I want you to be happy, but I want to be the reason.
Todd hatalmas sóhajjal visszatornázta magát eredeti helyzetébe s újra maga elé vette füzetét.
- Jössz délután az ülésre? - kérdezte Neil.
- Ö, nem tudom. Lehet. - motyogta a szőke a ceruzáját piszkálva.
- Amit Mr. Keating mond az neked szart sem jelent?
- Most ezt mire mondod? - Todd meglepetten pislogott szobatársára.
- Te is tag vagy! - pattant fel a fiú ingerülten - Aki pedig itt tag, az..az..az igyekszik feldobódni! Te meg úgy vagy feldobódva, mint egy lócitrom!
- Mit akarsz? Lépjek ki? - kérdezte a szőke eg percig sem próbálva leplezni a hangjában megbúvó indulatot.
- Nem! Azt akarom, hogy légy benne! De ehhez csinálnod is kéne valamit, nem csak mondani, hogy benne vagy!
- Öregem.. - Todd értetlenül oldalra fordította tekintetét, majd vissza szobatársára - Állati rendes tőled, hogy törődsz velem, de én nem olyan vagyok, mint te. Nem olyan, hogy.. - vett egy mély levegőt, míg rendezte gondolatait, majd végül folytatta, kerülve Neil tekintetét - Ha te mondasz valamit, arra odafigyelnek. Én viszont nem vagyok ilyen.
- És nem hiszed, hogy lehetsz? - hajolt közelebb a fiúhoz Neil. Hangja sokkal lágybban, bizalmasabban csengett az előbbieknél.
- Nem! - csattant fel a szőke váratlanul - Azaz.. nem tudom, de nem is ez a lényeg! A lényeg az, hogy te úgysem tudsz megváltoztatni. Szóval állítsd le magad. Én magam is nagyon jól tudom, mi a jó nekem. Rendben? - kérdezte Todd nyugodtan, de határozottan.
- Nem. - nyögte ki Neil néhány másodperc csönd után.
- Mi az, hogy nem? - a szőke lassan formálta a szavakat, mélyen belenézve szobatársa szemébe.
- Nem. - vigyorodott el Neil, felvonva fél szemöldökét. Egy hirtelen mozdulattal Todd arcába hajította a színdarab plakátját majd kihasználva a fiú pillanatnyi meglepettségét, kikapta öléből a füzetet.
- Add vissza Neil! - pattant fel az ágyról Todd és a fiú után ugrott - Hallod? Add vissza! - kiáltott a szőke igyekezve utolérni szobatársát, aki megint az íróasztala tetején álldogát.
- Az ember álmodik - kezdte olvasni Neil, azonban kénytelen volt átugrani Todd íróasztalára, mivel a fiú túlságosan közel ért hozzá.
- Hagy már, Neil! Állj meg és add vissza! - próbálkozott a fiú.
- Az ember álmodik.. Milyen vers ez? - pillantott hátra a barna, ám nem számított rá, hogy Todd közben utolérte. A fiút felkészületlenül érte, hogy szobatársa hirtelen megtorpanása, s őt vitte tovább a lendület. Todd egyenesen rázuhant Neil-re, így mind a ketten a szőke ágyán kötöttek ki. Neil a hátára érkezett, esés közben reflexszerűen átkarolta Todd derekát, egyenesen magára rántva őt. A két fiú egymáson fekve, megszeppenve pillantott egymásra. Meglepve konstatálták, hogy orruk csupán néhány centire van egymástól. Neil elmosolyodott s kezével szorosabban ölelte a fiút.
- Ti meg mit csináltok itt? - rontott be a szobába Cameron. Todd meglepetésében igyekezett azonnal lekászálódni szobatársáról, ez azonban nem éppen úgy sült el, ahogy szerette volna. Rövid, riadt kiáltást hallatva egyenesen a földön kötött ki. Neil nevetett ugyan, de rögtön kinyújtotta kezét, hogy felsegítse barátját - Én szeretnék tanulni! - méltatlankodott Cameron, mint aki észre sem vette az előbbi kis közjátékot.
- Hopp! - Neil hirtelen ötlettől vezérelve odaugrott a fiúhoz, majd az ő kezéből is kiragadta a latin könyvet, tovább folytatva az ugrándozást új szerzeményeivel.
