kimentem anyáékhoz, hogy megköszönjem a hétvégét. Dia olyan szorosan ölelt, hogy alig kaptam levegőt. Meg kell hagyni, jól sikerült a hétvége. Zoénak egész hazafelé vezető úton áradoztam, nem is bírtam másra gondolni, csak a szerelmemre. Zoé vicces kedvében lehetett, mert pont az Ő autója mellé parkolt le. Zoé közölte, hogy a barátjánál alszik, úgyhogy miénk a lakás. Múltkor olyan jót szexeltünk a kanapén, hogy meg kellene ismételni. Nem szaroztam, nem is szoktam. Hamar a tudtára adtam, hogy mit is akarok.

Nagyon hamar reggel lett, alig bírtam felkelni. Nagyon hűvös levegő jött be kintről, legszívesebben visszafeküdtem volna. Nem szokott ilyen előfordulni, de most valamiért bökte a szememet a szempilla, ezért bementem a fürdőbe, hogy megnézzem a tükörben, mi lehet a baj. Olyan aranyos volt, épp a hajával szórakozott. Nem sokat láttam a szempilláimból, mert egyfolytában ölelgetett. Még egy kicsit visszamentünk a szobába szerelmeskedni. Kezdett megint előjönni a depressziós énem, amikor arra kért, hogy kísérjem le.

Elsírtam magam a lépcsőházban. Mennyivel szebb lenne az életünk, ha végre elhagyná a feleséget, de most is rohan hozzá.

Az első utam a szalonba vezetett, hogy lecsekkoljam, hogy kik és mikor érkeznek.

Basszus, pénteken lesz Ari születésnapja! Zoénak előző hónap végén volt, de nem velünk ünnepelte hanem, a barátjával voltak valahol. Fogalmam sincs, hogy Ari tervez-e valamit, nem is nagyon beszéltünk komolyabb dolgokról mostanában.

Biztos, hogy nem keltem volna fel magamtól ilyen korán. Előkészítettem mindent, és unalmamban megvizsgáltam a pilláim állapotát. Egy szál határozottan kiesett, az bökte széjjel a szememet. Váratlanul megcsörrent a telefonom. Életem szerelme hívott, hallani akarta a hangomat, és elmondta, hogy többször fejében jártam.

Alig vártam, hogy az összes vendégemmel végezzek. Még jó, hogy takarítás közben eszembe jutott, hogy Arit fel kell hívnom. Azt mondta, hogy Gergő már kitalált valami, ami meglepetés, de másnap találkozhatunk, ha nekem jó.

Zoéval elmentünk vásárolni. Vettünk Arianának ajándékokat, hazafelé pedig beültünk egy pizzára. Vacsora közben felnéztem az internetre abban reménykedve, hogy posztolt valamit. Muszáj volt írnom neki, hogy mi van vele, ha már nem beszéltünk egész héten. Nem telt el negyedóra, felhívott. Azt mondta, ez a hétvége ugrott. Ez a hétvége leves. Számítottam rá, mégis szarulesett, amikor kimondta. Már majdnem hazaértünk, amikor letette. Jó volt hallani a hangját. Nem akartam, erősen koncentráltam rá, hogy ne történjen meg, de sajnos elsírtam magam.

– Mi baj? Az előbb még vigyorogtál – értetlenkedett Zoé.

– Ezen a héten már nem találkozunk. Annyira hiányzik.

– Kibírod, kibírtál már többet is! – bátorított.

– Azt csodálom, hogy ennyi dolog mellett néha rám is van ideje.

– Na, látod. Szedjük össze inkább az ajándékokat! – javasolta. Beledobtunk mindent egy nagy rózsaszín dísztáskába, aztán Zoé benyögte, hogy tényleg nem akar egyedül hagyni, de ma moziba mennek Benjivel. Más sem hiányzott.

– Ne haragudj, de már előre megterveztük – szabadkozott.

– Menj nyugodtan. Áthívom Alexet, hátha ráér. Valamelyik nap azt írta, hogy ennyire ne szarjam le a fejét – mosolyogtam, Zoé pedig szépen, csendben egyedül hagyott.

Alex többszöri próbálkozásra felvette. Mesélte, hogy fellép egy bárban este, úgyhogy egyúttal meg is hívott. Hiába mondtam neki, hogy elég hülyén tud kinézni egy kismama egy bárban, állította, hogy ez nem olyan bár, amilyenre én gondolok. A franc vigye el a határozott Bak jellememet... Belementem. Lezuhanyoztam, felvettem egy elfogadható ruhát, és elindultam. A bár egy viszonylag népszerű utcán helyezkedett el. Alex már az ajtóban várt. Lenyomott egy puszit a homlokomra, és kézen fogott, és elindultunk befelé. Rengeteg fiatal várt a fellépésre, a pultosok meg csak úgy bámultak engem. Nem bulizni jöttem, hanem, hogy meghallgassam Alexet. Leültetett egy kanapéra, ahol pár ismerős figura pihent. Mindegyikük jó fej volt, de akkor is idegen volt nekem ez a helyzet. VIP helyen ültem. Pár szám után Alex rohant hozzám, és a kezembe nyomta a telefonját, hogy készítsek néhány fényképet róla. Jól szórakoztam, hamar elment az idő. Alex ragaszkodott hozzá, hogy a késői vacsorámat velük fogyasszam el. Éltem a lehetőséggel, tehát kicsit beljebb mentünk, majd leültünk kajálni. Egy mini, vegetáriánus pizzát eszegettem, ami nagyon ízlett. Alex mellett ültem, aki végig ütögette és fogdosta a combomat. Egy kicsit zavart, de annyira nem volt gáz. Természetes, hogy mellette ültem, és az elmaradhatatlan csoportképnél is nagyon közel volt hozzám. A többiek viccelődtek, hogy végre megismerhettek engem, mert eddig csak képen láttak. Az egyikük szerint én sokkal jobban illenék Alexhez, mint a jelenlegi barátnője. Ezen én nevettem, viszont ő kevésbé. Mintha elgondolkodott volna rajta. Nekiálltak kérdezősködni rólam. Már mindent sikerült megtudniuk rólam, mikor rengeteg piát hoztak az asztalunkhoz. Támadt egy olyan érzésem, hogy még azelőtt le kell lépnem, mielőtt a srácok berúgnak. Nehezen viselem a részeg embereket, és különben is késő volt már. Benyögtem Alexnek, hogy hazamegyek. Egészen az autómig kísért. Megköszöntem neki az estét. Egy pillanatra megállt előttem, mélyen a szemembe nézett, de nem szólt semmit.

– Mi az? – kérdeztem.

