A nagylányok nem sírnak

5. FEJEZET ♡

A karjai közt érzem azt, hogy igazán élek, hogy szeretek élni. Belegondolva, nagyon örülök, hogy aznap este felszabadultan belementem a szexbe. Ha akkor elutasítom, akkor most nem tudnám, milyen érzés a szerelem. És a közös gyermekünket hordom a szívem alatt. Tényleg nem lett volna jó ötlet elvetetni. Ahogy anyám is mondta: a kislányom és köztem olyan kapcsolat lesz, amit semmi, de semmi sem tud széjjel szakítani. Alig várom, hogy a megszülessen, csak félek. Félek, mert nem úgy fog felnőni, hogy teljes a családja. Én semmi mást nem szeretnék az életben, csak azt, hogy az apukája ugyanúgy legyen velünk, ahogy most velem, és ne kelljen hazamennie soha. Legyen az én lakásom otthona. Lehetetlent kérek. Ez rettentően fáj. Biztos, hogy a mindene lesz Borka, de akkor sem lesz olyan, mintha igazi család lennénk. Feküdtünk, amikor váratlanul csörögni kezdett a telefonja. A felesége kereste, de kinyomta. Ezt eljátszották ötször, majd kapott tőle egy SMS-t, hogy vegyen fel. Még én mondtam neki, hogy hívja vissza. Még én, bassza meg! Azt felelte, hogy most nem érdekli. Rohadtul nem lennék most a felesége helyében. Fogadni merek, hogy tudja, hogy nővel van. Elhiszem, hogy valamilyen szinten megszokott, hogy mindig van valami dolga, de nem hiszem, hogy eddig napokig nem ment haza. Ja, és még nem is reagál a hívására. Nem hiszem, hogy ez a nő olyan buta, hogy nem veszi észre. Nem tudom, hogy milyen, mert nem ismerem szerencsére. Annyit tudok, hogy nem lennék a helyében. Addig-addig mondtam neki, hogy hívja vissza, míg végül felhívta. Úgy csinált, mintha az égvilágon semmi nem történt volna. Tegnap még veszekedtek. Közben beszélt a fiával is, szóval legalább húsz percig telefonált. Megnyugodtam. Ilyenkor mindig olyan rosszul érzem magam. Legalább beszéltek. Mindenki jól van, és várják haza. Azt mondta az asszonynak, hogy holnap este már végre otthon lesz. Ez azt jelenti, hogy itt marad még holnap is? Miután letette, kimentünk a szobából. A csajok a konyhában beszélgettek. Zoén látszott, hogy haragszik rám. Igazából nem is volt oka haragudni.
– Most már minden jó? Nem sírsz? – kérdezte gúnyosan.
– Ne legyél már ilyen.
– Nem vagyok ilyen, csak neked aztán lehet beszélni – válaszolta a barátnőm.
– Ti összevesztetek? – kérdezte a szerelmem.
– Ja, miattad – forgattam a szemeim. – Lényegtelen. Zoé csak jót akart.
– Amúgy bocs, ha bunkó voltam. Nem akartam az lenni, csak kicsúszott – felelte, miközben nyomkodta a telefonját. Rám se nézett.
– Nem voltál az. Te ne haragudj. Ki voltam borulva.
– Feleslegesen voltál kiborulva. Mindegy, nekem mennem kell – mondta, majd besietett a szobájába.
Kérdeztem Arit, hogy hova siet Zoé. Frusztrált, amiért ennyire rideg volt velem. Azt mondta, hogy a barátjához készül. Elgondolkodott, mire megszólalt, hogy:
– Én is megyek. Találkozom Alexszel. Majd jövök valamikor. Jók legyetek! – vigyorgott, és ő is elment.
Remek. Kettesben maradtunk. Nem bántam, csak furán jött ki. Várjunk csak! Ariana Alexszel fog találkozni? Remélem, nem akarja elrontani az a gyökér a barátságukat. Nem szeretném, ha megbántaná a legjobb barátnőmet. Képes rá, csak azért mondom.
– Mi is menjünk.
– Hova? – kérdeztem vissza kedvtelenül. Semmi kedvem nem volt semmihez, de azért elmentünk kajálni, végül sétáltunk.
– Nekem olyan bűntudatom van – kezdtem.
– Neked miért? Nekem az van, és az rendben is van. Min aggódsz mindig?
– Most amiatt aggódom, hogy a családoddal is lehetnél.
– Egyszer az a baj, hogy velük vagyok, utána az, hogy veled? – kérdezte.
– Nagyon jó, hogy itt vagy, csak olyan rossz lehet nekik – mondtam, miközben megfogtam a kezét.
– Biztos, de szerintem megszokták.
– Meg lehet ezt szokni? – nevettem fel keserűen. – Nem tudom. Mindegy, a lényeg, hogy itt vagy – válaszoltam, majd csókolgatni kezdtem.
Nagyon fáradt voltam. Semmi másra nem vágytam, csak egy kád forró vízre, utána meg rá. Miután hazaértünk, egyből elmentem fürödni. A kádban feküdtem kábultan, amikor a szerelmem bekiabált, hogy Ariana hív. Visszakiabáltam, hogy hozza be a telefonomat. Nagyon rossz érzésem támadt. Felvettem, a barátnőm pedig idegesen mesélte, hogy Alex olyan félreérthető dolgokat mondott megint, hogy ott is hagyta. Gondoltam, hogy ez lesz. Hihetetlen, hogy Alexet nem hagyja nyugodni a dolog. Mondtam neki, hogy siessen haza, majd letettem. Folytattam a lazulást a kádban. Olyan cuki a hasam, hogy nem bírom levenni róla a szememet. Vizsgálatokra is kell mennem nemsokára megint. Terhesség előtt sosem vettek tőlem vért, azt se tudtam, hogy hogyan kell elképzelni a vérvételt. Amikor először mentem, akkor anya jól megdorgált. Azt mondta, hogy ha azt a sok bugyuta tetoválást kibírtam, akkor nehogy egy piti vérvételtől megijedjek. Anyának szinte mindig igaza van. Sokat szenvedtünk, mire végre jó lett a kapcsolatunk. Mindig elkalandozom. Úgy döntöttem, hogy ideje véget vetni a lazulásnak. Kiszálltam a kádból, amikor meghallottam, hogy Ariana becsapta az ajtót. Magamra csavartam a törülközőt, és kiszaladtam.
– Mesélj!
– Hallod, úgy célozgatott, hogy fogtam magam, és hazajöttem. Én erre nem vagyok kíváncsi – válaszolta röviden.
– Például?
– Például, hogy ne menjek vissza dolgozni, mert nagyon összeillünk. Miattam kidobja a barátnőjét is. Na meg persze a sok perverz beszólás. Nem azért találkoztam vele végre, hogy beszólogasson – mérgelődött.
– Istenem! – ráztam a fejem. – Meséltem neked múltkor, hogy mondogatta, hogy veled összejönne. Képes lenne eldobni a barátságot.
– Felidegesített. Nem is lettem volna dühös, ha ezeket normálisan mondja, de abszolút nem volt normális.
– Ne foglalkozz vele, ő is csak egy férfi. Engem is folyamatosan oltogat, amikor találkozunk. Ő ilyen.
– Az összes férfi seggfej – mosolygott.
– Nem tudom, de én kifogtam a világ legnagyobb seggfejét, az tuti.
– És veletek mi van? Hamar kibékültetek. Mondtam, hogy szeret – vigyorgott ezerrel, Ő pedig kijött a szobából, és megpuszilt. Miután elvonult a fürdőbe, Ari fülébe súgtam, hogy:
– Tényleg szeret – kuncogtam, majd elmeséltem, hogy milyen jó volt vele megint, és azt is, hogy figyelmen kívül hagyta a családját. Miattam. Pletykáltunk a barátnőmmel. A szerelmem szó nélkül bement a szobámba. Aranyos volt, mert csak mosolygott rám.
– Szerinted ebből mi lesz? – bámultam a semmibe. – Második kör?
– Kiderül – nevette el magát Ariana.
Utánamentem. Nyomkodta a telefonját, rám se nézett. Leültem az ágy szélére, mire megszólalt, hogy:
– Várhattál volna addig, míg elalszom. Minek jöttél be?
– Ez most mit jelentsen? – kérdeztem értetlenül.
– Ma időben szerettem volna elaludni, de így lehetetlen lesz – röhögött.
Tudtam, hogy lesz ebből második kör is.
Reggel órákig feküdtünk, és szerelmeskedtünk. Hallottam, hogy a legjobb barátnőm épp telefonál valakivel. Nagyon be- és kihallatszik minden. Szegény lányoknak végig kell hallgatniuk az éjszakáinkat. Legközelebb halkabb leszek. Az egész ház hallhatott már engem szex közben. Biztos, unják már, velem ellentétben. Éreztem az ereimben, hogy Alexszel beszél. Nem akartam kimenni, nem akartam zavarni. Pár perc múlva letette a telefont, majd el is viharzott. Fogtam a fejemet. Alex nagyon pofátlan. Vagy talán túlgondolom? Kaptam egy SMS-t Aritól, hogy ne keressem, majd valamikor jön. Nem akarom, hogy fasírtban legyenek, csak azért, mert Alex nem bír magával. Zoé pedig tuti, hogy nagyon jól érzi magát a barátjával. Ennek így is kell lennie. Tegnap jól kiosztott, de tudom, hogy jót akart. Olyan szerencsétlen vagyok, hogy nem érdekel senki és semmi, csak Ő. Felkeltünk, és kerestünk valami kaját. Felhozott egy olyan témát, amit nagyon nem kellett volna: dalszövegeim felől érdeklődött. Még az étvágyam is elment.
– Még mindig nem gondoltam meg magam – válaszoltam.
– Kár, pedig tehetséges vagy.
– Ez egy ártatlan hobbi számomra – húztam meg a vállam.
Kapott egy SMS-t a feleségétől, hogy nagyon hiányzik nekik. Akaratlanul is láttam. Tessék, ez lesz, ha valaki kikezd egy házas emberrel. Én szóltam! Megegyeztünk, hogy elindul haza, de mindenképp össze fogunk futni a héten.
Egyedül maradtam, és csak reménykedni tudtam abban, hogy valaki mielőbb hazaesik. Világvége hangulatom volt. Elkezdtem kitakarítani az egész lakást. Csörgött a telefonom, a szerelmem hívott. Annyit akart csak mesélni, hogy:
– Egy nénivel ácsorogtam a liftben, aki megismert, és teljesen odáig volt értem. Féltem tőle – nevetett.
– Akkor áruld el szépen, hogy ki volt az a néni. El kell neki magyaráznom néhány dolgot.
Sokszor olyan eszetlen, annyit lehet rajta röhögni. A mosolya meg aztán... Egy pillanat alatt kicsinál. Porszívóztam tovább a szobámban, amikor bejött Ari. Nem vettem észre, úgyhogy kikapcsolta a porszívót, és megszólalt. Sikítoztam és ugráltam, nagyon megijedtem.
– Valld be, hogy meg akartál ölni! – nevettem.
– Csak meg akartalak lepni. Hova lett a hubby-d? – kérdezte.
– Nem rég ment el, várja a família.
Dumáltunk, miközben a szekrényben pakolásztam. Minden egyes ruhadarabjához hozzá tudtam fűzni valamit. Láttam Arin, hogy unja a fejemet, szóval megkérdeztem tőle, hogy mi van az Alexszel.
– Nincs semmi. Vele találkoztam. Elmentünk moziba, meg bocsánatot kért, amiért bunkó volt. Ja, és képzeld el, hogy van egy srác, akivel tegnap este óta beszélünk. Már ismerősnek is jelölt – mesélte.
– Az már jó! Mit lehet tudni róla? – kérdeztem.
– Hát, még olyan túl sok dolgot nem tudok róla, csak azt, hogy itt lakik valahol, és egyetemista.
– Szorítok, kicsim! – mondtam boldogan. – Mit szólnál ahhoz, ha elmennék vásárolni? Szükségem van új ruhákra, és a gyereknek is. A felén már túl vagyok, és még a szobája kész sincs – javasoltam a következő útitervet.
Disney-s szobát képzeltem el neki, és meg is szeretném valósítani. Ari benne volt a vásárlásban, mivel ő is akart venni magának ruhákat. Kellenek az efelé programok. Elindultunk a legközelebbi bevásárlóközpontba. Lejártuk a lábunkat, és sikeresen elköltöttem százezer forintot ruhára és cipőre. Borinak is vettem néhány dolgot, túl sok cukisággal találkoztam. Végül beültünk kajálni egy közeli étterembe. Folyamatosan írt neki az a csávó, akiről mesélt. Megbeszélték, hogy ma este találkoznak. Magamat sosem, de a barátnőimet mindig úgy féltem. Már volt komoly kapcsolata, nem is egy, de egyik sem végződött jól. Kijár neki a boldogság, és az, hogy szeresse valaki. Olyan jó lélek. Zoé párkapcsolatának is nagyon örülök. A múltkori szavai rendesen beleégtek a fülembe. Nem haragszom rá, csak rosszul esett. Ha kell, ha nem, ő megmondja, amit gondol. Jobban éreztem magam a vásárlástól, és a kaja is jólesett, már csak egy valami hiányzott a teljes boldogságomhoz. Vagyis inkább valaki. Fogalmam sincs, hogy mikor láthatom újra. Anyámék a héten költöznek. Mindenképp el akarok menni hozzájuk a barátaimmal. Hétvége körül kellene betervezni ezt a látogatást, de majd megbeszélem a többiekkel.
Iszonyatos fejfájás jött rám, ugyanis frontérzékeny vagyok, és épp felénk tartott egy komolynak tűnő vihar. Felértünk a lakásba, és egyből elfeküdtem a kanapén. Utálom, hogy olyan vagyok, mint egy öregasszony, aki egyből megérzi az időváltozást. Feküdtem, Ari pedig ült mellettem, és nyomta a telefonját. Olyan aranyos volt, ahogy mosolygott, miközben írt a srácnak.
– Nagyon rosszul vagy? – kérdezte.
– Annyira nem. Amint megjön az eső, elmúlik. Csak érne már ide – feleltem, miközben a fejemre húztam a plédet. Fetrengtem egy darabig ebben a pozícióban, mire megszólaltam, hogy:
– Ha megfulladnék, akkor ne csinálj semmit, csak írd ki a Facebookra, hogy lesz a temetés. Manapság ezt így illik.
– Mi a baj? – kérdezte, miközben lehúzta rólam a plédet.
– Úgy hiányzik, pedig pár órája ment el. Csak a hormonok, nyugi – válaszoltam nevetve.
– Hidd el, hogy nemsokára újra eljön. Ő sem bírja nélküled.
– A legjobb az lenne, ha a nap 24 órájában mellettem lenne. Szorosan – nyekeregtem tovább.
– Igen, szerintem is – értett egyet. – Óóó... lemondta a találkozót.
– Mire hivatkozott? – kérdeztem kíváncsian.
– Közbejött neki valami. Holnap viszont jó lesz neki. És nekem is.
– Olyan bizalmatlan vagyok mindenkivel, ezért nem is mondanék véleményt. Annyi mindent csinálnak a közbejött valami címszó alatt, hogy rettenet – viccelődtem.
– Már nagyon várom, hogy találkozzunk – vigyorgott. Az elmondottak alapján nem lehet egy szörnyű pasi. Sőt, talán még normális is lehet. Csak a szerelmemre tudtam gondolni. Úgy felhívnám, vagy akár meg is erőszakolnám. Most komolyan. A hormonoktól ki fogok készülni.
Megjött a várva várt eső, egy kis mennydörgéssel fűszerezve. Nagyon-nagyon félek a viharban. Kiskoromban mindig a szekrényben bújtam el, hogy ne lássam a villámlást. Most valószínűleg nem kellene bebújnom a ruhásszekrénybe, úgyhogy ismét a fejemre húztam a plédet.
– Már megint? – kérdezte Ari.
– Most nem, csak tudod, a vihar – suttogtam. Lefényképezett, ahogy fetrengek a pléddel a fejemen, majd feldobta Instagramra. Pár perc múlva megszólalt, hogy:
– Írt valaki!
– Ki? – kérdeztem.
– A szerelmed, életed, egyetlen cukorfalatod – nevettem. Felpattantam, eldobtam a plédet, és odabújtam Arihoz.
– Na, és mit? – kérdeztem izgatottan.
– Hogy aranyos vagy.
– Hát, ezt eddig is tudtam. Írj már vissza neki – mondogattam.
– Mit írjak erre? Miért nem írsz neki te?
– Írd azt, hogy én üzenem, hogy vele is szívesen bebújnék a takaró alá – bólogattam. A barátnőm érdekesen rám nézett, és nevetni kezdett.
– Veled meg mi van? Hiány lépett fel egyes területeken?
– Ennyi erővel azt is írhatnánk, hogy jöjjön el és... – Hagytam félbe a perverz mondatot.
– Az első verzió jobb! Leírom – mondta, majd gyorsan elküldte neki. Kacsintós hangulatjellel válaszolt. Egy, utálom a kacsintós smiley-t, kettő, én minimum arra számítottam, hogy azt válaszolja, hogy már indul is. A vihar kezdett elvonulni, úgyhogy feldobtam azt az ötletet, hogy menjünk el valamerre megint. Nem költöttem még eleget. Miközben tanakodtunk, Zoé is hazaért.
– Zozo, meddig vagytok nyitva? – kérdeztem.
– Este tízig. Miért?
– Akkor elmegyünk?
– Most jöttem el onnan, de elmehetünk, persze. Van egy csomó süti most – válaszolta kedvesen, miközben ledobta a cuccait a nappaliban.
– Sétáljunk el – javasoltam.
Tök jó hűvös lett odakint. Egy nagy Vans pulcsiban voltam és egy rövid naciban. Nincs messze tőlünk a cuki, és mindegyikünknek jólesett a séta. Zoé alkalmazottai csak bámultak, amikor beléptünk. Meglepődtek, amikor meglátták a főnököt. Le voltak figyelve a csajok. Kint nem tudtunk leülni, mert tiszta víz volt minden, így bent kerestünk egy asztalt.
