A lépcsőház teljesen kihalt volt. Az elmúlt hónapokban kitapasztalta, hogy este hét után, már senki nem járkál a lépcsőházban. Auróra léptei visszahangoztak az egész épületben. Mikor felért az ajtaja elé, akkor tudatosult benne, hogy lehet többet nem is fogja látni Nicket csak újságokban vagy esetleg az utcán pár plakáton. Egész délután úgy beszélgettek, mintha régi jó barátok lennének és ez a barátság ott ért véget, hogy belépett a házba. Egy része visszafordult volna és a férfi után ment volna, de még sem tette.
Gondolatai csak a majdnem megtett csók körül keringtek. El sem merte hinni. Miért tenne ilyet, hiszen még csak pár órája ismerték meg egymást és a legutóbbi hírek szerint a férfi kapcsolatban volt egy énekesnővel.
Hangos kattanással kinyílt a zár és Auróra végre bemehetett a saját biztonságos otthonába. Az volt a terve, hogy letusol majd megírja a cikket, de egy nem várt vendég várta a nappaliban. Scott egy laptoppal az ölében ült a kanapén.
- Szia. Na milyen volt? – kérdezte miután meglátta a lányt. Letette laptopját a dohányzóasztalra maga elé, felállt és a megszokott öleléssel üdvözölte. Auróra gondolatait annyira lefoglalta Nick, hogy tudomást sem vett róla, hogyan jött be a fiú.
- Szia. Nem számítottam rá, hogy itt fogsz várni. – mondta, miközben becsukta maga mögött az ajtót. Táskáját lecsúsztatta a válláról és az egyik szék támlájára akasztotta a konyhában.
- Ha zavarok...
- Ne kezd el! Kérlek! Tudod jól, hogy sosem zavarsz. Az én otthonom a tiéd is. Szimplán nem hittem, hogy ilyen hamar végzel és ilyen gyorsan visszaérsz Hollywoodból. Amúgy milyen volt a forgatás? – szakította félbe a fiút még mielőtt bármit is mondhatott volna. Túl fáradt volt azon veszekedni, hogy zavar vagy nem. Lábai minden lépésnél nehezebbé váltak. A végére már alig bírta elvonszolni magát a nappaliig. Nem is vette észre Nick mellett, hogy ennyire el volt fáradva. Annyira belemerült a beszélgetésbe, hogy figyelmen kívül hagyta egyre csak növekvő fáradtságát.
- Mi lenne, ha bepótolnánk a tegnapi vacsit és közben mindent elmesélnénk? – ajánlotta fel reménykedve. Auróra elgondolkodott az ajánlaton, ami sokkal jobban hangzott, mint a saját tervei. Megkordult hasa, mire reflexből rászorította kezét. Pedig tudta, hogy ettől nem fog hamarabb elhallgatni.
- Benne vagyok. – bólintott megadóan. Amint beleegyezett eszébe jutott Nick mikor megkérdezte, hogy találkozik-e még valakivel a nap folyamán. Látta maga előtt reménykedő arcát, mitől egy bárgyú mosolyra húzta száját.
- Hova szeretnél menni? – kérdezte udvariasan Scott kiszakítva Aurórát az álmodozásból. Igyekezett elrejteni gyermeki izgatottságát. Már elég régóta próbálkozott elhívni a lányt egy vacsorára, de eddig sosem időzített jól, mert vagy dolgoznia kellett vagy éppen nagyon fáradt volt, vagy bármi más.
- Mi lenne, ha rendelnénk valamit? – hárított Auróra szinte azonnal. - Ha nem baj nekem nincs kedvem elmenni még egy étterembe.
Azonnal szertefoszlottak Scott elképzelései, ahogy romantikusan ülnek egymással szemben egy asztalnál középen egy gyertyával és vörös bort isznak. Viszont teljes mértékben megtudta érteni a lányt, mert kinek lenne kedve elmenni egy este alatt két étterembe két különböző emberrel. Az arcán halványan megjelentek a csalódottság jelei, de belement az ajánlatba. Mégis jobb volt, mint a semmi.
