Hirtelen fázni kezdett, pedig az utcát amerre csak nézett délibábok tarkították. Egyáltalán nem így képzelte el a bocsánatkérését, és egyáltalán nem erre a végkifejletre számított. Még csak esélyt sem kapott, pedig tudta, hogy helyre tudná hozni, ha lenne rá lehetősége és ideje, de már veszett ügynek érezte. Ha oda menne hozzá, már csak rontana a helyzeten, lehet még zaklatónak is titulálná, ami ismét nem lenne előnyös.
- Nick! - érkezett egy hangos kiálltás a háta mögül. Pár másodperccel később egy hideg kezet érzett jobb vállára nehezedni. - Figyelj, szerintem engedd el ezt a csajt, ahogyan ő is teszi veled. Ennek már semmi esélye. - hallotta meg Kevin hangját. Lerázta válláról kezét és szembefordult bátyjával.
- Ám legyen. - egyezett bele megadóan. Némán visszasétáltak a házba. Édesanyjuk egy családi „kupaktanácsot" hívott össze, mert szerette volna megtudni mi is történt az imént pontosan. Mind leültek a nappali különböző pontjaiba és várták, hogy valaki elkezdje. Nem sűrűn tartottak ilyen tanácskozásokat, mivel a fiúk állandóan az ország különböző városaiban voltak.
- Nick, ki volt ez a lány? - kezdte az anyjuk mikor látta, hogy Joe visszafogja magát, ami elég sok energiáját felőrölte.
- Egy újságíró. Emlékszel mikor véletlen behúztam valaki tollát? - kis szünetet tartott, időt adva mindenkinek, hogy reagálhasson - Az ő tolla volt. Utána nap felhívtam, hogy visszaadjam a tollát és elhívtam kávézni, mert előző este csak ezért ült kint több órát a szerkesztőség előtt, hogy nekem feltegyen pár kérdést és mikor volt rá lehetősége egy után elengedett. Szóval eltöltöttem vele egy délután. Onnan kezdődött ez az egész párkapcsolatos bulvár hír, ami természetesen nem igaz. Aztán összefutottunk egy bár hátsó udvarán, ahol megzavartam egy... - itt hirtelen megakadt, mert úgy érezte így is túl sok mindent mondott róla. Nem akarta kiteregetni a családja előtt mindazt, amit róla tudott.
- Értjük. De mit akart most itt tőled? - tért rá a lényegre Kevin. Nick vett egy mély lélegzetet, majd belekezdett.
- Igazából csak bocsánatot kért, amiért szerinte tiszteletlenül viselkedett mikor összefutottunk a bár mögött. De van egy... - nem hagyták, hogy végig mondja.
- Miért mit csinált? - nézett rá kaján vigyorral Frankie.
- Semmi olyat, mint amire te most gondolsz. - válaszolta szenvtelenül. Öccse arcáról lekerült előbbi vigyora. Joe hirtelen felállt és távozni akart.
- Te meg hova mész? - állította meg édesanyja, mire hirtelen megtorpant, majd nagy lendülettel visszafordult.
- Megmondtam vagy megmondtam? - vágta oda Nicknek, aki pontosan tudta, hogy miről beszél. Gondolta, hogy meghallotta ahogyan Auróra a fejéhez vágta, hogy le fogja leplezni a banda újra egyesülését.
- Most meg miről beszélsz? Az, hogy elviharzott még nem jelenti azt, hogy egy hatalmas tragédia történt volna. Nick pár napig kellemetlenül érzi majd magát, de ettől még ugyan úgy mehet tovább minden. - szólt közbe ismét édesanyjuk. Nem szerette mikor fiai civakodtak, de muszáj volt megtanulnia kezelni, mert nem ritka eset volt, még akkor is, ha hónapok óta először találkoztak.
- Nick, te pontosan tudod miről beszélek szóval kérlek oszd meg a család többi kíváncsi tagjával. Úgy gondolom ezt nem lehet véka alá rejteni, mert ha ez ténylegesen bekövetkezik az a te hibád lesz remélem tudod. - mondta dühösen, majd drámaian kiviharzott a szobából. A fiatal énekes legszívesebben utána ment volna és jól leverte volna rajta mind azt, ami most a fejében kevergett, de igyekezett uralkodni érzésein.