– Még mindig nem adod könnyen magad.

– Tudod, hogy mi a helyzet.

– Vicceltem! Vigyázz magadra, cica! – mondta, majd adott egy puszit az arcomra, és visszarohant a haverjaihoz. Még véletlenül sem viccnek szánta. Nem volt kedvem ezzel foglalkozni. Arinál is bepróbálkozott, nálam is. Alexet nem lehet komolyan venni.

Reggel arra keltem, hogy csörög a telefonom. Életem szereleme hívott. Ilyen kellemes meglepetésre nem mostanában ébredtem. Nagyon sokáig beszéltünk. Azt mondta, hogy nagyon hiányzom neki. Ember, lépned kellene már! Fogalmam sincs, hogy meddig tudok még rá várni, de ez egyre rosszabb. Minden pillanatban itt kellene lennie, nem pedig hetven kilométerre. Alig várja a jövő hétvégét, hogy találkozzunk. Újabb hét napot nem fogok kibírni nélküle. Mondjuk, valamivel csak-csak jobb, hogy felhív, de tudom ennyivel beérni.

– Egész jövő héten nem is jössz Pestre? – kérdeztem.

– De, csak kizárt, hogy tudjunk találkozni.

– Az agyvérzés elkap, amiért ilyen fontos ember vagy – nevettem.

– Nem vagyok az.

– Számomra nagyon – válaszoltam. Egy csomó ideig beszéltünk még, és hirtelen elköszönt. Amint letette, megint elkezdtem sírni. Esküszöm, ilyenkor nem én akarok, hanem csak jön. Letargikus hangulatba kerültem pillanatok alatt. Egy órán keresztül csak zokogtam, már levegőt is alig kaptam. A balszerencse üldöz, mert pont hívott anya. Nem akarok előttük sírni, sem azt, hogy hallják. Bunkó voltam, nem vettem fel. Inkább elindultam, hogy bevásároljak.

Miután végeztem a bevásárlóközpontban, beültem az autóba, és visszahívtam anyámat. Nem sok kedvem volt a bájcsevejhez, de kénytelen voltam meghallgatni. Néha muszáj meghallgatni a szülőket is.

Zoé is pont akkor szállt ki az autóból, amikor én, így legalább segített felvinni a cuccokat. Bánatomban kitakarítottam a fürdőt, a szobámat és a szalont is, és le kellett feküdnöm egy kicsit, mert elfáradtam. Tévézés közben elaludtam, Zoé pedig csendben megfőzte az ebédet.

A telefonom a fürdőben csörgött, véletlenül ott felejtettem. Berohantam, és amikor megláttam, hogy a szerelmem keres, halvány mosoly jelent meg az arcomon.

– Baba, nagyon hiányzol – kezdte.

– Te is... – sóhajtottam. – Mit csinálsz, hogy fel tudtál hívni?

– Semmi különöset. Csak vagyok.

– Többiek?

– Nincsenek itthon, egyedül vagyok, de nem sokáig. Majdnem mondtam, hogy gyere át – viccelődött.

– Az érdekes lenne, nem gondolod?

– Jó lenne inkább. Képtelen vagyok kikapcsolódni az asszonnyal, ha folyton csak te jársz az eszemben.

– Mondanám, hogy sajnálom, de nem így van. Csak szólok, hogy egyre rosszabb lesz.

– Ne is mondd. Ez kegyetlen. Téged akarlak.

Miközben beszéltünk, én csak olvadoztam. Ezzel a hívással igazán feldobta a napomat, de nyilván, az lenne a hab a tortán, ha el tudna jönni. Szívesen elmennék hozzá, de gyanítom, hogy a felesége örülne a találkozásnak.

Nagyon nehezen jött el a délután négy óra. Ari megadta a címet, mi pedig elindultunk. Zoé vezetett. Ariana hatalmas öleléssel várt bennünket. Pár perc elteltével, Gergő már hozta is a hatalmas tortát. Gyönyörű volt. Nem is igazán láttam még ilyen szép tortát. Egy marcipánból formált fényképezőgép díszelgett a tetején. Egy csomó képet tettem ki sztoriba Ariról és a tortájáról. Nagy kő esett le a szívünkről, amikor Ariana megnézte, miket kapott tőlünk. Az ajándékosztás után a barátnőm pezsgőt bontott. Zoé egy kortyot sem ivott, mivel vezetett, hiába jártattam a számat, hogy simán hazavezetek én is. Egy kis idő elteltével láttam Zoén, hogy ihatnékja van, ezért ráparancsoltam, hogy fogyasszon valamit. Nem volt jó a sóvárgó képét bámulni egész este. Előre tudtam, hogy ebből az lesz, hogy mindenki elmegy bulizni, én pedig ülhetek otthon.

Amint hazaértünk, Zoé egyből nekiállt készülődni. Totál fel volt pörögve, alig lehetett beszélgetni vele. Nyomatékosan elmondtam, hogy vigyázzanak magukra.

Feküdtem az ágyamban, és nyomkodtam a telefont, amikor egy üzenetet kaptam egy volt osztálytársamtól, Beától. Meglepődtem, hiszen elég régen beszéltünk. Ő is mesélt néhány dolgot és én is. Nem akarta elhinni, amiket írtam, és azt sem, hogy decemberben szülök. Persze látta a képeket, és neki is feltűnt, hogy a barátomról nem posztolok. Nagyon sokáig beszélgettünk, mire megkérdezte, hogy nem tudnánk-e találkozni valamikor. Jelenleg otthon van, nem dolgozik. Masszázs tanfolyamot végzett legutóbb, azzal szeretne érvényesülni. Megírtam neki, hogy tulajdonképpen nekem semmi dolgom nincs holnap, ha gondolja, akkor elmegyek Siófokra, aztán beülünk valahova beszélgetni. Említettem, hogy anyámék is ott laknak már, hozzájuk is felmehetünk, ha gondolja. Közölte, hogy már többször találkozott anyával. Nem is mesélte. A beszélgetés vége az lett, hogy holnap ebédidőben találkozunk a McDonald's előtt. Izgatott voltam, már nagyon régen találkoztunk.

Hajnalban hallottam, hogy Zoé és a barátja hazaértek.

Rohadtul nem volt kedvem felkelni, szóval még fetrengtem az ágyamban. Írtam Beának, hogy akkor biztosan jó-e neki a mai nap. Azt válaszolta, hogy persze. Végül felkeltem, reggeliztem, összeszedtem magam. Időben el kellett indulnom, hogy odaérjek délre, szóval beszóltam Zoénak, hogy elmegyek Siófokra.