- Honnan szeretnél? – ült vissza a kanapéra. Újra felnyitotta a laptopot és ölébe vette.
- Nem tudom. Valami gyorsétteremből vagy mondjuk ehetnénk kínait. – sorolta a variációkat miközben lerúgta lábáról a cipőjét és lehuppant a fiú mellé.
- Mit szólnál mexikóihoz? – mondta Scott miközben végig a lányt figyelte, aki fáradtan a vállára dőlt.
- Jó. Most bármi jöhet csak ne török legyen. Nem szeretem a török kaját. – egyezett bele egyre halkabban. Képes lett volna ott helyben elaludni, de pontosan tudta, hogy bunkóság lett volna.
Barátja dezodorja hasonló illatú volt, mint amilyet Nick használt. Újra a ház előtt állva látta magát. Érezte kezeit bőrén. A vágyakozó csillogást barna szemeiben. Ajkai óvatosan közeledtek övéi felé, mikor Scott megtörte az álmot:
- Rendben akkor két csirkés taco rendel. – szólalt meg, mire Auróra szemei kipattantak visszazuhanva a valóságba.
- Okés. – vágta rá ijedten. Úgy érezte magát, mint mikor az iskolában órán bealudt és valaki felébresztette.
- Körülbelül mikorra ér amúgy ide? Mert addig akkor lehet elmennék fürdeni. – próbálkozott felállni Auróra.
- Nem tudom pontosan, de nagyjából egy óra alatt szokott kiérni, vagyis olyan nyolcra itt lesz, ha most megrendelem. – magyarázta miközben elküldte az üzenetet az étterem honlapján.
- Remek, akkor mindjárt itt vagyok. Nem lesz több egy óránál nyugi. – erőltetett ki magából egy fáradt mosolyt Auróra. Bevánszorgott a hálószobába ruhájáért, majd a mosdó felé vette az irányt. Lábait húzta a sima padlón halk csoszogó hangot hallatva.
Valóban elég volt kevesebb mint egy óra. Harminc perc sem telt el, mire végzett és ismét legjobb barátja mellett ült.
- Kimondottan gyors voltál. – jelentette ki Scott, Auróra arcára egy önelégült mosolyt csalva.
- Én vagyok Flash. Nem mondtam még? – válaszolta nevetve. Összefonta karját mellkasa előtt, majd fejét fáradtan a fiú széles vállára hajtotta. Scott lassan átkarolta és védelmezőn magához ölelte.
- Most, hogy így mondod nekem is rémlik valami. Szerintem írj egy leleplező cikket, amiben bevallod, hogy te vagy az álarcos igazságosztó Los Angeles utcáin! Oda lennének érte az olvasóid nem gondolod? – kontrázott rá Scott, miközben lehajtotta laptopjának képernyőjét. Auróra szinte már látta lelkiszemei előtt, ahogyan özönlenek a kommentek. Senki nem hinné el nagy valószínűséggel. Kimerült arcára ismét sikerült vidámságot csalnia fiúnak.
- Hogy ment a riport a Jonas fiúval? – kérdezte megtörve a kellemes csendet végül Scott. Nem akarta, hogy Auróra még a „vacsora" előtt elaludjon.
- Fogjuk rá. Kicsit sikerült összekevernie. Vagy ő hazudott vagy az én hipotézisem volt hamis. – válaszolta felidézve magában a délután történéseit. Ahogyan sétáltak együtt az utcán, a félhomályban. Ahogyan nevettek, beszélgettek. Mikor megpróbált lecsúszni a park lépcsője melletti korláton, de nedves volt a korlát és megakadt. Amikor lerázta Justin Andrewst a parkban. Olyan szívesen mondta volna el, hogy Nick majdnem megcsókolta, de mikor felemelte fejét és észrevette Scott rosszalló tekintetét inkább magába fojtotta.
- Hogy érted azt, hogy összezavart? – szakította ki gondolatai közül ismét a fiú.
- Mikor rákérdeztem a Jonas Brothersre, azt mondta nem hiszi, hogy a közeljövőben újra összeállnának. Mondjuk hozzá tette, hogy ő támogatná az ötlete. Szóval fogalmam sincs, hogy most mi történik pontosan.
