Auróra egész délelőtt a rengeteg rásózott plusz munkát csinálta és közben megpróbált tökéletes kérdéseket összeírni Nick interjújára. Szólt neki kapásból a rádióadás után és Nick megígérte neki, hogy készítenek majd egy közös kérdezz-feleleket, nem csak a lány újságírói pályája miatt, hanem mert már nagyon hiányzott neki.
Nem mert a főnöke közelébe sem menni a nap további részében. Egyáltalán nem akarta kísérteni a sorsot. Mert elég ritka, hogy a sors kétszer is megkegyelmezzen valakinek. Miután végzett a benti munkájával összeszedte a cuccát, és elköszönve munkatársaitól elindult hazafelé. Útközben beugrott egy kávézóba, és vett magának egy pohár jeges teát, mert mikor diétás ételeket keresett a Hogyan éljünk sokáig cikkhez megkívánta a teát, csak nem mert kimenni érte, míg teljesen el nem végzett mindent.
Az utca a megszokott látványt nyújtotta. Járó-kelők tömege, autók hosszú kígyózó sora egy-egy rendőrlámpánál. Száguldozó biciklisek kerülgették az embereket. Kutya sétáltatók próbálták rövid pórázon tartani kedvencüket, ami nem volt egyszerű, mert mihelyst megláttak egy másik kutyát heves ugató versenyt tartottak.
Auróra imádta ezt a várost. A sok idegen arcot, akik nap, mint nap körül vették. Éjjel a kivilágított tereket és parkokat. A hatalmas égig érő épületeit. Ha választhatott volna akkor is Los Angelesbe jött volna egyetem után.
Egy váratlan pillanatban rezegni kezdett telefonja farzsebében. Mikor megérezte rögtön abban reménykedett, hogy Nick hívja. Gyorsan átnyúlt táskája szíja alatt és nagy nehezen előhalászta a készüléket. Mikor meglátta barátja nevét a kijelzőn széles mosoly ült ki arcára.
- Szia. – szólt bele örömmel teli hangon.
- Szia. Nincs valami sok időm – kezdte elhadarva, mire eltűnt Auróra előbbi mosolya. Azt remélte, hogy tudnak kicsit többet beszélni, mert mikor délelőtt felhívta is ugyan ezt mondta. Úgy érezte, mintha le akarta volna rázni, de közben tudta, hogy ez képtelenség, hiszen akkor nem hívta volna fel az egyetlen szabad percében.
- Mert éppen vesztésre áll és csak addig tud csalni, amíg én nem vagyok ott. – érkezett a háttérből egy férfi hang, mire Nick halkan nevetni kezdett.
- Bocsánat csak Mr. Tucker nem bír magával az előző pókere óta. – magyarázta Nick álhivatalos hangon.
- Kezdem megszokni, hogy téged csak ilyen emberek vesznek körül. – mondta Auróra, miközben átment egy zebrán.
- Köszi, ez most jól esett. – hallott egy újabb kiabálást a háttérből, mire Nickkel együtt nevetett.
- Szóval csak annyit akartam mondani, - terelte vissza az eredeti témához a beszélgetést az énekes – hogy sajnos az interjút személyesen nem fogjuk tudni megcsinálni, mert elég későn érek haza, már ha még ma hazaérek. – utalt a viharra, ami a két város között terült el és a pilóta úgy gondolta, hogy simán átrepül rajta.
- Nick, ha tovább játszasz nem lesz hová hazamenned és a barátnődhöz kell költöznöd, mert nem marad semmid. – mondta Jonathan lehuppanva haverja mellé.
- Ennyire nem lehet borzalmas játékos. Akármit is játszotok. – bíztatta barátját Auróra.
- Persze, hogy nem. Csak hagyom nyerni, hogy a végén az all in-ban mindent egyben nyerjek el. – kezdte öntelt hangon, de a végére nem tudta megállni, hogy ne nevessen, mert barátja érdekes arccal reagált a nagy tervre.
- Tudod mit? Inkább menj vissza írni a dalaidat. Mert borzalmas gonosz terveid vannak. – állt fel mellőle, hogy töltsön magának egy újabb pohárral abból a sárga italból, aminek már csak a fele volt meg az üvegben.
- Hidd el úgy lesz, mivel nincs sok választásom. – mondta valamivel komolyabban és lehangoltabban.
- Nick, majd, ha ráérsz megcsináljuk azt az interjút nyugi. Hiszen nem holnapra kell. Nem kell agyon hajtanod magad csak miattam. – szólt közbe Auróra is.