Leparkoltam az étterem parkolójában. Láttam már autóból, hogy Bea áll az ajtó előtt az árnyékban. Odamentem hozzá, megöleltük egymást, és egyből mutatott egy piros Peugeot-ra, hogy nem olyan rég vette.

– Neked ez még megvan? – kérdezte vigyorogva, miközben az autómra mutatott.

– Ó, hát, semmi pénzért nem cserélném le. Pontosan tükröz engem – nevettem.

Bementünk, kikértük a kaját, és leültünk az ablak mellé. Az első kérdése az volt, hogy hogy a fenébe keveredtem össze vele.

– Zoé elcsalt egy bárba szenteste. A barátnőm lelépett táncolni egy sráccal, és engem küldött piáért. A pultnál leszólított, meghívott valamire, aztán még beszélgettünk kicsit. Illetve próbáltunk, mert nagyon hangos volt a zene. Közöltem, hogy én rágyújtok, Ő pedig kijött velem. Elnyomtam a cigit, egyre közelebb jött, és megcsókolt.

– Nem mondod? Ez egy igazi love story!

– Annyira nem, mert az autóm hátsó ülésén találtam magunkat. A mai napig nem tudom, hogy hogyan kerültünk oda, mivel percek estek ki az emlékezetemből. Megdugott, utána álltunk egy darabig az autó mellett. Elszívtam egy cigit, Zoé pedig elrángatott haza. Pedig még maradtam volna. Ja, és a telefonszámomat is megadtam neki. Úgy voltam vele, hogy megdugott, és el is felejti.

– Ezek szerint nem felejtett el? – kérdezte kíváncsian.

– Másnap felhívott. Azt hittem, hogy azt akarja, hogy felejtsük el egymást, de nem ez történt. Megismétlődött az előző éjszaka. Nem akartam elhinni, hogy annyira bejött neki a dolog, hogy megint engem akart. Én már a csóknál beleszerettem, de Ő bevallotta, hogy valójában csak a szexre kellettem neki.

– De most ő hol van?

– Otthon a családjával. Ne kérdezd, tudom, hogy balfasz vagyok – kuncogtam.

– Annyira azért nem, én is csináltam az utóbbi időben egy-két hülyeséget.

– Ekkorát tuti, hogy nem! Bea, én a szeretője vagyok egy házas embernek, aki nem mellesleg országszerte ismert.

– És még gyereket is vársz tőle. Hát, jól van! A lényeg, hogy szeretitek egymást! – mosolygott.

– Á, hagyjuk! Te milyen hülyeséget csináltál?

– Képzeld el, hogy pár hete elmentem a Sparba vásárolni, mert épp főzni készültem. Olyan szerencsétlen voltam, hogy otthon hagytam a pénztárcámat, feltartottam a sort, mire egy kedves fickó kifizette a dolgaimat. Elhívtam a lakásomra, hogy kifizessem neki és megköszönjem, hogy ilyen rendes volt. Azóta úgy vagyok vele, hogy összejárunk, de mintha kezdenék beleesni.

– Örülök neked. Nem gondoltam volna, hogy ilyen kalandokban lesz részed.

– Hát... – vigyorgott. – Meglepődtem, amikor megláttam, hogy babád lesz.

– Szerinted én? Nem vagyok anyatípus, de alig várom, hogy megszülessen.

– Mikorra vagy kiírva?

– Szülinapi és karácsonyi ajándék lesz – mosolyogtam, miközben a tördeltem az ujjaimat.

– De jó! – kiáltott fel. – Amúgy ez a Tomi hihetetlen!

– Mesélj már!

– Annyira jó, amit csinál velem mindig. Nagyon szenvedélyes, ahogy én is. Olyanokat csinálunk...

– Ha nagyon durva, ne meséld el! – nevettem.

– Azt elmondhatom, hogy nagyon jól csókol. Mindenemet nagyon jól csókolja. Ez különösképpen tetszik benne. Eszméletlenül élvezem az együttléteket.

– Az jó, vagy mit mondjak erre – röhögtem. – Örülök, hogy jól érzed magad. Eddig te sem arról voltál híres, hogy kiélvezed az életet, de most igen. Unalmasan teltek az én napjaim is, míg meg nem vettük a lakást Pesten.

– Tényleg, és milyen a nagyvárosi élet? – kérdezte kíváncsian.

– A szívem mindig ide fog húzni. Világ életemben azt hangsúlyoztam, hogy Budapest nekem hatalmas, de nem azért annyira nem nagy, ha ismeri valamennyire az ember. Minden elérhető és tele van lehetőségekkel. Képzeld, anyámék végül belátták, hogy jobb így nekem.

– Milyen szempontból?

– Emlékszel, hogy mennyi vitánk volt az egyetem miatt? Örülök, hogy inkább a szempillás tanfolyamot választottam. De ne csak én beszéljek! Veled mi történt a Tomin kívül? – kérdeztem.

Már rég megettük a kaját, de Bea csak beszélt és beszélt. Na, jó, én is dumáltam egy keveset. Nagyon jólesett kibeszélni a dolgaimat egy régi barátnak. Váratlanul megpillantottam Diát bejönni az ajtón. Nem zavarta, hogy a barátnői beálltak a sorba, egyből rohant hozzám.

– Hát, te? – kérdezte.

– Csak ebédelek egy régi barátnőmmel. Dia, ő itt Bea! – mutattam be, ők pedig köszöntek egymásnak.

– Na, és a pasid hol van? – kérdezősködött.

– Otthon. Legalább egy hete nem találkoztunk – válaszoltam.

– Sajnálom! Amúgy élőben is nagyon jól néz ki és tök aranyos.

– Hát, igen – mondtam zavaromban.

– Jaj, én nem is zavarlak titeket! Örülök, hogy összefutottunk, majd írok! – vigyorgott, majd miután megölelt, beállt a barátnőihez a sorba.

Megbeszéltük Beával, hogy elmegyünk sétálni a Jókai parkba, ha már mindketten jól laktunk. Kérte, hogy hadd vezessen ő, én pedig azt javasoltam, hogy lerakom az autómat anyáéknál, és onnan mehetünk akár gyalog is.

Lesétáltunk a kikötőbe, körülnéztünk, majd vissza a parkba. Leültünk egy padra, amikor megszólalt a telefonom. Anyám keresett.

– Lottikám, a te autód áll a ház mögötti parkolóban, vagy képzelődünk apáddal? – kérdezte.

– Igen, itt vagyok a parton Beával.

– De miért nem jöttetek fel?

– Mert meglepetésnek szántam magam. Be akartam menni, csak később.

– Itthon leszünk, de most hagylak titeket! Puszi!

