fűszer & narancssárga
Ben felszívódott, mintha soha nem is ült volna ott az ablak melletti kis asztalnál. Rey pedig egyáltalán nem úgy érzett, ahogy gondolta, hogy majd fog, mikor Ben Solo végleg elhagyja az életét. Hiány, az tátongott a mellkasában. Fájt látnia az üresen álló széket, már egy hete nem mosolygott rá onnan kedveskedve senki, egyszerűen csak üres volt. Néha megfordultak rajta idegen emberek, de az nem volt ugyan olyan. Rey utálta, hogy ezt kell éreznie, semleges akart maradni, annyira istentelenül semlegességet akart érezni. Azonban ez nem így működött. Ezek az érzések pedig egyre halmozódtak a lányban. Édesanyja betegsége is súlyosbodott, az asszonyt leukémiával diagnosztizálták, még aznap, mikor Rey elküldte Bent. A hír teljesen lesújtotta a lányt, az elkövetkező napokban egyre nehezebben tudott koncentrálni, főleg az iskolában. Lassan a kis lakás is dobozokkal telt meg,hiszen Rose költözött. Rey pedig kezdte úgy érezni, ha ez így folytatódik magára fog maradni. Ismét... és ettől nagyon rettegett, félt, hogy mi lesz vele, mihez fog kezdeni egymagában. Egyedül a világ ellen. Csak egy kislánynak érezte magát, el volt veszve. Csakhogy még mindig meg volt győződve arról, hogy meg fogja tudni oldani, csak átmeneti kétségbeesésnek tudta be. Ezek mellett még mindig iszonyatosan őrlődött magában. Az élete hirtelen teljesen szétesett és úgy tűn a káosz felé hajt, és ekkor még Rey nem is sejtette, hogy ez csak a kezdés.
Rey összefont karokkal álldogált a pultnak támaszkodva, az üzlet nyitásáig még egy fél óra volt, kint a hajnal fényei táncoltak. A lány fáradtan figyelt kifelé a nagy ablakokon, időnként kimerülten hunyta le a szemét, nem aludt túl jól az utóbbi időben. A közérzete is szörnyű volt, folyton változott, de legtöbbször eléggé lent érezte magát.
- Minden okés? - sétált mellé Finn és aggódva figyelte a lány arcát. Rey beharapta az alsó ajkát, nem is tudta mint mondhatna.
- Nem tudom - válaszolt végül. Megdörzsölte zöld szemeit és egy gyenge mosolyt küldött munkatársa felé, majd szürke tornacipőit kezdte inkább figyelni. Ez nehéz volt neki, nehéz volt szembenéznie a problémáival. Néhány pillanatnyi csend következett. Finn tehetetlenül figyelte kimerült barátnőjét.
- Figyelj Rey! Ha gondolod menj és feküdj le egy kicsit az öltözőben, az én kabátomat is leterítheted ha gondolod. Pihenj egy kicsit! Rád fér - mosolygott segítőkészen Finn. Biztatóan figyelte barátja arcát.
- Köszönöm Finn - ölelte végül át gyengén a srácot Rey.
- Majd én tartom a frontot, ameddig tudom - nevetett halkan Finn, biztosítva a lányt arról, hogy egyedül is meglesz. Rey hálásan bólintott, majd az öltöző felé vette az irányt. Tényleg nagy szüksége volt arra a plusz kis alvásra, Finn sötétkék kabátja pedig olyan puha és kényelmes volt.
***
Hatalmas csörömpölés töltötte be a helységet. Rey rémülten ugrott ülő helyzetbe álmos szemeit ide-oda kapkodta. Finn ügyetlen alakján állapodott meg, aki épp cifra káromkodások közepette próbálta meg felkaparni a földről az egyik tortaszeletet a porcelánszilánkok közül, miközben a másik kezén egy díszes doboz csücsült. Rey álmatag mosollyal nyugtázta, hogy a pihenőnek itt vége. Igyekezve pattant fel, hogy kisegítse barátját.
- Segítek! - lépett Finn mellé, ő kissé megkönnyebbülve nézett a másikra.
