- Scott elszúrtam! Érted? – sírt Auróra a kanapén elterülve. Barátjának fogalma nem volt miről beszélt már nagyjából fél órája, de próbálta vigasztalni. Scott csak nem rég érkezett és egyáltalán nem értette mi történik.
- Még mindig nem mondat el mit szúrtál el ennyire. – válaszolta térdére hajolva. Barátnője hirtelen felült és szembe fordult vele. Szemei vörösek voltak a sírástól. Mióta hazaért sírt. Bántotta az egész dolog Nickkel kapcsolatban. Újra és újra látta maga előtt csalódott arcát és reményvesztett tekintetét. Olyan szívesen visszament volna az időben, hogy bocsánatot kérjen tőle. Már nem érdekelte az az oldala, amelyik dühös volt a férfire. Nem érdekelte édesanyja mondása sem. Hiszen a kivétel erősíti a szabályt. Nem lehet Scottnak mindig igaza.
- Nick ma bejött a szerkesztőségre és adott egy doboz pizzát. – kezdte, mire Scott hangosan elröhögte magát.
- Csak azt ne mondd, hogy azért sírsz, mert borzalmas volt a pizza. - válaszolta, de mikor meglátta Auróra arcát megemberelte magát és egy kicsit komolyabbra vette a dolgot. – Bocsánat folytasd!
- Köszönöm. Szóval a dobozra rárajzolta a közös dolgainkat. Mint például pókembert, ami a kedvenc szuperhőse és azt terveztük, hogy együtt elmegyünk a következő filmre majd, de lerajzolta a testvérét is Joet, akivel még a motelben találkoztunk. Rajzolt rá kígyókat, meg még egy csomó mindent. A lényeg az, hogy ezt ő csinálta. Tudom, mert még ha lenne is titkára az is szebben rajzol, mint ő. – mondta halványan elmosolyodva, majd egy újabb könny csordult le arcán.
- És te visszautasítottad. – fejezte be Scott halkan, mikor megértette miért is van kiakadva. Auróra alig észrevehetően bólintott, majd visszafeküdt a kanapéra.
- Lehet, hogy most engedtem ki sétálni az ajtón a nagy Ő-t? – kérdezte szipogva, mire Scott leguggolt mellé a szőnyegre, és kisöpörte szeméből vörös tincseit.
- De meg van a száma nem? Miért nem hívod fel? – válaszolt kérdéssel, mire Auróra hanyagul nekidobta telefonját. Utoljára akkor viselkedett így, mikor meghalt a kutyájuk. Scott tudta, hogy ezt nem lesz egyszerű helyre hoznia, de semmi sem lehetetlen.
- Ki van kapcsolva. Semmire sem válaszol. Hidd el próbáltam. – fűzte hozzá, mikor észrevette, hogy barátja nem tudja mit kéne a telefonnal csinálni.
- Okos a gyerek. Lehet, hogy csak elfoglalt. Mi van, ha a menedzserével van és nem akarja, hogy zavard. – találgatott tovább, hogy egy picit is megnyugtassa.
- Próbáltam. Beszéltem Henryvel és azt mondta, hogy Nick nincs vele. Sőt azt is mondta, hogy fogalma sincs hol van. – vágott vissza keserűen. Auróra saját magát hibáztatta, ahogy előtte Nick is tette.
- Rendben akkor szedd össze magad egy kicsit. Elmegyünk hozzájuk és megérdeklődjük merre ment. A családja legalább annyira szeretné, hogy helyre jöjjön köztetek ez az egész, mint te vagy én. – állt fel határozottan a férfi és már kezdte összeszedni a szétszórt zsebkendőket a földről. Auróra elfordult oldalára és mondott valamit a kanapé támlájának.
- Ezt ismételd meg kérlek, mert nem hallottam. – fordult felé Scott.
- Minek menjek oda, ha nyilvánvalóan látni sem akar? Mi másért kapcsolta volna ki a telefonját és tűnt volna el mindenki elől csak úgy, ha nem azért, mert meg akar szabadulni tőlem végleg.
A férfi nem mondott semmit, csak elővette telefonját. Leült a fotelbe és elindította Nick egyik számát. Az énekes hangja jégcsapként hasított Auróra szívébe. Ezt a dalt, még nem hallotta tőle így az egyre nagyobb bűntudata ellenére a hang irányába fordult és csendben hallgatta.
„Bolondulok érted
Mondj valamit és vakon követlek majd bárhova
Bolondulok érted,
Bármerre mész, tudod, hogy megtalálsz engem"
Egyszer csak véget ért a szám és Auróra a kelleténél is rosszabbul érezte magát, de tudta, ha most nem megy Scottal, akkor talán soha többé nem lesz esélye beszélni Nickkel.