Folyton csak a pasikról dumáltunk. Más témája egyikünknek sem volt, és barátnők vagyunk, persze, hogy szinte mindent elmondhatunk egymásnak. Én szívesen meghallgatom, ő is engem. Elég régóta ismerem ahhoz, hogy bizalmasan tudjunk beszélgetni. Jó, hogy elmondhatom egy olyan embernek is a dolgaimat, aki még nem látott minket együtt, sőt nem is hallott minket szexelni. Kellemesen töltöttük a délutánt, de muszáj volt elindulnunk, mert anyámékat sem hagyhatom ki a látogatásból. Megbeszéltük, hogy mindenképp találkozunk még, és megígérte, hogy majd ír, hogy mi van a Tomival kapcsolatban. A ház előtt elköszöntünk egymástól, én pedig felmentem a szüleimhez. Anya úgy csinált, mintha ezer éve nem láttuk volna egymást.

– Hogy jött az ötlet, hogy összefussatok Beussal? – kérdezte.

– Nagyon régen beszéltünk, és ez kellett – válaszoltam. Benyögte, hogy ő szokott vele találkozni a városban, amit nekem már előtte Bea is elmesélt.

Elég volt két óra hossza a szülőkből, ezért szépen, lassan felszívódtam. Apa és anya is lekísért az autóhoz.

A lakásban síri csend honolt. Irigylem Zoét. Ő annyi időt tölthet Benjivel, amennyit csak akar. Megfordult a fejemben, hogy áthívom Alexet, de a tegnapi után valahogy nem akartam vele beszélni. Ha nem lenne nekem Ő, és ha Alex nem próbálkozott volna be a legjobb barátnőmnél, akkor talán benne lennék valamiben, de hosszútávon... Á, kizárt! Neki nyilvánvalóan csak arra kellenék. Nyíltan csalja a barátnőjét, akkor velem miért viselkedne másképp? Vasárnap este van, és kibaszottul egyedül vagyok.

Éjszaka arra ébredtem, hogy csörög a telefonom. Alig bírtam kinyitni a szemeimet, de amikor megláttam, hogy Ő hív, egyből kipattantak. Suttogta, hogy menjek le gyorsan egy csókra. Nem értettem, és nem is akartam komolyan venni. Elmagyarázta, hogy fellépni volt, és itt van a ház előtt, úgyhogy menjek le. Nem bírja ki, hogy ne lásson. Őrült. Gyorsan felvettem egy pulcsit, és lerohantam. Szinte az ajtó előtt állt, és egyből letámadott. Mondogatta, hogy nem egyedül van, hátul várják, szóval sietnie kellene.

– Gyere fel, aludjunk együtt! – vigyorogtam.

– Mennék, de akkor nem aludnánk.

– Az is nagyon jó lenne – nevettem.

– Mennem kell. Össze-vissza kamuztam a többieknek, hogy miért kellene itt megállnom. Szeretlek – mondta, majd szorosan megölelt. Percekig mozdulatlanul álltam az ajtó előtt. Megállt a ház előtt, hazudott a sofőrjének, csak azért, hogy egy pillanatra lásson.

Felkullogtam a lakásba, és hiába feküdtem le, nem tudtam elaludni. Tudtam, hogy úton van még, ezért gondolkodás nélkül felhívtam.

– Gyere vissza – zokogtam.

– Hidd el, hogy bármit megtennék, hogy veled legyek, de nem lehet! – válaszolta. Kérlelt, hogy ne sírjak, mert neki is sokkal rosszabb így. Tehetetlen, ahogy én is az vagyok. Csak annyit akartam, hogy legyen velem. Most és örökre.

Kora reggel arra keltem, hogy simogatja az arcomat. Azt hittem, álmodom. Mélyen a szemébe néztem, Ő pedig csak mosolygott.

– Hány óra van? Mit csinálsz itt? – kérdeztem.

– Hat múlt pár perccel, és eljöttem hozzád, mert annyira hiányoztál. Egy percet nem aludtam, mert sajnáltalak.

– El sem hiszem, hogy itt vagy – motyogtam, majd hozzábújtam.

– Korábban eljöttem otthonról, hogy egy kicsit veled tudjak lenni.

– Isten vagy! Mikor kell lelépned? – kérdeztem.

– Nyolc felé muszáj lesz indulnom.

– Hm – gondolkodtam el. – Mit szólnál egy kis... – vigyorogtam, miközben beharaptam az alsó ajkamat. Mindketten totál be voltunk indulva.

Nagyon megdugott, és nagyon jó volt. Tudnám csúnyábban is közölni a történteket, de talán még így is primitíven hangzik. Ezen nincs mit szépíteni. Azt mondta, hogy ez már nagyon ráfért, és rám is, ha úgy vesszük. Egy-két hónap múlva már úgysem lesz semmi, ki kell használni ezt a kevés időt. Nyolc óra múlt tíz perccel, de Ő csak ölelgetett.

– Nem akarlak elküldeni, de már nyolc óra elmúlt – nyögtem be.

– Tudom, de akarlak itt hagyni. Nem tudom, hogy mikor tudok megint eljönni. Talán majd szerda reggel.

– Gyere szerdán! Vagy akármikor. Tudod, mit? El se menj.

Szerelmesen méltatott, majd célozgatott arra is, hogy a felesége rá fog jönni, hogy nem ő az egyetlen. Azt feleltem, hogy az lenne a legtisztább, ha elhagyná a picsába, de erre már nem szólt semmit. Elgondolkodott, majd egyszer csak megszólalt, hogy már alig várja, hogy ne okozzon problémát a pocakom, mert akkor ennél jobban is ki tudnám készíteni. Persze, azt is várja, hogy babázzon. Azt mindennél jobban. Előre látom, hogy ebbe mindketten bele fogunk őrülni. Alapból stresszesek a napjai, ott van a családja, itt lesz a kislánya, akivel ugyanúgy kell foglalkoznia, és itt vagyok én is. Velem is kell foglalkoznia. Majd eldönti, hogy mit akar, de ez sokáig így nem mehetek. Már többször mondtam, hogy a gyerekem nem fogja beérni annyival, hogy anyuci megvolt, aztán pá. Nekem kell lennem az új feleségnek. Esküszöm, megtanulok még főzni is, ha végre engem választ.

Lefotóztam, ahogy fogjuk egymás kezét. Olyan hangulatos lett a kép, hogy gondoltam, kimehet a világhálóra. Nem gondolnám, hogy a kezéről felismeri bárki is. Pár percig még szerelmeskedtünk, felöltözött, és megkért, hogy menjek le vele. Képes volt elindulni kábé hajnali négykor, hogy velem legyen két kibaszott órát. Mindennél jobban szeretem.