- Mi van, ha csak titokban akarják tartani egy darabig és mivel pontosan tudja, hogy blogger vagy inkább elhallgatta elöled? – vetettet fel a szinte hibátlannak tűnő magyarázatot. Ez miért nem jutott Auróra eszébe egyszer sem?
- Nem rossz gondolat. Viszont csak annyi a baj vele, hogy azt mondta régen látta a testvéreit, valamint, hogy alig tud róluk valamit. Azt sem tudta megmondani pontosan hol vannak.
Scott szemei elkerekedtek és szabad kezével azonnal fekete telefonja után nyúlt. Mikor felemelte az üveg dohányzó asztalról tompa koppanást hagyott maga után. Hevesen keresni kezdte az egyik közösségi platformot, ahol bizonyítékot talál felvetésére.
- Mit mondott hol vannak? – kérdezte az instagrammot pörgetve. Szeme a lehető leggyorsabban futotta végig a képernyőn száguldó képeket.
- Joe azt hiszem Minnesotában Kevin pedig valahol Európában. Az öccse pedig remélhetőleg még az egyetemen. – idézte fel az énekes szavait emlékei, zavaros kavalkádjából.
- Háh! – kiáltott fel Scott, miközben bal kezével csettintett egyet. - Tudtam, hogy elvéti. Nick Jonas nem tud hazudni. Eddig sem tudott. – mondta úgy, mintha már évek óta legjobb cimbik lettek volna Nickkel. - Az elmúlt tíz évben sem tanult meg. – folytatta egyre nagyobb lelkesedéssel. Auróra a hirtelen hangváltás miatt kissé megugrott és egy pillanatra csak, de éberebbnek érezte magát, mint az előtt.
- Bocsi nem akartalak megijeszteni, csak valahogy éreztem, hogy Nick be fog kamuzni neked valamit. – utalt a lány kissé rémült reakciójára egy lesajnáló arckifejezés kíséretében.
- Semmi baj. Csak egy enyhe infarktust éltem át az elmúlt percekben. – válaszolta nevetve Auróra, mire Scott is felnevetett.
- Szóval csak, hogy értsem azt állítod Nick hazudott csak azért, mert titokban akarják tartani a banda összeállását? – összegezte a lány is egyre izgatottabban. Először nehezére esett belegondolni is, hogy Nick képes lett volna neki hazudni, de miután belegondolt, hogy ő csak egy idegen nő volt az énekes életében rájött, hogy bármikor hazudhatott neki. Nem számítottak a következmények. Úgy sem találkoznak már többet.
Felült és előhalászta laptopját a dohányzóasztal aljából. Felnyitotta és azonnal megnyitott egy szövegszerkesztő alkalmazást, hogy mindent leírjon. Rátört a rég jó isteni ihlet. Ujjai bizseregtek, fejében egyre hangosabbak voltak gondolatai, mik jobbnál jobb megfogalmazásban vetítették elé a történetet. A féri iránti kezdeti imádata elapadt, ahogy egymás után tette a szavakat, mik végül összeálltak egyetlen váddá, miben közölni akarta az emberekkel, hogy mire készülhet a Jonas család.
- Igen. Erre az a bizonyítékom, hogy pont ma találkoztam Joe Jonassal Hollywoodban méghozzá azért, mert ott volt a forgatáson.
- Hogy micsoda? Mit keresett ott? – nézett fel hitetlenkedve Scottra. A kíváncsi kék szempár kutakodóan mérte végig válaszokra várva. Ha Nick a bátyja hollétéről hazudott, miben nem mondhatott még igazat? Vajon azt komolyan gondolta, mikor a bandáról beszélt? Mikor kijelentette, hogy támogatná az összeálltát. Talán a csókja sem lett volna őszinte? – vitték el a témától a lehető legmesszebb gondolatai Aurórát. Mikor csak a férfi közelségére gondolt gyomra összerándult egyetlen lüktető gombóccá, ami később torkát elszorítva fejtette ki hatását. Egyáltalán nem volt fogható a kellemes adrenalin szárnyaló érzéséhez. Sokkal inkább volt egy ijesztő vágy, amit az el nem csattant csók hagyott maga után.