- Dehogynem. Azt szeretném, ha tiéd lenne az első cikk, ami megjelenik róla. – válaszolta kedvesen.
- Jaj várjatok még mielőtt bármilyen flörtbe kezdtek én elmegyek dobok egy sárgát. – emelte fel kezét Jonathan és eltrappolt a fedélzet végébe, majd magára zárta a mosdó fehér ajtaját. Auróra hangos nevetésben tört ki a vonal túlsó végén.
- Neked hogyan vannak ilyen jó fej haverjaid? – kérdezte a lány, mire Nick csak megforgatta szemét.
- Nem tudom. – válaszolta egy kis szünetet tartva utána. – De mennem kell, mert ahogy látom már hiányol Henry. – vágott a lány szavába, mikor éppen mesélni akar neki a mai hőstettéről, amit délelőtt nem tudott elmondani, mert Nick nem ért rá. – Szeretlek! Szia. – köszönt el.
- Én is! Szia. – válaszolta Auróra szomorkás hangsúlyozással. Visszacsúsztatta telefonját zsebébe. Már csak egy háztömbnyire volt lakásától.
Mikor benyitott otthonába meglátta Scottot a nappaliban serénykedni. Az egész helyet friss paradicsom szósz illata töltötte be. Auróra mélyen beleszagolt a levegőbe, majd becsukta maga mögött az ajtót.
- Bármit is hoztál kérek belőle. Még akkor is ha békülési szándékkal jöttél. – ejtette le válláról táskáját. Scott felnézett rá és óvatosan elmosolyodott. Olyan volt, mintha félt volna, hogy még jobban magára haragítja a lányt egyetlen mozdulatával. Letette a fehér tányért kezéből az üveg dohányzóasztalra a másik mellé.
- Szia. Remélte, hogy később jössz, de így is jó. Csak még nem vagyok teljesen kész, mert még nem jött meg a kedvenced. – szabadkozott, miközben odament a lányhoz és átölelte. Aurórát meglepte, hogy megpróbált úgy viselkedni, mint régen. Pedig látszott rajta, hogy minden megváltozott.
- Mármint a lasagnera gondolsz? – ámuldozott kikecmeregve a fiú öleléséből. Odalépett az asztalhoz és felemelte a melegen gőzölgő papírdobozt, hogy megnézze mi bujkált az alján. Mikor meglátta a spagettit egyből eszébe jutottak azok az esték, amiket együtt töltöttek legjobb barátjával egy jó sorozatot nézve közben vagy mikor nála tartották a játékestet. A sok régi emlék megtöltötte Auróra elméjét. Akaratlanul is elmosolyodott a kedves gesztuson. Ennél jobb békülől programot ő sem tudott volna kitalálni. Lezuhant a kanapéra, miközben visszatette a dobozt helyére. Scott lassan leült mellé és látszott rajta, hogy az előre megírt szövegen gondolkodott.
- Figyelj! – törte meg a csendet, mire Auróra is felé fordult. Ilyenkor álltalában el szokta hallgattatni és egyből megbocsátani neki, de ez most nem ment. Haragudott a férfire mert nem bízott benne, és mert képtelen volt felfogni, hogy Nick számára igen is fontos. Kíváncsian várta a magyarázatot. – Tudom nem kellett volna sértegetnem a... - megint majdnem kicsúszott a száján egy sértés – a barátodat. Nagyon sajnálom. Nem kellett volna kételkednem a döntésedben. Ma hallgattam az adást, amiben rólad beszélt és belátom, hogy ő tényleg szeret téged. Sajnálom. – folytatta kissé lehajtott fejjel. Kezével közben megállás nélkül térdén dobolt. Az idegesség miatt nem tudott csak Auróra szemébe nézni.
- Scott. Nagyon aranyos vagy, hogy bocsánatot kérsz. Értékelem tényleg és ezt nem csak azért mondom, mert hoztál kaját. – mondta kedvesen. Egy halvány mosoly jelent meg Scott arcán, mitől Auróra reménykedni kezdett, hogy nem akar tovább vezekelni. Igaz, hogy most a kelleténél jobban elvetetett a sulykot legjobb barátja, de nem volt olyan dolog, amit ne tudott volna megbocsátani neki, főleg nem a szerelem terén.