- Nick, mit jelentsen ez? - kérdezte óvatosan Kevin. Már mindenki sejtette a szobában, hogy valami nagyon nincs rendben és itt nem csak a Joe és Nick közötti megromlott kapcsolatra gondoltak.
- Azt, hogy Auróra bejelentette, hogy pontosan tudja mire készülünk és még a kellete előtt be fogja jelenteni. Ezzel egy baj van, hogy vagy senki nem fog neki hinni vagy mindenki. Én a másodikra szavazok, mert vannak bizonyítékai, amiket igen tőlem szerzett. - mondta lehajtott fejjel. Közeben folyamatosan kezén lévő bőrkeményedéseket babrálta. Egy hosszúra nyúlt másodpercig súlyos csend telepedett a helyiségre. Kevin maga elé meredve próbálta kibogozni a szálakat. Frankiet egyáltalán nem rázta meg a dolog. Őszintén azt sem értette minek kell neki itt ülnie és miért csinálnak ekkora drámát csak mert egy újságíró idő előtt rájött, hogy újra összeáll a nagy Jonas Brothers.
- Oké, fiúk. Nem lesz semmi baj. Már meg is van mit fogunk csinálni. - törte meg a némaságot édesanyjuk. Hangja határozottan és elszántan csengett.
- Hallgatjuk azt a nagy tervet. - tért vissza Joe is kezében egy szendviccsel, amiből sárga sajt csíkok lógtak ki.
- Nick te itt maradsz és a dallal foglalkozol. Ha lehet minél hamarabb legyen szalonképes. Kevin és Joe ti írjatok egy emailt James Cordennek, hogy ha lehet minél hamarabbra tegye a nagy bejelentős estet. Frankie te meg írd már meg végre légy szíves azt az esszét az vizsgádhoz. Én addig megpróbálom lebeszélni ezt a lányt. - mondta el szinte egy levegővel.
- Nem. - vágta rá Nick meg sem várva a többiek véleményét. - Én akarok beszélni vele. Téged nem ismer és mikor Joe próbálkozott, akkor is csak rontott a helyzeten szóval ezt most én akarom.
Joe égnek emelte a tekintetét és hangosan felsóhajtott.
- Mert neked aztán akkora sikered volt nála. - tette hozzá gúnyos hangnemben. Válasz nem érkezett. Nick édesanyja felé fordult és nem foglalkozva Joeval várta a döntést.
- Ám legyen. - adta be végül a törölközőt. - De mi is a pontos terved? - kérdezte miután Nick felszabadultan eleresztett egy halk sóhajtást.
- Gondoltam kihasználom, hogy rock sztár vagyok. - mondta majd nagy lendülettel távozott. Szemében remény csillogott. Úgy érezte ezzel a húzással kaphat egy újabb esélyt.
Lement a „stúdióba", felkapta a hozzá legközelebb lévő gitárt és felrohant vele szobájába. Előkereste régi füzetét, amibe régen a dalszövegeit jegyezte le, majd neki állt gondolkodni.
Egész délután ezen az egy dalon dolgozott. Senki nem zavarta és ő ennek csak örülni tudott. Hatalmas lelkesedéssel vette a dalírás közben felmerülő akadályokat. Az idő, mint olyan megszűnt számára létezni.
Annyira belemerült, hogy észre sem vette milyen gyorsan lett este. Hogy már nehezen tudja elolvasni eddigi munkáját a szobára telepedett szürke homály miatt. Letette a gitárját és elindult megkeresni a villanykapcsolót. Ahogyan a szét dobált papírok közt botladozott véletlen rálépett egy bekapcsolva felejtett tollra.
- Hogy az a...- kiáltott fel mikor a toll vége átjutott, sötét zoknija anyagán. Neki támaszkodott a legközelebbi magasabb tárgyba, ami egy elég instabil könyvesszekrény volt. Felemelte lábát, hogy szemügyre vegye sérülését. Ahogyan áthelyezte testsúlyát a szekrényre, a megingott. Nick elvesztette egyensúlyát, és hangos robajjal a földre esett. Egy percig csak ült a sötétben és próbált rájönni mi is történt pontosan. Mikor újra lejátszódott lelkiszemei előtt a jelenet elkezdett nevetni. Percekig csak ült és saját magán nevetett. Elképzelte, hogyan nézhetett ki kívülről az egész, ami csak még nagyobb nevetést generált.