– Amúgy mégsem kívánom a sütit – nyögtem be.
– Mással nem tudunk szolgálni. Ez nem az a hely! – viccelődött Ari.
– Bekaphatod – forgattam a szemeim.
– Te akarsz annyira bekapni valamit – folytatta nevetve.
– Jó, akkor eszem egy trüffelt. Csak a szokásos – vágtam rá sértődötten.
– Ennyi? Máskor hívj fel, és viszek. Mindegy, legalább leellenőrzöm a lányokat – kacsintott Zoé, majd odament a pulthoz. Ari Oreo-s tortaszeletet kért, Zoé pedig nem kívánt semmit. Lehet, ha én dolgoznék itt, akkor ugyanígy cselekedtem volna. Egész kikúrt nap azokat a süteményeket és tortákat nézegeti! Egy-két ember ücsörgött a cukrászdában, ami érthető, hiszen elég későre járt. Persze ki kellett tenni az internetre, hogy sütizünk. Én is egy csomó mindent megosztok, mert anélkül nem létezik az adott pillanat. Ezek elvek. Ha valami nincs fent az interneten, akkor az meg sem történt. Kaptam egy üzenetet az Instagramon az egyik vendégemtől. Elképzelésem sem volt, hogy mit akarhat. Nem vagyok egyikükkel sem beszélő viszonyban. Megláttam, hogy Evelin a szerelmem nevét írta le, azzal a szándékkal, hogy rá hasonlít a párom. És nem felejtette el, hogy baszná meg! Én már rég elfelejtettem, hogy meglátta a hátteremet. Annyit írtam vissza, hogy nem hiszem. Egyből válaszolt, hogy pedig ő úgy emlékszik a kép alapján, hogy tökre rá hasonlít. Király. Majdnem megírtam neki, hogy keressen más pillást, de csak annyit válaszoltam, hogy átadom az illetékesnek az információt. Megfogadtam, hogy még véletlenül sem rakok ki olyan képet, ahol esetleg hasonlíthat önmagára. Ez a csaj meg egyenesen borzasztó. Hány hete látta meg? Képes volt ezen kattogni idáig? Rettentően kíváncsiak az emberek, pedig ez a főváros, és nem egy csicskagyász falu. Elmeséltem a csajoknak a történteket.
– Ennyi eszed van! – förmedt rám Zoé.
– Tudtuk – nevettem el magam.
Miután megettük a sütit, elindultunk haza. Olyan unalmas ez a nyár, és olyan hamar elmegy. Miután ideköltöztünk, azt hittem, hogy egész nyáron bulizni fogunk, és nyaralgatunk mindenfelé. Ehelyett mit csinálok? Terhes vagyok, és azt várom, hogy a gyerekem apjával találkozhassak. Hazaértünk, és megbeszéltük, hogy megnézünk egy filmet. A választásban nem tudtam segíteni, mert a filmek terén analfabéta vagyok. Végül megbeszélték, hogy valami vígjátékot fogunk megnézni. Elfeküdtem a kanapén. A filmet egy percig sem néztem, csak szorongattam a telefonomat. A csajok annyit röhögtek. Arinak folytak már a könnyei. Csodálkozva néztem rá.
– Miért nem nézed? Ez kurva jó! – kérdezte. Nem válaszoltam, csak meghúztam a vállamat. Egyszerűen nem ment a relaxálás, mert minden gondolatom Ő volt. Váratlanul megszólalt a telefonom. Valahogy éreztem, hogy nem szabad letennem a kütyümet. Gyorsan felvettem. Csak annyit mondott, hogy körülbelül húsz perce van rám, úgyhogy menjek le.
– Na, ő volt az? – kérdezte Ari.
– Aha, de megyek is, mert csak húsz perce van – válaszoltam, majd sietve elindultam.
Annyira boldog voltam, hogy végigszaladtam a folyosón, mint egy kisgyerek. A lift is gyorsabban leért, mint általában szokott. A szívem egyre hevesebben vert, a gyomromban pedig megjelentek azok a bizonyos pillangók. Az autójához futottam. Azt hittem, hogy tárt karokkal fog várni, de ehelyett az autóban gubbasztott és telefonált. Észre se vett. Bekopogtam az ablakon. Bólogatott, hogy mindjárt. Így rohadt gyorsan eltelik a húsz perc, de beszéljen nyugodtan. Ráérünk, nem? Öt percig álldogáltam az autónak támaszkodva, mire végre kiszállt. Szenvedélyes pár percet töltöttünk el az autónál, majd próbáltam rávezetni, hogy menjünk fel, de csak azt hajtogatta, hogy sietnie kell. Sejtettem, hogy mivel lehet meghatni, úgyhogy végül belement. Köszönt Ariéknak, és berohantunk a szobámba.
– Szerinted most meg fogja erőszakolni? – kérdezte Ari Zoétól, miközben nagyon nevetett.
– Hát, nagyon úgy tűnik – válaszolta Zoé. Én meg persze meghallottam, és hülyeségből kiszóltam nekik, hogy:
– De meg ám!
Percekig azt hallgattuk, ahogy röhögnek. Idegesítően aranyosak voltak.
– Mit akarsz velem csinálni? – kérdezte.
– Mindent! Na, jó, menj ám haza, ha nagyon akarsz.
– Ja, nem, csak kezdtem megijedni – mondta, én pedig elkezdtem harapdálni a fülét. Imádom a füleit. Újra megtörtént. Nem szívesen részletezném, hogy mit csináltunk, de annyit elárulhatok, hogy nem ment haza. Reggel arra gondoltam, hogy megkeresem a szobám kulcsát, és bezárom. Pszichopata gondolatok gyötörtek. Nem akartam, hogy elmenjen. És azt se akartam, hogy felkeljen, mert tuti, hogy letol, amiért nem tudott hazamenni. Ez a húsz perc... Valószínűleg jelképes húsz perc volt. Remélem, Ő sem gondolta komolyan, hogy puszi-puszi, aztán mindenki mehet a fenébe. Milyen szemét vagyok! Végül is nem zártam be az ajtót, és hagytam aludni. Ari már kávézott a konyhában.
– Húsz perc, mi? – kérdezte vigyorogva.
– Nem ellenkezett annyira. Aj, bébi, én olyan szerelmes vagyok!
Miután végeztem a tusolással, visszamentem a szobába. Az uram pont ruhát keresett. Meglátott, és egyből hozzám vágott egy pólót.
– Normális vagy? – kérdezte.
– Neked is jó reggelt, szerelmem – ráztam a fejemet.
– Nem elég, hogy itt aludtam, még fel sem keltettél hajnalban.
– Minek mentél volna haza hajnalban?
– A szándék meg lett volna, hogy haza akarok menni.
– Akkor miért nem mentél? Mondtam, hogy menj nyugodtan – kacsintottam, miközben egyre közelebb mentem hozzá.
– Mondtad, miután már... Na, hagyjál! – Hátrált. – Szeretlek, meg minden, de most megyek – nevetett.
– Te bolond vagy, csak egy puszit akartam adni. Menj akkor! – kiáltottam. Elindultam, hogy magára hagyjam a hülyeségeivel, de megfogta a kezem, és megcsókolt.
– Na, húzzál. Gyerünk! – nevettem.
– Ilyen egy bolond nőt, mint te... Majd beszélünk.
Lekísértem, bár nem sokáig enyelegtünk. Kimentem a szobából, csatlakoztam Arihoz a nappaliban. Áradozni volt kedvem, de nem akartam, hogy a barátnőm mielőbb kimenjen dolgozni külföldre, amiért folyton csak róla beszélek. Tuti, hogy ezzel el tudnám üldözni. Elkezdett arról mesélni, hogy milyen rendes vele Gergő. Amúgy Gergőnek hívják az egyetemista srácot.
– Lassan elhiszem, hogy tényleg szép vagyok, hiszen mindig ezt írja – mosolygott.
– Nekem már olyanokat mond, hogy hagyjam hazamenni – nevettem.
– De miért? Nagyon aranyos, alig várom, hogy találkozzunk végre.
– Mert tegnap tényleg illő lett volna hazamennie, de nem tette. Nem kellett megerőszakolni, simán hagyta magát. Jó, hát, némi tiltakozás esetén sem mehetett volna el. Mármint haza – kuncogtam. – És mikor találkoztok? – kérdeztem, miután befejeztem az ostobaságaimat.
– Te egy beteg állat vagy! – rázta a fejét. – Elvileg ma este, úgyhogy szoríts! – mondta izgatottan. Persze, hogy szorítani fogok. Az első, hogy összejöjjön a találkozó, a másik, hogy ne legyen egy seggfej. Egy gyík. A seggfej gyíkokat nem kedvelem. Csörgött a telefonom.
– Mész már haza, cicám? Annyira ne siess! – röhögtem.
– Csak annyit akartam, hogy szeretlek.
– Én is nagyon. Vigyázz magadra!
– Te is. Megígérem, hogy holnap este elmegyek.
– Ó, ennyire bejött a dolog?
– Anélkül is mennék. Szeretlek – köszönt el, majd le is tette. Annyira, de annyira jólesett, hogy felhívott, és megígérte, hogy holnap este eljön. Talán addig kibírom nélküle.
Reggeliztünk Arival, közben felhívott egy vendégem.
– Tudom, hogy szabadságot kértél magadtól, de nagyon szükségem lenne egy töltésre.
– Lásd, kivel van dolgod... Gyere el most, és megoldjuk – ajánlottam fel.
Mire végeztem a reggelivel, megérkezett a csaj. Nem győzött hálálkodni. Állítólag megmentettem az életét, mert a nyaralásra szép pillákkal akar elindulni. Most ez komoly? Másoknak ez a legnagyobb problémájuk az életben? Még plusz pénzt is akart adni, amiért elvállaltam, de nyilván nem fogadtam el. Fogjuk rá, hogy örültem, amiért ezzel a jó cselekedettel sikerült másnak okoznom egy kis örömöt. Bent maradtam a szalonban, és nekiálltam igazgatni a sajátjaimat. Ariana bejött, hogy mi lenne, ha neki is raknék fel egy szettet. A legjobb barátnőmnek még hajnalban is csinálnék, és Zoénak szintúgy.
Közeledett az este. Ari már nagyon izgatott volt a találkozója miatt. Kapóra jött a műszempilla, így nem kell sokat sminkelnie. Habár, neki felesleges bármilyen smink, anélkül is nagyon szép. Biztos, hogy élőben is tetszeni fog Gergőnek. Ha véletlen nem viselkedne normálisan, akkor én agyonverem. Legalább tizenötször elmondtam neki, hogy nagyon vigyázzon magára.
Miután Ariana elment, Zoé hazajött a munkából. Lefekvéshez készültem, de gondoltam, beszélgethetnénk. Mesélte, hogy ma volt bent nála a barátja, és hogy mennyire jó vele. Elárulta, hogy az is megfordult a fejükben, hogy jövőre összeköltöznek. Egy pillanatra megállt a szívem. Boldog vagyok, mert ő is az, de ne hagyjon itt! Ariana nemsokára visszamegy dolgozni, Zoé meg ilyeneken gondolkodik? Viccelődtem, hogy addig még maradjon, míg Borka minimum négy éves nem lesz. Azt állította, hogy valójában neki is szüksége van rám. De szeretem. Minden álmunk az volt, hogy hármasban fogunk lakni. Megvalósítottuk. Pasik ide vagy oda! Lehet, hogy nem szabadna ilyen önzőnek lennem, de tényleg baromi rossz lenne, ha egyedül maradnék. Zoé megdicsért. Szerinte egyre szebb kismama vagyok.
Reggel felkeltem időben. Kikullogtam a szobámból, és a fürdő felé vettem volna az irányt, ha nem pillantom meg Arit kávézni a konyhában.
– Babám! Hogy sikerült az este? – kérdeztem.
– Szia! Maga volt a csoda! Gergő ugyanolyan őrült, mint én. Elmentünk sétálni, kajálni, és később meg is csókoltam.
– Akkor megnyugodhatok?
– Ilyet még senkivel sem éreztem. Ő teljesen más. Annyira működik a kémia köztünk, hogy az hihetetlen – ecsetelte, miközben mutatta a tegnapi képeket. – Nem lenne baj, ha ma feljönne a Gergő?
– Dehogyis. Meg szeretném én is ismerni – vágtam rá.
Boldogan nekilátott valami edényeket előszedni a konyhaszekrényből. Én nem is tudtam, hogy vannak ilyenjeink. Analfabéta vagyok a konyhában. Azzal jött, hogy főz neki valami finomat. Lehet, hogy nekem is azt kellene tennem? A férfiak értékelik, ha egy nő főz nekik, nem? Gyorsan kivertem a fejemből ezt a borzasztó gondolatot. Egy pudingot sem tudok megfőzni, nemhogy egy egész vacsorát. Mielőbb meg kell tanulnom főzni. Nem tömhetem Borit gyorsételekkel. Elkönyveltem már magam, hogy nem vagyok egy háziasszony-típus, de pár hónapom még azért van, hogy megtanuljam ezeket a dolgokat. A szorongás elfog, ha arra gondolok, mi lesz velem, ha valamit nem fogok tudni a babával kapcsolatban. Anya azt mondta, hogy minden jön majd magától. Én az estét várom, Ari pedig az ebédidőt. Annyira cuki, hogy főz Gergőnek. Kotnyeleskedtem a konyhában. Ez az én nőm, esküszöm. Gumikesztyűben vágja a csirkemellet! Én is ezt csinálnám, ha főznék. Ha az életem múlna rajta, akkor sem érnék hozzá a húshoz, főleg nem a nyershez. Nos, sikeresen beavattalak Titeket a nyomorult titkaimba. Remélem, most már mindent tudtok rólam. Elkészült az ebéd, Gergő lassan megérkezik. Ari közben felhívta Zoét, hogy elküld engem sütiért. El is sétáltam. Tűzött a nap, nagyon élveztem. Zoé volt a pultban, már várt. Ari leadta a drótot, hogy milyen sütiket vigyek. Nem bírtam ki, hogy ne egyek megint egy trüffel tortaszeletet, szóval leültem, Zoé meg mellém. Áradozni kezdtem.
– Őt teljesen normálisnak tartom, csak maga a kapcsolatot nem – nyögte be a barátnőm. Egyet kellett értenem vele. Elindultam haza egy szatyor sütivel. Örültem, hogy engem küldött, mert napoztam egy kicsit séta közben. Amikor hazaértem, Gergő már az asztalnál ült. Jó kislány módjára bemutatkoztam, lepasszoltam a sütiket, majd bementem a szobába. Nem akartam őket zavarni. Sosem hívtam még így fel. Mármint, hogy semmi különöset nem akarok, csak egyszerűen hallani akarom a hangját. Vajon milyen néven vagyok beírva a telefonjába? Lehet, hogy sehogy. Megpróbáltam, de nem vette fel. Meg akartam nézni egy Disney klasszikust, de az első tíz percben elaludtam. Arra ébredtem, hogy szól a telefonom.
– Van valami baj, baba? – kérdezte aggódóan.
– Nincs semmi gáz, csak hallani akartam a hangodat – válaszoltam egyhangúan. Hirtelen elkezdett valami teljesen másról beszélni, majd azzal jött, hogy este találkozunk, és letette. Gondolom, meghallotta volna valaki, hogy miről beszél, ezért gyorsan témát váltott. A lényeg, hogy este nem kell egyedül aludnom. Délután négy körül tértem észhez. Konkrétan a világomat nem tudtam. A szerelmesek filmeztek a nappaliban. Nem akartam megzavarni, de iszonyatosan szomjas voltam. Megpróbáltam észrevétlen maradni.
– Mizu? – kiáltott rám Ariana.
– Nem igazán vagyok képben, és nem is akarok zavarni – válaszoltam, utána visszaszaladtam a szobámba.
Alig bírtam már várni. Úgy döntöttem, hogy elmegyek a plázába, és veszek egy-két dolgot. Most költöttem el egy csomó pénzt, de vásárolni támadt kedvem. A shopping mindenre jó, beleértve a depressziót is. Borinak vettem néhány dolgot. Biztos, hogy olyan gyönyörű. Alig várom már. Sétáltam fel-alá, mikor megszólalt a telefonom. Apa? Mi a fene?
– Hali. Mondjad – szóltam bele.
– Szia, kicsim! Eljöttök hétvégén? Akár a... akár vele, vagy a lányokkal! Hogy vagy?

– Jól, köszönöm. Épp most vettem a kislánynak egy csomó mindent. A szobája tök üres, bútort kellene rendelnem – kezdtem. – Tervezünk menni a csajokkal.
– Biztos, hogy olyan gyönyörű lesz, mint te. Nagyon várjuk már – áradozott. Hát, eldobom az agyam. Én meg annak örültem, hogy felhívott. Nagyon ritka pillanatok egyike ez, szóval, ha hazaértem, felírom a hűtőre. Időközben elmesélte, hogy nagyon tetszik nekik a lakás, csak még szokatlan. Tizenöt percig beszéltünk, és lerakta azzal az ürüggyel, hogy most ő készít vacsorát anyának. Az apukám visszatért a régi önmagához? Jólesett, hogy felhívott, hogy érdeklődött felőlem. Jártam volna még az üzleteket, de nehezek voltak a szatyraim, és inkább elindultam haza.
Félve nyitottam ki az ajtót, de amikor megpillantottam az ismerős cipőket az előtérben, egyből jó kedvem lett. Meglepődtem, szóhoz sem jutottam, amikor megláttam, hogy Ari, Gergő és a szerelmem beszélgetnek a konyhában. Te jó ég! Megöleltem, és elkezdtem nekik mutogatni, hogy miket vettem. Ari szerint minden cuki, a férfiak meg nem értenek hozzá. Bementem Bori szobájába, az ürességbe, és letettem a többi szatyor közé a friss zsákmányt, majd visszamentem hozzájuk. Lazán leültem a szerelmem mellé. Nem akartam a többiek előtt nyáladzani, pedig csak arra vágytam. Gergő nagyon kedves, vicces és közvetlen volt. Arira néztem, aki furcsán bámult vissza rám. Egymásra néztünk a nagy Ő-vel, és arra jutottunk, hogy kettesben hagyjuk őket, így bevonultunk a szobámba.
