Lüktetett a feje. Szíve torkában dobogott. Keze megállás nélkül remegett. A hideg ablaküvegnek dőlve próbált megnyugodni kisebb-nagyobb sikerekkel. Minden kanyarral messzebb volt az énekestől. Ahogyan távolodott tőle folyamatosan lassult a szívverése is. Büszke volt magára, hogy csak egy cikk érdekében sikerült rávennie magát még egy találkozásra.
- Na, hogy ment? - kérdezte izgatottan Scott, miközben szemével folyamatosan az utat figyelte. Auróra arcán egy önelégült mosoly terült szét.
- Remekül. Mindent elmondtak, amit tudni akartam. Azt hozzá kell tenni, hogy Nick volt a legkészségesebb. - büszkélkedett.
- Akkor remek alakítás lehetett, eskü bánom, hogy én csak a sofőr szerepet kaptam. Láttad volna az arcát, mikor beszálltál a kocsiba. Az egyszerűen fergeteges volt. - mondta kissé gonoszsággal hangjában.
- Jó azért ennyire ne legyünk gonoszak. Nem mindenről ő tehet. Most hogy meg van minden, ami kell már csak meg kell írnom és...
- Édes a bosszú. - fejezte be mondatát Scott ravasz vigyorral.
Auróra elfordult és tekintetével az utcát pásztázta. Hirtelen bűntudata lett. Sosem akart ártani senkinek és mikor jelentkezett a kommunikáció szakra az egyetemen megfogadta, hogy sosem csap fel bulvár írónak, és úgy érezte ez lenne az első lépés a fogadalma megszegése felé. Elszállt a jó kedve. Már nem érezte magát annyira hatalmasnak.
- Ugye most nem azon gondolkodsz, hogy ne írd meg? - törte meg a csendet a fiú, miközben lelassított egy piros lámpa miatt. Auróra csak akkor vette észre, hogy már beértek a belvárosba.
- Nem tudom. Biztos, hogy én akarom leleplezni? Azzal nem csak Nick szívná meg hanem az egész banda. - mondta bizonytalanul. Eddig ilyenekbe bele sem gondolt, mert hajtotta a bosszúszomja. Kivételes módon megesett a szíve az énekesen. Eszébe jutott, hogyan nézett rá, mikor utána rohant. Egyáltalán nem olyan volt, mint egy hírnévéhes celeb tekintete. Inkább tele volt megbánással és bűntudattal.
- Jaj, ne már Auróra. Ne most add fel. Minden meg van, hogy megmutasd annak a szélhámosnak, hogy neked is van hatalmad. - próbálta meggyőzni barátját. Rálépett a gázra, mire a lány belesüppedt az ülés puha tömésébe.
- Scott, értsd meg, hogy nem akarom bántani! Nem érdemli meg, hogy élete nagy pillanatát elrontsam csak mert nem figyelt egy átkozott lesifotósra utána pedig gyáva volt bocsánatot kérni személyesen is. Nem gondolod, hogy egy kicsit túlzásba visszük?
A fiú, erre nem tudott mit mondani. Egy percig csak csöndben ültek egymás mellett, de Auróra pontosan tudta, hogy barátja még egyszer utoljára be fog próbálkozni. Nem is kellett túl sokáig várnia.
- Auróra, - kezdte egy rövid hatásszünetet tartva - tényleg most akarod meggondolni magad?
Lassan a lány úgy érezte, mintha a „kisördög" és az „angyal" veszekedtek volna a vállán.
- Igen. - jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon. - Tudod úgy tartja a mondás, hogy jobb későn, mint soha. Eldöntöttem, hogy nem fogom lejáratni őket. - zárta le a tőle telhető legelszántabb módon, hogy megmutassa Scottnak is nem győzheti már meg. Győzött a „kisangyal", így inkább elhallgatott az ördög szerepét játszó személy is a kocsiban.
Míg hazavitte a lányt, némán ültek egymás mellett. Egyáltalán nem haragból nem beszéltek, és a hangulat is egész kellemes volt az autóban. Szimplán egyiküknek sem jutott eszébe semmilyen téma, ami elterelhette volna a beszélgetést, veszekedni pedig nem szerettek volna tovább.