- Ez egy kis ízelítő a legutóbbi ötletéből. Joe küldte még pár napja, hogy mutassam meg neked, de nem volt rá alkalmam. – mesélte eltéve telefonját. Végig nézett a lány arcán és látta, hogy sikerült meggyőznie. Felállt és átlendítve fekete táskáját vállán az ajtó elé állt. Auróra egy pillanat erejéig még tétovázott, de Scottnak valóba sikerült meggyőznie. Letörölte könnyeit, megigazította copfját és odaállt barátja mellé.
- Csapassuk! – idézett kedven filméből, mire Scott elmosolyodott.
Az autó halk búgása kellemes és nyugtató hatással volt a lányra, aki szemével az utcát figyelte. Reménykedett benne, hogy megtalálják Nicket és végre mindent elmondhat neki. Végig a levele és a dal szövege járt a fejében. Újra és újra lejátszotta emlékei közt az estét, mikor először találkoztak.
- Mesélt róla egy picit. – törte meg a csendet Scott, mikor látta, hogy Auróra mennyire elmerült gondolataiban. Nem akarta, hogy saját magát sanyargassa.
- Mit meséljek. Mindent tudsz, hiszen mindent elmondtam. – válaszolta hűvösen, majd visszafordult az ablak felé.
- Ezt nem hiszem el. Tudom, hogy egy csomó mindent nem mondtál el. Például azt sem, hogy ott aludt nálad a játék est után. – mondta egy óvatos kaján mosollyal szája sarkában. Auróra elvörösödött és legszívesebben kiszállt volna az autóból, hogy gyalog menjen tovább.
- Tudod, az úgy volt... - kezdte kissé vidámabban. Felidézve az emléket elmosolyodott. Scott büszkén elkönyvelte magában, hogy szintet lépett a vigasztalás terén.
- Nem akarom tudni a részletek. – szakította félbe halkan nevetve.
- Te bajod. Pedig borzalmasan jó volt. Tudod, mint mikor... - folytatta tovább felbátorodva, hogy szivathassan barátját.
- Akkor még valami, amiben tehetséges ez a mi Nickünk. – zárta le a férfi már nevetve. Végre látta, hogy a lánynak is sikerült feloldódnia és kiszabadulnia bűntudatából. Az út további részében Nickről beszélgettek. Aurórának jól esett kicsit felidézni azokat a pillanatokat, mikor láthatta az énekest nevetni, vagy csak szimplán mosolyogni. Alig várta már, hogy megálljanak a házuk előtt és bocsánatot kérhessen. Azt remélte, hogy képesek lesznek megbocsátani egymásnak, hiszen egyszer már túl voltak ezen. Vagy legalábbi hasonló eseten.
Lassan valóban megérkeztek a családi ház kapujába. Mikor Auróra kiszállt a kocsiból Gino boldogan ugrálva csóválta farkát. A lány letérdelt és kerítésen keresztül megsimogatta a kölyök puha buksiját.
- Be kéne csengetni? – kérdezte felállva, miközben barátja telefonját bújta.
- Csak nyugi. – válaszolta. Alig mondta ki és Joe már ott állt az ajtóban szélesen mosolyogva. Úgy nézett ki, mint aki még mindig nem tudta kiheverni a másnaposságot. Fehér felsőt viselt egy rövid szárú kék nadrágot.
- Sziasztok. – köszönt mosolyogva. Végignézett Aurórán és egy pillanatra öccsét vélte felfedezni benne.
- Szia. – köszöntek egyszerre.
- Sejtem kit kerestek, de ő sajnos nincs már itthon. – lépett le a lépcsőről. Műanyag papucsa hangos csattanásokkal követte gazdáját. – Nem rég elment a reptérre, mert úgy döntött, hogy elutazik Kanadába pár hétre. – folytatta. Ahogy egyre több mindent mondott Auróra egyre elkeseredettebb lett. Minden reménye szertefoszlott. A lehető legnyomorultabban érezte magát. Elég szánalmasan festhetett, ahogyan állt a férfi háza előtt, akit délelőtt elkergetett, csak mert nem tudta eldönteni, hogy bízzon-e benne vagy nem. Legszívesebben leült volna a kerítés mellé és csak sírt volna. Megint úgy érezte, mintha valaki megpróbálná megfojtani és a valaki nem volt más, mint a bűntudata.
- Sajnálom. – mondta Joe, mikor végig nézett a sápadt lányon.
- Semmi baj. Mikor megy a gépe? – kérdezte Scott egy utolsó remény ébresztve barátnőjében. Joe ránézett telefonjára és sajnálkozón megrázta a fejét.
- Elvileg pont ebben a percben száll fel.
