- Amúgy tényleg riportot akartál csinálni? – szólalt meg Nick megtörve vele a csendet. Aurórát meglepte a kérdés. Egy szót sem szólt neki arról, hogy szeretett volna vele bármit is csinálni. Vajon honnan jöhetett rá?
-Ő... hát az volt a terv, de sokkal jobb csendben sétálni melletted. – mondta kevés szarkazmussal hangjában. Részben tényleg jó volt a saját gondolataiba merülve sétálni a férfi mellett, de kezdte zavarni, hogy nem szólnak egymáshoz.
Nick hirtelen megtorpant. Pont aktuális volt, mert egy zebra előtt álltak meg, ami éppen pirosra váltott. Nem lehetett eldönteni, hogy a hallottak miatt állt meg, vagy csak a piros lámpa miatt.
- Bocsánat. Nem úgy értettem. Mármint... hogy.
Nem tudta mit is mondjon pontosan, mert azt sem tudta mi miatt zavarodott össze. Megijedt, hogy Nick nem vette észre az ironizálását.
A lámpa zöldre váltott, és Nick elindult, mire Auróra is utána ment. Gyorsítani kellett léptein, hogy tartani tudja a tempót. Mire átértek a zöld ember, már villogni kezdett a rendőrlámpa kijelzőjén. Többen is futásnak indultak, hogy még a következő piros előtt átérjenek.
- Most fel vagyok háborodva. Már csendben sétálni, sem jó mellettem. – adta a sértődöttet Nick szembe fordulva a megilletődött Aurórával. – Tudod hányan, mit meg nem adnának csak, hogy mellettem sétálhassanak csendben? – vitte tovább szerepét egyre jobban megrémisztve ezzel újdonsült barátját. Mikor már nem bírta tovább tartani magát a komoly és megbántott karakterhez elnevette magát. Vonásai megenyhültek. Ajkait mosolyra húzta, majd nevetve végig simított haján.
- Semmi baj. Nem értettem félre. - válaszolta lágyan. Látta Aurórán a pillanatnyi értetlenséget, de nem telt bele sok időbe, mire rájött a viccre. Arcára kifejezése felvidult. Levezetve zavarát felnevetett.
- Ha gondolod riportot is csinálhatok veled, ha már meg lettem hívva egy kávéra, és muszáj itt maradnom. – mondta bátrabban, megjátszott csalódottsággal és unalommal a hangjában csak, hogy visszaadja a kedves gesztust. Valójában jobb délutáni programot nem is tudott volna elképzelni magának. Jobb volt egy hírességgel kávézgatni, mint sorozatot nézni vagy éppen egy újabb kevésbé ütős sztorin dolgozni. A szerkesztőség, aminél jelenleg dolgozott nem örvendett valami nagy hírnévnek. Fogadni mert volna, hogy a város fele nem is tudott a létezéséről. Ezért is szerette volna, megírni a Jonas Brothers nagy történetét. El szeretett volna kerülni egy másik szerkesztőséghez. Lehetőleg egy jobbhoz, ami fellendítené a még nem létező karrierjét. Benne volt a pakliban, hogy nem talál semmit és a reggeli spekulációja és terve teljesen hiábavaló volt, de még élt benne a remény, hogy Nick valami olyan információval bír, ami számára akárhány kávét megér.
- Hát...nem is tudom. Adjon kérem hölgyem egy percet, hogy kitaláljam. – emelte fel mutató ujját érzékeltetve a nehéz döntést Nick. - Mi lesz, ha nemet mondok? – érkezett a válasz ugyanúgy elviccelve a helyzetet.
- Duzzogva fogom végig ülni az egész délutánt és morcos arccal fogok nézni rád. Nagy eséllyel azon fogok magamban morgolódni, hogy miért nem voltál képes megválaszolni pár egyszerű kérdést.
- Hú! Ezek elég nyomós indokok. Lassan már zsarolás szaga van. Nem gondolod?
Időközben beértek a Certainly Café épületébe. Nem volt túl nagy és túl kicsi sem, olyan pont jó. Otthonosan és stílusosan volt berendezve. A színek passzoltak egymáshoz és még a felszolgált italok is minőségiek voltak. Mindenki tudta a városrészben, hogy itt volt a legfinomabb kávé a városban. Ennek ellenére nem örvendett nagy látogatottságnak, mert nem volt nagy parkolója és Los Angeles utcáin a parkolóhely találása nehezebb volt, mint eljutni a Marsra.
- A zsarolás egy relatív fogalom. – válaszolta Auróra átváltva okoskodó hangnembe. Nick udvariasan kihúzott neki egy széket az egyik üres asztalnál.