- Elkísérte a barátnőjét vagy élettársát. Szóval semmiféleképen sem lehet Minnesotában. Kevin pedig azért sem lehet Európában mert nagyjából 12 órája raktak ki egy közös képet, a Jonas testvérek. Csak gondolom remélte, hogy nem követed és leszel annyira naiv, hogy beveszed, mert ő Nick Jonas a szent és sérthetetlen Nick Jonas. – bizonygatta igazát. Auróra érzett benne egy kevés ellenszenvet, de betudta a leleplezés utáni önelégültségnek, így figyelme teljesen át is siklott a rejtett sértéseken, mik az énekes felé irányultak.
- Értem hát akkor már tuti, hogy össze fognak állni, és ha megírom akkor valami erősebb bizonyíték is kelleni fog, mint azt, hogy felhívott és valaki a háttérben leöcsizte, valamint, hogy mindhárman egy városban vannak. Az lehet egy szerencsét vagy számukra éppen szerencsétlen véletlen is. – tervezgetett maga elé merengve a nő. Szinte már látta maga előtt, ahogyan beviszi főnökének a cikket. Tudta, hogy Mrs. Cooper odavan a celeb hírekért annak ellenére is, hogy az újság, amit írnak nem éppen a bulvár kategóriába sorolható.
- Igazad van, viszont megjött a kaja szóval találd ki a terved, amíg felhozom oks? – állt fel óvatosan Scott halk nyikorgás következtében. Auróra szemével egészen az ajtóig követte, majd mikor becsukódott mögötte újra a laptopnak szentelte minden figyelmét. Neki állt megfogalmazni az élmény beszámolóját, amit minden nap megszokott csinálni. Lehet gyerekesen hangzik, de szeretett naplót vezetni. Az egyik gondolat megakadt fejében és nem tudta leírni. Nem tudta tökéletes szavakkal körül írni, amit érzett abban a pillanatban, mikor Nick tekintete csak rá szegeződött. Csak őt kutatta, úgy mintha a lelkéig akarna látni. Mintha minden porcikáját fel szerette volna mérni. Ahogy visszagondolt rá beleborzongott.
Pár perc telhetett el, mikor Scott kezében egy fehér szatyorral betoppant az ajtón. Arcán széles vigyor pihent, miközben az ajtó becsukásával küzdött. Auróra mire felállt volna, hogy segítsen feleslegessé vált, mert egy jól irányzott rúgás minden problémát megoldott.
- Annyira jó illata van, hogy még én is éhes lettem tőle, pedig eredetileg nem voltam annyira éhes. – vallotta be fülig érő mosollyal a férfi. Egy mozdulattal lerúgta cipőjét a lábáról és leült az újra serényen gépelő lány mellé. Kivette a szatyor takarásából a gondosan becsomagolt ételeket, majd kiosztotta a két pár műanyag evőeszközt is.
- Uuu, végre valami ehető! Majdnem éhen haltam, míg felhoztad. – mondta letámadva a fiút. Elvette a villát az asztalról és a laptopot a helyére rakta. Kiszabadította vacsoráját a fényes fóliából. Kiáradt a meleg taco ínycsiklandó illata és bejárta az egész szobát.
- Valóban nagyon jó az illata. Ebben nem tévedsz. – adott igazat Scottnak majd sietve neki látott az evésnek. A sós tészta és különféle zöldségek kavalkádja édeskés utóízt hagyott maga után. Ahogy egyre több fogyott a benne lévő különleges mexikói szósz átvette a domináns íz szerepét.
- Miben tévedtem az este folyamán? – kérdezett közbe szemöldökét összehúzva barátja. Addigra már ő is neki állt eltűntetni a finom ételt. Neki valamivel édesebb változat jutott, de egy percig sem bánta. Sőt talán még örült is neki, hogy nem olyan rettentő sós, mint amilyet Auróra rendelt.
- Jó ma pont nem, de biztos volt mikor tévedtél. Mondjuk mikor azt mondtad, hogy... - vágott volna vissza azonnal, csak kisebb emlékezeti problémába esett, és így megakadt mert hirtelen semmi nem jutott eszébe. Letette a villáját és elgondolkodva méregette a mennyezetet abban reménykedve, hogy ezáltal majd valami rémleni kezd.