Nem kellett több Aurórának. Végleg elveszett. Kanada nagyon messze volt nem tudta elérni Nicket. Még a családja sem tudta biztosan mikor jön vissza és mi történik az idő alatt, míg ő egy idegen országban van. Scott bíztatón átkarolta a lányt, majd megérezte Joe vigasztaló kezét vállán.
- Hidd el. Nem egyszerű ez neki sem. Láttad volna az arcát. A gála óta úgy néz ki, mint egy kifacsart narancs. – próbálkozott a vigasztalással. Auróra egy pillanatra elképzelte az énekes kifacsart narancsként, mire egy halvány mosoly jelent meg arcán.
- Joe. – lépett ki édesanyja az ajtón. Arcáról halálfélelem tükröződött. Mindhárman ránéztek és elfogta őket az aggódalom. Először Frankie jutott Joe eszébe, de mikor meglátta a videót édesanyja telefonján rájött, hogy semmi köze kisebbik öccséhez. A férfi kivette a mobilt édesanyja remegő kezéből és előről megnézték a felvételt. Egy reptéren volt, ahol egy repülő felszállás közben visszazuhant a földre. A háttérben ijedt emberek kiabálása volt hallható, majd meghallották, hogy a hangosbemondóba bemondták a szokásos szöveget. „Kérem őrizzék meg nyugalmukat és ne hívják a 911-et mert már értesítettük a hatóságokat. A társaság minden erejével dolgozik az utasok kimentésén." Az utolsó kép a füstölgő repülőt mutatta. Joe felnézett édesanyjára és nem kellettek szavak, hogy tudja ez pont Nick gépe volt. Scott beült autójába. Auróra és Joe ugyan abban a pillanatban szálltak be. Az énekes meghagyta Deniesnek, hogy maradjon nyugodt nem lesz semmi baj, de miközben kimondta a szavakat ő sem volt nyugodt.
Az út egy végtelenségnek tűnt mindhármuknak. Sikerült kikerülniük a belvárosi dugót így rekordidő alatt elértek a reptérre. Az egész helyet emberek tömege lepte el. A mentők megszámlálhatatlan számban álltak. Hangosan szirénázva mentek tovább. Éles fényük megvakította Aurórát. Hatalmas káosz volt mindenhol. Amerre csak mentek az emberek arcáról rettegés tükröződött. Auróra sosem érezte még ennyire elveszettnek és kétségbeesettnek magát. Nem akarta Nicket elveszteni. Nem tudta neki megmondani, hogy szereti és nagyon sajnálja. Nem így akarta, hogy véget érjen ez az egész. A fiúk előtt berohant a tömegbe és figyelembe sem véve kiáltásaikat ment tovább. Minden arcot alaposan végig mért és közben barátját kereste. Ahogyan haladt az emberek közt egyre jobban félt. A végén már minden arc egyformának tűnt.
- Elnézést, nem látta Nick Jonast? Tudja kb. ekkora – elemte fel kezét – barna haja van és valószínűleg napszemüveg és baseball sapka volt rajta - mondta mikor megállított egy kétségbeesett nőt, aki csak hevesen rázta a fejét. Auróra tovább ment, és mindenkit megállított, akit csak tudott. Legtöbbjük vagy visszakérdezett, hogy ő látott-e valakit vagy csak szimplán tovább ment.
- Bocsánat. Nem tudja véletlen, hány embert vittek már kórházba? – lépett az egyik mentőshöz, aki csak megrázta a fejét és rohant tovább a kifutó felé. Egyik pillanatban megérezte Scott meleg kezét vállán. Joe ugyan olyan arcot vágott, mint ő. Egyikőjük sem találta meg Nicket. A tömeg egyszer szorosabban vette körül őket. Aurórát hatalmába kerítette a pánik. Nem akarta elhinni, hogy ez lehetséges. Az utolsó reményük a kórházban volt, hogy felhívják őket Nickkel kapcsolatban. Auróra arcát könnyek szelték át, mire Scott szorosan magához húzta.
- Nyugodj meg. Semmi baja rendben? Az, hogy nincs itt még nem jelenti azt, hogy... - nem tudta kimondani. Egyszerűen torkán akadt a szó és képtelen volt befejezni. A lány eltávolodott tőle, hogy letörölje könnyeit, mikor az egyik sarokban megpillantott egy férfit. Fekete kabátban volt és sötét sapka volt fején. Táskája ott pihent mellette és éppen telefonján csinált valamit. Auróra először azt hitte ugyan olyan, mint a többi egyedül lévő férfi, de mikor megfordult összetalálkozott tekintetük. A lány hatalmas lendülettel kiszabadította magát Scott karjaiból és elrohant a padon ülő férfi felé.
- Szeretlek Nick Jonas! – mondta boldogan, miközben nyakába ugrott. Soha többé nem akarta elengedni.