Egyik pillanatban kinyílt az ajtó, majd felkapcsolódott a lámpa is megvilágítva a földön ülő és magában nevető énekest. Joe nem szólt egy szót sem csak állt és nézte. Végig mérte az egész szobát, és végül ő is csatlakozott testévérhez és nevetve beljebb lépett a szobába. Már amennyire engedte az a hatalmas felfordulás, ami ott volt. A padlót mindenütt papírdarabok, szét szórt tollak, ceruzák és egyetlen radír volt a fehérség ura. A gitár nyugodtan pihent a kék ágytakarón és várta, hogy tovább nyüstölje tulajdonosa. Nick mellett pár szerencsétlen könyv is volt, ami a baleset során esett le a szekrény polcairól.
- Minden rendben van fiúk? - kiáltott fel édesanyjuk Denise, mire végre egy pillanat erejéig abba maradt a nevetés.
- Igen, persze csak Nick megint hozta a formáját. - válaszolt hangosan az idősebb fivér. Kezet nyújtott testvérének, és felhúzta.
- Jól vagy Nick? - érkezett a következő kérdés, de már valamivel közelebbről és halkabban.
- Igen persze. Minden okés. - válaszolt, mire már ő is az ajtóban állt. Körbenézett és egyből olyan arcot vágott, amit a tipikus anyukák szoktak, mikor meglátják a gyerekük rendetlen szobáját.
- Anya tudom nem néz ki valami jól. Tudom olyan, mintha bomba robbant volna. Rendet rakok ígérem csak ne mondj semmit. - védekezett azonnal Nick és már neki is állt felszedni a könyveket a földről, hogy megmutassa komolyan mondta.
- Nagyon ajánlom. Ha még egyszer így fog kinézni a szobád, mikor bejövök...
- Összeakasztjátok a bajszotokat. Ezt hányszor elmondtad mikor kisebbek voltunk. - vágott közbe Joe. Arc kifejezése egyértelműen elárulta, hogy szívesen neki állna most nosztalgiázni milyen is volt régen, de amint édesanyjára siklott tekintete hirtelen becsatlakozott a rendrakásba. Denise elégedett nevetésben tört ki, ahogyan nézte fiait rendet rakni. Ez a jelenség is ritka volt a Jonas rezidencia falai közt, mert álltalában takarítók végeztek mindenféle házimunkát a család helyett kivéve a főzést. Mrs. Jonas nagyon szeretett főzni, szinte már a hobbijának számított.
Mikor távozott a „zsarnok" a szobából a fiúk kicsit lassítottak. Vagyis Joe abba hagyta Nick meg sokkal alaposabban szemügyre vett minden papirost a földön.
- Hogy haladsz a nagy terveddel? - törte meg a csendet Joe miközben átverekedte magát az ágyra. Kezébe vette a füzetet, amiben a dalszöveg volt és elkezdte hangosan felolvasni: Olyan közel éreztelek magamhoz, mégis oly távol voltál. Miattad nem találtam a szavakat... - még mielőtt tovább olvashatta volna öccse egy hirtelen mozdulattal kikapta kezéből a noteszt. Megcsukta és háta mögé téve folytatta a pakolást.
- Ahha szóval az a nagy ötlet, hogy szerenádot tartasz neki Los Angeles közepén? Mert ez nem feltűnő ugye? - kötözködött tovább. Nick próbált nyugodt maradni és nem gyerekesen kezelni a helyzetet.
- Van jobb ötleted? - nézett fel rá mikor már egy egész stósz hevert előtte. Kezdett kikandikálni a zöldes szőnyeg az irományok alól.
- Had, gondolkodjam. - tette állához kezét eljátszva, hogy éppen töpreng a tökéletes megoldáson.
- Csak tessék. Majd szólj, ha az a hibátlan elme, ami a fejedben van kitalált valamit, ami elég meggyőző. - zárta le erőltetett higgadtsággal Nick és visszafordult a könyvesszekrény felé, hogy összeszedje az íróeszközöket.
- Figyelj, nem akarlak szekálni, de nem hiszem, hogy ha szerelmes dalt írsz neki az sokat segít a helyzeten. Őszintén mikor vált be utoljára bármelyikünknél is, hogy egy szerelmes dal mindent megoldott csak mert leírtuk benne az őszinte érzéseinket. - váltott komolyabb hangnemre testvére.
