|Ezra|
Az elmúlt néhány napban szó szerint nem aludtam semmit. Az inszomnia elég gyakori jelenség a vámpírok körében, de az én esetemben ez egyáltalán nem jellemző. Általában olyan nyugodtsággal alszom, amit még egy kisgyermek is megirigyelhetne. Mostanában viszont minden nap történt valami, ami lefoglalt és ezáltal abba a szerencsétlen helyzetbe kerültem, hogy még csak időm se maradt aludni.
Jelenleg három –egymástól teljesen eltérő– dolog is volt ami felemésztetette az alvásra szánt időmet. Gőzerővel kerestem az eywale-i lényt amit még mindig nem találtam meg, Briannel nyomoztam az őket megtámadó vadászok után, vagy éppen órákon át beszélgettem Blairrel a jól megérdemelt alvás helyett.
Ahogy teltek a percek, egyre jobban elfáradtam és ennek az lett a következménye, hogy egyre frusztráltabbá és vérszomjasabbá váltam. Az este olyannyira elfajult a helyzet, hogy miután hazajöttem Blairtől, még a napok óta a hűtőben álló nullás vér láttán is összeszaladt a nyál a számban, de akármennyire is csábított skarlát színe, az íze annál kevésbé lett volna érdemleges.
Ettől függetlenül rengeteg vért ittam az éjjel, hogy az elkövetkezendő három nap folyamán ne jelentsen gondot az emberek állandó közelsége. Illetve, hogy megszabadulhassak végre a nyomasztó fáradtságtól, ami már napok óta kerülgetett engem. Ügyeltem arra is, hogy túl sok vért se igyak, mert egy bizonyos mennyiség után már nehezemre esik kordában tartani a képességeimet...és az senkinek se tesz jót ha nem tudok uralkodni önmagamon.
Jól tudtam, hogy a 'várva várt' osztálykirándulás csak egy átlagos, középiskolás kirándulás lesz, ahol mindössze arra kell figyelnem nehogy véletlenül megöljek valakit. Viszont a helyzet ezúttal sokkal bonyolultabb volt mint aminek látszott. Biztos voltam benne, hogy a kirándulás egyfajta tesztként szolgál majd mind a vadászok, mind a tanács, és a boszorkányok számára is. Ugyan úgy, mint az iskolában eltöltendő három, szörnyen unalmas és értelmetlen év. Egyszóval ez azt jelenti, hogy bármi történjék, nem veszíthetem el a fejem, nem fedhetem fel magam, és ami a legfontosabb, nem haraphatok meg senkit...még véletlenül se. Ahogy ezt mantráztam magamnak, egy huszad másodperc alatt összepakoltam, ami nem volt nagy művészet, mert Blair azt mondta hogy csak három napra megyünk. Szóval kellett az ami rajtam lesz holnap...vagyis ma, két tiszta póló, farmer, alsónadrág, zokni meg egy fogkefe. Blair később azt is írta, hogy ne felejtsek el törölközőt meg papucsot vinni mert elég gusztustalan helyeken szoktunk megszállni, ahol kész csoda ha egyáltalán van vezetékes víz.
Most őszintén, mire vállalkoztam én?
~Később~
Blair közelében furcsa módon olyan gyorsan telt az eddig túlontúl lassúnak és értéktelennek hitt idő, amire soha életemben nem számítottam volna. Bármennyire próbáltam hanyagolni a lányt, ez egyre nehezebbnek bizonyult számomra. Főleg úgy, hogy Blair egyáltalán nem mutatta unalom vagy kedvtelenség jelét miközben beszélgettünk. Bármilyen későre járt, sose akarta megölni a beszélgetést és valamiért, még engem is érdekeltek az általa felhozott témák.
Nem tehetek róla, egyszerűen annyira vicces hallani az egyre gyorsuló szívverését, és látni ahogy enyhén elpirul, mikor valami olyat csinálok amire életében nem számított volna. Elvégre is, mégis csak egy naív tinilányról beszélünk. Ez azonban további, megválaszolandó kérdések halmazát állítja elém. Arról nem beszélve, hogy a történteket követően pusztán Blair ember léte is kételyeket vont maga után. Tegnap például képtelen voltam hatni rá, holott egyenesen a szemébe néztem, és már nem ez volt az első ilyen eset. Eleinte azt hittem, hogy csak szétszórt vagyok és habár tegnap se voltam éppen.....az erőm teljében, legalább teljes mértékben ura voltam önmagamnak, ami elég sokat számít. Realizálni egy ilyen dolgot pedig nagyon bosszantó. Ilyesmi még soha nem történt velem. De hiába, amíg nem jövök rá hogy mi ő valójában, nem tehetek mást minthogy továbbra is emberként tekintek rá.