– Te hogy kerültél ide? Nem is szóltál.
– Direkt. Meglepetés vagyok – vigyorgott, miközben simogatta a hasamat.
– Nem szeretem a meglepetéseket. Arianáék ugyanúgy filmeztek, mikor megjöttél?
– Aha. Meglepődtek és tájékoztattak, hogy nem vagy itthon.
– Igen, mert vásárolhatnékom volt. Muszáj volt vennem valamit, különben hülyét kaptam volna egyedül. Alig vártam, hogy itt legyél – mondogattam, miközben ledőltünk az ágyra. Még nem akartam semmi olyasmit művelni, mert már említettem, hogy minden kihallatszik. Egyre nehezebb minden, ahogy nő a hasam. Bárcsak már a másik szobában aludhatna a kisbabám. Le sem venném róla a szememet. Elkezdtünk beszélgetni Boriról, az Ő dolgairól, mire valaki kopogni kezdett az ajtón. Melltartóban voltam, de gondoltam, hogy Ari az, ezért kiszóltam, hogy jöjjön be.
– Megzavartam valamit?
– Úgy nézünk ki? – kérdeztem vissza vigyorogva.
– Majdnem – nevette el magát. – Képzeld, most ment el. Annyira aranyos. Alig várom, hogy újra találkozzunk! Megértő nagyon, és... – akadt el a szava. Nem akarok ám zavarni!
– Maradj csak, én elmegyek tusolni – mondta a szerelmem, majd kiment.
– De rendi – vágta rá Ari.
– Az, tényleg – mosolyodtam el. – Jaj, nagyon örülök nektek! És akkor ti jártok? Vagy mi van? Volt valami komolyabb is? Csók megint?
– Szerintem igen, együtt vagyunk, de konkrétan nem mondtuk ki. A csóknál nem jutottunk magasabb szintre, de az is olyan jó volt. Alig várom, hogy holnap este legyen. Beleszerettem – jelentette ki boldogan.
– Olyan aranyosak vagytok amúgy együtt – sikoltoztam, miközben megöleltem.
– Köszi, bébi. Neked meg olyan aranyos a pocid így póló nélkül.
– Bárcsak itt lenne már.
Miután Ari kiment, ledőltem az ágyra, és rápillantottam a telefonomra. Anya fejlődik, mert írt egy SMS-t, amiben ez állt: Hallom, jól vagy! Holnap gyertek, puszi. Ki nem hagynánk, csak ne nekem kelljen vezetni.
Megálltam a hatalmas tükör előtt a fürdőben, és csak bámultam magam. Felfoghatatlan, hogy nemsokára találkozhatok az angyalkával, aki a pocakomat bérli. Észre se vettem, hogy Ari behozott egy csomó szennyest, és elindította a mosógépet.
– Nem szeretem, ha benne maradnak sokáig, miután lejárt a gép. Fent leszel még? – kérdeztem.
– Nyugi, fent leszek. Nemsokára videózunk, és még le is kell tusolnom. Majd én kiteszem őket. Nem zavar, hogy itt vagyok? – nevetett.
– Miért zavarna? Nyugodtan csináld csak, én már megyek is – vigyorogtam, majd magamra csavartam a törülközőt.
A szerelmem a szekrény előtt állt, amikor beléptem a szobába.
– Itt van egy csomó olyan ruhám, amiket otthon kerestem.
– Vidd haza, ami nem kell – válaszoltam ingerszegény hangnemben.
– Nem merek beállítani ennyi ruhával. Mit szólna az asszony? – nevetett.
– Biztosan feltűnt már neki, hogy hétről-hétre kevesebb a cuccod odahaza, de mindegy – ráztam a fejemet. Valamire azt mondta, hogy olyan jó asszony az Ő felesége. Gondoltam rá, hogy kidobom a ruháival együtt, de inkább nekiálltam feszegetni egy számomra kényes témát.
– Majd én is készítek neked finom vacsorát, és én is jó asszony leszek.
Rám nézett, és szó szerint kiröhögött. A pofámba röhögött. Azon voltam, hogy pofán csapom, de inkább megcsapkodtam egy párnával.
– Maradj inkább más szakterületnél, baba.
– Tulajdonképpen minél is kellene maradnom? – húzkodtam a szemöldökömet. Erre már nem szólt semmit, csókolgatni kezdett. Aha. Maradjak ennél. Nagyon imádom. Minden érintésétől egyre boldogabb lettem. Esztétikus tud lenni egy kismama lilás foltokkal. Nagyon fájt, ahogy harapdálta a nyakamat. Azt nem garantálom, hogy karmolások nem lesznek a hátán, mert nagyon jó volt. Mondtam is neki, hogy reggel vessen egy pillantást rám. Holnap megyek anyáékhoz, és tele vagyok foltokkal. Még a kezemen oké, mert beüthettem, de a nyakamat hogyan ütöttem be? Ha valaki tudja a módszert, ne tartsa magában!
Reggel az első utam a fürdőszobába vezetett, mert hajat kellett mosnom. Nem volt kedvem megszárítani, úgyhogy kiültem az erkélyre, ahol Ari cigizett és kávézott. Beszélgetni kezdtünk, közben pedig dobáltam összevissza a hajamat, mert fésülködni próbáltam. Ariana megvető pillantással vetett rám.
– Mi van?
– Azt hallottam, hogy mit csináltok, de hogy néz ki a nyakad? – akadt ki. – És a vállad is?
– Most komolyan lehet mindent hallani? – húztam félre a szám. – Legközelebb megfojtom magamat egy párnával. Engem nem zavar, de anyámék nem néznék jó szemmel.
– Elég feltűnő.
– Szép lehetek – mondtam, majd elkezdtem az ablakban nézegetni magamat.
– Majd dobunk rá egy kiló alapozót. Mikor indulunk?
– Meg a hajam is ott lesz, szóval nem lesz gáz. Ebéd után, és estére haza is érünk.
– Nekem jó. Zoét hívd fel, mert elment dolgozni.
– Ja, persze, nemsokára felhívom.
Visszamentem a fürdőbe, hogy kivasaljam a hajam. A barátnőm bejött segíteni, mert tudja, hogy egyedül nehezen boldogulok vele. Felforrósodott a levegő a fürdőben, legalább negyvenszer levert minket a víz. A szerelmem még aludt, ezért nem is zörögtem a szobában, inkább az erkélyről felhívtam Zoét.
– Gyere haza lassan, mert anyám vár minket.
– Tizenegy után tudok, mert van egy-két dolog, amit el kell intéznem – válaszolta. Az úgy pont jó. Hajnali kilenc van, és már kész is a hajam, és fel vagyok öltözve alkalomhoz illően. Már csak a foltokkal kell kezdeni valamit. Berontottam Arihoz a szobába, és megkértem, hogy azonnal alkosson valamit rajtam. Kipróbált két alapozót, de mindkettő világosnak bizonyult. Eszembe jutott, hogy Zoénak biztosan van sötétebb alapozója, mert állandóan szolizik. Nem szoktam kérdezés nélkül elvenni senkitől semmit, de ez vészhelyzet volt. Hamar megtaláltam a neszesszerét, és hamar ráleltem egy sötétebbnek tűnő alapozóra. Rohantam a barátnőmhöz kezemben a zsákmánnyal. Határozott mozdulatokkal és egy nagy ecsettel dolgozta el a színt a nyakamon. Fixáltuk púderrel és spray-vel is, nehogy lefolyjon rólam a melegben. Miközben az sminktermékkel a kezemben rohangáltam, a szerelmem megállított a konyhában.
– De gyönyörű vagy.
– Semmi szép nincs bennem, se rajtam, viszont te nagyon jól nézel ki.
– Dicsérj még, baba – mosolygott, közben a hajamat a fülem mögé tűrte.
– Konkrétan megettél.
– Nem is látszik – röhögött. Pofán vágom.
– Már lefedtük ezzel – ráztam a kezemben az alapozót. – Hatásos lett?
– Mondom, hogy nem látszik – rázta a fejét.
Persze, hogy az erős fedésű alapozó sem segít eltüntetni a nyomokat. Hogy is gondoltuk?
– Majd valamikor jövök, elmegyek edzeni – nyögte be, és adott egy puszit.
Lekísértem az autóhoz. Sétáltam mellette hűségesen, amikor váratlanul elém állt, és megint eltűrte a hajamat.
– Normális fényviszonyokban eléggé látszik.
– Ne idegesíts már fel! – kiáltottam fel, majd behajoltam az autó tükre elé, hogy megnézzem.
– Ne haragudj – nevetett.
– Mindegy – húzta, meg a vállamat.
Zoé pontban tizenegykor belépett a bejárati ajtón. Megvártuk, míg ő is elkészül, közben megpróbáltam rávenni, hogy ezúttal vezessen ő. Nem kellett sokáig kérlelni, és borzasztóan hálás voltam neki. Elindultunk pont a legnagyobb melegben. Én ültem hátul, illetve félig feküdtem. Szeretek hátul ülni, mert feldobhatom a lábaimat az ülésre.
– Imádom ezt az időt! – ordibáltam.
– De jó neked! – hangzott el az ironikus mondat mindkettejük szájából.
Hatalmas forgalom volt végig, mindenki ment a Balatonra. Jóval több időbe telt, mire odaértünk. A liftet akartuk használni, de nem működött. Gondolhatjátok, mennyi kedvem volt a negyven fokban lépcsőzni terhesen. Anyám már az ajtóban várt minket. Főzött egy csomó mindent, de kinek volt kedve enni ennyi lépcső után? Apa még nem volt itthon, valamit el kellett intéznie a városban. Anya csak azt hajtogatta, hogy milyen szép a pocim. Szóba jött a következő vizsgálat, amitől már előre kirázott a hideg.
– Ez a sok tetoválás nem igaz, hogy nem fájt – rázta a fejét anya.
– Sőt még élveztem is, ahogy szaggatja a bőrömet a tű – válaszoltam vigyorogva, ő pedig nekiállt nevetni.
– A vérvételeket is muszáj kibírni.
– Az sem rossz, de túl sokszor kell mennem.
Régebben mindig padlót fogtak a szüleim, amikor újabb tetoválással tértem haza. A fültágítómat egyenesen rühellték, a piercingemet viszont könnyebben fogadták. Mindenkitől azt kellett hallgatnom, hogy elcsúfítom magam. Nem bántam meg semmit, viszont a fültágítót már legalább négy éve nem hordom. Mindenki rácsodálkozik a fülemen maradt lyukra. Nem volt nagy, csak két centis volt. Azt bántam meg ezzel kapcsolatban, hogy akkoriban nem tágítottam nagyobbra.
Megvártuk, hogy apa megjöjjön, addig nem álltunk neki enni, nem mintha bármelyikünk éhes lett volna. Ültünk az asztalnál, amikor anya rám szólt, hogy:
– Kösd már össze a hajad! Nincs meleged?
– Tőled örököltem ezt a hajmennyiséget. Ezúton szeretném megköszönni, anyukám – vigyorogtam.
– Nekünk kell vasalgatni neki! – nyavalygott Ari, hogy terelje a témát. Nagyon tudnak kamuzni és színészkedni, ha a helyzet megköveteli.
– Hát, akinek személyi fodrásza van... – húzta meg a vállát Zoé.
– Hatalmas szerencse, hogy ilyen barátaid vannak! – mosolygott anya.
– Az biztos – válaszoltam, majd ráhajtottam a fejem Ariana vállára. Jól jött, hogy a barátaimat kezdték el faggatni, mert rólam leakadtak. Tényleg jó fej volt most anya, de kivételesen apa is. Hiába volt bőven téma, csak a szerelmemre tudtam gondolni. Minden pillanat, amit együtt töltöttünk idáig, beleégett az emlékezetembe. Kész szenvedés az életem mellette. Az a baj, hogy ez a szenvedés túl édes ahhoz, hogy lemondjak róla.
Maradt egy kevés időnk, szóval kitaláltam, hogy menjünk le a partra, és Ari csinálhatna rólunk képeket. Még szerencse, hogy általában magával hordja a kameráját. Direkt nem autóval mentünk, hogy ne kelljen parkolóhelyet keresni. Normál tempóban negyedórára volt a part. Sokan jöttek-mentek fürdőruhában, úszógumikkal és matracokkal. Nem tudom, mit lehet élvezni ebben a koszos vízben. Ari csinált rólunk rengeteg képet. Megígértem anyának, hogy előhívatom a fotókat, hogy én lehessek az új tapéta a falon. Elindultunk vissza, mert nekünk jelenésünk volt a fővárosban. Ari találkozik Gergővel, Zoé Benjivel, engem pedig várt az ágyikóm. Megint egy napról van szó, amit nélküle kell töltenem, és nem bírom. Teljesen megszűnik a másik felem, mikor nem tudok róla semmit, nem tudunk beszélni, és találkozni se. Ilyenkor nem találom a helyem a világban. Amikor velem van, akkor pedig rájövök, hogy Ő jelenti nekem a világot.
Könnyes búcsút vettünk a szüleimtől, és elindultunk haza. Fura, hogy hátrahagyták az eddigi életüket. Tudom, apára tényleg ráfért a környezetváltozás, mert nem volt magánál az elmúlt pár hónapban. Nagyon örülök, hogy nem haragszanak rám semmiért. Nem tudnám elégszer hangsúlyozni nekik sem, mennyire szeretem Őt. Számomra új értelmet nyert a minden szó. Tényleg jó sikerült ez a nap.
Olyan fontosak nekem a barátaim. Ha jellemeznem kéne a barátságunkat, akkor csak annyit mondanék, hogy igazi. Tűzön-vízen, jóban-rosszban egymás mellett állunk. Ez nem egy házassági fogadalom, viszont nélkülük már sehol sem lennék. Amikor már szavak nélkül megértjük egymást. Amikor a kezünket tennék tűzbe egymásért. Nagyon szeretem őket. Köszönöm, Istenem, hogy ilyen csodálatos barátokat adtál, mert velük minden könnyebb. Az unalmas mindennapjaimat ők teszik színessé. Sajnos Arinak egy hét múlva vissza kell mennie. Rettenetes lesz, hogy megint elmegy. A következő találkozásunk időpontja karácsony lesz. Remélem, hogy Borka időben kibújik, mert akkor Ari is megismerheti. Előre sajnálom szegény gyerekemet, amiért ő is télen fog megszületni. Rohadt rossz, amikor másoknak nyáron van, és mindent csinálhatnak a szabadban, te meg télen a négy fal között ünnepled a szülinapodat.
Lassan, de biztos hazaértünk. Ariana kivett egy-két dolgot a táskájából, és már hívta is Gergőt, hogy megérkeztünk, szóval jöjjön nyugodtan fel. Zoé sem tett másképp, elrohant a barátjához. Nem akartam bunkó lenni, hogy nem is köszönök Gergőnek, de elmentem tusolni, aztán lefeküdtem. Nehezen aludtam el, mert csak kettőnkön járt az eszem.
Másnap reggel úgy döntöttem, hogy felhívom Alexet. Érdekelt, hogy mi van vele. Beszélgettünk, míg egyszer megszólalt, hogy:
– Tudom ám, hogy Arikának van barátja. Jól elcseszte – nevetett gúnyosan. Ezúttal én töltöttem be az őszinte haver szerepet, és megmondtam neki, hogy végtelenül bunkó.
– Így nem lehet viselkedni egy lánnyal, főleg, hogy elvileg nagyon jó barátok vagytok – akadtam ki.
– Már mindegy. Remekül érzem magam a barátnőmmel. Kinek hiányzik Ariana? – gúnyolódott. Szemtelenül bunkó. Alex egy nagyképű, bunkó pöcs.
– Cica, azért kíváncsi leszek, hogy a srác mit tud nyújtani neki, amitől boldog lesz – vágta rá.
– Cica kettő! Tudod, ők kibaszottul megértik egymást, és boldogok együtt. Mit kellene még nyújtania neki? – kérdeztem felháborodva.

A férfiak más bolygóról jöttek. Nem akartam tovább hallgatni, inkább leráztam. Az utóbbi időben ilyen, én meg nem bírom elviselni. Sóhajtozva lefeküdtem a kanapéra. Ariék együtt alszanak, ez nagyon izgalmas! A kezembe vettem a telefonomat. Már a képernyőmtől hülyét kaptam, mert eszembe juttatta, hogy mennyire hiányzik. Felkeltem, odamentem a hatalmas tükörhöz, és lőttem egy képet. Feltöltöttem az elkészült képet sztoriba. Ez az Instagram legjobb funkciója, mert csak 24 óráig látható mások számára a megosztott kép vagy videó. 24 óra elteltével az archívumban bármikor megtekinthető az eltűnt dokumentum. Tíz perc sem telt el, már jött az értesítő, hogy reagált a képemre. Csak szíveket kaptam. Megkérdeztem tőle, hogy mi a helyzet. Válaszul küldött egy képet, amin fiával vannak, és nagyon boldognak tűnnek. Én vagyok a világ leggonoszabb embere. Órákra, éjszakákra elveszem tőle az apját. Azt ígérte, hogy este meglátogat. Hónapokkal ezelőtt sokkal könnyebben viseltem a hiányát, pedig akkor talán, ha hetente egyszer eljött, megvolt, aztán hazament. Nem tehetek róla, de legszívesebben egy percig sem nélkülözném a társaságát. Még dél sem volt. Ariana kijött a szobájából, mosolygott.
– Hűha, mi a mosolygás tárgya?
– Teljesen belezúgtam – vigyorgott tovább.
– Szerinted működni fog a távkapcsolat?
– Igen! – válaszolta határozottan.
– Legyen is így – kacsintottam.
– Lehet egy furcsa kérdésem?
– Nyomjad, anyukám!