– Köszönöm. Nagyon kedves vagy annak ellenére is, hogy szerinted megzsaroltalak. – folytatta helye foglalva. Az asztalon középen egy átlátszó vázában, gyönyörű fehér virágok illatoztak. Míg mellette volt az ét- és itallap tartó, mielőtt egy aprólékosan kidíszített mécsesben pislákolt a láng. Magányosan táncolt, meglibbenve a legkisebb fuvallattól is.
A férfi hangosan felnevetett Auróra korábbi megjegyzésén, mire szinte mindenki felé fordult a helyiségben. Látszóan nem izgatta a dolog, mert teljesen nyugodtan leült a nővel szemben és elkezdte az itallapot bújni, a számára megfelelő kávé után kutatva. Auróra is felemelte a pár oldalas füzetet, de ő pontosan tudta mit fog inni. Inkább a kíváncsi szempárok elől próbált elbújni. Közel emelte arcához és az; én nem látom őket akkor ők sem látnak engem, logikát használva próbált láthatatlanná válni. Itt sokkal több ember ismerte fel az énekest és ezek a kutakodó néhol megvető pillantások zavarni kezdték a nőt.
- Tudod van egy olyan érzésem, hogy ez lesz életem legjobb interjúja. – törte meg a hirtelen beállt csendet Nick, mire a lány visszacsúsztatta a papírt az asztal közepén pihenő szalvétatartóba. Először nem teljesen értette, mire gondolt a férfi, hiszen a hangja nem árulta el, hogy szarkazmust használt-e vagy teljesen komolyan gondolta. Arcáról semmit nem lehetett leolvasni, hiszen még mindig csak mosolygott és szemével a sorokat böngészte.
- Szerintem, ha ezt az egyetemi tanáraim látnák, már rég meghúztak volna a vizsgán. – felelte a lány, remélve, hogy ez után az énekes megosztja vele az eredeti gondolatát.
- Miért? Nem csináltál semmi rosszat.
- Hát, ha az előírásokat nézzük meg azt a rengeteg tényezőt, amit figyelembe kell venni egy riport elkészítésnél, akkor elég sok mindent megszegtem arról nem is beszélve, hogy az előkészületek teljes mértékben elmaradtak. Meg az a sok... - Nick nem hagyta, hogy befejezze. Kézfejét a nőére csúsztatta ezzel magára vonva Auróra kék íriszeit. Meglepte a férfi érintése, de azonnal el is húzta onnan kezét, majd ölébe ejtve próbálta eltüntetni.
- Nyugi. Levegőt is vegyél néha kérlek. Nem szeretném, ha megfulladnál. – mondta nevetve Nick, hogy oldja a hirtelen megnőtt feszültséget köztük. Az i-re a pontot a pincér tette fel, mikor odaállt melléjük és kíváncsian várta a kéréseket. Tekintetével végig mérte őket és végül feltette a szokásos kérdést.
- Jó napot kívánok. Mit hozhatok?
Közben mosolygott, mert az egy elmaradhatatlan kelléke egy pincérnek. Fekete nadrág és egy fehér Certainly Café feliratú póló volt rajta. Kezében egy noteszt és egy kissé viseletes tollat tartott. Rövid szőke haját egy sötét színű, viszonylag új sapka fedte, amire a kávézó logója volt rávarrva.
- Üdv a hölgynek lesz egy áfonyás limonádé és én egy Frappuccinot szeretnék. – mondta Nick miközben végig a pincér szemébe nézett. A férfi villám sebességgel lekörmölte a kéréseket, majd visszaolvasta ellenőrzés képen.
- Rendben köszönöm. – bólintott a férfi, majd távozott. Auróra egy kérdő pillantással díjazta a gondolatolvasó mutatványát a férfinek.
- Mi a baj? Láttam, hogy végig húztad az ujjad az áfonyás limonádén. Elég egyértelműnek tűnt, hogy azt kérsz. – magyarázta vigyorogva, mire a lánynak, csak még jobban kikerekedtek a szemei. Nem is feltételezte, hogy ekkora figyelmet kap Nicktől.
- Nem gondoltam volna, hogy ilyen jó megfigyelő vagy.
- Néha még magamat is meglepem. – válaszolt kis szünettel az énekes, mire a lány szélesen elmosolyodott. Legszívesebben azt mondta volna, hogy rád érdemes figyelni, de miután az imént is kihúzta kezét az övé alól inkább nem próbálkozott be újra. Nem szeretett volna kockáztatni.