Az éjjel is épp Blairrel beszélgettem, mikor véletlenül megláttam, hogy Valentino írt valamit. A három órája küldött üzenetben az állt, hogy az egyik osztálytársam lebetegedett, ezért Oliver megkérte, hogy jöjjön el velünk az osztálykirándulásra. Így utólag már tudom, hogy minden bizonnyal Matthew helyett.
Ahogy végigolvastam az üzenetet, hirtelen azt se tudtam sírjak vagy nevessek.Örültem ugyanis, hogy így legalább nem leszek egyedül, és ha valami történne akkor tudtam, hogy rá mindig számíthatok. Továbbá le mertem volna fogadni, hogy az ő társaságában még talán élvezném is a kirándulást, mert egyszerűen nincs olyan, hogy ne csinálna valami orbitális faszságot csak azért, hogy megnevettesse a körülötte lévőket, beleértve engem is. És igazából, ez eddig mind szép és jó, de az utóbbi időben Blairt próbáltam befűzni, amiről Valentino egyáltalán nem tudott, és –ahogy őt ismerem– biztos voltam benne, hogy félreértené a helyzetet...ami elég kínos dolgokat eredményezhetne. Ennek megelőzésére tehát küldtem neki egy sokatmondó üzenetet. Megírtam, hogy fontos mondanivalóm van, de már majdnem háromnegyed kettő volt, ami teljes mértékben az alvászónájába esett, szóval eleve nem számítottam válaszra. Arról nem beszélve, hogy meg se kapta az üzenetet, ezért egyértelműen csak másnap –ami egyébként már ma van, de akkor úgy mondom, hogy– reggel beszélhettem vele.
A éjjel jóllehet épp olyan gyorsan eltelt, hogy már csaknem világosodott, mikor Blair elment aludni és magamra hagyott a gondolataimmal. Azokkal a gondolatokkal, melyek az elmúlt napok után egyre furcsább és megmagyarázhatatlanabb következtetéseket formáltak a fejemben. Nem csoda, hogy egészen addig mozdulatlanul feküdtem az ágyamon, a plafont bámulva, amígy meg nem szólalt az ébresztőm.
~Később~
Blair közvetlen közelében nem tudtam szót váltani Valentínóval.
Ez egyrészt azért okozott gondot, mert kíváncsi voltam Valentino történetére a farkaslánnyal –akivel tegnap randevúztak– amire Valentino már hetek óta várt. Nem túlzok ha azt mondom, már tényleg átkozottul kíváncsi voltam a részletekre, de Blair egyszerűen nem tágított mellőlünk és ez kezdett bosszantóvá válni.
Másrészt meg el akartam magyarázni Valentínónak, hogy miért is akarom elcsábítani Blairt –holott a szándékaim nem túl komolyak vele kapcsolatban– de ezt nyilván négy szem közt szerettem volna megbeszélni vele. Az előbbivel ellentétben viszont az utóbbi sajnos nem olyan amit félmondatok segítségével is el lehetett mondani. Muszáj lett volna beszélnem Valentínóval, de ez meglehetősen körülményesnek bizonyult tekintve, hogy a buszutat és az idő nagy részét Blairrel kellett töltenem.
Idő közben úgy alakult, hogy Blair megsértődött azon amit mondtam. Ez a kis mosolyszünet kettőnk közt pedig jobbkor nem is jöhetett volna, mint a jónéhány órás út legelején, amikor bőven volt még időm arra, hogy beszélgessek egy jót Valentínóval és ezt követően kiengeszteljem Blairt a szörnyen gyerekes viselkedésemért, amit később majd szebben is megfogalmazok, hogy Blair gondolkodás nélkül megbocsásson nekem. Egy gyerekekkel –azaz nyüzsgéssel– teli busz pedig megfelelő helyet biztosított akármiféle privát beszélgetés megejtésére.
Beletelt háromnegyed órába, mire Valentino részletesen elmesélte a tegnap este történteket.
Dimitrij –az egyik közös ismerősünk Valentino falkájából– még jónéhány éve mesélte nekünk, hogy a nő nemű vérfarkasoknak, van az a csodás tulajdonságuk, hogy ha nem találják alkalmasnak partnerüket, akkor előszeretettel széttépik azt párzás után. Dimitrij elmondása szerint ez csak a vadon élő egyedekre jellemző, és emellett végig azt hittük, hogy ez a mendemonda nem több mint egy alaptalan mese, amit ő talált ki, hogy elijesszen minket az átkozott erdőből amíg még zöldfülűek voltunk egy röpke évszázaddal ezelőtt. Természetesen eddig még nem találkoztunk...vagyis én még most sem találkoztam vadon élő vérfarkasokkal, pláne nem nőstény egyedekkel, mert egyrészt rendkívül ritkák, másrészt meg mára már nincs olyan –ép eszű– vérfarkas aki ne a civilizált világban élne az emberek között vagy legalább közelében.