- Most te figyelj! - állt fel hirtelen az ifjú énekes. - Az, hogy folyamat belém kötsz, mindenbe beleszólsz, amit teszek vagy mondok nem segít. Lehet csak segíteni akarsz, de nem kérek belőle. Még csak két napja tértél vissza a városba. Két napja érzed újra a tesómnak magad. Igen, láttam a videót, ahol azt mondtad sosem szerettél volna kisebb tesót, mert szerinted elviselhetetlenek és mindent elvesznek.
- Nem azt mondtam, hogy te ilyen vagy. - szállt saját védelmére Joe felállva az ágyszéléről.
- De pontosan azt mondtad. - gyors mozdulatokkal keresgélni kezdett a papírok közt, és mikor megtalálta, amit keresett mélyen testvére barna szemébe nézett és hangosan olvasni kezdte: Szerintem a kisebb testvérek irritálóak és rengeteg energiát felemésztenek. Sosem akartam, hogy hárman vagy annál többen legyünk, de mentségemre szóljon Frankie születése nem okozott nagy traumát, mert tudtam nem nagyon leszek érintett az ő életében. (Szóval azt mondja, hogy számára Nick egy teher volt?) Lényegében igen. Mindig én lettem leszidva miatta, mindig ő volt a család kedvence, mert őt fedezték fel elsőnek. Ezért van az, hogy most is csak akkor találkozom vele, ha nagyon muszáj. Vagyis a fontos ünnepek alatt.
Súlyos némaság szállt a szobára, mikor Nick befejezte az olvasást. Joe nem tudta mit gondoljon vagy egyáltalán mit mondjon. Sosem gondolta volna, hogy ezt valaha visszahallja az öccsétől. Évekkel ez előtt nem hitte, hogy ez ekkora hatással lesz a köztük lévő kapcsolatra.
- Sajnálom, de amit akkor mondtam azt azért mondtam mert dühös voltam rád. Pont rossz pillanatomban kaptak el. - mentegetőzött az utolsó fűszálakba kapaszkodva. Testvére egy szavát nem hitte el, de ezt Joe is tudta.
- Bocsánat. Az csak egy riport volt. Sajnálom. - folytatta reménykedve.
- Tényleg? Akkor sajnáld valahol máshol. - zárta rövidre a beszélgetést, majd ellépett előle az asztalához. Közben véletlen összeért válluk, amivel csak még hatásosabbá vált az egész még akkor is, ha ez nem volt szándékos. Joe vette az üzenetet és csöndben távozott. Hagyta, hogy folytassa tovább a pakolást.
- Mindent bele. Remélem sikerül és megbocsát neked. - fordult még vissza az ajtóban. Mikor látta, hogy Nick válaszra sem méltat végleg feladta és becsukva maga mögött az ajtót lement ismét a földszintre. Oda, ahonnan jött. Még hallani lehetett, ahogyan minden lépésnél a lépcső fájdalmasan megreccsen, de ahogy elért a földszint barna parkettáját léptei hangtalanul eltűntek.
- Francba. - bukott ki Nickből. A kezében tartott toll neki csapódott a falnak és apró darabokban lehullt ágya mögé. Leült gitárja mellé, majd fejét tenyerébe temette. Térdén megtámasztotta könyökét és úgy próbált rendet rakni fejében. Túl sok minden kavargott benne és túl hangosan. Már szinte fizikai fájdalmat okozott a rengeteg gondolat, amik versenyt futottak egymással, hogy minél előbb és minél hangosabban szóljanak az énekeshez. Hátra dőlt, majd becsukta szemét, hogy koncentrálni tudjon, de a következő négy apró tappancs tompa hangjára lett figyelmes, ahogyan óvatos mozdulatokkal felmászott mellé az ágyra.
- Sziaa. Hát te mit csinálsz itt? - kérdezte kedvesen simogatva a kölyök németjuhászt. Ő volt családjuk legfiatalabb tagja és ő volt az egytelen, akivel sosem veszekedett senki. Átbújt Nick karja alatt, hogy ölelésébe burkolózva még közelebb kerülhessen az énekeshez.
Pár perc múlva már együtt élvezték a nyugodt esti órákat, amit mindketten alvással töltöttek el.