- De ne itt álomszuszék! Kint már várnak páran, ezt majd megoldom én - mondta és visszatért az előbbi feladatához.
- Megyek már! - indult meg szinte futva a fő ajtó felé. A kassza előtt tényleg egy sor állt, de a vendégek szerencsére még nem tűntek olyan idegesnek. Rey felvette a mosolyt, ami egy ideje már közel sem volt olyan őszinte és önfeledt.
.
- Egy epres muffint - mutatott a szőke kislány egy nagy, piros sütemény felé. Nagy kék szemei éhesen méregették a vitrin habos édességeit, anyukája rosszallóan figyelte lányát, de mégis meg volt az az anyai mosolya.
- Akkor kettőt kérnénk és egy cappuccinot - emelte tekintetét Reyre a nő kedvesen.
- Rendben - szólt a lány és a pénztárgép felé fordult.
- Rey! - kiabált Finn, ahogy elsietett mellette. A lány kérdőn kapta fel fejét, Finn pedig egy fejbiccentéssel vitte tovább a tekintetét. Rey elmosolyodott, ahogy meglátta az új vendéget. Rose volt az. Lepacsizott Finnel és vidáman indult meg barátnője felé.
- Mindjárt kiviszem a rendelést, addig nyugodtan üljenek le - mosolygott Rey a kislányra és anyukájára. Ahogy elindultak Rose váltotta le őket.
- Hogy halad a pakolás? Apukád már volt a lakásnál? - kérdezősködött Rey azonnal. Látszott rajta, hogy szomorúan gondol a dologra még mindig. Rose elhúzta a száját.
- Igen, már üres a szobám, apa már elvitt mindent... De most ne beszéljünk erről, van egy-két meglepetésem számodra - folytatta játékosan a lány.
- Mi? - vonta fel a szemöldökét a pultos.
- Majd meglátod, Finn is jön, hozza a csávóját is. Majd ha végeztetek tali! - hadarta el gyorsan és már fordult is meg, hogy elhagyja az épületet, félt hogyha tovább marad még elárul valamit.
- És most mégis hová mész? - kiáltott az éppen távozni kívánó után a pultos.
- Még van egy kis dolgom! - intett nekirugaszkodva az ajtónak Rose. Rey csak szórakozottan legyintett, már megszokta barátnője viselkedését. Lehajolt, hogy a kis kirakat mögül magához vegyen két darab méretes, epres muffint.
- Én még mindig bírom a csajt - nevetett Finn, ahogy elviharzott munkatársa mögött.
- Még várj ezzel a kijelentéssel! Nem ismered elég régóta, hogy ilyeneket állapíts meg - nevetett Rey és egy díszes, porcelán tálra helyezte a pirosló süteményt. Fogalma sem volt milyen vad ötlettel állt már megint elő Rose, de kicsit tartott tőle főleg a múltkori után. De nagyon remélte, hogy el fogja terelni a gondolatait az utóbbi időkben történtekről.
.
Sötétedett, Rey pedig még egyszer lenyomta a kilincset, hogy megbizonyosodjon arról valóban rendesen bezárta-e a cukrászdát. Finn türelmetlenül dülöngélt aprókat jobbra-balra a járdaszegélynél. Láthatóan már nem bírt magával, teljesen feldobta az a tudat, hogy végre bemutathatja Poe-t.
- Hogyhogy, csak most fogod bemutatni a fiatalembert? - tette zsebre a kulcsot végre Rey.
- Nem tudom, most éreztem itt az idejét. De menjünk már végre Rey! - türelmetlenkedett a srác és nagyokat lépkedve indult meg. Rey játszva az untatottat, megforgatta a szemeit.
- Hé! Azért megvárhatnál, én nem is tudom pontosan hová megyünk - sietett a másik után.
Rey ismerte az utcákat ezen a környéken, de annyi lehetőség állt fenn, fogalma sem volt hová tartanak. Viszont nagyon remélte, hogy nem valami kiöltözős helyre, mert nem volt éppen a legszebb ruhájában. Sőt, a barna pulcsiján még piros epres muffin nyomok is fellelhetőek voltak.