Valentínóval sokáig csak viccelődtünk ezzel a mesével/legendával vagy akárminek is nevezzük, egészen addig amíg Valentino barátom néhány hónapja rá nem talált egy ilyen vérfarkasra az északi partvonalnál elterülő senkiföldjén. Bármilyen meglepő, ő is pont egy ilyesmi eset áldozata lett volna, ha nem lenne jelentősen gyorsabb és erősebb egy átlagos vérfarkasnál.
A történetet végighallgatva arról, hogy miért nem fogadta el a farkas Valentino tisztelettudó közeledését, a válasz nagy valószínűséggel örök rejtély marad számunkra...de azért most egy kicsit sajnálom szegényt. Már majdnem egy hónapja tervezgette ezt az egyetlen találkozót, amiről még az én véleményemet is kikérte. A kudarca tehát most vagy azt jelenti, hogy egyikünk se ért a nőkhöz –amit kétlek– vagy pedig azt, hogy maga a női agy egy Gordiuszi csomó, amit hiába próbálunk kibogozni, az attól csak még szorosabbra húzódik.
Akárhogy is legyen, Valentino a vártnál sokkal jobban kezelte a helyzetet. Szerintem legalább is már teljesen túltette magát a tegnapi akárkicsodán, mert az előbb, a parkolóban, azzal a barna hajú lánnyal csaknem a tekintetükkel levetkőztették egymást. Erről később külön megkérdeztem bundás barátomat, de tagadta, hogy bármi különleges lett volna a levegőben kettőjük közt.....amit elég nehezen hittem el neki.
Valentino elmesélte a sztoriját, és ezután gyorsan elhadartam neki a lényeget az eywale-i lénnyel kapcsolatban amire épp vadásztam. Nem szokásom belekeverni őt az eféle trófeavadászatokba. Mivel azonban ebben a három napban terveztem levadászni a lényt, elkerülhetetlen volt, hogy tudassam vele –a becsléseim szerint elég gyakorira tippelt– elkövetkezendő távolléteim okát. Attól tartottam ugyanis, hogy a végén még azt hinné, hogy –szokás szerint– valami rosszban sántikálok.
Ezt a magyarázatot követően vázoltam neki a Balirrel kapcsolatos dolgokat, de úgy éreztem, minél többet mondok, Valentino annál jobban összezavarodik. Már harmadszorra kezdtem újra, egyre jobban leegyszerűsítve a történetet, mire a farkas közbevágott.
"De várj! Most akkor azt mondod, hogy csak azért vagy vele ilyen...kedves(?), mert valami névtelen, mezei vadász azt mondta neked, hogy tartsd magad távol Blairtől?" kérdezte Valentino.
"Nem." válaszoltam kifújva a levegőt "Hanem azérét mert a vadász azt mondta, hogy Blair az ő élete szerelme."
"Ez mind?" nézett rám a farkas értetlen tekintettel.
"Biztosra veszem, hogy az a vadásznövendék közeli kapcsolatban áll az egységiekkel...vagy inkább James-szel. De még az is lehet, hogy a saját tanítványa a srác, vagy valami távoli rokona. Kitudja..." magyaráztam, habár az elmondottak nagy része csak találgatás volt.
"Ennyi?" kérdezte Valentino épp úgy, mint ahogy egy tanár kérdezné a diákját felelés közben, mikor a diák kihagy egy létfontosságú dolgot a feleletéből, aminek hiányában az egész csak egy jeggyel szarabb lehet.
Nem igazán értettem, hogy miért kérdezi ezt, vagy legalább is miért pont így, de ettől függetlenül gyorsan átgondoltam a helyzetet mégegyszer.......fölöslegesen.
"Dióhéjban." válaszoltam, miután semmi egyéb nem jutott eszembe, amit ezzel az egésszel kapcsolatban fontosnak tartottam volna.
"De én ezt most nem értem!"
"Mit nem értesz ezen?" kézdeztem lassan elveszítve a türelmemet.
"Nincs is Blairben semmi amit különlegesnek találsz?"
"Nem, nincs." vágtam rá hirtelen, de ezt követően, mikor Valentino hagyott nekem egy kis gondolkodási idöt, valamiért ismét elgondolkodtam a kérdésén.
Nem gondoltam volna, de rengeteg dolog eszembe jutott Blairrel kapcsolatban, amit addig számításba se vettem.