Kellemes jazz szólt a kávézóban, ami betöltötte a köztük lévő újabb csendet. Olyan volt Auróra számára, mint egy kisebb időutazás. Múltszázadi zene, egy múltszázadi stílusú helyen. Csak Nick Jonas nem illett a képbe. Ő túl modern volt ehhez az időutazáshoz.
- Miket akartál valójában kérdezni? – törte meg a csendet ismét a férfi. Ez idő alatt a vele szemben ülő fél, már meg is feledkezett a tervéről és hagyta gondolatait elkalandozni.
Auróra felé kapta fejét és megpróbált úgy csinálni, mint aki tudja mi volt a kérdés csak éppen nem tud mit mondani. Felhúzta szemöldökét, majd kezét állához emelte. Száját egy halk ő... majd egy még halkabb hát.... és végül pedig egy öhm hagyta el. Az idő múlásával egyre kínosabban érezte magát, mert valójában fogalma nem volt a kérdésről. Hirtelen újra iskolásnak érezte magát. Az énekes pont úgy nézett rá, mint ahogyan a tanárai néztek rá, mikor nem figyelt órán és azért is őt szólították fel.
- Minden rendben? – kérdezte végül Nick. Bal kezével beletúrt sűrű, barna hajába, amivel inkább összekócolta, mint sem segített volna rajta, de így is tökéletesen állt neki. Az apróbb kósza tincsek csak még vonzóbbá tették.
- Persze, csak... tudod... - nem tudta mit mondjon valójában. Érezte, ahogyan elvörösödik és nem tudott mit tenni. Habár ennél gázabbul már nem viselkedhetett volna azt leszámítva, ha elbújik az itallap mögé. Felmerült benne annak a lehetősége, hogy megkéri mondja el újra a kérdést, de nem volt elég mersze hozzá.
- Miről szól a blogod? – tett fel egy mentő kérdést a férfi miután már kezdte ő is kellemetlenül érezni magát. Auróra láthatóan megkönnyebbült és egy sóhaj hagyta el ajkait.
- Mindenről, ami eszembe jut, de eredetileg az lett volna a lényege, hogy segítséget nyújtsak azoknak a fiataloknak, akik bármi féle problémával szenvednek és nem merik felvállalni így nem kérnek segítséget. – fejtette ki nagy vonalakban a lényeget. Ha belement volna a részletekbe, akkor ott ülnének talán még ma is.
- Ehhez hogyan kapcsolódom én? – kérdezett bele Nick kíváncsian. Ahogyan beszélt a lány minden mondattal egyre jobban felkeltette az énekes érdeklődését. Az arc mimikája, a gesztikulációja az, ahogy a kezével mutogatott magyarázás közben, mind-mind újként érték, pedig nem ő volt az első nő akivel leült kávézni eddigi életében. Visszagondolva előző kapcsolataira Auróra egyáltalán nem hasonlított egyik modellre, színésznőre vagy énekesnőre sem. Ő egy teljesen átlagos los angelesi lány volt.
- Úgy, hogy elég kicsi hírnévnek örvend az oldalam és gondoltam megpróbálok csinálni egy exkluzív interjút egy hírességgel. Hátha segít valamit rajta.
- Én lennék az a híresség, akit erre az előkelő interjúra választottál? – kérdezte megjátszott arroganciával Nick. Kissé megemelte az orrát és jobbra elfordította fejét. Lenézett a lányra, aki nevetve figyelte színészi mutatványát.
- Természetesen, hiszen magához fogható énekes nincs még egy az egész világon. – táplálta tovább az álegoizmust.
Nick akármennyire is erőlködött nem tudta tovább tartani magát és nevetésben tört ki. Percekig nem tudott megszólalni, mindegy mit mondott Auróra. Akármit csinált az énekes csak egyre jobban nevetett.
Közben megérkeztek a rendelt italok. A pincér egy pillanat erejéig figyelte a nevető görcsben szenvedő férfit, aki nem állt messze a sírástól sem. Végül Aurórára nézett, egy kaján vigyor terült el az arcán, majd távozás közben rákacsintott a lányra, aki alig tudta megállni, hogy ne vigyorodjon el úgy, mint egy halloween-i töklámpás.
Végén már mindketten sírtak a nevetéstől. Kívülről csak két röhögő ember volt látható. A kávézóban már majdnem mindenki őket figyelte. Nick kezével eltakarta az arcát és a fal felé fordult, hogy senki ne lássa, míg Auróra ismét az itallapot választotta menedékként, mivel az legutóbb is olyan sokat segített rajta.