Szerda hajnalban felkeltem hajnali ötkor. Nem tudtam aludni. Kiballagtam a konyhába, hogy egyek valamit. Miután Borka is jóllakott, lefeküdtem a kanapéra és bekapcsoltam a tévét. Pár perc elteltével hallottam, hogy valaki nyitja az ajtót. Felültem, és mosolyogva néztem a bejárat felé. Zoéra nem számítottam.

– Jézusom! – kiáltott, miközben a szívéhez kapott. – Mit csinálsz fent ilyenkor? Nem kellene még aludnod?

– Jó reggelt – mosolyogtam. – Én csak itt várakozom. És te?

– Mire vársz?

– A csodára. Miért jöttél haza ilyen korán? Nyitva hagytad az ajtót? – kérdeztem.

– Gondolom, milyen csodára. Nyitva, mert megyek is tovább, csak ruháért ugrottam be. A cukrászdába megyek. Annyi megrendelés van, hogy be kell segítenem a lányoknak.

– Az nagyon jó, vagy nem?

– De, nagyon is jó, csak most azon kell gondolkodtam, hogy meghirdessem-e, hogy munkaerőhiány van, vagy mi legyen – gondolkodott el. – Majd elmesélek! – közölte, majd berohant a szobájába, zörgött egy sort, és ment is tovább. Újra egyedül maradtam.

Lehet, hogy csak azért ígérte a szerdát, hogy megnyugtasson? Nem nyugtatott meg, csak szólok. Ami azt illeti, egyre idegesebb vagyok. Nem szórakozhatok az idegeimmel, fel kell hívnom. Kikapcsoltam a kurva tévét, mert az is csak idegesített. Kezembe vettem a telefont, de valami azt súgta, hogy ne hívjam fel. Inkább berohantam a fürdőbe, hogy összeszedjem magam. Az egyik szemöldököm kész volt, éppen álltam volna neki a másiknak, mikor meghallottam a hangját. Kikiabáltam, hogy a fürdőben vagyok. Amikor bejött, egyből megölelgetett.

– Olyan fura vagy – nézett rám értetlenül.

– Miért? – kérdeztem.

– Nem tudom – mondta, én pedig belenéztem a tükörbe.

– Szerintem arra gondolsz, hogy csak egy szemöldököm van – nevettem.

– Lehet, nem tudom.

– Mindjárt megcsinálom, de te fontosabb vagy!

– De ezek amúgy minek? Nincs szükséged rájuk.

– Muszáj, mert szempillák és szemöldök nélkül halott vagyok.

– Gyönyörű vagy mindenhogy – mosolygott, majd megcsókolt. Sietve megcsináltam a másik szemöldökömet is, és leültünk a kanapéra.

Már majdnem hét óra volt, mi pedig nekiálltunk szexelni a kanapén, hisz Zoé úgysem jön haza. Jól tudnak esni ezek a reggeli együttlétek. Igazából, mindegy, hogy mikor csináljuk, mindig jó. Sokszor volt mostanában olyan, hogy abszolút nincs kedvem dolgozni, de most bármit megtettem volna azért, hogy ne kelljen.

– Szökjünk el valahova. Jó messzire. Csak te meg én – vigyorogtam.

– Mindjárt mennem kell.

– Utálom, amikor elmész.

– Én is – nyögte be szomorúan. Fájdalmaim voltak, amikor le kellett kísérnem az autójához.

Péntek este Zoéval úgy döntöttünk, hogy beautózunk a belvárosba, és vacsorázunk valahol. Első benyomásra borzasztó helynek tűnt a választott étterem, de legalább az étel nem volt rossz. Egy kis séta után hazamentünk. Ezúttal Benji jött Zoéhoz, és nem fordítva. Féltékeny voltam.

Reggel, amikor felkeltem, senkit sem találtam a lakásban. Anyámtól kaptam egy SMS-t, amiben a kedélyállapotomról érdeklődött. Azonnal felhívtam, ő pedig azt kérdezte, hogy eljöhet-e hozzám. Apa nem tud, mert túlórázni van kedve, de anya, szívesen meglátogat. Lehet, hogy be kellene fogadnom egy cicát vagy egy kutyát a menhelyről? Egy macskával is simán meg lehet beszélni a problémáinkat.

Rendeltem kaját, mire anya ideér. Gondtalanul lehuppantam a kanapéra. A telefonom csörögni kezdett. Alex találkozni akar velem. A múltkori után másképp vélekedtem róla, de benyögtem, hogy jöjjön fel. Azt is közöltem, hogy épp anyámat várom, úgyhogy az a lehetőség adott csak, hogy feljön hozzám. Hiába szabadkozott, nagyjából tizenöt perc múlva felcsengetett, én pedig felengedtem. Meglepődtem, mert hozott nekem kaját a kedvenc gyorséttermemből.

– Ezt most miért kaptam? – kérdeztem.

– Tudom, hogy szereted. Utálom, hogy ezt szereted, de jó fej akartam lenni – válaszolta.

– Sikerült. Tényleg jó fej vagy – kuncogtam.

– És ne haragudj a múltkori beszólásért, csak kicsúszott.

Igazából nem haragudtam rá, csak teljesen megváltozott a nézőpontom. Anyám érdekesen nézett Alexre, amikor belépett az ajtón.

Miután lepakolt, csatlakozott hozzánk a nappaliban. Még szerencse, hogy megettem az összes kaját, mielőtt nekiálltak beszélgetni, ugyanis, ha ezeket evés közben hallom, biztosan félrenyelek.

– Tulajdonképpen neked ez a baba is korán jött. A kapcsolathoz képest biztos, de amúgy is. Tudod, hogy mennyire értékes lánynak tartalak, pont ezért nem értelek. Azt hittem, hogy a karriered fontosabb. Régen nagyon úgy tűnt – kezdte Alex.

– Egykettőre ugrott minden – reagáltam.

– Ennyire elvakult nem lehetsz. Te pont egy olyan lány vagy, akivel fel lehetne építeni mindent. Nekem nagyon bejön, hogy ennyi idősen ennyi mindent elértél.

– Na, ne bókolj már! – kuncogtam. – Rájöttem, hogy semmit sem ért az életem, mielőtt még nem ismertem.

– Á, dehogy! Melyik kis faluból jött csaj mondhatja el, hogy ilyen lakása van és egy jól menő vállalkozása? És egy ilyen csávó bókol neki, mint én – nevetett.

– Nem akkora szám ez, mint ahogy gondolod.

– Sosem bízol magadban!