"Mondjuk.....kétség kívül elég érdekes lány. Egész jó az ízlése, de csapnivalóan hazudik. Mindig talál szórakoztató témákat, amitől sose válnak unalmassá a beszélgetéseink. Ránézésre olyan, mint egy nyitott könyv, amiről hosszú, szőke haja, szimmetrikus arca és karcsú vonásai kétségkívül árulkodnak, holott teli van meglepetésekkel. Ért a kocsikhoz, és a sokatmondó külsője ellenére nagyon meglepődtem azon, hogy még ész is szorult a csinos kis fejébe. Azt kell mondjam ember létére minden meg van benne ahhoz, hogy akárkit elvarázsoljon a külső vagy belső tulajdonságaival. Ettől pedig érthetővé válik, hogy a vadász miért van ilyen véleménnyel róla, de nekem továbbra se kelti fel az érdeklődésemet. Egyáltalán nincs benne semmi olyan ami számomra különlegessé tenné." magyaráztam, és mikor egy pillanatra abbahagytam, Valentino rögtön közbeszólt egy hitetlenkedő tekintettel az arcán.
"Aha, ezek alapján szerintem se tartod különlegesnek....." mondta, majd ártatlanul körbenézett mielött ismét felém fordult volna. Provokálódását azonban egyáltalán nem vettem figyelembe, pláne nem a mondandóm közepén.
"Ezektől eltekintve rettentően harcias, és egyben rendkívült törékeny, amit egyszerűen nem tudok hova tenni. A tegnapi eset után pedig már konkrétan félek hozzáérni is. De az a legdurvább, hogy szerintem valami nem stimmel vele."
"Ezt hogy érted?"
"Előfordult már, hogy nem tudtam hatni rá a képességemmel, és ez nagyon váratlanul érintett. Mondjuk az is lehet, hogy csak szétszórt vagy erőtlen voltam, mikor tudat alatt megpróbáltam arra késztetni, hogy tegye azt amit mondok, de az a gond, hogy ez már nem egyszer történt meg velem. Lehet hogy nem ember? De ha tényleg nem az, akkor mégis mi ő? Vagy egyáltalán hogy lehet képes ellenállni nekem?" kérdeztem Valentínót valamiféle válasz reményében, holott jól tudtam, hogy csak így hallásból ő se tudhat többet.
"Nemtudom haver. Akármi lehetséges." válaszolta "De hosszú lesz ez a három nap, simán kideríthetjük ha nem ember." mondta és közben hallatszott a hangjából, hogy az ő érdeklődését is felkeltette a dolog.
"Igaz, és tényleg nem ártana utánajárni." mondtam, majd elgondolkodtam, mire Valentino ismét megszólalt.
"Na de most.....akkor miért érdekel ez téged egyáltalán? Mi hasznod származik ebből az egészből, ha nem Blair?"
"Ez csak egy játék, Val. Nincs semmi jelentősége. Bármire képes vagyok, ha azzal keresztbetehetek néhány vadásznak, és az a srác James szárnya alatt túlságosan beképzelt volt ahhoz, hogy ne akarjam letörölni azt az önelégült mosolyt a képéről."
"Szóval te csak bosszúból fogsz összejönni Blairrel?" kérdezte, nem kételkedvén abban, hogy sikerül-e az ujjaim köré csavarni a lányt "Azért mert a támadóink egyikének elmondása szerint fontos neki?"
"Nem egészen bosszúból...de valami olyasmi. Ez inkább csak egy kis elégtétel." magyaráztam "Az lenne a bosszú ha megölném Blairt és mindenki mást aki a vadászok bármelyikének akár csak egy szemernyire fontos."
"De nem is érzel iránta semmit?" kérdezte összehúzva szemöldökét.
Áh, hogy innen fúj a szél...
"Miért, mit kéne éreznem egy ember iránt?"
"Hát csak gondoltam végre...tudod...túlléphetnél a történteken és ha már tényleg egy olyan lánnyal hozott össze az élet mint Blair, akkor igazán megbecsülhetnéd egy kicsit."
"Ezt meg hogy érted?" néztem rá kölcsönvéve az értetlenséget arcáról, ami azelőtt rajta éktelenkedett.
"Én nem ismerem őt olyan jól mint te, de attól még, hogy ember.....igazán megérdemel egy esélyt." mondta Valentino, mire unottan megforgattam szemeimet.
Miért ilyen nehéz ezt megérteni?
"Ahogy mondod, Valentino. Tényleg megérdemel egy esélyt, de nem nálam. Nekem nincs rá szüksegem és ha tudná hogy neki mennyire nincs szükségre rám....."