- Hogy? – türelmetlenkedett még jobban nehezítve Auróra helyzetét. – Na? Nem jut eszedbe semmi ugye? – cukkolta, hogy megzavarja és még annyi esély se legyen, hogy talál, valamint az emlékei közt.
- Most pont nem, de amúgy biztos volt mikor tévedtél. – adta fel megjátszott duzzogással hangjában. – Mondjuk, mikor gimiben azt mondtad, hogy téged szeret a matek tanárunk, és mikor végzősök voltunk az orrodra kötötte, hogy téged sosem bírt. – nézett fel hirtelen, mikor beugrott neki egy régi emlék. Scott hirtelen hangosan felnevetett. Már évek óta nem gondolt arra az idős tanárnőre, aki állandóan beszólt neki és, akármennyire is próbálkozott, mindig a pótvizsgával fenyegette.
- Ez mondjuk elég nagy szemétség volt tőle szerintem. Az esküszöm fájt. – érkezett a válasz kissé eltorzult változata, mert Scott pont abban a pillanatban vett be egy falatot szájába.
Kezét szívére szorította, hogy fokozza a látványt. Felidézve a régi emlékeket, nem tudták megállni, hogy végül ne nevessenek. A matematika tanár volt a legviccesebb, még is a legkomolyabbnak tűnő tanár abban az intézményben. Mindenki egyszerre rettegett tőle és nevetett rajta.
- Arra emlékszel, mikor megtudta, hogy kiváló matematika érettségit írtál és megtapsolt az egész osztály előtt, majd hozzá tette, hogy végig tudta, hogy puskáztál. – mesélte nevetve a lány. Szeme elött látta Scott először önelégült végül pedig szégyenkező arcát. Az után egészen egy hétig ezen rágódott a fiú és ha csak szóba jött a matek vagy annak bármiféle változata rákezdett a tanárnő átkozására.
- Igen emlékszem. Pedig nem csaltam. – méltatlankodott Scott. – Amúgy utána megkérdezte, hogyan csináltam, csak mert senki nem vette észre és szeretné ő is megtanulni.
- Nagyon bírtam azt a tanárt. Egy igazi őrült tudós volt. Csak miatta szerettem meg a matekot, mint tantárgyat. Igaz tanítani nem mindig volt képes, de ami nekünk kellett azt megkaptuk, hiszen itt vagyunk Los Angelesben.
- Most nézd meg hova jutottunk! – ironzált viccelődve Scott. - Te újságíró vagy egy közepesen ismert szerkesztőségnél én meg operatőr egy borzalmas filmben, ami szerintem a mozivászonig nem jut el. Pedig mindketten kiválóan leérettségiztünk. – nyomatékosította a hírnevükkel kapcsolatos jelzőket.
- Ne panaszkodj már! Mit vártál, mikor még csak, pár éve szabadultunk az kampusz falai közül? – állította le barátját Auróra miközben megette tacója utolsó falatjait. A fehér szalvétában megtörölte kezét, majd az üres zacskót és a villát visszatette a szatyorba. Scott maradéka mellé. Végre elmúlt a gyomrában morgó éhség és újra energiával telinek érezte magát.
- Mondjuk azt, hogy lesz egy barátnőm, normális munkám meg mondjuk egy kutyám. – sorolta fel úgy, mintha követelné valakitől, hogy ezek mind megtörténjenek, de közben még sem lehetett komolyan venni. Szeme mosolygott és ez volt, ami elárulta.
- De hát van. Jó kutyád nincs, de itt vagyok én, mint legjobb barát és van munkád is csak higgy benne! Ha kiadják én leszek az első, aki megnézi. – ígérte meg neki reménykedve benne, hogy igaza lesz.
- Meg az utolsó is. – kontrázott rá a férfi visszagondolva a félelőtti forgatásra, ahol a színészek addig nem látott módon szerencsétlenkedtek végig a díszletek közt. A legjobb az egészben a rendező szünet nélküli kiabálása volt. A nap végére Scott fülének már csak alapzajként tűnt fel.