– Nem, ez tény. Most a gyerekem a fontos, más nem számít.

– Meg az apja, ugyebár.

– Váltsunk témát! – javasoltam. Nem, persze, hogy nem váltottunk témát. Alex szerint a gyerekem apja nem érdemel meg engem. Azt állította, hogy ha ő kerül ilyen közel hozzám, már mindent eldobott volna értem. Szerintem meg egyszerűen csak nagy a szája. Az egész beszélgetés során célozgatott, hogy mi lenne, ha mi ketten összejönnénk. Mindenből ezt hozta ki. Anya szinte semmit nem szólt, inkább figyelemmel kísérte a kínos társalgást. Meg akartam tudni, hogy őszintén érez-e valami többet irántam, mint barátság, de végül nem kérdeztem rá. Ha nekem így jó, akkor senkinek semmi köze hozzá. Alex csak a barátom, és nem is lehet soha több. Nem tudok mit kezdeni a helyzettel. Késő délutánig nálam volt, mikor közölte, hogy most már hazamegy. Lent, a parkolóban volt egy pillanat, amikor úgy éreztem, hogy legszívesebben most megcsókolt volna, ám végül nem tette. Nem hiszem, hogy szerelmes lenne belém, inkább csak működik a vonzás törvénye. Visszamentem anyához. Tárt karokkal vártam a reakcióját. Tudtam, hogy nem bírja lezárni magában Alexet, míg meg nem magyarázok mindent.

– Mit akar tőled Alex? – kérdezte.

– Nem tudom.

– Egyértelműnek tűnik, hogy szívesen összejönne veled.

– Oké, de van egy hatalmas probléma. Illetve kettő. Arianának szinte ugyanezt a szöveget lökte megfűszerezve egy kis perverzséggel. A másik, hogy nem dobnám el a kapcsolatomat érte.

– Arinál is bepróbálkozott? – szörnyülködött.

– Folyamatosan.

– Igazi nőcsábász!

– Ó, igen, főleg, hogy van barátnője évek óta. Sosem mondja, hogy azzal a lánnyal jól érzi magát – magyaráztam.

– Örüljek, hogy nem belé lettél szerelmes, ugye?

– Légy szíves – nevettem. – Alexnek csak a szája nagy, szóval a farka úgyis kicsi. A viccet félretéve, jólesik, hogy törődik velem, meg szinte sosem mondott nemet semmire. Képzeld, a múlt hétvégén vele buliztam.

– Buliztál? – kérdezte aggódóan.

– Annyi volt, hogy elhívott egy bárba, ahol fellépett, majd kajáltunk. Még így, terhesen is csak egy basznivaló valamiként tekintettek rám. Szarulesett.

– Ezeket a lényeket férfiaknak hívják, drágám, és nem kell sokat várni tőlük. Ne is foglalkozz ezzel.

Bele sem merek gondolni, hogy mi lenne velem, ha nem tudták volna elfogadni a helyzetemet. Tudom, hogy apának sokszor még furcsa, hogy így alakult, de becsülöm, hogy mindent tolerál. Lehet, hogy ha normális pasit szedek fel, akkor elmaradnak ezek a feszkók, és nem is találtuk volna meg a közös hangot. Letusoltunk mindketten, majd a nappaliban beszélgettünk, miközben anya befonta a hajam. Kislány voltam, amikor ez utoljára előfordult. Tény és való, hogy amit kiejtettem a számon, azt azonnal megkaptam. Csak azt nem, amire igazán szükségem lett volna. Azt akarták, hogy ne kallódjak el, és én nem is kallódtam el. Most rohadtul nem érzem magam tisztességesnek, hiszen egy házas emberrel jöttem össze. A szüleimnek vegyes érzéseik vannak iránta. Bírják, meg minden, nem is erre gondolok, hanem arra, hogy rohadt szép dolog, hogy még mindig a családja az első számára, de amúgy egy szar alak, mert nem tud lépni. Lehetne egy új élete, amiben én vagyok főszereplő.

Ha csak fele annyira lennék erős, mint a szüleim, összetenném a két kezem. Apa hajlandó volt kettejükért a háta mögött hagyni a régi életüket, ami tökéletes volt. A baklövéseivel megbékéltünk mindannyian. Mindenki hibázik. A szüleim kidolgozták a belüket azért, hogy nekem ne kelljen hiányt szenvednem semmiben. A szülőfalumban mindenki nagy tisztelettel tekintett a családomra. Szülők, akik folyton dolgoznak, ezáltal nagyon jó anyagi helyzetben vannak, és a lányuk, aki mindig illedelmes és kedves volt, csak hirtelen kamasz lett. Félreértés ne essék, mindig mindenkivel normálisan és illemtudóan viselkedtem, ám a szüleimmel nem találtam meg a közös hangot. A szüleim sok mindentől el akartak tiltani, és nem hagyták, hogy kibontakozzam. Sokáig kerestem önmagam. Talán akkor találtam meg, amikor a fővárosba költöztem. Késő estig beszélgetünk anyámmal a kanapén, majd egyszer csak megszólalt a telefonom. Még a szemeim is mosolyogtak, amikor megláttam, hogy a szerelmem hív. Azt mondta, hogy velem akarja tölteni a vasárnapot. Azon röhögött, hogy sokat van otthon, és a felesége már idegesíti. Ugrálni és sikoltozni tudtam volna örömömben. Persze nem várhatom el, hogy minden napja, minden percét velem töltse. És folyton közénk áll ez az életnek csúfolt szarság. Még egy éve sem ismerem testközelből, de már milliószor megjártam a mennyországot és a poklot is. A baj, hogy miatta még a pokolnak is édes az íze.

Ebéd körül ébredtem fel. Meghallottam az idióta röhögését, amitől nekem is nevetnem kellett. Szinte egyből kirohantam, hogy megbizonyosodjak róla, hogy nem csak hallucináltam. Meglepetésemre Zoé is itthon tartózkodott. Hármasban ebédeltek a konyhaasztalnál.

– Miért nem keltettél fel? – kérdeztem a szerelmemtől, miközben végigsimítottam az arcán.

– Kábé húsz percig simogattam az okos fejedet, de nem ébredtél fel – válaszolta. Álltam mellette, rá voltam dőlve. Fájdalmasan markolászta a fenekemet, ezért arrébb tettem a kezét, mielőtt sikítoztam volna. Alig élek, Ő meg rám van izgulva.