– Tudom, hogy nem én lakom itt, de Gergő itt tölthetne pár napot? Szeretnénk együtt lenni – kérdezte, majd próbálta megmagyarázni.
– Ariana, te itt vagy itthon! Azt csinálsz, amit akarsz! – válaszolta, majd megölelt és megpuszilt. Nem győzte megköszönni.
– Ja, és egy másik kérdés. Nem lenne baj, ha most bezavarnálak a szobádba? Még fura neki, tudod.
– Már itt sem vagyok! Lehet, hogy bemegyek a városba – válaszoltam, majd besiettem a szobámba.
Felöltöztem, megragadtam a táskámat, és leléptem. Tulajdonképpen semmi dolgom nem volt, de ha kettesben szeretnének lenni, akkor kitalálok magamnak valami programot. Az első az volt, hogy beültem egy gyorsétterembe, hogy ebédeljek. Közben nézelődtem a neten, bútorokat kerestem Borka szobájába. Hirtelen csörögni kezdett a telefonom. Apa volt az.
– Mizu, drágám? – kérdezte.
– Szia! Nincs semmi, épp bútorokat nézek a kislány szobájába. Veletek?
– Nincs semmi, elvagyunk. Na, és találtál már valami jót?
– Egy-kettő van, ami nagyon tetszik, de még nem állt össze a kép a fejemben. Lassan meg szeretném rendelni.
– Én akarom megvenni Borinak a bútorokat!
– Mi van? – szinte felkiáltottam. – Dehogy, apa! – próbáltam tiltakozni.
– Dehogynem! Mégiscsak az unokámról van szó, és ő bármennyi pénzt megér – mondta izgatottan. – Szólj, ha bármire szükséged van! – kedveskedett, majd elköszönt.
Nekem is van elég pénzem, de ha tényleg ennyire akarja, akkor fizesse ki ő. Kellemes meglepetés volt, erre egyáltalán nem számítottam. Miután kisétáltam az étteremből, meg is érkezett az SMS, hogy apa utalt. És sokkal többet, mint amire számítottam. Felhívtam.
– Apukám, ennyi pénzre nincs szükségem, sokkal olcsóbban is vannak bútorok!
– Ne legyél már makacs! Az én unokámnak a legjobb jár mindenből!
– Hát, akkor köszönjük szépen – feleltem, és újra elköszöntünk egymástól.
Nem telt az idő. Olyan volt, mintha megállt volna. Beültem az autóba, és percekig csak néztem ki a fejemből. Arra is gondoltam, hogy felhívom. Hiába próbálok másra összpontosítani, nem megy, folyton Ő jár az eszemben. Kis idő elteltével észhez tértem, és rögtön elindultam haza. Bementem a kis birodalmamba, mert hallottam, hogy a barátnőm és a pasija a vendégszobában vihorásznak. Ordítani tudtam volna a fájdalomtól, amit éreztem. Ledőltem az ágyra, és hagytam, hogy a sós könnyek elárasszák az arcomat. Gondoltam már arra, hogy abba kellene hagyni, de nem bírnék nélküle létezni. Egyikünknek sem jó ez így. Bele fogok ebbe pusztulni. Nagyon zokogtam. A könnyeim eláztatták az arcomat, a felsőmet és a takarómat is.
Arra keltem, hogy simogatja az arcomat. Nehezen nyitottam ki a duzzadt, vörös szemeimet. Megnyugtatott a közelsége. Percekig csak néztük egymást.
– Nem kell sírnod tovább – mondta, majd megpuszilt.
– Nem akarom, hogy elmenj.
– Még csak most jöttem – mosolygott.
– Az oké, de nemsokára elmész.
– Muszáj lesz egyszer, de ha segítesz, akkor előbb elmegyek.

– Kapd be, jó? Én komolyan mondtam.
– Én is – nevetett.
Nem akartam tovább lelkizni, szóval átmentem a fürdőbe, hogy kicsit összeszedjem magam. Hallottam, hogy Ariék a konyhában vannak, de nem akartam megzavarni őket, rájuk sem néztem. Igazából azt nem akartam, hogy lássák rajtam, hogy sírtam. Hamar letusoltam, és visszakullogtam a szobámba. A szemeim égtek, de legalább már mosolyogtam. Beleültem az ölébe, és szorosan megöleltem. Csókolózni kezdtünk, eltűrte a hajamat, és csak annyit mondott, hogy:
– Bocsi.
– Mi az? – kérdeztem.
– A nyakad...
– Jaj, ne törődj vele – vigyorogtam. – Inkább használjuk ki ezt a kis időt.
Levette a pólómat, majd simogatni és csókolgatni kezdett. Engem rohadtul zavart a hasam. Undorítónak éreztem magam, hogy várandósan szexelek. Persze a terhesség csak egy állapot, és nem kell minden másnak meghalnia. Térdeltem az ágyon, én is levettem a pólóját. Harapdáltam füleit, miközben simogattam a farkát. Kopogtak az ajtómon, ezért felkaptam a földről pólómat, majd kinyitottam az ajtót. Ariana állt velem szemben.
– Megzavartam valamit? – kérdezte zavarában.
– Mi a baj?
– Csak azt akartam mesélni, hogy most ment el fürödni, és annyira jó vele. Köszönöm, hogy elmentél délután. Olyan jó volt vele kettesben lenni.
– Egész nap nem is láttalak titeket – mosolyogtam, miközben fogtam a kilincset.
– Hát, igen – vigyorgott. – Elvoltunk. Köszönöm, hogy itt lehet.
– Ariiii, mondtam, hogy azt csináltok, amit akartok. Ha nem haragszol, akkor... – dadogtam, közben lassan nyitni kezdtem az ajtót.
– Tudtam, hogy megzavartam valamit.
– Jó éjt! – mondtam, és lenyomtam az arcára egy puszit.
Kapkodtam csuktam be a szobám ajtaját. A szerelmem feküdt az ágyon, és nyomkodta a telefonját.
– Na, azért ilyen sokáig nem voltam távol. Egyet árulj el nekem, de őszintén – röhögtem, miközben ráültem.
– Mire vagy kíváncsi? – kérdezte, majd újra levette a pólómat.
– Figyelj már – Odanyomtam a fejemet az övéhez. – Hahó!
– Figyelek, de nem könnyű.
– Miért kellek én neked?
– Megőrülök érted.
– Milyen téren? – vigyorogtam, miközben puszilgattam.
– Minden téren. Akkor este elvetted az eszemet, és azóta se jött vissza.
– Reménykedem, hogy nem is fog, mert... – Egy csókkal elhalkított.
Lekerült rólunk minden zavaró ruhadarab, majd szexeltünk egy jót. Imádtam minden percét. Csak feküdtünk egymás mellett, amikor váratlanul fölém hajolt.
– Nem tudok betelni veled, baba.
– A tiéd vagyok – feleltem. Újra tele lettem adrenalinnal.
Némi feszültséget éreztem köztünk. Megcsókolt, majd betakarózott, és elfordult. Nem értettem, hogy hirtelen mi ütött belé. Felizgat újra, és elfordul? Nem hagyhattam ennyiben a dolgot, úgyhogy simogatni kezdtem. Megfogta a kezemet, és arrébb tette.
– Most mi van?
– Bűntudat – válaszolta, majd felém is fordult.
– Most én leszek az, aki azt mondja, ne érdekeljen. Ne aggódj.
Elkezdett újra csókolgatni, és egyre keményebben adtunk az érzésnek. Újra piszkálni kezdett a gondolat a terhességről. Annyira kívánom a szexet, de undorom magamtól. Megint abbahagyta.
– Féltelek – nyögte be aggódóan.
– Mitől?
– Kétszer egymás után? – gondolkodott el. – Nem tudom.
– Nem lesz baj, higgy nekem! Megveszek érted. Kérlek, ne hagyjuk abba! – mondtam, majd folytattam.
– Biztos? – kérdezte. Ezerrel bólogattam és vigyorogtam.
Próbáltam magam megnyugtatni, hogy a hormonok mindenre képesek, és nem vagyok egy szexmániás ribanc. Tuti, hogy eljön az a pillanat is, Amikor még a szex gondolatától is kiráz a hideg. Semmi oka nincs félteni engem, míg én nyeregben érzem magam. Úgyis közölni fogom vele, ha már nem működőképes a dolog. Olyan figyelmes.
Borzasztó éhséget éreztem, amikor felkeltem, ezért halkan kiosontam a konyhába. Ő még aludt. Miután végeztem, visszabújtam mellé az ágyba. Életem végéig megállás nélkül tudnám bámulni. Remélem, hogy majd a szexmentes időszakban is ugyanilyen jól megértjük egymást. De hát szeret, szóval nincs mitől félnem. Szinte fel sem kelt, de már kérdezősködni kezdett.
– Jól vagy, baba?
– Soha jobban – válaszoltam mosolyogva. Jó látni, hogy aggódik értem. Benyögte, hogy nagyon jól érezte magát velem, de muszáj lesz elindulnia. Ettől féltem. Megnyugtatott, hogy kizárólag zuhanyzás és pihenés után fog magamra hagyni. Elvonult a fürdőbe, én meg a konyhába, ahol Ari és a barátja reggeliztek. Gergőnek hirtelen meg kellett néznie valamit a telefonján, ami a szobában volt, tehát ketten maradtunk Arival.
– Szerinted is undorító vagyok? – kérdeztem aggódva.
– Ugyan, miért lennél?
– Hát, mert az éjjel kétszer is dugtunk. Ő meg tökre aggódott – magyaráztam.
– Miért lennél ezért undorító? Ha neked jólesett, akkor nincs semmi okod ezt gondolni – válaszolta, közben visszatért az asztalhoz Gergő.
Egyszerre voltam boldog és szomorú. Megint egyedül maradok. A világ legboldogabb embere is lehetnék, ha nem kellene hazamennie. Nem hagyott nyugodni a dolog. Felhívtam az orvosomat. Meg akartam tudni, hogy helyesen cselekszem-e. Bármikor felhívhatom, mindig a segít. Azt mondta, hogy amíg jólesik, addig bármit lehet, persze csak normális körülmények között. Azt is elmagyarázta, hogy minden ember más, mindenkinek más az igénye, szóval ne aggódjak, valószínűleg nincs velem semmi probléma. Berontottam hozzá, és elkezdtem ecsetelni, hogy az orvos szerint addig nincs baj, míg tényleg úgy érzem, hogy szükségem van rá. Nem mondott semmit, csak hümmögött, mert épp fogat mosott. Megvártam, míg elkészül, aztán együtt visszamentünk a szobába. Feküdt, én meg rajta. Elkezdtünk beszélgetni a kislányunkról. Mindenki annyira várja már, de a legjobban én. Már most imádom. Kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz külsőleg és belsőleg. Csak ne legyen olyan hisztis, mint én voltam. Erre anyám már mondaná, hogy visszakapom az élettől, de ők is túlélték, nincs okom az aggodalomra. Egy csomó ideig csak feküdtünk és beszélgettünk róla, majd elkezdte, hogy nagyon félti a nagylányát.
– Nem hiszem, hogy csalódást fog okozni.
– Lehet, hogy ő nem, de lesz még egy, aki, ha az anyjára üt, akkor bajok lesznek... – nevetett.
– Mi baj van velem?
– Elcsavartad a fejemet egy éjszaka után. És percenként megteszed ezt – válaszolta, majd simogatni kezdte a fenekemet.
– Legalább valamihez értek.
Csókolózni kezdtünk. Egyre romantikusabbá vált a helyzet, forrt a levegő köztünk, de megcsörrent az a fránya telefon. Úgy loholtam ki a szobából, mint egy sértődött gyerek. Ariék a nappaliban ültek, én pedig csatlakoztam hozzájuk.
– Mizu?
– Veled? – nézett rám furcsán Ari.
– Asszonyriadó – forgattam a szemeim. – Kijöttem, hadd beszélgessenek. Gondolom, a felesége nem szívesen hagyná, hogy velem nyugodtan beszélgessen. Lassan meg kell tudnia neki is az igazságot.
– Jobb ez így mindenki érdekében – nevetett. Nevetgéltünk, mikor kilépett a szobámból. Láttam, hogy eltűnni készül.
– Lejössz, baba?
– Nem maradsz még egy kicsit? – Elindultam felé.
– Ha közelebb jössz, akkor tuti, hogy nem megyek sehova – nevetett. – Mielőtt közelebb jönnél, én elindulok.
– Hagylak menni, nyugi. Lemegyek veled – forgattam a szemeimet, de elindultam.
A parkolóban hülyéskedni kezdtem.
– Mi az, hogy ne közeledjek feléd?
– Nehéz, hogy mindig itt kell hagynom téged – válaszolta. És elköszönt. A szívem ismét összetört. Álltam a ház falának dőlve, és bámultam ki a fejemből. Zoé váratlanul megszólalt mellettem. Nagyon megijedtem.
– Te mit csinálsz itt?
– Zoé! – kiáltottam fel. – Megijesztettél. Az előbb ment el, és már most hiányzik.
– Sajnálom. Na, gyere, menjünk fel!
– Nem mehetnék inkább utána? – kérdeztem szomorúan.
– Dehogy mész! Hoztam sütit. Menjünk fel! – parancsolta, majd megragadta a karomat.
Talán Zoé sütije meg fog vigasztalni. Meséltem neki még a liftben, hogy felhívtam az orvost, meg azt, hogy mennyire szerelmes vagyok, és arról is tájékoztattam, hogy Gergő nálunk lesz egy pár napig.
– Összejöttek?
– Aha. Hála a magasságosnak!
– Az fasza – mosolygott. – Végre ő is talált valakit, akivel jól érezheti magát.
A szerelmespárral nem találkoztunk. A konyhában Zoé elővette a sütiket, és leültünk nassolni. Nem akarta, hogy egyedül szomorkodjak a lakásban egész nap, ezért azt javasolta, hogy ugorjunk be a városba. Tudja, hogy mivel lehet felvidítani: süti és shopping. Meleg volt odakint, ám ez minket nem állított meg. Bementünk a legközelebbi plázába. Vettem Borinak egy pár dolgot. Természetesen Zoé is talált neki plüssöket és ruhákat.
– Zoé, ha hazaértünk, akkor segítesz kiválasztani a bútort Bori szobájába? Nem tudom eldönteni, hogy melyik legyen a kettő közül – tettem fel a kérdést.
– Persze! Csak kettő közül kell választani? – nevetett.
– Igen, a többit már kizártam. Képzeld el, apa utalt egy csomó pénzt. Annyit, hogy teljesen be tudom rendezni belőle a szobát – meséltem boldogan. Nos, ezen ő is meglepődött.
– Szerintem épp ideje volt apádnak is megbékélni a gondolattal, hogy gyereket vársz.
Beültünk egy étterembe, ahol még előtte sosem ettünk. Sokszor teszünk ilyen kitérőket.
– Nem szívesen hagynám ott a lakást, viszont Benjivel szeretnénk összeköltözni a közeljövőben – nyögte be. Gondoltam, hogy ezzel azt akarja mondani, hogy lehet, hogy hozzánk fog költözni valamikor. De nem mondta ki. Összezavarodtam.
– Rendben, ez természetes – néztem furcsán.
– Ez nem mostanában fog bekövetkezni, de jó, hogy beszélünk róla.
Nagyon-nagyon örülök a csajok párkapcsolatának, de semmiképp sem szeretném, ha hanyagolnánk egymást a pasik miatt. A világ legnagyobb ökörsége lenne. Ebédeltünk, értékeltük szóban az éttermet, és váratlanul megszólalt a telefonom.
– Baba, nem akartalak felidegesíteni, de három hétig nem fogunk találkozni, de még beszélni sem tudunk majd – kezdte.
– Rendes vagy – válaszoltam ironikusan és flegmán. – Mit csinálsz?
– Megyünk nyaralni, de csütörtökön találkozhatunk.
– Engem mikor viszel el nyaralni?
– Vinnélek, ha tudnálak.
– Mindegy... – halkultam el. – Csütörtökön találkozunk – mondtam és letettem. Megsértődtem, és ezen nem is kell szépíteni semmit. Zoé látta, hogy az arcomra iszonyatos szomorúság ült.
– Mi a baj?
– Nem akart felidegesíteni, csak felidegesített. Mennek nyaralni, úgyhogy majdnem egy hónapig nem találkozunk, de még írni se fog – meséltem.
A nagyszerű ebéd, és a szörnyű telefonhívás után elindultunk haza. A lakásban kínos csend uralkodott.
– Be sem akarok menni a szobába – sóhajtottam. – Minden rá emlékeztet – mondtam, majd leültem a kanapéra.
– Nem örökre megy el.
– De örökkévalóságnak fog tűnni. Mostanában elég sokszor meglátogatott, úgyhogy nem fogom kibírni – motyogtam.
A szalonban tanulmányoztam a naptáramat, amikor eszembe jutott, hogy Ariana vasárnap utazik vissza. Teljesen magam alatt voltam. Zoéval leültünk a konyhaasztalhoz, elővettük a laptopot, hogy megrendeljük a gyerekszobába a hiányzó elemeket. Nem keresgéltünk sokáig, határozottan gyorsan megtaláltunk mindent: a bútorokat, a szőnyeget és a függönyt is.
– Apud elég jó fej volt. Ez nagyon sok pénz – jelentette ki Zoé.
– Ragaszkodott hozzá, hogy ő fizet – feleltem.
Éppen leadtam a rendelést, amikor Ari kilibbent a szobából. Úgy nézett ki, mintha egy divatbemutatóra tartana.
– Hova-hova? – kérdezte Zoé.
– Elmegyünk vacsorázni és sétálni. Minden oké – vigyorgott, majd besurrant a fürdőszobába.
Lehet, hogy nekem is egy független pasi kellett volna? Nem, dehogyis... Nekem Ő kell. Hogy lehetnék-e ennél nagyobb szarban? Nem hiszem. Nincs is szüksége rám, neki mindene megvan.