"Hidd el, neked most pont egy szerelemre van szükséged."
"Nagyon tévedsz, te hős szerelmes! Nekem se kedvem se időm nincs szerelmeskedni, és ha mégis lenne, attól még engem továbbra sem érdekelnének az emberek. Túl gyorsan meghalnak és az milyen már ha 70 évente új nőt kell keresed magadnak, és akkor még sokat mondtam. Arról nem beszélve, hogy megöregszenek és ráncos nénik lesznek. Fujj..."
"Istenem, Ezra! Hogy mondhatsz ilyet? Dehogy jelentéktelenek! Most nem akarom a sebeidet tépkedni, de akkor azt mondom, hogy az emberek nagyon fontos részét képzik a társadalomnak. Miattuk ilyen fejlett a világ, és ha ők nem lennének, akkor bizonyára te se létezhetnél."
"Milyen jó is lenne az..."
"Ezt meg nem tudhatod! Fogalmad sincs és soha nem is lessz arról, hogy milyen a halál, milyen érzés meghalni és mi van utána. Szerintem ideje lenne beletörődnöd ebbe. És ne légy már ilyen negatív! Előtted áll az egész örökkévalóság. Próbálj meg valami értelmeset kezdeni az életeddel!"
"Tudod jól, hogy miért vagyok olyan amilyen."
"Igen tudom, de erre akkor se hivatkozhatsz örökké! Mindenki sajnálja a történteket, de ez nem a te hibád. Senki nem hibáztat téged, és ennyi év után már nem is fog."
"Jól mondod, ez csak és kizárólag a vadászok hibája."
"Látom megint megragadtad a lényleget." mondta Valentínó, majd megforgatta sárga szemeit.
Erre viszont már nem szándékoztam válaszolni. Elment a kedvem az egész beszélgetéstől.
"Felejtsd már el a múltat és élvezd az életet. Tegyél úgy, mintha tényleg csak 17 éves lennél."
"Hidd el, én próbálok. Úgy öltözködöm, úgy beszélek és olyan kocsival járok ami még csak véletlenül se árulkodik a huszadik századbeli énemről. Sőt, néha még úgy is gondolkodom mint egy tizenéves, de többet nem tehetek. Nem tudom elfelejteni a múltat." mondtam.
"Akkor ne felejtsd el, csak lépj tovább." mondta Valentino, és amint megelégeltem a motivációs beszédét, felálltam mellőle.
"Most meg hová mész?" kérdezte.
"Élvezni az életet." válaszoltam.
De ugyan...mi értelme van az életnek, ha az örökké tart?
|Blair|
Felszállva a buszra, láttam, hogy mindenki elfoglalta már a helyét. Rögtön az ajtó mellet ült Alex, aki hívott ugyan, hogy üljek mellé, de jelenleg nem csábított az ajánlata. Részben azért, mert egy sorral mögötte ült Andrew, és mert tudtam, hogy ha aludni szeretnék –márpedig én aludni szeretnék– akkor célszerű lesz tisztes távolságban maradnom a bulizónától, azaz a busz hátsó felétől.
Megmondtam Alexnek, hogy majd kicsit később vagy visszafelé ülök mellette, és ezt követően előrébb mentem, de nem túl előre, mert a tanárokhoz se akartam a kelleténél közelebb lenni. Leültem a Jessy és Viki melletti szabad sorba, és örömmel láttam, hogy senki nem fog mellettem ülni, mert miután Valentino és Ezra is felszállt, Mr. Roberts tartott egy gyors névsorolvasást, és akkor már mindenki a helyén volt. Meglepő, de olyanok neveit is hallottam, akiket a hátam közepére se kívántam volna, ezért csak örülni tudtam, mikor végre elindultunk és még mindig nem volt mellettem senki.
Épp elővettem a fülhallgatóm a hátizsákomból, mikor meghallottam, hogy Viki és Jessy Andrew-ről beszélgetnek.
"Pedig egyébként Andrew egyáltalán nem az ideálom. Vörös haja van és kék szemei." mondta.
Igen Jessy, Andrew egész eddig az én ideálom volt, szóval kössz szépen, hogy elloptad! Veszekedtem Jessyvel gondolatban, de élőben nem szakítottam félbe.
"Én sokkal inkább a sötét hajúakra bukok, vagy azokra akiknek van valami érdekes az arcvonásaikban, valami titokzatos. Pont mint Ezrának." folytatta, de mikor Ezra nevét meghallottam, úgy voltam vele, hogy róla aztán a legkevésbé se akarok hallani. Most aztán tényleg nem.
Szóval ezen a ponton már égető szükségét éreztem annak, hogy közbeszóljak.