Aztán Finn megtorpant egy nagy kanyar után, a főút melletti utcán. A járművek zajosan haladtak el mellettük és nagy szelet csaptak, ami csak még hidegebbé tette ezt a kora estét London utcáin. Itt még javában zajlott az élet.
- Teázó? Ennyi erővel már maradhattunk volna nálunk és csinálhattunk volna teát. Az olcsóbb is - értetlenkedett Rey, miközben füle mögé tűrte a széllel táncoló kóbor tincsét.
- Jajj, ne legyél már ilyen ünneprontó! Itt minket szolgálnak ki legalább és van fánk is - sorolta fel a hely előnyeit Finn, majd előrébb lépett a vörös téglás épület felé. Kívülről úgy tűnt nem sokan töltik itt az estéjüket.
- Ugye tudod, hogy én nem eszek ilyen szemét kaját? - vonta fel szemöldökét a lány, ahogy követte barátját, fel a rövid lépcsőn.
- És ez boldoggá tesz? - kérdezett vissza az afro srác, végre benyitva a fűtött épületbe.
- Nem tudom... - morogta maga elé a lány. Sosem volt abban biztos, mi is tenné úgy igazán boldoggá.
.
A hely teljesen hangulatos volt, a fal kellemes narancsos színe, a tea fűszeres illatával keveredett, a mennyezetről fényes gömb csillárok lógtak. A halk zene pedig még meghittebbé tette a helységet. Az egyenlőre három fős társaság különböző beszélgetésekbe keveredett, mióta megtalálták a tökéletes helyet és várták a negyedik tagot.
- Hol van már a lovagod Finn? - kérdezte Rey, már türelmetlen volt. Látni akarta azt a híres Poe Dameront.
- Nyugalom mindjárt itt lesz - nézett a telefonjára Finn, ő tisztában volt vele, hogy Poe szeret késni.
- Rey, kapcsolj már ki egy kicsit! - veregette meg barátnője vállát Rose, míg másik kezével szájához emelte a zöld teás csészét. Rey nagyot sóhajtott.
- Ajánlom, hogy megérje ez a fiú a várakozásunk. A facebook profilja annyira nem volt lenyűgöző - kezdte a csipkelődést a lány.
- Hé! Ne gonoszkodj, én is mondhatnám, hogy engem meg nem nyűgözött le a Solo gyerek facebookja - összefont karokkal figyelte a vele szemben ülőt, de látszott, hogy ajkai sarkában ott bujkál egy mosoly.
- Nincs is facebookja - mormogta szórakozottan Rey. Bár nehezen titkolta, hogy nem esik jól erről beszélni.
- Szóval régi vágású? Bejönnek a kifinomult, angol úriemberek mi? - kérdezte gúnyosan Finn. Rey erre mégis felnevetett, ez kicsit oldotta a témával kapcsolatos feszültségeit. Aztán már mindenki nevetett.
- Nem is Angol - csattant fel kacagva Rey.
- Sziasztok! - lépett egy ismeretlen ismerős az asztalhoz. Finn azonnal felpattant és egy apró puszit nyomott a másik férfi szájára. Poe Dameron egy helyes fiatal férfi volt, borostás arca, éles vonásai és puhának tűnő, sötét hullámos haja volt. Az összegyűltek öltözetéhez képest kicsit jobban kicsípte magát. De hát fontos az első benyomás.
- De édesek - súgta Rose. Rey bólintott egy szomorkásat.
- Szóval ő itt a barátom, Poe - mutatta be a lányoknak a negyedik személyt Finn.
- Nagyon örülünk, hogy megismerhetünk! Rey vagyok - nyújtott kezet a zöldszemű.
A társaság a kezdeti kényelmetlenségeket és udvariaskodást egészen gyorsan legyűrte és a beszélgetések kibontakoztak pár forró, illatos tea és színes fánk társaságában. Mindenki mesélt magáról és minden elképzelhető hülyeségről. Kiderült, hogy Poe az egyetlen fiú gyerek a családban és van négy testvére, arra is fény derült, hogy állatorvos és egy menhelyen dolgozik. Emellett elmesélte, hogy Finnel egy közös ismerősük esküvőjén ismerkedett meg. Poe beillett a csapatba a hasonló személyiségével. Már vagy fél órája megállás nélkül beszélgettek és nevettek együtt.