Miután Ari végzett, bevonultam a fürdőbe. Olyan üresnek éreztem magam. A negyedórás tusolásból tizennégy percet végigsírtam. Ilyenkor minden szörnyűség eszembe jut, köztük az is, hogy december 24-én, szenteste ki a franc megy el bulizni? Hát persze, hogy mi! És ki fut össze egy ilyen csávóval? Megint mi. Ha csak meghívott volna egy italra, azt már rég elfelejtettem volna. Még mindig hallom a fejemben, amikor azt mondta, hogy megölsz, te lány. És megcsókolt. Előtte még sosem éreztem ilyet. Jobban kívánom, mint a levegőt. Arra viszont nem emlékszem, hogy hogyan kerültünk az autóm hátsó ülésére, és az sem rémlik, hogy bármiféle gátlásaink lettek volna. Gond nélkül nekiestünk egymásnak. Csodaszép bűn volt, amit megteszünk újra és újra. Ha akarnám, akkor sem tudnám leírni, hogy mit érzek iránta. Azt tudom, hogy amikor vele vagyok, jobb, mintha a Paradicsomban lennék. Még mindig pillangók repkednek a gyomromban, és még mindig kiesik a szívem a helyéről, amikor találkozunk. Megálltam a tükör előtt, és csak bőgtem. Pár perc kellett, míg össze tudtam magam szedni. Zoé sorozatot nézett a laptopján a nappaliban.
– Miért sírsz? – kérdezte.
– Szokásos. Unom már saját magamat is.
– A babának sem tesz jót, ha folyton ideges vagy – mondta, majd folytatta a sorozatot.
Össze kell szednem magam, nem szenvedhetek ennyire. Nem szenvedhetnék, mégis azt csinálom. Zoénak igaza van, hogy Bori miatt sem jó, ha folyton idegeskedem. Ezt kellene szem előtt tartanom.
Karácsonyig nem bírom ki Ariana nélkül. Örülök, hogy összejöttek Gergővel, csak így velünk kevesebb időt tudott tölteni. Remélem, hogy működni fog köztük a távkapcsolat. Én nem bírnék távkapcsolatban élni. Holnap már csütörtök, és elméletileg eljön hozzám. Tehetetlennek érzem magamat. Nincs egy épelméjű gondolatom se. Ariék reggeliztek. Odamentem hozzájuk, és pofátlanul leültem. Elkezdtünk beszélgetni, és láttam Gergőn, hogy már sokkal felszabadultabban viselkedik, mint pár napja. Állítólag velem jól ki lehet jönni, könnyen és hamar barátkozom. Ahogy elnéztem őket, tényleg nagyon összeillenek. Miután fél óránál is többet töltöttem velük, rájöttem, hogy mire mondta Ari, hogy ugyanolyan hülye, mint ő. Szórakoztató egyéniség, az tuti.
Gondoltam, felhívom anyát. Első próbálkozásra nem vette fel, ám kis idő múlva visszahívott.
– Ne haragudj, nem volt nálam a telefon. Mi a helyzet? Hogy vagy?
– Nem zavarlak, ugye? Amúgy elvagyok. Semmi jó.
– Nem, te sosem zavarsz. Mi az, hogy semmi jó? Mi a baj? – kérdezte aggódóan.
– Konkrétan semmi.
– Vagy pedig Ő a baj? – sóhajtott. – Gondoltam.
– Az van, hogy holnap találkozunk, de aztán pár hétig semmi, mert nyaralni megy a családjával.
– Tudhattad volna, hogy nem veled fog nyaralni menni.
– Addig gondolom mindenről, hogy nem probléma, míg meg nem történik – válaszoltam szomorúan.
– Csak pár hétről van szó, nem évekről. Légy egy kicsit erősebb. Legalább Borka miatt – javasolta.
– Rohadt gyenge vagyok.
– Annál jobb lesz az élmény, ha majd újra találkoztok.
– Lehet, hogy igazad van – gondolkodtam el. Tudniillik anyukámról, hogy neki mindig igaza van. – Jövő héten nem jöttök el?
– Beszélek a főnökömmel, és a szemügyre veszem a naptárat is. Amint többet tudok, felhívlak! – mondta, majd elköszönt tőlem.
Nem lennék mások helyében, amikor a problémáimmal bombázom őket. Szerencse, hogy a vendégeimnek csukva van a szemük, különben a világ összes fájdalmát látnák az arcomon. Tudom, hogy ez a három hét nem a világvége, mégis hatalmas súlya van. Azt sem fogom tudni, hogy mi van vele. Egyik pillanatról a másikra megszűnik létezni. Eszembe jutott egy ostoba dolog, amit megkérdeztem tőle. Kíváncsi voltam, hogy a Marsra megy-e nyaralni. Meglepően hamar megkaptam a választ. Azt írta, hogy ebből a három hétből csak egy jut a nyaralásra, a maradék kettővel meg csak a felesége figyelmét szeretné elterelni. Ennyi erővel azt is mondhatta volna, hogy két hétig nyalni fog. Nem sokat írogattunk, csak annyit, hogy reméli, hogy nem sírok miatta. Nem szoktam.
Reggel, miután felkeltem, egy fokkal jobban éreztem magam. Ráfogtam arra, hogy biztosan erősebb lettem egy éjszaka alatt. Persze legbelül tudtam, hogy csak azért, mert találkozunk. Reggeli után beültem az autóba, hogy elmenjek vásárolni. Kaptam egy e-mailt, miszerint holnap kihozzák a berendezést a gyerekszobába. Összefutottam Alexszel, aki az egyik ruhaboltból szaladt ki hozzám. Azonnal elvette azt a pár szatyrot tőlem, majd együtt mászkáltunk tovább.
– Úriember vagy – mosolyogtam.
– Ebédeltél már? – kérdezte izgatottan. – Ismerek itt egy jó éttermet. Meghívlak.
– Nem, még nem – vágtam rá. – Azt viszont már nem hagyhatom, hogy meghívj – makacskodtam.
Az étterem már akkor meggyőzött, amikor tüzetesen átnéztem az étlapot. Pozitív, ha egy étteremben széles választék van a vegetáriánus ételekből.
– Amúgy... Jól vagy? – kérdezte, miután egy percig csak bámult.
– Jól, persze – kuncogtam. – Miért?
– Látom rajtad, hogy van valami bibi. Ja, képzeld, Arival már rohadt régen beszéltünk. Csak a pasijával lóg.
– Sajnálom. Ez egy ilyen időszak. A lehető legtöbb időt szeretnék együtt tölteni. Én örülök, hogy boldog.
– Legyen is az, én is örülök neki. Velem túlságosan elutasító volt.
– Nem csak te voltál túl rámenős? – nevettem.
A kép nem maradhatott el. Muszáj volt posztolni valamit. Megint azt fogják hinni a hívei, hogy én vagyok az barátnője. A barátnőjével ritkán pózolnak az interneten, tehát jogos a feltételezés.
– Mit csinálsz később?
– Semmit – válaszoltam.
– Nincs kedved eljönni velem a kondiba?
– Kondiba? – röhögtem.
– Csak kísérj el. Nincs kedvem egyedül menni.
– Jól van, na! Elkísérlek – mosolyogtam.
Összefüggés nincs. Most kajáltunk. Hányni akar? Miután megettük az ebédet, elkísért az autóhoz, közben elmagyarázta, hogy merre menjek. Bepakoltam a cuccokat a hátsó ülésre, és beültem. Elmondása szerint csak tíz perc autóval, és nagyjából fel is fogtam az útirányt. Utálok a városban vezetni, de ezúttal megkönnyebbültem, mert nem volt rengeteg autó az utakon. Nem tudom, hogy mennyivel szokott menni, de nekem húsz-huszonöt perc is volt, mire odaértem. Alex már az ajtóban várt. Elviharzott az öltözőbe, én pedig leültem egy kanapéra, ami közvetlen a teremben éktelenkedett. Gondoltam, ha már itt vagyok, csinálok róla képeket. Össze-vissza szerencsétlenkedett. Mérgesen nézett rám.
– Mit művelsz?
– Majd az Instagramon meglátod – nevettem. Szívből nevettem. A legrosszabb képeket is feltöltöttem sztoriba, és megjelöltem Alexet rajtuk. Jól szórakoztam rajta. Élvezte a figyelmet.
– Köszönöm, hogy eljöttél velem, és még le is égettél – nevetett, miközben átkarolt.
– Máskor is – vigyorogtam.
Gyanútlanul léptem át a lakás bejáratának küszöbét. Nem gondoltam volna, hogy a csajok buliznak.
– Nem szép dolog csütörtök délután piálni – viccelődni.
– Tudod, hogy mi ez? – kérdezte Ari.
– Nem, de ha elmondod, akkor tudni fogom.
– Ezt még kintről hoztam, de csak most jutott az eszembe. Meg kell inni, ha már itt van. Valami ízesített whisky – mondta, majd iszogattak tovább.
Elpakoltam a cuccokat, amiket vettem, majd visszamentem hozzájuk. Tiszta szórakozottak voltak.
– Alex nem mondott semmit rólam? – kérdezte Ariana.
– Csak annyit, hogy nem beszéltek egymással – válaszoltam.
– Szerencséje! – vágta rá mérgesen.
Nem tudom, hogy haragba vannak-e, vagy mi van velük. Elengedtem a fülem mellett a dolgot. Nagyon sokat nevettek, miközben előkerült még egy üveg pia valahonnan. Aztán még kettő.
Késő délután hívott a szerelmem, hogy engedjem fel, mert megint elhagyta a kulcsát. Vigyorgott a csajokon egy sort, mire elkezdték mondogatni neki, hogy kóstolja meg a piáikat. Először nem akarta, de végül egymás után ivott körülbelül ötféle piából. Zoé nagy zöld szemei egyre kisebbek és vörösebbek lettek, Ari pedig már saját magán röhögött. Egyre nagyobb bulit csaptak, már a zene is üvöltött. Ültem az ölébe, rádőlt a hátamra, és szorosan ölelt.
– Nem akarlak itt hagyni. Nagyon imádlak.
– Te be vagy rúgva – feleltem, miközben forgattam a szemeim. Letagadta, pedig látszott rajta, hogy eleget ivott. Zoé már nem ivott többet, érezte, hogy le kell állni. Jól szórakoztam rajtuk. Ariana annyira hülyeséget összehordott, hogy már nem győztem rászólni. Külön ültem Zoéval, aki már majdnem aludt.
Ari elővette a telefonját, és nem az a baj, hogy csinált egy csomó képet, hanem az, ki akarta posztolni, hogy épp kivel iszik.
– Aranka, ezt nagyon nem kéne! Hagyd meg magadnak a képeket.
– Ja, hát, én elfelejtettem, hogy mi a szituáció – röhögött össze-vissza.
Istenem, ha épp nem látom, hogy mire készül, akkor már lebuktunk volna. Eközben Zoé már ülve aludt, és még tíz óra sem volt. A szerelmem megállt előttem, megfogta a kezemet, és elindult a szobám felé.
– Ennyi? – kérdeztem.
– Már nem akarok többet inni, inkább menjünk be. Mást akarok – válaszolta.
Az ajtónak dőlve csókolóztunk, közben levette a pólómat. Az ágyhoz menet én is levettem az övét. Nosztalgikus hangulat kapott el, mert szexeltem már vele úgy, hogy ivott. Ezúttal persze nem aggódott. Viszonylag hamar túllendültünk a dolgon. Semmi problémám nem volt ezzel, hanem inkább az bökte a csőröm, hogy nagyon hamar reggel lesz, ha elalszunk. Máskor is szólhatna hangosan a nappaliban zene. Nem kellett aggódnom, hogy mit hallanak odakint a többiek.
– Nem is vagyok álmos – nyögte be.
– Én sem vagyok az – válaszoltam.
Felöltöztünk, és kimentünk a nappaliba. A zene ugyanolyan hangos volt, az üvegek és a poharak szerteszéjjel hevertek, de mindhárman aludtak a kanapén. Beletettem a poharakat a mosogatóba. A csörömpölésre a cukrász barátnőm felriadt. Csak vigyorgott. Lekapcsoltam a zenét, kidobtam az üvegeket, közben Zoé feltápászkodott, és elvonult a szobájába aludni. Olyan volt, mint egy zombi. Gergő és Ari elég rendesen kiütötték magukat. Nem akartam őket felkelteni. Bementünk a fürdőbe, és csak egymással foglalkoztunk. Amire visszakullogtunk a szobámba, már a szerelmespár sem tartózkodott a kanapén.
Félig feküdtem rajta, már majdnem elaludtam, mikor megszólalt, hogy:
– Nagyon éhes vagyok.
– Menj ki a konyhába, és nézz körül, hogy mi van itthon, mert nekem fogalmam sincs – válaszoltam félálomban. Addig-addig mondogatta, hogy tartsak vele, míg végül beleegyeztem. Ácsorgott egy darabig a hűtő előtt.
– Ti mit szoktatok enni? – kérdezte.
– Fényt. Mit akarsz enni?
– Pörköltet – vigyorgott.
– Akkor marha rossz helyen keresed – ásítottam. – Komolyan. Mit akarsz enni?
– Mondtam, hogy mit.
– Nem tudom, hogy ilyenkor melyik étterem van nyitva. Elég késő van. Meglesem a neten.
– Na, neee!
– Én nem fogok nekiállni éjszaka főzni. Nemhogy éjszaka, még nappal sem.
– Látod, milyen vagy... Milyen asszony vagy te?
– Hát, nem olyan, aki főz neked. Keresünk valami éttermet, aztán elmegyünk.
Bement a szobába, és felöltözött, én pedig maradtam a konyhában. A konyhaasztalnál ülve tallóztam a nyitva levő éttermeket.
– Nem megyünk? – kérdezte türelmetlenül.
– Találtam egyet, nincs is olyan messze – válaszoltam, majd magamra kaptam valamit.
Én vezettem, mivel Ő ivott. Egész úton énekelt nekem. Egy lélek nem volt még a közelben sem, pedig tényleg nyitva volt az étterem. Nem is baj, hogy csak ketten voltunk és a pincérek. Éjfélt ütött az óra, amikor megálltunk a pult előtt. Döntésképtelen voltam, viszont életem értelme hamar eldöntötte, hogy pörköltet kér. Végül rántott sajtot rendeltem sült krumplival. Nem volt túl barátságos a hely és a személyzet sem.
– Sajnálom, hogy nem vagyok képes arra, hogy kaját csináljak neked. Már gondoltam rá, hogy meg kellene tanulnom főzni. Borka nem ehet fényt, mint én.
– Hát, ideje lesz. Nem bánom, hogy eljöttünk. Legalább csinálunk valamit, és nem csak alszunk.
Nagyon hamar elkészültek a kaják, mivel nem volt senki rajtunk kívül. Kárpótolt minket, hogy ha már a hely nem volt megnyerő, a kaja egészen jó volt.
– Ez legalább jó volt – nevetett, miközben beszálltunk az autóba.
– El sem hiszem, hogy eljöttünk egy kibaszott tányér pörköltért egy étterembe.
– Te is ettél, úgyhogy csend – felelte, majd kényelembe helyezte magát, becsukta a szemét.
– Ettem, és nehogy elaludj! Mindjárt otthon vagyunk. – Már nem válaszolt.
Negyedóra volt az egész út, és képes volt elaludni. A ház előtt alig bírtam felkelteni. Ezek az ital káros hatásai? Nem is szóltunk egymáshoz felfelé menet. Mire arra került volna a sor, hogy lefeküdjünk aludni, teljesen felélénkült.
– Van olyan, hogy búcsú szex? – kérdeztem nevetve.
– Most lesz – válaszolta, majd újra felizgatott.
Miután kielégítettük egymás vágyait, megszólalt, hogy:
– Most már megkaptam mindent: a kaját is, téged is. Aludni kéne.
– Nem akarok aludni. Baszki, mindjárt mehetsz haza.
– Nem lenne erőm újra elkezdeni. Majd holnap – válaszolta, majd el is aludt.
Nem is a szexre gondoltam, de teljesen mindegy. Holnap? Holnap, azaz ma reggel szexelünk?
Reggel tíz környéken felkeltem, Ő pedig nem volt mellettem. Hamar kipihente magát. Hallottam, hogy kint röhög a többiekkel. Kora reggel mi a fene lehet ilyen szórakoztató?
– Jó reggelt, baba – vigyorgott, majd megpuszilt.
– Helló, mindenki – nyögtem be kedvtelenül. – Te... te nem akarsz bejönni még egy kicsit? – dadogtam, ő pedig ijedten Gergőre nézett.
– Ember, védekezzetek – nevetett, majd szó nélkül bejött velem a szobába. Kint meg mindenki röhögött.
– Nem azt akarom, te fasz – suttogtam, és csókolgatni kezdtem.
– Nem, végül is, nekem se úgy tűnik – vigyorgott, miközben levette a pólómat. Tényleg nem volt tervben a szex, de beindultam attól, ahogy hozzám ért, ahogy megcsókolt.
Valaki kopogott ajtómon. Elég félreérthető pózban voltunk, éppen orálisan akartam kényeztetni. És egyikünkön sem volt póló. Reflexből magamra húztam a takarót.
– Gyere csak – kiáltottam, és benyitott Ariana.
– Ó, bocsánat.
– Mi a baj? – kérdeztem.
– Csak azt akartam mondani, hogy elmegyünk a mamimhoz Gergővel. Csak, hogy tudj róla. Ja, és ne felejts el fogat mosni. Csók – röhögött, majd kiviharzott.
Ezt a fogmosós témát szerintem Ő nem értette, de Ari és én nagyon is jól tudtuk, hogy mi van. Nos, folytattam, amit elkezdtem.
– Talán elfelejtem, hogy nem tudsz nekem főzni – mondta közben.
Lovagoltam és erősen harapdáltam a nyakát. Az ágyon heverő telefonja csörögni kezdett. Odanyúltam érte, és a kezébe nyomtam.
– Ugye nem veszed fel? – kérdeztem.
– Miért ne?