"Ezra egy seggfej!" szólaltam meg, mire mindketten felém fordultak "Egy utolsó szerencsétlen szaralak, aki szörnyen gyerekes és egyszerűen sose tudod kitalálni, hogy épp mi jár a fejében. Szörnyű!" mondtam végig, mire Viki kérdőn nézett rám.
"Pedig az előbb még olyan jóban voltatok..." mondta, de sokkal inkább kérdezte, mert nem értette, hogy most miért mondom ezt.
Közben pedig akarva akaratlanul is szemet szúrt az, ahogy Jessy értetlenül összehúzta a szemöldökét.
"Mi?" kérdezte Jessy halkan és bizonytalanul Vikire pillantva, hogy ezt követően ismét felém forduljon "Mióta vagytok jóban Ezrával?" kérdezte elfehéredett arccal.
"Mostmár semmióta!" vágtam rá idegesen, mire Viki ismét megszólalt.
"Majd kibékültök." mondta.
"Az engem egyáltalán nem érdekel! Most aztán tényleg elegem van belőle! Látni se akarom." mondtam, majd előkerestem a fülhallgatóm a hátizsákomból "Ja és amúgy az Andrew-s sztorit nekem is muszáj lesz elmesélned, de csak kicsit később, mert most épp aludni próbálok." magyaráztam Jessynek, akinek ezúttal valamiért egy keserédes mosoly volt az arcán.
"Jó, mindenképp." mondta, majd folytatta tovább a történet részletezését Vikinek.
Éngem viszont az alvás jelenleg sokkal jobban érdekelt, mint a szerelmük története.
Kapcsoltam magamnak egy kellemes zenét és kénylembe helyeztem magam, de egyszerűen nem jött álom a szemeimre. Képtelen voltam elaludni.
Az agyamban csak úgy kattogtak a fogaskerekek. A gondolatok világa pedig reménytelenül beszippantott egy olyan, távoli univerzumba ahonnan nem volt menekvés és így ment ez egy jó darabig.
Már majdnem egy órája csak a szememet pihentettem, mikor jött egy snapem és mivel úgyse tudtam aludni, gondoltam itt az ideje lecsekkolom az értesítéseimet...hajnali negyed hétkor.
Álmosan előhalásztam a telefonom az XL-es pulcsim zsebéből, de mikor kinyitottam a szemem megláttam, hogy valaki áll mellettem. Hirtelen elkaptam a fejem és mikor megpillantottam Ezra összetéveszthetetlen vonásait, vettem egy mély levegőt.
"Jézusom!" mondtam szuszogva, miközben próbáltam nem túl ijedtnek látszani ahogy a mellkasomra tettem bal kezem, hogy ezzel nyugtassam rémülten zakatoló szívem.
Ezra a reakcióm láttán egy angyali mosolyra húzta tökéletes ajkait, de ettől függetlenül nem szólt semmit. Annak viszont örültem, hogy legalább most nem nevet rajtam.
"Te meg mióta állsz itt?" kérdeztem végre, megtörve a csendet, mire Ezra arca egy pillanatra megkomolyodott.
"Elég ideje ahhoz, hogy őszintén elmondhassam, megbántam bűneimet....bármit is tettem." mosolyodott el ismét azzal a tipikus, ezer wattos mosolyával, ami tökéletesen kiemelte hófehér fogait és erőteljes állvonalát.
"Ja, ez szerintem is nagyon vicces!"
"Ugyan már Blair, ne legyél ilyen..." nézett rám kétségbeesetten, ami a karakteres beszédstílusából túlságosan kilógott ahhoz, hogy hitelesnek tűnjön számomra, de ettől még kétség kívül remek színész válna belőle.
Erre azonban nem válaszoltam semmit.
"Sajnálom..." folytatta, ami már egyértemű túlzásnak hangzott a részéről, de nagyon jól esett a lelkemnek, hogy itt sajnálkozik.
Újra belegondolva pedig nyugodtan sajnálkozzon csak amiért megbántott.
"Szóval...miért is kérsz most bocsánatot?" kérdeztem egy sunyi mosollyal az arcomon, mire Ezra meforgatta méregzöld szemeit, de ezt követően ő is elmosolyodott.
"Most akkor megbocsátasz vagy sem?" kérdezte.
"Az attól függ." válaszoltam egy vállrántással.
"Mitől?"
"Egyébként mióta állsz itt?" kérdeztem csak úgy mellékesen.
"Amióta elküldtem neked a snapet rólad." mondta egy amolyan angyal fejű emojira hasonlító arckifejezéssel, és mikor megnyitottam a snapet –amit kétség kívül ő küldött– láthattam, hogy tényleg igazat mondott.