- Na jó, van még egy zseniális történetem, hogy hogyan esett bele a kis halastóba az esküvőn - kezdett volna bele egy újabb zseniális sztoriba Finn.
- Mielőtt ezt elkezded, szeretnék valamit mondani - vágott közbe Rose, ünnepélyes hangsúlya volt. Közelgett a meglepetés.
- Előtte még elmehetek mosdóba? Túl sok teát ittam - kérdezte Poe.
- Nem! Majd utána elmehetsz, most a csapatunk legfiatalabb tagjához van pár szavam. - Mindenki Reyre pillantott.
- Nem tehetek róla, hogy ti már huszonéves nyugdíjasok vagytok - tárta szét kezeit Rey.
- Szóval! Rey, van számodra egy meglepetésem, valamivel kárpótolnom kell téged - mosolygott a fekete hajú lány. Rey a faasztalra könyökölt, mindenki Rose szavaira figyelt.
- Oké, szóval... Szereztem neked egy munkát - kezdte a lány. Rey összevonta a szemöldökeit.
- De nekem már van munkám...
- Várj! Ez nem akármilyen munka, ez a Blue Mistletoe - mondta ki lassan az üzlet nevét. Úgy szóltak szavai, ahogy az ember egy nagy szenzációt mutat be.
- Mi? - Rey szája tátva maradt. Az a hely kész aranybánya volt, népszerű (főleg a turisták körében), hatalmas üzletlánc, gyönyörű, magas épületekkel. Karácsony pedig közelgett és olyankor a Blue Mistletoe tele volt. Valóban sikeres áruházról volt szó. Egyszóval, egy puccos ünnepi szuvenírbolt. Rey mindig is arra vágyott, hogy ott dolgozhasson. Végre megfizették volna rendesen. Nem arról volt szó, hogy nem szeretett a Coquille-ban dolgozni, de ez sokkal jobban kedvére valóbb is volt. Pakolgatni a csillogó karácsonyi kis díszeket, beszélgetni azzal a rengeteg vevővel, tökéletes gyakorlás, ha majd egyszer szállodákban és jachtokon akar dolgozni. Vagy esetleg légiutas-kísérőként. Tapasztalat a külföldi vendégekkel.
- De mégis, hogyan? - alig bírta visszafojtani nagy örömét.
- Mondjuk azt, hogy apámnak, van egy jó barátja arra felé - kacsintott Rose és ismét kortyolt az italából sejtelmesen.
- Te tudtál erről? - fordult Finn felé Rey. A srác vigyorogva bólintott.
- Még én is - nevetett Poe.
- Nem hiszlek el titeket! Nagyon köszönöm! - ölelte át hálálkodva barátnőjét Rey.
- Miattam meg ne aggódj, jól megleszek egyedül is a cukrászdában. Majd max Poe is beugrik - állt fel Finn, hogy csatlakozzon az öleléshez és intett Poe-nak, hogy ő is jöjjön.
- Aha, persze... Inkább maradok a négylábúaknál - morogta az orra alatt a srác és a nagy ölelések közepette egyébként is alig lehetett hallani.
Rey akkor tényleg boldognak érezte magát. A barátaival és Benre nem volt semmi szüksége.
*
Üdv! Remélem ez a rész is elnyerte a tetszéseteket. :) Tudom, hogy elég kihagyásosan írok részeket ide, amit én is nagyon sajnálok, mert szeretem írni ezt a sztorit, de sajnos nem mindig kapok hozzá ihlete meg ötleteket. Szóval tényleg sajnálom, hogy ennyit kések, de majd, ahogy tudom próbálom mérsékelni a részek közti szüneteket. Nem akarlak titeket megváratni tényleg és köszönöm, hogy itt vagytok ezek ellenére és olvassátok! ❤❤
Ja és boldog nyuszit, meg mindent!🐰❤