A nagylányok nem sírnak

13. FEJEZET ♡

A nyaramról azt hittem, hogy az elmúlt pár év legjobbika lesz. Ennek a több oka is volt: az egyik ok, hogy a szüleim pont úgy időzítették a spanyolországi nyaralást, hogy én és a csajok le tudjunk menni addig az ő lakásukba pihenni. A másik, hogy szükségem volt a gyerekem társaságára, valamint a barátaimat is sikerült akaratlanul elhanyagolnom a munka miatt. Apropó, a munkáról jut eszembe, hogy olyan hamar visszarázódtam, hogy szinte észre se vettem. A legjobb döntés volt, hogy újra beálljak dolgozni, de muszáj egy kis szünetet tartani. Mindenkire ráfér a lazulás. A barátnőim kidolgozták a lelküket egész évben, ezért örömmel fogadták, mikor közöltem, hogy menjünk lazulni Siófokra. Csupán két hétről volt szó, ami azt jelenti, hogy egy hetet a szüleim nélkül töltünk majd, és egyet az ő társaságukban. Hamar elképzeltem a kis nyaralásunkat az egyik kedvenc városomban: sok-sok napozás, strand, és persze a legjobb éttermek felfedezése. A lelkem mélyén tudtam, hogy Borka az egyetlen ember, aki miatt hajlandó vagyok belemászni az ország legnagyobb pocsolyájába, a Balatonba. Évek óta nem fürödtem a magyar tengerben. Tulajdonképpen nem hiányzik, de a gyerekem miatt meghozom ezt az áldozatot. Élete első ilyen élménye lesz, kár lenne kihagyni. Borisz olyan, mint a többi 19 hónapos gyerek, semmivel sem különb. Nem káromkodhatok előtte, mert utána napokig azt hallgatom, hogy trágár szavakkal illeti a plüssállatokat. Sokszor olyan dolgokat művel, hogy az hihetetlen, csak ne üssön rám, ne legyen ilyen nagyszájú. Időközben bebizonyosodott, hogy Boglárka a megfelelő ember, akire bármikor bízhatom Borit. Nagyon megkedveltük egymást. Ha épp nincs nálunk, akkor online megbeszéljük ügyes-bajos dolgainkat. Bogi végtelenül kedves és megbízható. Amint bejött a jó idő, a Führer kiment a képből. Ilyenkor fordul a kocka, mert hétköznap megjelenik, szombaton ide-oda megy, a vasárnap pedig a családjáé. Tiszteletben kell tartanom, el kell fogadnom, hogy ez most így lesz egy darabig. Ettől függetlenül úgy érzem, mintha közelebb kerültünk volna egymáshoz. Nincs olyan nap, hogy ne beszélnénk. Mindig tudom, hogy hol van, kivel van, és mit csinál. Ha a helyzet úgy adódik, FaceTime-on is beszélünk. Kicsit távkapcsolat érzete lett a dolognak. Természetesen nehezen viselem. Változatlanul végtelenül hiányzik.

Pont vele beszéltem azon a reggelen is, amikor készülődnöm kellett volna. Mégis csak távol leszünk két hétig, sok cuccot el kellett pakolnom. Zoé nem győzte mondani, hogy:

– Most már tedd le a telefont, és koncentrálj a bőröndödre! Nem jövünk vissza, ha valami itthon marad!

– Jó, nyugodj már meg! Két perc! – mondtam, és vigyorogva kimentem az erkélyre. Egy cigi kíséretében élveztem korai reggeli napsugarakat, miközben azt hallgattam, hogy mennyire szeret.

– Hű, kisurrantam az erkélyre.

– Mi a baja Zoénak? – kérdezte, mert direkt nem mondtam neki, hogy elutazunk.

– Hát, pakolnom kellene – válaszoltam sejtelmesen.

– Csak nem?

– Mi az? – nevettem.

– Kidobott, és hozzám kell költöznöd, ugye?

– Vajon mit szólna a feleséged? – tettem fel a kérdést, miközben elnyomtam a cigit.

– Meglepődne, de megszokná. Mit pakolsz, baba?

– Elutazunk a csajokkal – jelentettem ki izgatottan.

– Hova? És ezt miért nem mondtad?

– Csak két hétről van szó. Anyámék elmennek nyaralni külföldre, mi addig birtokba vesszük a siófoki lakást. Nyár, Balaton, pasik. Érted, hogy működik ez.

– Pont pasikra van szükséged – gúnyolódott.

– Várjunk csak! Mikor is találkoztunk utoljára? Elég régen ahhoz, hogy ne legyen szükségem valamire – nevettem.