Anyám hiába erősködött, nem akartam enni. Még szerencse, hogy apa felhívta, így megúsztam a kényszerevést. Hallottam, hogy rólunk beszélnek, ezért csúnyán ránéztem anyámra. Váratlanul felállt, és kiment az erkélyre. Beszélgettünk Zoéval, elmesélte a cukrászdás fejleményeket, majd közölte, hogy lefekszik egy kicsit. Nagyon fáradtnak tűnt. Megvártuk, míg visszatér anya közénk, ugyanis kíváncsi voltam.

– Mit akart apa? – kérdeztem.

– Semmi különöset, csak felőled érdeklődött.

– Miért nem engem hívott?

– A biztonság kedvéért. Nem akar zavarni.

– Később felhívom – bólogattam.

– A nővérem találkozni akar velem, én meg elszóltam magam, hogy itt vagyok Budapesten – kuncogott. – Mit mondasz?

– Röviden: fúj – nevettem el magam. – Olyan régen idegesített fel, miért nem indulsz el azonnal?

– Hülye vagy. Mindegy, egy próbát megér, hátha nem veszünk össze.

Jó vicc. Nem akartam a társalgásukat megzavarni, ezért besiettem a szobámba.

– Aludnom kell – vigyorgott a szerelmem, miközben lefeküdt mellém.

– Most komolyan aludni fogunk?

– Nagyon álmos vagyok, napok óta nem alszom miattad.

– Nem jellemző ránk, hogy csak úgy alszunk. Bár én is nagyon álmos vagyok. Délután három óra körül megébredtem, életem értelme pedig nem volt mellettem. A konyhából hallottam, hogy telefonál az erkélyen. Megálltam az ajtóban, és csak bámultam. Amikor meglátott, azonnal letette a telefont.

– Miattam nem kellett volna megszakítanod a beszélgetést. Órákig tudnálak bámulni.

Nem válaszolt semmit, csak mosolygott.

– A konyhában nagyon úgy tűnt, hogy be vagy indulva. Megöllek, ha belilul a popsim – kuncogtam.

– Be is voltam, csak elálmosodtam. Most viszont jól vagyok. Durva voltam?

– Csak egy kicsit – mosolyogtam.

A nyelviskolában a tanárjaim azt mondták, hogy nagyon jó a nyelvérzékem. És ha nekem jó, akkor neki milyen? Imádom, amit csinál velem. Jól éreztük magunkat, amikor anyám halkan bekopogott az ajtón. Agyfaszt tudtam volna kapni.

– Ráér később is? – kiabáltam ki.

– Persze, csak nem tudtam, hogy hol vagy. Majd mesélek.

Feküdtünk, Ő meg csak azt hajtogatta, hogy nem tud velem betelni. Ugyanezt éreztem. Annyira jó volt.

– Estig kibírod – viccelődtem, miközben öltözködtem.

– Itt hagysz?

– Csak megkérdezem anyát, hogy megölte-e a nővére.

Amikor kiléptem a szobából, az anyám a konyhapultnak támaszkodva gondolkodott. Láttam rajta, hogy valami nyomja a lelkét.

– Mit akartál mesélni? – kérdeztem.

– Először is, bocsánat, hogy zavartam.

– Sosem zavarsz – nevettem kínosan.

– Gondolom, hogy sakkoztatok – húzta meg a vállát. – Anita egy... – dadogott.

– Hú, milyen régen sakkoztam! – kuncogtam, majd én is a pultnak támaszkodtam. – Elmondod végre, hogy mi történt?

– Semmi komoly, csak a szokásos. Úgy fogadott, hogy van-e egyáltalán apja az unokámnak.

– Van, a szobában – nevettem, miközben a szobám felé mutattam.

– Mondtam neki, hogy van – sutyorgott, és az ujjait tördelte. – Nem nézte volna ki belőled, hogy valaha lesz valakid. Erre a mondatra felment a vérnyomásom.

– Mindig is szerettem a keresztanyámat. És ezután mi történt?

– Megint az örökséggel dobálózott. Szó szerint azt nyögte be, hogy nem érti, miért a ribanc lányom kapta meg az összes pénzt.

– Nem is ismer, miért kell egyből így beszélnie? Nekik a világ összes pénze is kevés lenne – forgattam a szemeim. – Anikó, neked egy ribanc a lányod? – pimaszkodtam.

– Nagyon pénzéhesek. Utána azt kellett hallgatnom, hogy a Virgínia lassan végez az ország összes egyetemével, és Virág is nagyon okos és ügyes – tapsikolt és vágta a fejeket. – Ja, az én lányom meg egy ribanc.

– Legyen büszke rájuk, de régen is csak ezt hallgattuk.

– Azt hiszi, hogy a lányai szentek.

– Mert azok – röhögtem fel. – Mit főzöl? – kérdeztem kíváncsian.

– Lasagnét, mert szereted. A darált húsért ne haragudj, majd lekaparod a tésztáról.

– Szeretlek – mosolyogtam.

Beléptem a szobába, a drágám pedig ezerrel nyomta a telefonját. Amint visszafeküdtem mellé, félre is rakta. Nagy szerelmeskedések közepette megszólalt a telefonja. Tudtam, hogy a felesége hívja, ugyanis csak ez a nő érzi meg ennyire, hogy mikor nem kellene hívnia. És nem vette fel. Nagyon meglepett.

– Nem veszed fel, amikor az istennő hív? Mi van veled? – kérdeztem gúnyosan.

– Szerelmes vagyok, de most nem belé.

– Ha engem szeretsz, akkor mi tart vissza?

– A gyerekeim. Nem hagyhatom őket magukra, és amúgy a feleségemet sem.

– Ennek így semmi értem. Neked se jó így és nekem sem – próbáltam győzködni, de úgy tűnt, hogy megint feleslegesen jártatom a számat.

– Hagyjuk, nem akarok erről beszélni. Inkább foglalkozzunk mással – mondta, majd szenvedélyesen megcsókolt. A fenébe!

– Nem hagyod, hogy összevesszünk. Elcsavarod a fejemet egy pillanat alatt – mosolyogtam.

– Te is az enyémet. Már megint kellesz.

– Ez most úgy hangzott, mintha csak arra kellenék.

– Tudod, hogy nem. Bolond vagy!

Mielőtt bárminek is nekiálltunk volna, kimentünk a konyhába anyához. Együtt vacsoráztunk. Anya már megszokta, de a szerelmem kiakadt, mert az összes húst lekapartam a tésztáról. Az orvostól és mindenki mástól is azt hallgatom, hogy szükség lenne a húsra, de egyszerűen nem bírom megenni. Anyával kettesben maradtunk. Gondoltam, hogy hozzá fog szólni a kapcsolatomhoz. Szerinte is aranyos, és látszik rajta, hogy teljesen odáig van értem. Azt is mondta, hogy nagyon jó apukája lesz a gyerekemnek. Csörgött a telefonja, én pedig besiettem a szobába, hogy meglessem, ki keresi. Lehalkítottam, mivel megint a felesége kereste.