Auróra miután bezárta maga mögött lakása ajtaját kiengedett egy régóta várakozó sóhajtást, majd lehuppant puha kanapéjára. Teljes csend lett úrrá az egész házban. Saját lélegzetvételeit is hallotta. Kezdte megérte, miért szeretik egyesek annyira a magányt. Fel sem tűnt neki eddig, de már minimum két napja erre vágyott. Semmihez nem volt se kedve se energiája. Lerúgta barackszínű cipőjét, ami hangos csattanással ért földet a nappali parkettáján. Kezével megragadta a távirányítót, és bekapcsolta a tv-t. Mivel utoljára Scott használta, nem tudta melyik adón lett hagyva.
Pár másodperc múlva meglátta az igényesen kisminkelt bemondónőt, aki kezében egy vaskos papír köteget szorongatott. Tekintetet a szalagcímre siklott, amiben megtalálta saját a nevét. Méghozzá vastag betűkkel kiszedve.
- Ez most ugye csak egy vicc? - gondolta magában majd fejét hátra vetve elterült a díványon.
„Egy közismert blog íróját pár napja rajtakapták Los Angeles egyik bárjában, ahogyan Joe Jonas menedzserét helyettesítve kikíséri az énekest. Úgy hisszük Joe szembetűzésbe került régi menedzserével ezért lehetséges, hogy az ifjú Auróra Withet választotta, akit előtte nap pár szemfüles kollégánk látott Mr. Jonas öccsével, Nick Jonassal randevúzni. Érdekes családi üzletbe csöppent Auróra." - fűzte hozzá a bemondónő, majd vett egy nagy levegőt és folytatta a következő bulvár hírrel.
- Einstein teljesen igazad volt. Tényleg végtelen az emberi hülyeség. Én, mint Joe Jonas menedzsere? - mondta nevetve miközben hallgatta tovább az érdektelen, félig hazugságon alapuló tényeket. Kezdte megérteni, miért olyan nagy az olvasottsága a bulvár sajtónak. Olyan érdekesen adták elő, hogy egyszerűen nem lehetett elkapcsolni.
A képernyőn megjelent egy újabb színes kép, amin Zac Efron és Nick Jonas volt látható. Egy külvárosi gördeszka pálya mellett beszélgettek. Auróra egyszer csak azon kapta magát, hogy képtelen levenni tekintetét az énekes alakjáról.
„A tegnapi nap folyamán sikerült kideríteni, hova járnak a nagy sztárok lazítgatni." - kezdte ismét a nő a kamera előtt. A többit már nem hallotta, mert elmerült az emlékeiben. Sorban felidézte a közös pillanatait az énekessel. Elmosolyodott, mikor eszébe jutott egy-két viccesebb megszólalás, ahogyan a kávézóban gondolatolvasónak hitte, mikor Lisa kínos telefonbeszélgetésének minden szavát hallotta, de inkább nem árulta el, mikor első találkozásnál véletlenül összefejeltek és a következő napi fotó is beugrott, ahol egy lila folt éktelenkedett az énekes homlokán, bizonyítva az előző esti történéseket. Hirtelen lelohadt arcáról a mosoly, mikor bevillant Nick esdeklő tekintete, ahogyan utána rohant, mikor bocsánatot kért és remélte, hogy ezzel nem ront a helyzeten. Hirtelen elfogta egy addig ismeretlen érzés. Erős vágyat érzett rá, hogy felhívja és megmondja neki, hogy semmi baj, teljes mértékben megbocsátott és már csak nevetni tud a sok spekuláción. Majd egyszer csak szánalmasnak érezte magát, ahogyan elképzelte az egész szituációt. Miből gondolta, hogy egy olyan embernek, mint Nick szüksége lehet az ő bocsánat kérésére?
- Állj! Nem kéne rajta agyalnom, hiszen nagy eséllyel soha többé nem találkozom vele. - mondta ki félig hangosan. Álltalában nem szokott magában beszélni, de ezt jól esett hangosan kimondani, mert ettől úgy érezte végre lezárhatja ezt az őrületet. Lassan már úgy érezte túl lett gondolva és reagálva ez a téma, így kikapcsolta a tv-t és átvánszorgott a hálószobájába. Fejére húzta a takaróját és engedett a kísértésnek. Pár perccel később már mély álomba merülve aludt. Egy percig sem foglalkozott vele, hogy délután volt.