– Nekem mindegy – vágtam rá sértődötten. És tényleg felvette. Nem volt szerencsés helyzetben, mert direkt ugrálni kezdtem a farkán. Jelzésül megszorította a combomat. Egyáltalán minek vette fel? Ráért volna nyalizni később is. Köcsög is lehettem volna, de nem akartam az lenni. Mit szólna a felesége, ha a háttérből nyögéseket hallana? Tuti, hogy megölné. Aztán engem is. Legalább öt percig nyáladzott neki. El tudtam volna hányni magam.
– Muszáj volt? – kérdeztem idegesen.
– Fogd be, baba – válaszolta, és magához húzott.
Miután végeztünk, elkezdtem neki magyarázni, hogy:
– Öt értékes percet pazaroltál el az asszonyra – mérgelődtem. – Vedd ám fel akkor is, ha én hívlak.
– Ne haragudj. Nem akarok balhét.
– Nem haragszom... – halkultam el. – Miközben épp velem vagy, neki mondod, hogy mennyire hiányzik, és hogy mennyire szereted.
– Hiába, hogy neki mondtam, mégis benned voltam – nevetett. Felidegesített. Nagyon felidegesített.
– Menj a picsába. Most! – kiáltottam, majd elkezdtem hozzávágni a ruháimat a szekrényből. Csak röhögött. Legalább ne röhögne ki.
– Na, gyere már ide! – kérlelt. Ahogy mondta... Istenem. Persze, hogy odamentem. Megbolondít és elveszi az eszemet megint. Csókolóztunk, majd közölte, hogy mennie kell.
– Ja, és szedd össze a ruháidat, ha már kidobáltad őket – piszkált. Élvezi, hogy piszkálhat.
Elköszöntünk egymástól, majd visszakullogtam a lakásba. Éppen, hogy beléptem, megszólalt a csengő. Ari volt, hogy engedjem fel őket. Nekiálltam visszapakolni a ruhákat a szekrénybe, amikor Ari feldúltan robogott be a szobámba.
– Mit csinálsz? – kérdezte.
– Kidobáltam szinte mindent a szekrényből, mert felidegesített.
– Összevesztetek?
– Nem, csak szex közben felvette a telefont, és olyanokat mondott a feleségének, hogy... – sóhajtottam. – Lényegtelen. Veled mizu? Ideges vagy?
– Á, nem mondod? A bunkó! Anyám odapofátlankodott a mamihoz, és megint felidegesített. Megfogadtam, hogy soha többé nem beszélek vele. Megint adtam neki egy esélyt, de rohadt felesleges volt.
– Ne is törődj vele! Több esélyt nem érdemel – feleltem, majd folytattam a pakolást. Miután végeztem, letörölgettem a port, kiporszívóztam, ágyneműt is cseréltem. És elfáradtam. Kicsit ledőltem, hogy pihenjek, és két perc alatt el is aludtam. Ebédre sikerült magamhoz térni. Zoé főzött, ezért kotnyeleskedtem körülötte. Együtt ebédeltünk, mikor megszólalt a telefonom. A futár volt, hogy hozza a bútorokat, amiket nekünk kell összerakni.
A két futár csodálkozva nézett ránk, miután lepakolták a holmit.
– Ezt ugye nem ketten akarjátok összerakni, csajok? – kérdezte az egyik.
– Dehogynem! Simán menni fog – vágta rá nevetve a barátnőm.
Bementünk a szobába, hogy megbirkózzunk e kemény feladattal. Másfél óráig próbálkoztunk, mire kész lett egy fél szekrény és az ágy nagyjából.
– Holnap folytatjuk? Én már elfáradtam agyilag is, fizikálisan is – nevettem a földön ülve.
– Én is elfáradtam. Egyébként gyönyörű lesz a szoba – mosolygott.
Felhívtam anyát, hogy akkor sikerült-e kideríteni, hogy jöhetnek-e. Azt válaszolta, hogy igen, és két napig tudnak maradni. Szuper! Lefeküdtem a kanapéra, és bekapcsoltam a tévét. Arra keltem, hogy Zoé mellettem ül, ám ő valóban nézett valamit, és még röhögött is. Megígértem magamnak, hogy nem sírok.
Reggel rohadt szomorúan ébredtem. Egy nap múlva Aranka visszautazik Németországba. Nagyon fog hiányozni.
Nem akartam fellépni egyik közösségi oldalra sem, ezért nem is kerestem meg a telefonomat, amit valahova leraktam. Teljesen elhagytam. Leültem reggelizni. Zoé váratlanul a hátam mögött termett.
– Na, csináljuk a szobát? – kérdezte.
– Most? – nyavalyogtam. – Kora reggel legózni akarsz?
– Délután nem érek rá. Ari merre van?
– Nem tudom, biztosan alszanak. Elfogyasztom ezt a pár falatot, és csinálhatjuk – feleltem, majd folytattam az evést.
A bútorok összeszerelése olyan, mint egy kirakós felnőtteknek. A leírás nem jó semmire. Ariana bekukkantott, és egyből beállt segíteni. Percekkel később betalált Gergő is a szobába, aki szerint veszélyesek vagyunk, ezért nekiállt ő is segédkezni.
Három óra elteltével lett kész a szoba. Minden a helyén volt. A telefonom nyomába eredtem, mert le akartam fényképezni a végeredményt. Végül a szalonban találtam rá. Nem emlékeztem, hogy magammal vittem, amikor takarítottam. Hét nem fogadott hívást jelzett apucitól. Megpróbáltam visszahívni, de természetesen nem vette fel. Elküldtem a szobáról készült képeket anyának. Már csak egy valami hiányzik, de az nagyon. Gyere már, Borka!
Arinak holnap ilyenkor indul a gépe. Nagyon rossz lesz, hogy elmegy megint. Nem is tudom, hogy hogyan fogom túlélni.
Elindultunk a belvárosba a csajokkal és Gergővel. Már majdnem odaértünk, amikor éreztem, hogy rezeg a telefon a táskámban. Végre!
– Megnyugodtál már, szerelmem?
– Fogjuk rá. Kész a kislány szobája, most pedig megyünk be a városba – válaszoltam.
– És merre mentek? – kérdezősködött. Meglepődtem, amikor kinyögte, hogy a haverjával megint egy plázában hesszelnek.
– Nem csapsz be, mint múltkor – mérgelődtem.
– Mivel vertelek át? – kérdezte.
– Gondolkodj, te fasz...
– Ja, tudom! – nevetett. – Most nincs itt az asszony.
– Múltkor se volt. Találkozhatunk, ha gondolod – mondtam, majd megbeszéltük, hogy negyedóra múlva ott találkozunk, ahol legutóbb. Megint az egész ország előtt akar szerelmeskedni.
Beértünk a plázába, amikor közöltem a többiekkel, hogy:
– Skacok, én most lelépek. Találkozóm van.
– Nem úgy volt, hogy három hétig semmi? – förmedt rám Zoé. Én sem értettem. Valószínűleg a haverral elengedi a felesége, vagy ő is itt van megint, csak nem mondta ez az idióta. Amikor megpillantottak, hogy a haverja egyből kommentálni kezdett.
– Azt elhiszem, hogy egy nő talán kibír téged, de hogy kettő, az már túlzás.
– Nem tehetek róla, hogy bírnak a nők – nevetett. Én elviselném életem végéig. Miután leültem, muszáj volt rákérdeznem, hogy:
– Valld be, hogy nem bírod nélkülem. Úgy beszéltük meg, hogy három hétig semmi tali, és még csak beszélgetés sem – ráztam a fejem. – Nem úgy tűnik, mintha épp neki nyaliznál.
– Tényleg nem bírom ki nélküled – vigyorgott. – Jaj, ezt még elnézi nekem az asszony.
– Sok-sok dolgot elnéz...
– Ami neked csak jó. Jaj, baba, hagyjuk már! – nevetett, majd megfogta a kezemet.
– Így nyilvánosan? Szabad ilyet? – kérdeztem. Sosem tudok kiigazodni rajta.
– Kit érdekel? – röhögött.
– Akkor is ezt mondd, ha esetleg lebukunk.
– Nem fogunk, nyugi. Sose szoktam – felelte, miközben egyre közelebb hajolt hozzám.
– Most... – dadogtam. – Meg fogsz csókolni a fél város szeme láttára?
Ha csak adott volna egy ártatlannak tűnő csókot, nem éreztem volna magam kellemetlenül, de a szerelmem vadul lesmárolt.
Miközben belemerültünk a beszélgetésbe, valamint abba, hogy saját magát méltatja, megláttam, hogy a többiek épp elhaladnak mellettünk.
– Zoé! – kiáltottam. A barátnőm egyből elindult felénk.
– Ó, téged már láttalak valahol! Vannak még ilyen csinos barátnőid, Lottika? – nézett rám pajkosan a haverja. Zoé meg sem szólalt, csak mosolygott. Láttam az arcán, hogy zavarba jött.
– Merre mentek? – kérdeztem.
– Nincs konkrét cél. Te meddig maradsz?
– Nem tudom, hogy az urak meddig maradnak – húztam meg a vállamat, majd az urakra néztem.
– Baba, kísérj el az autóhoz – kérte, majd ahogy rám nézett... Meghaltam.
– Zoé, elkísérem, aztán jövök. Felhívlak, hogy merre vagytok – mosolyogtam.
– Rendben, majd csörögj. Sziasztok!
– Lottika, szerinted a barátnőd elkísérne engem is, ha mondanám neki, hogy baba? – kérdezte szemtelenül a haver.
– Hát, nem hiszem – nevettem el magam.
– Ezt még sokat kell gyakorolnod – röhögött életem szerelme.
– Megint nagy az arcod – piszkáltam, miközben Ő átkarolt és megpuszilt.
Mindig leplezni akarom előtte, amit igazából érzek, de sose sikerül. Ha ránézek, úgy mosolygok, mint a tejbetök. És ez neki rohadtul tetszik.
A parkolóban elkezdett ölelgetni és csókolgatni. Örültem, hogy találkoztunk. Felhívtam Zoét, hogy megtudjam, merre vannak.
– Épp most jöttünk be a Tally Weijl-be.
– Rendi, mindjárt ott vagyok! – feleltem, azzal le is raktam. Hirtelen azt se tudtam, hogy hol van az a bolt. Elvette az eszemet megint. Folyamatosan. Most már csak ki kell bírnom a nyaralós napokat nélküle. Az egy hét. Két hét az, amit csak a családjával akar tölteni. Beértem a boltba, és körülnéztem. Ki se bírtam volna, ha nem veszek valamit. Találtam egy fekete színű, szőrös papucsot, amivel azonnal szaladtam a pénztár fele. Én ezekért teljesen megveszek, és főleg azért, mert mindenki más szerint botrányosak ezek a lépők. Láttam Ari arcán, hogy valami nem oké.
– Mi a baj, életem? – kérdeztem.
– Csak az, hogy nincs kedvem visszamenni Németországba. Annyira jó veletek!
Szíven ütöttek a szavai. Később beültünk egy gyorsétterembe, ahol volt vegetáriánus hamburger. Egyre jobban láttam az arcán, hogy nagyon nem akar menni. Felállt az asztaltól, miután befejezte, és kirohant cigizni. Krumplival a számban elindultam utána.
– Elhiszem, hogy nem akarsz visszamenni, de ez volt az álmod – kezdtem.
– Más lett az álmom – mondta, majd meggyújtotta a cigit.
– Én a helyedben nem hagynám ott ezt a munkát. Ez egy baromi nagy lehetőség.
– Az én helyemben te el sem mentél volna, ha ismerted volna Őt. Csak mondom.
– Jó... – gondolkodtam el. – Sajnálom, hogy ilyen nehéz választás előtt állsz. Tényleg nem mentem volna.
– Hasonlóképp érzek én is, mint te. Nagyon szeretem. Új értelmet nyert az életem. Eddig csak szenvedtem belül – felelte, miközben majdnem elsírta magát.
– Annyi különbséggel, hogy ha te nem mész ki, akkor ő mindig veled lesz.
– Nem akarom, hogy folyamatosan hiányozzon. Most is hiányzik, pedig ott ül bent. Tőlem pár méterre van.
– Akkor maradj!
– Maradjak? – kiáltott fel. – Maradok! Majd találok más munkát, nem érdekel. Pénzem is van – vágta rá, és elnyomta a cigit. Csak mosolyogtam rajta, mert aranyos volt. Nem túl nagy áldozat ez?
Gergővel is közölte az örömhírt. Megbeszélték, hogy ennek örömére elmennek ma este valahova bulizni. Én is mennék, de így nem tudok. Nagyon terhes vagyok.
Miután hazaértünk, szinte egyből nekiálltak készülődni. Ari hatalmas mosollyal értesített minket az újabb örömhírről.
– Gergőékhez fogok költözni. Holnap cuccolok. Köszönök mindent, mindennél jobban szeretlek titeket!
– Drágám, nincs mit megköszönnöd. Tudnod kell, hogy mi mindig melletted leszünk. Szeretünk nagyon – mondtuk egységesen Zoéval, és megöleltük Arit.
Örültem, hogy végre boldog, és annak is, hogy új célt tűzött ki magának, de a legjobban annak, hogy a közelünkben marad. Hé! Ha mindenki elmegy bulizni, akkor én egyedül fogok itthon megroskadni? Meg fogok bolondulni. Megfordult a fejemben az is, hogy felhívom, hogy valahogy jöjjön el. Nem, nem szabad. Ezzel megint csak a gyengeségemet mutatnám ki.
Na, jó... Csak fel akartam hívni, miután elmentek a többiek. Akartam, de nem vette fel. Többször próbáltam, mire egyszer csak visszahívott.
– Kint vagyok az utcán. Mondjad, baba – szólt bele.
– Kimentél az utcára telefonálni?
– Ki, de lökjed, mit szeretnél.
– Egyedül vagyok itthon. Nagyon hiányzol.

– Elmennék, de most együtt van a család. Az egész család. Buli van.
– Meghívhattál volna. Mindegy, akkor hagylak. Majd beszélünk.
– Gyere el!
– Hogyan? – nevettem el magam keservesen. – Majd találkozunk valamikor. Szeretlek.
– Nagyon szeretlek, és ne szomorkodj – válaszolta.
Szeret? Nem tudom. Ő egy nagyon érzelmes ember, csak felém nem mindig mutatja ki. Sokszor őrült és kegyetlen, mégis van benne valami, ami úgy megfogott, hogy soha nem tudnék szabadulni tőle.
Ücsörögtem a fürdőben a földön, pakoltam a ruhákat a mosógépbe. Amikor szomorú vagyok, állandóan mosok és takarítok. Legalább hasznos dolgokkal töltöm az időt. Nyitva volt az összes ablak a nappaliban és az erkélyajtó is. Későre járt, ám én nem tudtam aludni. Élveztem a csendet és a nyugalmat. Összeszedtem minden gondolatom, mert mostanában annyi minden történt velem. Ariana hirtelen felindulását is átgondoltam. Abban a tudatban akarok élni, hogy nagyon jól döntött. Tudni akarom, hogy boldog. Habár ez a szerelem dolog tényleg ennyire kiszámíthatatlan. Az ember olyan meggondolatlan döntéseket tud hozni, ha szerelmes. Ez a szerelem néha az égig emel, máskor pedig a föld alá temet. Minden alkalommal, amikor elköszönünk egymástól, rettenetesen fáj. Olyan, akár a szívemet tépnék ki. És oda akarok menni, ahol Ő van. Szorosan mellette akarok lenni. Nem akarok neki egy emlék lenni, vagy egy szórakozási lehetőség. Hogy tudta egy férfi elvenni így az eszemet? Régen hánytam volna, ha valaki ilyeneket mond a szerelemről. És most? Csak arra tudok gondolni, hogy mennyire szeretem. Tudom, érdekes kapcsolat a miénk. Arról viszont halvány lila gőzöm sincs, hogy milyen kategóriába sorolnám. Mások erre azt mondanák, hogy csak szexre kellek neki, hogy kihasznál. Pedig ez nem így van. Őszintén szeret, és én is őt. Az életemnél is jobban. Miért pont őt sodorta elém az élet? Szerencsés vagyok? Szerencsésnek érezhetem magam? Egy rakás szerencsétlenségnek hittem magam, míg nem ismertem meg. Én voltam az az ember, aki soha nem tudott megfelelni senkinek. Egy senkinek éreztem magam. Folyamatosan csalódást okoztam a szüleimnek, elvesztettem egy nagyon fontos embert, dalokat írtam a szerelemről, miközben azt sem tudtam, mi fán terem. Amióta Ő van, teljesen másképp érzek. Van értelme a szerelmes daloknak, amiket évekkel ezelőtt írtam. Van értelme annak, hogy felkeljek reggelente. Egy kis bibi viszont van: az élet folyton közénk áll. Nem lehetünk együtt soha igazán, mert mindig attól félek, hogy eljön a perc, amikor azt mondja, hogy mennie kell. Nem akarom soha, hogy elmenjen. Elméletileg harmadik vagy hányadik vagyok ebben a kapcsolatban, gyakorlatilag azonban nem szabadna léteznem a számára. Amikor vele vagyok, akkor olyan, mintha a fellegekben járnék. Amikor pedig távol vagyunk egymástól, a poklok poklát járom meg. Érte még ez is megéri. Nem akarok soha más iránt így érezni, nem akarom soha más csókját megismerni, soha nem akarok mást szeretni, csak őt. Aztán elszomorít a gondolat, hogy a közös gyerekünk így fog felnőni. Mindenkinek szüksége van mindkét szülőjére. Azzal, hogy az én lányom megkapná az apukáját, másik két gyerek elveszítené. A kettőt összeegyeztetni pedig nem lehet. Nem is akarok belegondolni, hogy mi lesz, ha megszületik. Nagyon várom, hogy végre a karjaimban közt legyen, viszont a többi dologtól iszonyatosan félek. Tény, hogy az én kislányom úgy fog felnőni, hogy néha van apukája, néha meg nincs. Félek az anyaságtól is. A világ legszebb és legnehezebb feladata egyben az anyaság. Biztos vagyok benne, hogy csodálatos ember lesz. Előtte el sem tudtam volna képzelni ezt az érzést. Ez olyasvalami, amit nem lehet elképzelni. Innentől nem vagyok és nem is leszek soha egyedül. Sosem maradok egyedül a gondolataimban. Felelős vagyok érte. Mindig mellette fogok állni. Nem vágyom többre, csupán arra, hogy végre egy család legyünk. Egyszer azt érzem, hogy csúnyán megaláz, máskor pedig, hogy mindennél jobban imád. Soha nem gondoltam volna, hogy velem ilyen valaha megtörténhet. Azt hittem, hogy minimum tíz macskával, egy vidéki házikóban fogom leélni az életemet, erre mi történt? Halálosan szerelmes vagyok egy olyan emberbe, akibe nem szabadna, ráadásul a közös gyermekünket várom. Ez pokoli nehéz. Nem számít, hogy mit csinál, nem tudok haragudni rá.