- Te nem láttad milyen pocsék a forgatókönyv. A rendező egy tuskó a színészek meg igyekeznek a legjobb tudásuk szerint teljesíteni, de ezekkel a szerkesztőkkel és rendezővel nem lehet együtt dolgozni. – panaszkodott tovább hátra dőlve a kanapén. Auróra együttérzőn rámosolygott majd felállt, hogy kidobja a maradékot.
- Mi a címe a filmnek? – kiabálta hátra válla fölött a konyhapult mögül.
- Nem tudom valami értelmetlen afrikai szó. – válaszolta undorral a hangjában. – Ha jól emlékszem és jól mondom akkor Umoya wokubhujiswa.
- Hát ezzel nem lettem közelebb, de rád hagyom. Meg sem próbálom kimondani. – engedte le a szemetes fedelét, mely halk koppanással becsukódott.
- Akkor ez valami afrikai törzsről szól? – szűrte le a következtetést a lány. Visszaült a fiú mellé és újra a vállára dőlt, hogy érzékeltesse vele együttérzését, de főképp ezért, mert hulla fáradt volt és feje a kelleténél is nehezebbnek bizonyult. Annak ellenére, hogy az evés utáni pár pillanatban majd kicsattant az energiától egész gyorsan beütött a kaja-kóma.
- Valami olyasmi. Egy csomó ember dolgozik a semmin, mert ebből még csak premier sem lesz és van egy olyan rossz érzésem, hogy én akár fejen is állhatok, de ez a film sosem lesz bemutatóképes.
- Dehogy nem. Én hiszek bennetek. Majd kirúgatjátok a rendezőt és kijavítjátok az egészet. – bíztatta tovább barátját.
- Neked milyen volt a délutánod? Azt leszámítva, hogy átvert. – kérdezte Scott Nickre utalva, miután nem tudott mit mondani már a rendezős témára. Meg sem fordult fejében, hogy el lehetne tenni onnan a rendezőt, mivel neki ehhez túl sok lehetősége és köze nem volt.
- Jó. Nagyon jól éreztem magam. Egy csomó mindent megtudtam róla, és egyáltalán nem olyan, mint amilyennek a média beállítja. Sokkal kedvesebb és nagyon jó humora van. A külsője egy tipik celebre hasonlít a legjobban. Barna felnyalt haj, borostás arc és izmos megjelenés. Az ízlése teljesen más, mint ahogyan a stylistjei néha felöltözeteik. Azok katasztrófák szoktak lenni, de ma kimondottan normálisan nézett ki. Megismerkedtem egyik riválisával -rajzolt ujjaival idézőjeleket a levegőbe - vagy inkább csak cukkolójával Justin Andrews-al, és tanúja lehettem, ahogyan két híres ember sértegeti egymást. Ilyet nem látsz minden nap. – adta elő úgy, mintha legalábbis valamilyen világszámot látott volna a délután folyamán. - Kiderült, hogy oda van a kávékülönlegességekért, imádja a kutyákat és fél a repüléstől, mert tériszonyos. Elbüszkélkedett vele, hogy a családban őt fedezték fel először aztán a többieket. Azt is mondta, hogy mikor a Rock tábort forgatták Joe és Demi tényleg szerelmesek voltak, de csak az elején és ezt valójában csak ők hárman tudták, mert a forgatások után véget ért a kapcsolat a külön túrnék miatt.
- Ilyen ez a pop szakma. – kontrázott rá megértést erőltetve magára Scott.
Nagyjából tizenöt percen keresztül mesélt az énekesről neki barátnője. Mindent, ami eszébe jutott. A külsőjétől egészen a belső tulajdonságaiig mindent elmondott. Mondhatni kivesézte a témát. Már Scott is teljesen tisztában volt az énekes kivoltjával.
- Értem. Szóval oda-vissza vagy érte. – rövidítette le a történetet Scott. Auróra hirtelen felugrott és felé fordult, aki fáradtan ráemelte tekintetét.