- Jobban belegondolva én sem voltam valami fair veled szemben. Hiszen elvártam, hogy te is úgy nézz Nickre, mint én pedig még csak három hete ismerjük. – törte meg a csendet kissé szégyenlős hangon a lány. Egy hirtelen ötlettől vezérelve átölelte Scottot.
- Mi lenne, ha elfelejtenénk ezt az egész ügyet? – ajánlotta fel a fiú.
- Még mielőtt mindketten önsanyargatásban kezdünk? – tette hozzá valamivel vidámabban barátnője.
- Na az kéne még ide. – mondta Scott és nevetve átkarolta. – De azért abban igazad adsz nekem, hogy nincs ideje rád ugye? – kérdezte megtörve a csendet. A kérdés hirtelen érte a lányt. Nem válaszolt rá rögtön, mert nem tudta mit kéne mondania. Egy héttel korábban még kapásból rávágta volna, hogy ez nem igaz, de akkor azon kapta magát, hogy egyet akar érteni Scottal. Elengedte barátját és hátra dőlt, neki a dívány karfájának.
- Nem tudom. – mondta tömören. Scott arcára kiült ugyan az a kifejezés, amit már a bárban is látott. Hasonlított az elégedetlenségre és a hitetlenségre egyszerre. – Mikor érkezik az a lasagne? – próbálta terelni a témát, de barátja nem engedett.
- Tudom, hogy pont emiatt kaptunk össze, de te is így gondolod. Látom rajtad. – mondta komolyan. Auróra még saját magának sem akarta bevallani, hogy igaza van. Tényleg kezdett kételkedni Nickben. Mióta összekapott Scottal a bárban többször is megfordult a fejében, hogy mi van ha tényleg igaza van és csak kihasználja? Erre az is rájátszott, hogy Nick nagyon elfoglalttá vált az elmúlt napokban és voltak esetek, mikor megígérte neki, hogy visszahívja, de nem tette, arról nem is beszélve mikor elaludta miközben Auróra nagyban mesélt.
- Nincs igazad. Egy kicsit elfoglalt. Ez igaz, de csak mert ez a munkája. Ezzel tisztában voltam, akkor is mikor hagytam, hogy elhívjon kávézni. – bizonygatta Scottnak és egyben önmagának is. Látszott a fiún, hogy átlátta a helyzetet a kelleténél jobban is. Felhúzta jobb szemöldökét, mire Auróra megadta magát.
- Jó lehet, hogy igazad van. – emelte fel kezét megadóan. – De nem mindenben. – tette még hozzá a végén, mire Scott felkacagott. – Most mi olyan vicces? – kérdezte kétkedve Auróra.
- Annyira éreztem, hogy teljesen nem fogsz igazat adni nekem. – válaszolta két még mindig nevetve. Ismerték egymást annyira, hogy tudják sosem fog bekövetkezni, hogy Auróra teljesmértékben egyetértsen vele. Túl büszke volt ehhez.
Miután megérkezett a lasagne is kerestek egy sorozatot és egész délután azt nézték. Auróra nagy ritkán kapott egy-egy üzenetet Nicktől, de ha válaszolt is rá csak órákkal később kapott reakciót. Egészen este nyolcig fel sem álltak a kanapéról. A sorozat részei olyan erővel szívták magukba a két fiatalt, hogy fel sem tűnt nekik az idő múlása. Úgy érezték magukat, mint mikor még iskolások voltak és péntekenként átlógtak egymáshoz, hogy ne egyedül kelljen sorozatot nézni. Csak innen hiányoztak az aggódó vagy éppen dühös szülők. Scott emlékeztetője rántotta vissza őket a valóságba. Megnézte telefonját és hirtelen eszébe jutott az esti forgatás, amit megbeszéltek még pár nappal korábban. Semmi kedve nem volt elmenni, de milyen rendező lett volna, ha csak úgy cserben hagyja a csapatát.
- Menned kell? – kérdezte megállítva a sorozatot Auróra. Szemében halvány elkeseredettség bujkált.
- Sajnos igen, mert megbeszéltük a csapatommal, hogy ma este leforgatunk egy éjszakai jelnetet, kint az autópálya mellett, mert ott nem látszik már a város fénye és rendesen látszanak a csillagok. – magyarázta miközben már cipőjét vette. Nem volt sok cucca csak egy telefon, meg sötét pulóvere.
- Majd máskor folytatjuk. Van még elég rész úgy is. Jó munkát. Amúgy még jössz nekem egy beszámolóval a kritikámhoz. – emlékeztette múltheti kérésre a lány, mire Scott tenyerét homlokára emelte.