A fényképen ugyanis én szerepeltem, ahogy összekuporodva ültem az ablaknak dőlve, fülhallgatóval a fülemben.
"Szóval mitől is függ hogy megbocsátasz-e nekem?" kérdezte.
"Attól hogy mit tudsz felhozni a mentségedre." mosolyogtam tovább, de ezúttal még pislogtam is mellé néhányat.
"Mármint arra gondolsz, mikor a reggel folyamán szörnyen gyerekesen és tiszteletlenül viselkedtem veled, holott csak annyit kellett volna mondanom, hogy 'Kérlek Blair, hadd beszéljek egy percet Valentínóval négyszemközt?'...mert ha igen akkor ezt a szörnyen udvariatlan viselkedést igazán röstellem. Az impertinens megjegyzéseim után most bizonyára azt gondolod rólam, hogy egy faragatlan tuskó vagyok, pedig ez egyáltalán nem így van. Tény, hogy vannak enyhe dühkezelési problémáim, de ha adnál még egy esélyt, hogy bebizonyítsam tudok normálisan...éretten viselkedni, akkor-"
"Bocsánatkérés elfogadva. Csak hagyd már abba." vágtam közbe "És ülj le...kérlek." mondtam a mellettem lévő székre bólintva, mert láttam, ahogy Viki már a háttérben mutogat nekem valamit, Jessy pedig elkerekedett szemekkel hallgatja Ezra hosszas 'bocsánatkérését'.
"Akkor szent a béke?" kérdezte Ezra egy féloldalas mosollyal hófehér arcán.
"Szent, szent, na jó éjt!" mondtam, majd Vikire nézve finoman, nem túl feltűnően megráztam a fejem, hogy hagyja már abba.
"Neked is, Blair!" mondta a zöld szemű fiú, és ezt követően felhúzta a kapucniját, keresztbe fonta karjait és rádőlt a vállamra.
Általában nem szeretem ha valaki ezt csinálja, de most valamiért egyáltalán nem zavart Ezra közelsége. Sokkal inkább megnyugtatott, hogy van aki a vállamra hajtja a fejét, és ahogy szemhéjaim lecsukódtak, lassan elfogott az álom.
~Később~
Arra keltem, hogy Mr. Roberts szokásához híven ordibál.
"Gyerekek, leszállás!" kezdte a negyvenes évei végén járó lófarkas férfi, de Mr.Moor folytatta helyette.
"Mindenki vegyen fel olnyan cipőt és ruhát amit nem sajnál, mert a barlangban elég nagy sár van és könnyen meg lehet fázni ha valaki nem visel réteges öltözetet. 15 perc múlva indulunk!" mondta a szeretett töritanárunk a meglepően vékony és idegesítő hangján.
Ennek hallatára Ezra halkan morgott egyet.
"Muszáj ezt?" kérdezte morcosan, de közben még csak meg se mozdult.
Akkor kezdtem érezni, hogy teljesen egymás hegyén-hátán aludtunk, mikor fejemet arrébb mozdítottam, és szemeimet továbbra is képtelen voltam kinyitni.
"Még öt percet..." mondtam a fáradtságtól rekedtes hangon, és ekkor meghallottam, hogy valaki fényképez.
Na erre már rögtön felébredtem és tágra nyíltak –az addig még csak hunyorgni is képtelen– szemeim.
Legnagyobb meglepetésemre nem egy, hanem három kedves osztálytársam is azt fotózta ahogy alszunk. Az egyikük Viki volt, de rögtön mellette ott állt Alex és David is Jessy pedig néhány sorral odébb nézett felénk Andrew kezét fogva, aki közben az egyik edzéstársával beszélgetett.
"Instagram!" szólalt meg Viki.
"Morning streak!" folytatta Alex.
"Osztálycsopi!" fejezte be David.
"Ahhj hagyjatok már..." mondtam fáradtan, és azzal a lendülettel felhúztam a kapucnimat a fejemre, hogy ismét nekidőlhessek az ablaknak.
Ezra közben csendben tűrte a mozgolódásomat, mintha erre a fél percre is képes lett volna visszaaludni.
"Én biztos hogy nem kelek fel!" mormogta a zöld szemű fiú, majd még jobban hozzám dőlt, mintha én lennék a kispárnája.
Ez azonban valamilyen ismeretlen okból kifolyólag még mindig nem zavart engem...egyáltalán.
Mikor már senki más nyaggatására nem számítottam, meghallottam Valentino jellegzetes hangját a mögöttünk lévő sor székeiről.
"Hashtag couplegoals!" mondta a sárga szemű fiú, mire Ezra hirtelen felpattant mellőlem, felriasztva engem, és Valentino után futott, aki már leszállt a buszról és rohant előle a röhögéstől részegen.