Kipihentnek éreztem magam. Egy újabb semmitmondó vasárnap. Azt leszámítva persze, hogy Ari nem megy vissza Németországba, hanem a barátjához költözik. Jó lesz abban a tudatban élni, hogy közel van hozzám. A hangulatváltozásaim tönkretesznek. Hirtelen olyan üresnek éreztem magam. Leültem a kanapéra egy kanállal és egy üveg mogyorókrémmel. Zabáltam és bőgtem. Zoé óvatosan a hátam mögé osont.
– Mit csinálsz? – kérdezte.
– Semmit – hüppögtem.
– Ugye nem miatta sírsz?
– Nem, nem miatta. Szimplán a hormonok játszanak velem.
– Aha – forgatta a szemeit.
– Miért megy el? Miért nincs itt? – bőgtem tovább.
– Neki semmi köze hozzá, hogy bőgsz már megint. Ennek így semmi értelme.
– Minek nincs értelme? – kérdeztem.
– Ennek az egésznek. Minden áldott nap sírsz.
– Miért ne lenne értelme? Szeretem.
– Jaj, már... – mondta, majd felállt és elment a konyhába.
– Most tényleg.
– Szenvedj akkor!
– Ez legalább megy nekem.
Nem lehetek ennyire gyenge, hiába hagyott el minden erőm. Legalább Bori miatt lehetnék normális.
– Bocsi, édi, hogy mindig ezt csinálom. Megígérem most itt neked és magamnak, hogy nem fogok azért sírni, mert hiányzik vagy mindegy, a lényeg, hogy miatta. Belátom, a babának sem jó, ha folyton ideges vagyok – kezdtem.
– Már többször mondtad ezt. Nem ez az első.
– Tudom, de most tényleg észhez fogok térni.
– Nem értelek, nem örökre ment el. Nemsokára újra fogtok találkozni.
– Tudom-tudom. Csak pozitívan fogok hozzáállni a dolgokhoz.
– Ha sírsz, akkor sem láthatod előbb. Ezt meg kellene értened. Semmire nem jó, hogy emészted magad.
– Tényleg próbálok megjavulni. Össze kell szednem magam – bólogattam vigyorogva. – Milyen volt a buli?
– Helyes – veregette meg a vállam. – Nagyon jó. Benji még mindig alszik. Kiütötte magát, és Ari is. Szerinted komolyan gondolta, hogy nem megy vissza?
– Igen, totál szerelmes, hallod.
– Én biztos, hogy nem adtam volna fel egy pasiért ezt a melót, de ezt pont nem veled kellene megbeszélnem.
– Haha, köszi – nevettem.
– Olyan hülye vagy.
– Ne is mondd.
Szeretem Zoét, mert mindig megpróbál összekaparni a földről. Ariana teljes kómában jött ki a szobából, azután bement a fürdőbe. Mondhatok olyat, hogy szarul nézett ki? Fél óra múlva leült közénk.
– Mizu, csajok? – kérdezte jókedvűen.
– Jól vagy? – néztem rá furán.
– Nem, nagyon másnapos vagyok. Soha többet nem iszom ennyit. Megünnepeltem, hogy új fejezet nyílt az életemben. Gergővel megbeszéltük, hogy hozzájuk költözhetek. Nem akarlak titeket sem zavarni.
– Állj! Minket nem zavarsz – vágta rá Zoé.
– Így igaz. Addig leszel nálunk, amíg csak szeretnél. Igazából a helyedben én is elmennék. Nem hallgatnám magamat – nevettem.
– Komolyan, csak új életet szeretnék kezdeni vele – mosolygott, miközben kávét csinált magának.
– Megvan értve, bogyó – mondtam, majd megöleltem. Szar lesz, de ha ezt szeretné, akkor megvan értve. Az a fontos, hogy ő boldog legyen.
Elkezdtem a telefonomban is takarítani, ha már a lakással végeztem. Kitöröltem a hívásokat, a felesleges SMS sokaságot, és elérkeztem ahhoz a ponthoz, hogy a fotók között is rendet tegyek. Végignéztem a közös képeket és videókat. Nem sírni támadt kedvem, hanem mosolyogni. Nem tudom, hogy most épp mit csinálhat, de reméltem, hogy minden oké vele. Mivel már mindent rendben találtam a környezetemben, ezért újra unatkozni kezdtem. Kitaláltam, hogy bemegyek a városba, és veszek egy csomó képkeretet, egy babanaplót, albumot, és hívatok elő képeket. Először bementem egy bababoltba, ahol egy csomóféle babanapló volt. Továbbmentem, hogy kinyomtassam a képeket. Nem tudom, hogy mi lesz velünk egy-két év múlva, de majd megmutatom Borinak, hogy milyen boldogok voltunk. Hamar megvettem mindent, úgyhogy elindultam haza. Imádom nézegetni a régi képeimet a szüleimnél, meg a nagyinál is nagyon szerettem. Nem tudom, hogy most büszke-e rám. Remélem, hogy az. Olyan jó lenne, ha még itt lehetne köztünk. Amíg ő élt, addig összetartott a család. Mostanság azt sem tudom, hogy kivel mi történt az elmúlt másfél évben. Gondolom, arról tudnak, hogy babát várok. Az ilyen dolgok nagyon hamar terjednek. Még mindig kínos csend uralkodott a lakásban. Lehet, hogy nincsenek is itthon? Bekopogtam Zozi ajtaján, ő pedig egyből kijött.
– Van kedved megnézni ezeket, vagy esetleg segíteni?
– Persze! – vágta rá kedvesen.
Leültünk a nappaliban, és végignéztük az összes képet. Segített kiválasztani, hogy melyiket adjam a szüleimnek. Jól elszórakoztunk. Lassan egy egész művészeti kiállítás lesz a szobámból. Borka szekrényére helyeztem le a babanaplót. Imádom a kislányom szobáját. Ilyenkor olyan furcsa érzéseim támadnak, akárhányszor bejövök ide. Megnyugtató érzés itt állni. Már csak ő hiányzik a szobából. Ha már most itt lenne, akkor nem unatkoznék. Lehet, hogy még vissza fogom sírni ezeket a nyugodt perceimet.
Másnap reggel Ari megkért, hogy segítsek pakolni. El sem hiszem, hogy elköltözik. Legalább ötször elkapott a sírás, de főként akkor, amikor lekísértük őket a ház elé. Percekig öleltük egymást, aztán elmentek. Zoé pedig elköszönt tőlem, habár ő ölelés nélkül, mert ment dolgozni.
Felmentem a lakásba, ugyanis nemsokára várható az első vendégem. Egyedül voltam megint. Amint elkezdtem a munkát, rájöttem, hogy valójában én ezt nagyon szeretem csinálni. Felemelő érzés, hogy az emberek szeretik és értékelik a munkámat. Még eddig egy panasz sem érkezett, nem hallottam vissza negatív dolgokat a vendégektől. Délelőtt csak két lány fért bele az időmbe, ám ebéd után még jönnek hárman.
Anyáék jól időzítettek, mert amikor lekísértem az utolsó vendégemet, akkor parkoltak le. Becuccoltak a vendégszobába. Anya egyből azt kérdezte, hogy:
– Mit ettél ma?
Elmentünk együtt vásárolni, mint egy család. Milyen rég éreztem ezt. Szerencsés vagyok, mert szeretik egymást a szüleim. Sokszor látom apán, hogy csodálattal néz anyára. Huszonöt év után is ugyanúgy néznek egymásra és ugyanúgy éreznek egymás iránt. Hosszú évek óta most érzem először, hogy milyen jó apukát és anyukát szánt nekem az élet. Nem voltam kifejezetten rossz gyerek, de azért én is emberből vagyok, és hibáztam sokat. Anya is azt mondja, hogy borzasztó, hogy nem tudjuk megköszönni a nagyinak, hogy elindított engem az életben. A nagymamámnak köszönhetek mindent, egyedül nem ment volna. Most a saját vállalkozásomból élek, de szükségem volt tőkére. A nagyi vajon tudta, hogy jó helyen lesz a pénze? Jó helyre került. Nem hiába, én voltam a kedvenc unokája.
– Nyaral? – kérdezte anya.
– Nem tudom, nem beszéltünk.
– Csak nem összevesztetek? – kérdezte apa.
– Nem, csak ilyenkor jobb, ha nem keresem. Nem akarunk lebukni.
– Azt ne mondd, hogy a felesége semmit sem vett még észre ebből az egészből – gúnyolódott apa.
– Fogalmam sincs, apa. Aláírom, hogy máskor sem tudott kellő időt velük tölteni, de amióta találkoztunk, sokkal kevesebbet van velük.
– A legtisztább az lenne, ha veled lenne inkább – nyögte be anya.
– Miért gondolod így? – kérdeztem.
– Azt mondod, hogy szeret. Két embert egyszerre nem lehet szeretni.
– Tudom, de ez sokkal bonyolultabb annál, ahogy te gondolod. Ő nem akarja otthagyni a megszokottat miattam – válaszoltam, miközben majdnem elsírtam magam.
– Ez akkor sem mehet így sokáig. Annyiban talán elfogadnám, hogy nem akarja elhagyni a gyerekeit, de kislányom, nemsokára megszületik a gyereked, aki nem mellesleg az övé is – mondta apa.
– Mennyire vagy fontos ennek az embernek? – kérdezte anya.
– Fogalmam sincs. Nem keresett volna meg már decemberben sem, ha nem lennék a számára fontos.
– Mit csinálsz, ha majd egyszer nem keres? Egyedül maradsz a gyerekkel – magyarázta apa.
– Fogalmam sincs. Egyet tudok, hogy nekem nincs másra szükségem, csak rá.
– Úgy szeretnénk segíteni, drágám, de nem tudunk. Ezt csak magadnak kell tudnod, te vagy felelős az életedért, és most már Borkáért is. Tudnod kell, hogy mindenben melletted állunk – tette hozzá anya, majd megölelt.
Istentől eredő csoda, hogy nem fordultak el tőlem. Mondhatták volna azt is, hogy oldjam meg, ahogy akarom. Mindennél fontosabb, hogy mellettem vannak. Megértem a feladatra, hogy szülő legyek.
Segítettem anyának megcsinálni a vacsorát. Jól elvoltunk hármasban, de már nem tudnám megszokni, hogy velük legyek minden áldott nap. Felhívtam Arianát, hogy mi a helyzet vele. Hallottam a hangján, hogy boldognak érzi magát, aztán Zoét is felhívtam, hogy holnap elmegyünk a cukrászdába a szüleimmel estefelé.
Reggelre nagyszerű illatokra keltem. Pizsiben rohantam ki, hogy megnézzem, anya miben mesterkedik. Amerika palacsintát sütött nekem. Nagyon jól kezdődik a reggelem, ám valami nyomasztott. Együtt reggeliztünk, majd mondták a szüleim, hogy elmennek, mert körül akarnak nézni, ha egyszer már itt vannak, én úgyis dolgozom. Vártam, míg ideér az első vendégem. Jaj, tudjátok, hogy ki volt az első? Persze, hogy tudjátok! Az a lány, aki gyanakodni kezdett a párommal kapcsolatban. Remélem, hogy sikerült kivernie a fejéből azokat az elméleteket, melyek szerint a szerelmem önmagára hasonlít. Most tényleg nincs félnivalóm, nem fog hívni. Attól viszont féltem, hogy újra felhozza a témát.
Egész szép állapotban voltak a pillái, pedig már elég régen találkoztunk. Mikor már a célegyenesben voltam, újra elkezdte a hülyeségét.
– Említetted a párodnak, hogy kire hasonlít? – nevetett.
– Ez számára igen sértő, hiszen nem bírja.
Kár, hogy még mindig nem tanultam meg hazudni, és egy ilyen béna dolog jutott az eszembe. Mire kész lettünk, elkezdett róla beszélni, hogy milyen aranyosak a feleségével.
– Annyira nem ismerem, csak tudom, hogy létezik. Nem követem az életét, se a munkásságát – válaszoltam.
– Ó, én nagyon szeretem a számait, meg hát, őt sem utasítanám el – vágta rá. Csak mosolyogtam. Mit mondhattam volna? Azt nem tudom, hogy direkt csinálta-e, de eléggé idegesített. Alig vártam már, hogy elhúzzon. Megfordult a fejemben, hogy direkt csinálta, mert az a kép nagyon egyértelmű volt. Azóta sem tudott leakadni a témáról, túlságosan kíváncsi. Persze legyünk jóban, ha már mióta hozzám jár, de ne essen át a ló túloldalára. Attól, mert egy kedves vendégem, ne érdekelje a magánéletem, nem vagyunk barátnők. Éppen magamhoz tértem az eset után, mire felcsengetett a második vendégem. Szerencsére őt nem érdekli semmi, ami velem kapcsolatos, csak a szempillái érdeklik. Így is kell ennek lennie. Azt még talán megérteném, ha egy kis faluban lennék. Ott mindenki tud mindent, és mindenkit érdekel is minden, amihez semmi köze. De itt, a fővárosban? Ez a csaj túlment minden határon. Tudom, hogy ez nem egy mindennapi dolog, de akkor sem szeretném, ha ezen törné az agyát. Legyen az teljesen mindegy, hogy én kivel vagyok együtt. Végül is annyira nem is vagyunk együtt, mint kellene. Nagyon együtt kellene lennünk. Megérkezett a harmadik vendégem is, nagyon gördülékenyen megy a nap. Nem bírom Evelint kiverni a fejemből. Az én szerelmem meg ne jöjjön be neki, és a másik huszonnyolcmilliónak se. A felesége helyében elég féltékeny lennék. Ha Ő lenne a férjem, te jó ég, ki sem engedném az utcára egyedül! Gondolnék rá, hogy mi van, ha egy buliban elcsavarja a fejét egy fiatal lány. Erősen gondolnék rá. És még gyereket is vár tőle. És totál idióta. Összegezzük a dolgot: beleszerettem egy celebbe, miután megdugott, mert épp úgy tartotta kedve, aztán addig-addig dugtunk, míg teherbe nem estem. Miért akarok folyton dugni vele? Sok-sok szempillát kellene a helyére pakolnom, de az én agyam a szexen jár. És ő? Megdugja a feleségét, és ha kedve tartja, akkor engem is. Tiszta sor. Ő is csak egy mocskos férfi, mint a többi. Jó, biztos, hogy szeret. Már most imádja a kislányunkat is, aki még meg sem született. Folyamatosan rajtam tartja a szemét. És ezeket már nem lehet a szexre fogni. Nem tudja titkolni, hogy érez valamit irántam. A nézéséből is megállapítható, hogy szerelmes belém. Felfoghatatlan, hogy akkor éjszaka pont engem szúrt ki a százhúsz másik lány közül. Olyan jól tettem, hogy hagytam magam, mikor épp előtte közölte, hogy balhézott a feleségével. Megalázott. Akkor este csúnyán megalázott, mint nőt.
Szóval ott tartottam, hogy a harmadik vendégemmel foglalkozom, aki sokkal idősebb, mint én, mégis jól megértjük egymást. Arról beszélgettünk, hogy majd a baba mellett hogy akarom végezni ezt a munkát. Baba. Mindig így hív, hogy baba. Ó, istenem, csak egy percre felejteném már el! Ez már kezd beteges lenni. A fenébe, tehát, mondtam neki, hogy attól függően fog ez működni, ahogy a kislányom engedi. Nem szeretném az összes vendéget elveszíteni, tehát, ha úgy adódik, akkor dolgozom. Erre azt felelte, hogy:
– Iszonyú nehéz lesz. A párod segít majd, ugye?
– Igen, biztosan – válaszoltam bizonytalanul.
– Ez nem volt valami meggyőző, te lány!
– Remélem, hogy tud majd segíteni. Rengeteget dolgozik. Már most imádjuk, szóval biztosan megpróbál minél több időt velünk tölteni.
– Nagyszerű lány vagy, biztosan a párod is az. Vagy a férjed? – kérdezte.
– Nem, egyelőre nincs tervben a házasság. Túl sok a dolga mindkettőnknek. Azt csodálom, hogy egymásra tudunk időt szakítani.
– Mióta vagytok együtt?
– Karácsonykor ismerkedtünk meg.
– És már baba lesz? – akadt ki. – Ne haragudj, de terveztétek?
– Őszintén? Nem, de mindketten nagyon örültünk a hírnek – válaszoltam, közben pedig végeztünk.
– Az a lényeg – mosolygott. – Ismét remek munkát végeztél! Kitartást a jövőre nézve, csajszi! – kívánta, miközben a pilláit bámulta a tükörben.
– Köszönöm, aranyos vagy. Következő időpontot is keressünk? Vagy felhívsz? – kérdeztem. Megbeszéltük, hogy majd felhív a pillák állapotától függően.
Tartottam egy rövid ebédszünetet, később pedig folytattam a melót. Fogalmam sincs, hogy anyuék merre vannak. Még szerencse, hogy tegnapról maradt sajt és krumpli, így nem haltam éhen.