- Nem igaz. Ő egy híresség én meg egy egyszerű közepesen ismert újságíró és blogger vagyok. – tiltakozott futótűzként szétáramló hevességgel, amitől a fiú számára csak még világosabb lett a helyzet.
- Ugye tudod, hogy pont most bizonyítottad be, hogy igazam van. – válaszolta nyugodt hangon, mire egy szúrós tekintet volt a válasz.
- Nem. Nincs igazad. Nem tetszik. – tiltakozott kitartóan a lány. Minden egyes ilyesfajta kijelentéssel ő maga is jobban elhitte, hogy soha többet nem fog a férfivel találkozni és semmi értelme gyermek ábrándokat kergetnie.
- Azt mondtad idézem: „Olyan jól éreztem magam mellette, ha lehetne holnap is vele lennék."
- Ez nem bizonyít semmit, csak kijelentettem, hogy jól éreztem magam és szívesen megismételném, mert akár jó barátok is lehetnénk. – próbálkozott újra, pedig pontosan tudta, hogy ezt a csatát elvesztette. Mindegy mit mondott nem tudta volna meggyőzni a fiút.
- Szerintem, ha valaki megakar ismételni egy randit akkor az oda van a másikért, de annyira szeretem, hogy te ennyire naiv vagy. Jól áll neked a hiszékenység. – bosszantotta szándékosan. Ezzel sakk-mattot adva Aurórának. Erre már nem tudott mivel visszavágni, mert mindketten tisztában voltak vele, hogy elsöprő sikere lenne egy naivitás versenyen. Képes volt szinte mindent elhinni annak ellenére, hogy újságíró, ezt pedig nem egyszer használták már ki emberek az életében.
- Jó tudod mit? Elmegyek aludni, te pedig elmész haza! Ha szerinted tényleg tetszik, akkor kérlek holnapra felejtsd el ezt az egészet! Nem szeretném, ha túl sokáig tévedésben élnél. – tett pontot egy kis idő múlva a lány. – Köszönöm a vacsorát. Nagyon jót beszélgettünk, de szerintem már elég későre jár és biztos hiányzol a nem létező kutyádnak. – folytatta megjátszott ellenségeskedéssel, miközben már az ajtó felé terelgette barátját. Megjátszott egy mű ásítást is, hogy még hatásosabb legyen, mire Scott gonoszan kuncogva összeszedte holmijait. Nem egyszer fordult elő, hogy gonoszkodtak egymással, de ilyenkor egyikük sem vette a szívére a sértéseket, mert mindketten tudták, hogy ez csak baráti szivatás.
- Örülök, hogy ízlett. Jó éjszakát! Nick Jonasos álmokat! – válaszolta, az ajtóban állva miközben a cipőjét húzta. Auróra mellkasa előtt összefonta karját és sürgetően nézett Scottra. Már csak az hiányzott az előadásból, hogy lábfejével türelmetlenséget színlelve a padlón doboljon.
- Jó éjszakát! – csukta be végre a fiú mögött az ajtót.
Halkan felkacagott az előbbi jelneten, majd elpakolta a nappaliban hagyott maszatot és kikapcsolta laptopját. Lekapcsolta a konyhában a lámpát, majd elindult végre lefeküdni. Azt remélte, hogy majd egyszerűen pár perc alatt sikerül álomba merülnie, de Scott a z előbbi felvetésével bogarat ültetett a lány fülében. Eszébe jutott, mikor Nick egyre közelebb próbált hozzá kerülni. Csak akkor jött rá, hogy az nem pillanatnyi hévből történt, hiszen egész délután a közelségét szomjazta. Véltelen összeütődött kézfejekből, abban a pillanatban már szándékos érintés volt. Vagy mikor Auróra megbotlott a parki egyik fájának gyökerében elég lett volna, ha Nick megfogja kezét, de ő kapásból a derek után nyúlt. A kávézóban is többször észrevette, hogy egymásnak ütődött kezük vagy az énekes meglökte lábát cipője orrával.
Ahogy egyre több pillanatképet idézett fel, egyre paranoiásabb elméleteket szőtt egészen addig a percig, míg végül el nem nehezedtek szempillái és el nem nyomta végre az álom.