David szintén nevetni kezdett, Alex elmosolyodott és Viki pedig egy amolyan csalfa vigyorral az arcán nézett rám és közben fel-le húzogatta a szemöldökét egy huncutságra utaló arckifejezéssel.
Teljesen félreérti...
A srácok leszálltak a buszról, és mikor már csak Viki állt ott mellettem, valahogy éreztem, hogy nem bírja ki anélkül hogy hozzá ne fűzne valamit.
"Látom kibékültetek." mondta egy elégedett mosollyal az arcán.
"Hát ja...fogjuk rá." mondtam neki, és ezt követően félig vigyorogva, de sokkal inkább nyűgösen feltápászkodtam a helyemről, majd a többiek példájára mi is leszálltunk a buszról.
Átvettem a sportcipőmet a régi bakancsomra és nem sokkal azután, hogy elindultunk a busztól, egy sötét és ijesztő barlang bejáratához érkeztünk, ahol egy barlangász felszerelésbe öltözött férfi várt minket.
"Köszöntelek benneteket! Karinszky Benjamin vagyok és ma én foglak titeket körbevezetni a gyümölcsevő denevérkolóniájáról híres Yemeronai barlagban. Mindenki vegyen el egy fejlámpával felszerelt sisakot az asztalról és amint felvettétek, indulhatunk felfedezni a barlang élővilágát." mondta a barlangász férfi "Remélem senki nem fél a sötétben." tette hozzá egy rövid nevevetést társítva utóbbi megjegyzéséhez, mire mindenki nevetni kezdett.
Rajtam kívül mindenki.....
————————————
Helló guyzzz!😇😇😇
Ki van még fent ilyenkor?♥️♥️♥️♥️♥️
Itt az új rész szóval.........szerintem mindenkire rábízom hogy megérte-e ennyit várni rá.😅
A múltkori rész tartotta eddig a rekordot hosszúságban, de örömmel jelentem be, hogy ez még az előzőt is túlszárnyalja!😂
🥳🥳🥳🥳🥳!!!4400 szó!!!🥳🥳🥳🥳🥳
Az a helyzet, hogy történtek dolgok a távollétemben, méghozzá az, hogy olyan fasza érettségiket írtam amire életemben nem számítottam volna.😍😍😍 Rohadtul nem tanultam SEMMIT egyikre se😂😂😂 szóval van amire úgy mentem oda, hogy 25%-ot pls! #töri😂😂😂 és közben behúztam egy olyan fasza négyest, amiről a legvadabb álmaimban se mertem volna fantáziálni.😍😍😍 Ne értsetek félre, imádom magát a történelmet, de egyszerűen rühellem a tanárt, akivel két éven keresztül....s*ptunk, mert szart se tanított és közben azt képzelte magáról, hogy ő az atya-úr-isten!😡🤮😡
Na de lényeg ami lényeg, ennyit rólam, ezzel is megvolnánk xdd
A történettel kapcsolatban pedig nagyon sok kérdést kaptam privátban, illetve páran a kommentek kört is érdeklődtek bizonyos összefüggések iránt, amelyek fontos részeit alkotják a történetnek.
Ezzel kapcsi azt szeretném kérdezni, hogy legyen-e ilyen Q&A dolog, hogy ne csak egy-egy embernek magyarázzak privátban vagy kommentben? Nyugi, ha lesz is, akkor az nem most lesz, hanem majd kicsit később, de az is lehet, hogy az ilyeneknek csinálok egy külön helyet, mert nem szeretnék belerondítani azoknak az élményébe akik igazából csak a történetre kíváncsiak, vagy majd csak a jövőben találnak rá erre a történetre és olvasnák már a következő részt, de nem tudják mert közben itt egy ilyen nem rész ott egy olyan ismétcsak nem rész stb stb...
Szóval ha van erre igény, akkor azt kérlek jelezzétek és bátran tegyetek fel kérdéseket, mert nyilván észrevehettétek már, kedves olvasók, hogy ez egy meglehetősen hosszú történetnek ígérkezik. Ami azt jelenti, hogy egy csomó minden ami most történik csak később fog megválaszolódni. Na ezt van aki türelmes és ki tudja várni, és van aki meg olyan mint én, és minél hamarabb meg szeretné már tudni a választ egy adott kérdésre.😅😂🥴
Ja amúgy előre szólok, ne számítsatok CLICHÈ jelenetekre, mert olyanok itt nem lesznek!😅😂😂 Ez egy teljesen OG történet.
Na de addig is, további szép estét huncutkák!🥰🤗🥴🤘
Üdv: G.G.