– Anya, komolyan arra gondoltam, hogy felveszem, és elmondok neki mindent – akadtam ki.

– Megharagudna, ha ilyet csinálnál. Ne is gondolj a kavarásra – rázta a fejét.

– Oké. Nem akarom elbaszni az estét.

Siettem a fürdőben, hogy minél többet lehessek vele. A rózsaszín, hercegnős pizsimben voltam, a szerelmem pedig nem bírta ki, hogy ne szóljon be. Kis idő múlva már nem volt rajtam semmiféle ruhadarab, nemhogy a cuki alvóruha. Még szerencse, hogy elvileg a baba nem érzi, hogy állandóan dugunk.

Reggel teljes kómában feltette a nagy kérdést, amire hirtelen válaszolni sem tudtam.

– A saját otthonomban, a saját ágyamban már mióta nem tudok aludni, de nálad és veled pedig tökéletesen működőképes a dolog. Ez miért van?

– Ezt csak te tudhatod – válaszoltam zavaromban, majd elgondolkodtam. – Miért nem választod már végre azt az utat, amit a szíved diktál? – szólt belőlem a Disney hercegnő.

– Miattad folyamatosan a szívem után megyek, meg más után is... – nevette el magát. – Az eszem viszont még mindig azt mondja, hogy a családom mellett a helyem – válaszolta. Fáj, hogy nem lehetünk mi a családja, de ebbe az egészbe úgy vágtam bele, hogy tudtam. Az első pillanattól kezdve tudtam, hogy mire vállalkoztam. Reménykedem, imádkozom, hogy igaza legyen anyámnak megint, hogy majd, ha találkozik a Borkával, akkor meg fog változni a véleménye.

– Még mindig azt mondod, hogy a feleséged nem tud semmiről? – kérdeztem. A sírás határára kerültem.

– Megeszi, amit mondok.

– Nem akarom elhinni, hogy minden szavadat beveszi tízen akárhány év után. Ha valaki, akkor ő jól ismer.

– Bűntudatom is van, mert mindig mellettem volt, akármi történt. Nem érdemli meg... – mondta megbánóan.

– Valóban nem, de folyamatosan vétkezünk. Tíz perce is és tíz perc múlva is.

– Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem szeretem. De téged egész másképp szeretlek.

– Nem leptél meg. Sosem tudnék nyomába lépni.

– Még véletlenül sem szeretnék érvelni mellette, ezért hagyjuk.

– Hiába érvelnél, akkor sem tudnék. Tiszta szívemből szeretlek, és csak szólok, hogy más nő kibaszott volna téged. Nagyon sok áldozatot hoztam miattad – magyaráztam.

– Én is miattad, most is veled vagyok. És mindig veled lennék, de nem lehet.

– Ne haragudj, hogy megint felhoztam a témát – hüppögtem.

Eddig bírtam. Attól féltem, hogy benyög valamit, aztán el is felejtek mindent abból, amiről az imént beszéltünk. Megfogta a kezem és megcsókolt, majd letörölte a könnyeket az arcomról. Mintha ezzel megoldott volna bármit is.

Elkezdett öltözni. Jobb is, ha most elmegy. Persze nem old ezzel meg semmit, de legalább nem látjuk egymást. Hogy tudnék rá haragudni? Hogyan? Valaki segítsen! Zokogni kezdtem, amikor kiment a szobából. Féltem, hogy anya meghallja, hogy már megint bőgök.

És amikor visszajött, leült mellém. Ölelgetett, miközben azt hajtogatta, hogy ne sírjak, mert úgyis minden rendben lesz. Akárhogy is alakul, én kitartok mellette a végsőkig.

Álltam egy darabig a parkolóba, míg összeszedtem magam. Anya egyből látni fogja rajtam, hogy sírtam, de nem állhattam a parkolóban örökké. A vendégeim se láthatnak így.

Anyám már úgy fogadott, hogy mindegyikünkön tisztán látszott, hogy valami nincs rendben, ezért számon kért.

– Mesélj! – parancsolta. – Hátha könnyebb lesz.

– Nem vesztünk össze, nem is történt semmi, csak elkezdtünk beszélni arról, hogy mennyit jelent neki a családja. Ezért bőgtem. Ennyi – húztam meg a vállam.

– Istenem!

– De én kezdtem. Én kezdtem el kérdezősködni. Mindig arra várok, hogy azt mondja végre, hogy marad. Erre az esély egyenlő a nullával. Ha létezne mínusz nulla, akkor annyi lenne.

– Megváltozik, ha megszületik a kislányotok.

– Anya, kibaszottul fáj, hogy szeret, de egyszerűen nem tudok olyan szerepet betölteni az életében, mint a felesége.

– Ha szeretitek egymást, akkor minden rendbe fog jönni.

– Melyik nő hagyná ezt? Egyik sem, csak én vagyok ennyire hülye – mérgelődtem.

– Szeretitek egymást, és ez a lényeg! – mondogatta.

– Á, hagyjuk! Fogalmam sincs, hogy mi lesz – mondtam, majd ránéztem az órára, ami 08:50-et mutatott. – Oké, sokkal jobban vagyok, nem lesz gond – mosolyogtam. Nem engedhetem meg, hogy a vendégeim összetörve lássanak.

Délután megjártam a körömszalont is, majd amikor hazaértem, egyből a konyhába siettem. Anyát nem találtam sehol, ám Zoé az asztalnál vacsorázott.

– Mi a helyzet? – kérdeztem, miközben kivettem egy poharat a szekrényből.

– Semmi érdekes, és veled? – kérdezett vissza.

– Szenvedek – nevettem.

– Na, miért?

– Szembesített vele, hogy még egy darabig biztosan haza fog járkálni.

– Már nem sokat kell kibírnod.

– Ezt hogy érted?

– Ha megszületik a Borka, akkor tuti, hogy veletek lesz.

– Anya is ezt mondja. Legyen igazatok – forgattam a szemeim.

Időközben anya is hazaért. Idegesítően állítják, hogy a gyerekünk lesz a megváltó. És mi van, ha nem úgy lesz? Zoé feldobta, hogy mi lenne, ha elmennék vásárolni Bécsbe szombaton. Belementem, ugyanis a vásárlás még a legnagyobb problémára is gyógyír.

Eszembe jutott, hogy húsz nap múlva lesz a születésnapja. És közelebb vagyok a szülés időpontjához is.