Amikor az utolsó vendéggel végeztem, és kimentem a szalonból, anyáék pont akkor léptek be az ajtón. Az egész várost bejárták ennyi idő alatt. Elsétáltunk a cukrászdába. Anyáék még nem voltak bent, úgyhogy nagyon kíváncsiak voltak az üzletre. Zoé mindent megmutatott nekik, majd ettünk egy sütit. Belemerültek apával az üzletbe, amihez anya is hozzá tudott szólni, én meg halálra untam magam. Elővettem a telefonomat, hogy elüssem az időt, míg a többiek csak a számokról beszéltek. Kaptam egy üzenetet tőle. Azt írta, hogy nem fogja kibírni a három hetet. Ezzel csak az a baj, hogy márpedig most egy hétig fix, hogy nem találkozunk, hacsak nem megyek utánuk külföldre. Támogatom, hogy töltse ezt a kevés időt a családjával. Ültem a kezemben a telefonnal, és csak mosolyogtam. Többször szóltak hozzám, de nem figyeltem. Anya egyre hangosabb volt.
– Lotti! – integetett előttem. – Itt vagy?
– Persze, csak bambultam. Befejeztétek a számolást?
– Már egy ideje – mondta flegmán Zoé.
Hamar eljött a szerda. Lekísértem a szüleimet az autóhoz, majd elköszöntünk.
– Pénteken elmegyek, ha nem jön közbe semmi – mosolyogtam.
Aztán nem indultam el Siófokra, mert rohadt fáradt voltam. Rengeteget dolgoztam, rengetegen megfordultak nálam, de legalább a pénzem megsokszorozódott.
Az erkélyen ácsorogtam. Éveztem, ahogy a nap utolsó sugarai megérintik az arcomat. Csodálatos volt a kilátás, egész estig kint ücsörögtem. Azon gondolkodtam, hogy milyen büszke vagyok magamra, amiért egy könnycseppet sem ejtettem ebben a pár napban.
Még a hétvége első napját is egyedül töltöttem. Elmentem vásárolni, mert hatalmas szükségem volt néhány új ruhára. Három napi keresetemet hagytam ott az egyik üzletben. Nyár közepe van, nemsokára beköszönt az ősz, és kellett néhány új farmer, pulcsi, pólók és még táskák is.
Nagyon egyedül éreztem magam, ám nem bántam egy percig sem, hogy Zoé mostanában rengeteget időt tölt a barátjánál. Fordított helyzetben én is lennék inkább a pasimmal, mint a rinyagép barátnőmmel.
Fáradt voltam, ezért reménykedtem benne, hogy zuhanyzás után el tudok aludni. Érdekes, ma nem is beszéltem senkivel, magamon kívül. Megnémulok reggelre.
Reggel úgy döntöttem, hogy sokáig ágyban maradok. Terveim sem voltak, csak feküdni volt kedvem. Egész délelőtt tétlenkedtem, mire megéheztem. Gondoltam, hogy leugrom a kisboltba, ami mély nyomot hagyott bennem. Tulajdonképpen csak egy kis kakaóra és valami pék sütire vágytam. Fogat mostam, megfésülködtem, aztán felvettem egy laza szettet és a kedvenc Vans cipőmet. Amint kiléptem az ajtón, megcsapott a meleg. Olyan jó volt, hogy legszívesebben megreggeliznék a parkban, ami nincs messze tőlünk. Elindultam a boltba, amitől már előre kirázott a hideg. Hogy a fenébe lehet egy kisbolt ennyire rideg? Ahogy beléptem, ugyanazt a feszültséget éreztem, amit legutóbb. Már akkor megfogadtam, hogy soha többet nem jövök be ide, de a kényszer nagyúr. Azt is megfogadtam már, hogy mindig lesz otthon kakaó, aztán sosincs. Ez vagyok én.
Hamar kerestem magamnak a reggelit, és kirohantam a boltból. Ez valami rettenetes. Elindultam a park felé. Csigalassúsággal haladtam, ugyanis nem volt okom arra, hogy siessek. Ücsörögtem a padon, és élveztem a jó időt. Annyira kellemes volt a környezet, hogy vissza se akartam menni a laskába. Egyszerűen csak jólesett a szabadban kikapcsolódni.
A hűvös és csendes lakásban tétlenkedtem, amikor megszólalt a telefonom. Elmesélte, hogy minden jó volt, de minden percben én jártam az eszében.
– Nagyon fáradt vagyok, viszont holnap meglátogatlak. Mit szólsz? – kérdezte boldogan.
Másnap reggel jókedvűen álltam neki a munkának. Hiába volt hétfő, kivételesen nem utáltam ezt a napot. Munka után beültem a cukrászdába. Jó volt látni, hogy ilyen remekül alakul az élete. A környéken nagyon népszerűvé vált a cukrászdája, rengeteg torta és süti megrendelést kap. Sokat dolgozik, de szereti csinálni. Régebben, míg otthon laktunk, akkor is sok tortát rendeltek tőle, de akkor még ő sem gondolta, hogy egyszer saját cukrászdát nyit a fővárosban.
Este feküdtem a kanapén, és vártam a szerelmemet. Az elalvás határán voltam, mikor megcsörrent a telefonom. Megint elhagyta a kulcsait. Egyre gyorsabban vert a szívem, nem bírtam ülve maradni, ezért követlen az ajtó előtt álltam meg. Amikor belépett az ajtón, rögtön a nyakába ugrottam. Nem akartam elengedni, és Ő sem engem. Hihetetlenül boldog voltam, még az sem rontott a kedvemen, amikor azt mondta, hogy nem maradhat sokáig. A nappaliban ültem az ölében, amikor felfedeztem, hogy olyan furán viselkedik. Nem ilyen szokott lenni. Folyamatosan az óráját nézte.
– Ööö... – dadogtam. – Mi a baj?
– Csak álmos vagyok – húzta meg a vállát.
– Hm, oké. És mesélj, milyen volt a nyaralás? – kérdeztem kedvesen. Miután túltárgyaltuk az elmúlt egy hetet, elkezdte markolászni a fenekemet és puszilgatni a nyakamat. A kedve is jobb lett, akárcsak az enyém. Szinte már szexeltünk, amikor megkérdezte, hogy:
– Ugye nincs itthon senki?
– Ha lenne, akkor nem álltunk volna neki a kanapén – válaszoltam.
Az hagyján, hogy megint szex közben szólalt meg a telefonja, de mi a francért vette fel? Máskor csak úgy léphet be a lakásba, ha kikapcsolja. Azt ígérte valakinek, hogy húsz perc múlva ott lesz. Komolyan elmegy? Most tényleg úgy néz ki a helyzet, hogy csak azért ugrott be, mert dugni akart.
Vérig voltam sértve, és kibaszottul ideges lettem, de azért lekísértem a parkolóba.
– Visszajövök, ha végeztem – közölte, majd hosszas csókcsata után lelépett.
Nem úgy tűnik, mint aki kibírja nélkülem. Jólesik, hogy valakinek fontos vagyok. Nehéz elhinni, hogy valaki ennyire szeret. És pont Ő az, aki belém szeretett. Ezt a legvadabb álmaimban sem gondoltam volna, de még azt sem, hogy valaha találkozom vele. Ez meghaladja a felfogási képességemet. Soha nem is kívánnék tőle jobbat. Na, jó, akkor nem, ha teljesen az enyém lenne. Így sajnos van némi kifogásolnivalóm a kapcsolatunkban. Számomra Ő lenne a tökéletes. A férfi szó megtestesítője.
Épp vacsoráztam, amikor felhívott az egyik vendégem, hogy lemondja a reggeli időpontot. Tehát az egész délelőttöm szabad? Ennél jobb hírt nem is kaphattam volna. Annak tudatában feküdtem le aludni, hogy már úgysem jön vissza.
Hajnali kettőkor csörgött a telefonom. Kisebb szívinfarktust kaptam.
– Fent vagy még, baba?
– Már igen, köszi. Mizu? – kérdeztem félálomban.
– Semmi, mára vége. Menjek?
– Gyere, és csengess majd – válaszoltam.
Szebb éjszakám nem is lehetne. Ha ezek után is képes lesz lelépni, akkor megölöm. Ha kell, egy kanál vízben megfojtom. Milyen kérdés az, hogy jöjjön-e? Ember! Nem is kellett volna egyedül hagynod... Félig aludtam, amikor belépett a szobába. Szorosan mellém feküdt, és simogatta az arcomat.
– Aludnom kell, mert meghalok. Itt alszol, ugye?
– Azért jöttem, baba – válaszolta, és megpuszilt. Percekkel később már majdnem aludtam, amikor észrevettem, hogy a telefonját nyomja.
– Mi olyan érdekes éjnek idején azon a szaron?
– Fontos ember vagyok, ha nem tudnád – nevetett.
– Tedd már le, és vegyél részt az alvásban! Így nem megy, ha te elvagy a telefonoddal – jelentettem ki, majd elfordultam, és becsuktam a szemem. Nagyon örültem, mert letette a telefont, és átölelt. Nem is tudnám elmondani, milyen érzés volt. Talán a tökéletes a megfelelő szó.
Reggel arra keltünk, hogy hívja a felesége. Arról beszéltek, hogy miért nem ment haza. Azt hazudta, hogy sokáig dolgozott, ezért egy haverjánál aludt. Olyan jó, hogy ilyen haverjai vannak, mint én. Persze nem mondhatta, hogy felugrott egy csajhoz, aki ráadásul terhes tőle. Sokáig beszéltek, már alig vártam, hogy letegye a telefont.
– Máskor kikapcsolt állapotban hozd be a lakásomba. És ez nem kérés, hanem parancs! – mondtam határozottan, majd kimentem a szobából.
Nem sértődtem meg, mégis kiküldtem a fürdőből. Felidegesített. Aztán Ő nem szólt hozzám, mikor visszakullogtam a szobámba. Nem érdekelt, egyszerűen kiakadtam. Tíz perc múlva bejött hozzám, és megcsókolt. Addig-addig csókolóztunk, míg az ágyban találtam magunkat.
– Ezzel akarsz kárpótolni? Nem sértődtem meg, nem vagyok olyan fajta – jelentettem ki.
– Nem szeretnéd? – kérdezte.
– Dehogynem, csak úgy tűnt, mintha... – pimaszkodtam.
Most mondjam azt, hogy sikerült kárpótolnia? El is felejtettem, hogy felidegesített. Mázlista. Nagyon jól elvoltunk, később pedig haza kellett mennie. Ezek után már kinek van kedve szempillákat pakolni? Nem is néztem az időt, csak önfeledten szerelmeskedtünk. Hátul a parkolóban nem volt senki, legalább is én nem láttam egy lelket sem. Hirtelen annyit hallottam, hogy valaki a nevemet kiáltja. Ilyenkor nagyon sajnálom, hogy engem hívnak Lottinak. Zavartan fordultam hátra. Az egyik páciensem úgy gondolta, hogy együtt felmegyünk a lakásba, ha már észrevett. Olyan fejet vágtam, mint aki Jézust látja. Köszönés után megpróbáltam elterelni a figyelmét az imént látottakról.
– Nagyon jól bírják a szempilláid – mosolyogtam.
– Igen, szépek. Korán jöttem?
– Jaj, nem. Már úgyis mentem volna fel, csak még elköszönünk egymástól – néztem a szerelmemre.
– Megyek is. Jó munkát, majd hívlak, szerelmem – mondta, és megcsókolt.
Elindultunk Emilivel felfelé. A lépcsőházban megállt előttem, és félénken elkezdte mondani, hogy:
– Milyen jó fej élőben, de én nem is tudtam, hogy ő a pasid.
– Hivatalosan nem vagyunk együtt, mivel ő házas.
– Akkor nem is az övé a baba? – kérdezte ijedten.
– De, igen. Csak mi úgy vagyunk, hogy sehogy.
– Pedig boldognak tűntetek.
– Igen, azok vagyunk, csak... – gondolkodtam el. – Mi lenne, ha úgy tennénk, mintha nem láttál volna semmit? – nevettem, de ezzel egy kicsit sem oldottam a feszültséget.
– Ez egy hatalmas titok?
– Persze. Valójában senki nem tud róla, hogy együtt vagyunk.
– Basszus! Akkor kezd összeállni a kép a fejemben – nevette el magát. – Szóval ezért nem szoktál mutatkozni vele a neten. Nyugi, én nem mondom senkinek. Hülyének is néznének, ha valakinek elmesélném.
– Az tuti – mosolyogtam.
– Ez tök jó!
– Nekem mondod?
Erőltette, hogy beszélgessünk még egy kicsit a kapcsolatomról. Elkezdett arról kérdezni, hogy hogyan ismerkedtünk meg, majd arra kért, hogy világosítsam már fel az Ő életéről, mert annyira nem ismeri.
– És szerinted téged fog választani? – kérdezte gyanútlanul.
– Nem. Biztos, hogy nem.
– Miért? Jó páros vagytok. Hogy bírod?
– Nem állhatok közéjük. Rosszul viselem, de én választottam.
– Aha... hát, sajnálom.
Inkább felőle kezdtem el érdeklődni. Ennyi elég volt belőlem és a szerencsétlen életemből. Emilinek be nem állt a szája, de legalább nem unatkoztam. Miután végeztünk, újra elmondta, hogy reméli, hogy minden rendben lesz velünk. Jólesett egy kívülállónak elmondani ezt az egészet. Lekísértem, majd még egyszer megkértem arra, hogy felejtse el, amit látott. Megígérte, hogy elfelejti.
Felhívtam a szerelmemet, hogy elmeséljem neki, hogy mennyire gáz volt a reggeli jelenet. Esküszöm, hogy valami olyasmit mondott, hogy: úgyis megtudja mindenki. Vissza is kérdeztem, hogy mit mondott, de röhögött, hogy semmit. Nem tudom, mit csinált épp, de végre halál nyugodtan tudtunk beszélgetni.
– Holnap este összefuthatnánk.
– Tudtam én, hogy ez lesz ebből a bűvös pár hétből – vágtam rá, miközben nem bírtam abbahagyni a vigyorgást. Iszonyatosan boldog lettem.
Este hat körül végeztem a munkával. Éppen vacsoráztam, amikor Zoé kivánszorgott a szobájából.
– Nem töltenéd kicsit fel a pilláimat? – kérdezte.
– Gyere, bébi.
Munka közben elmeséltem neki is, hogy milyen események sorozatának áldozata lettem.
– Baszod, egyszer csúnyán le fogtok bukni valaki előtt, aki előtt nagyon nem kellene
– Hülye kérdés, de ki előtt? A felesége előtt nem hiszem – kérdeztem.
– Honnan tudod? Belenéz a telefonjába, azt' ennyi.
– Nem hiszem, hogy ez valaha megtörténhet. Nem a saját nevemen szerepelek a telefonkönyvében.
– És az Instagram?
– Kitöröl mindent. Jobban aggódsz, mint én – nevettem el magam.
– Egyszer véletlenül nem törli ki, aztán, szevasz.
– Nem is csevegünk ott...
– Jól van, te tudod – felelte, majd témát is váltott.
Persze beleültette a bogarat a fülembe, de ne legyen igaza. Negatív ez ügyben még mindig, és kicsit bizalmatlan is velem. Tudom, hogy mit csinálok, miattam nem kell aggódni.
Reggel időben felkeltem, mert kilencre jött az első vendégem. Zoé már sehol sem volt, mikor kimentem a szobából. Éppen reggeliztem, amikor megszólalt a telefonom. Megint túlságosan nyugodtnak éreztem, ezért gyanúsan rákérdeztem.
– Tegnap is furcsa voltál, és most is az vagy. Hol vagy?
Halál lazán rávágta, hogy otthon van, a nappaliban fetreng, a felesége pedig a konyhában tevékenykedik.
– Nagyon lazán kezeled ezt a helyzetet – feleltem tök komolyan.
– Úgysem hallja senki, hogy kivel beszélek – nevetett. – Délután lesz egy kis dolgom feléd, bár annyira nem érek rá.
– És estefelé? – kérdeztem izgatottan.
– Meglátjuk – válaszolta sejtelmesen. Letettem a telefont, mert felcsengetett a mai nap első embere. Aztán megérkezett a második is, majd a harmadik.
Munka után ledőltem a kanapéra, és felnéztem minden létező közösségi oldalra, hogy elüssem az időt. Küldött egy videót, amin épp vezet és énekel. A szívem félrevert. Alig vártam, hogy élőben is hallhassam a hangját. Már majdnem elaludtam, mikor rezgett a telefonom.
– Vigyek neked kaját, bébi? – kérdezte.
– A válasz egyértelmű – nevettem el magam. – Krumplit kérek.
– Negyedóra – nyögte be, és kinyomta a telefont.
Hozzáteszem, inkább volt fél óra, mint negyed, de a lényeg, hogy végre eljött. Már az ajtóban kivettem a kezéből a zacskót, és berohantam a nappaliba. Egy ideig szótlanul állt, majd elröhögte magát.
Mielőtt bevettem volna az első krumplit a számba, megfogta a kezemet és megcsókolt.
– Szia, neked is – mosolygott. Annyira szenvedélyesen ölelkeztünk, hogy a krumplis zacskó levágódott a földre.
Nem számított, hogy már rég lejárt az öt másodperces szabály, az utolsó szemig összeszedtem a sült krumplit.
– Most már énekelhetsz nekem – csámcsogtam teli szájjal, Ő pedig azonnal nekiállt. Csodálattal bámultam és hallgattam.
– Szeretem, ha így néznek a csajok – vigyorgott.
– Csak azt szeresd, ha én nézek így.
– Azt imádom – mondta, majd megcsókolt.
Támadt egy olyan érzésem, hogy ebből szex lesz, és nem is vágytam másra. Nem, még mindig nem gondolom, hogy kihasználna, mielőtt valaki fejében megfordulna ez az alaptalan gondolat. Ennél nem is lehetne jobban szeretni valakit. Ha egy kicsikét is jobb lennék a feleségénél, akkor már otthagyta volna. Ha megtanulok főzni, akkor hozzám költözik? Viccelek, de két embert egyszerre nem lehet szeretni. Bár ha őt annyira szeretné, akkor nem talált volna rám véletlenül. Hozzáteszem, nem mondta sosem, hogy rajtam kívül van-e még valakije, de nem is mertem soha rákérdezni.
Karácsony óta nem tudok másra még csak gondolni sem.