- Tényleg bocsi. Teljesen kiment a fejemből. Holnap sort kerítünk rá, ha neked is megfelel. – dobta be az ötletet.
- Nekem jó. Igazából holnapra nincs sok munkám, csak egy interjú, amit lehet ma még le is tudok, meg este majd a gála, de azt nagy eséllyel itthon fogom nézni, szóval közben is csinálhatjuk. – mondta előre eltervezett napját.
- Milyen gála? – torpant meg az ajtóban Scott. Gyanakvó tekintettel végig mérte a lányt.
- Az, amire Nick nem hívott meg kísérőnek. Pedig az ő albumát adják ki. – válaszolta bánatosan, majd visszafordult a tv felé és elindította. A fiú még egyszer indulás előtt bíztatóan átölelte a lányt.
- Biztos elfelejtette. Hiszen te mondtad annyira el van havazva. Szerintem holnap biztos elhív csak nyugi. – bíztatta, majd elengedte és elköszönt ott hagyva a sötétben ücsörgő lányt a sorozattal és a maradék spagetti társaságával.
Nagyjából két részt nézhetett meg, mikor megcsörrent a telefonja. Nick hívta.
- Szia. – köszönt kedvesen a férfinek.
- Szia. Barkochbázzunk! Gondoltam. – mondta teljesen meglepve Aurórát. Sosem játszottak még ilyet főleg nem ilyen hirtelen.
- Oké játszunk. Személy? – kérdezte megállítva ismét a sorozatot.
- Nem. De annyit segítek, hogy nem élőlény. – érkezett a válasz. A háttérből léptei visszhangoztak.
- Egy hely? – gondolkodott tovább egyre jobban mosolyogva. Élvezte a játékot és tetszett neki a férfi spontaneitása.
- Igen. Egy hely. Megint segítek. Kisebb, mint egy város sokkal kisebb.
Aurórának ötlete sem volt mire gondolhatott. Sok kisebb hely volt Los Angelesnél.
- Egy épületben van? – tette fel a következő kérdést kis gondolkodás után.
- Igen. Egy sötét, homályos épületben, ahol hideg van annak ellenére, hogy az utcán hőség.
- Egy lépcsőházra gondolsz és azon belül valami. – gondolkodott hangosan, mikor halk beszéd szűrődött be lakásába.
- Igen erre nagyon ügyesen rájöttél. – dicsérte meg elismerően. Auróra hirtelen összerakta a képet és gyors léptekkel az ajtóhoz ment. Kinyitotta, majd a férfi nyakába ugrott eltéve telefonját füle mellől. Annyira örült, hogy újra élőben találkozhattak. Nick szorosan magához ölelte, majd nyomott egy puszit dús, vörös hajába.
- Azt hiszem kitaláltam. – mondta beljebb engedve barátját. Hatalmas, mosoly terült el arcán, miközben hellyel kínálta. Nick végig nézett az asztalon heverő üres tányérokon és maradékos dobozokon. Feltűnt neki, hogy mindenből kettő volt.
- Kibékültetek Scottal? – kérdezte, majd leült a kanapéra.
- Igen, hozott lasagnet meg spagettit és még nem tudtam elpakolni. Bocsi. – szedte össze a koszos tányérokat és evőeszközöket. Arrébb tolta a dobozokat és megpróbált rendet varázsolni, de úgy nem volt egyszerű, hogy Nick minden mozdulatát figyelte. Ahogyan elemelte az egyik villát meglökte a dobozt, ami szeme előtt esett le az asztalról. Mikor már várta, hogy becsapódjon a világos szőnyegbe Nick elkapta, majd beleszagolt és szemügyre vette tartalmát.
- Köszi. Ezzel most megmentetted a szőnyegemet. – mondta hálásan, és kivitte a kezében lévő edényeket a konyhába. Berakta a mosogatóba, megmosta utána kezét és mikor már vissza akart indulni Nick hátulról átkarolta és apró csókokat lehelt nyakára. Auróra hozzá simult a férfi testéhez, majd mikor barátja felemelte fejét megfordult, de esélye sem volt bármit is tenni mert Nick vágyakozva megcsókolta.
- Remélem tudod, hogy még az interjúnak is bele kell férnie. – távolodott el kissé tőle, mire a férfi kajánul elmosolyodott.
- Remélem tudod, hogy egész este szabad vagyok. – válaszolta, majd megragadta a lány derekát és felültette a konyhapultra.