- Hé! Neil! Add vissza a könyvem! - kiáltotta Cameron és Neil után ugrott - Ne idétlenkedj, hallod?! Add vissza! - a fiúk kiabálva, nevetgélve kergették egymást az apró kollégiumi szobában.
- Passzold ide! - lépett be a szobába Charlie, magasba emelve a kezeit.
- Ilyet még nem láttam! Add ide, mert meg..megeszlek! - fenyegetőzött Cameron hasztalanul. A fiúk boldogan dobálták egymásnak Cameron latin könyvét, aki cseppet sem volt elragadtatva ettől a helyzettől. Charlie dobbal a kezében érkezett, így hamarosan üteme is volt a szokatlan macska-egér játéknak. Knox, aki egy furulyát szorongatott, boldogan csatlakozott barátaihoz, ám hangszerét Neil hamar kisajátította. Egyre több, számukra idegen Welton-diák gyűlt a szobába s nézte a kis csapat felszabadult ugrándozását.
A fiúk másnap reggel még javában húzták a lóbőrt, amikor Knox izgatottan készülődésbe kezdett. A folyosón összefutott Charlie-val, aki egészen kómás állapotban kívánt szerencsét a fiúnak. Knox a kora reggeli kellemes napsütésben már az Akadémia egyik piros biciklijén száguldott, egyenesen a Ridgeway Középiskola felé. Boldogan tekert az utolsó meleg, őszi napok egyikét élvezve. Már távolról meglátta az iskola parkolójában álló tömérdek autót, kisbuszt és biciklit. A Ridgeway-es diákok az iskola színeibe öltözve, arcfestéssel, sokan közülük trombitálva érkeztek. Hatalmas focimeccsre készültek aznap. Knox lepattant a járművéről, egy szimpatikus fához lakatolta, fejére tette napszemüvegét, majd Chris keresésére indult. Ámulattal nézte a hatalmas mezekben ugrándozó, üvöltöző fiúkat. A legtöbbek sisakján két hatalmas, bikáéhoz hasonlító szarv éktelenkedett. Az egyik fiú, fején a sisakkal éppen a busz tetején táncolt a ritmusra, amit a szurkolólányok köré gyűlt iskolai zenekar játszott. A pom-pom lányok élén Knox azonnal kiszúrta Christ. Szőke tincsei lágyan omlottak vállára, ahogy a piros-fehér pom-pomjait rázta. Egy vastag, piros hajpánttal akadályozta meg, hogy csillogó haja a szemébe hulljon. Csípője ütemesen mozgott, ahogy csapat tagjai kántálásukkal igyekeztek fokozni a hangulatot. Knox nem bírta levenni róla a szemét. Csak állt és bámulta Christ, mint valami perverz kukkoló, de nem tehetett róla. A lány teljesen a hatása alá vonta őt.
- Gyerünk, beszállás! - rikkantotta el magát egy nagydarab fiú, akiben Knox Chet Danbury-t vélte felismerni. Most odalépett Chris-hez, megfogta kezét és a buszok egyikéhez kezdte húzni. A lány széles mosollyal követte barátját. A busz elé érve Chris felugrott a fiú ölébe. Érzelmes csókot váltottak, majd Chet a karjaiban vitte föl barátnőjét a csapatot szállító járműre. Knox csalódottan sétált vissza a biciklijéhez és lassan, komótosan tekert vissza az Akadémiához, mély melankóliába süppedve.
- Hol késik már? - kérdezgették egymástól tanácstalanul az udvaron toporgó fiúk. Egytől egyig ugyanabban a fekete tornanadrágban, illetve fehér pólóban feszítettek, melyet az enyhén hűvös időre való tekintettel eltakart a túlméretezett, kötött, piros pulóver, közepén egy-egy hatalmas, fehér W, a Welton Akadémia jelzése képpen.
- Remélem nincs semmi komoly baj! - aggodalmaskodott Cameron.
- Ugyan már! Mégis mi baja eshetne? - kérdezte félvállról Charlie Dalton. Ő egyike volt azonknak, akik nyugodtan heverészve, meglehetősen vidáman fogadták a percek óta tartó, spontán szünetet a testnevelés óra előtt.
- Fiúk! Ott! - kiáltott Meeks hirtelen, ujjával az iskola épületének irányába bökve. A diákok lelkesen pillantgattak arrafelé, egyesek kezükkel igyekeztek eltakarni a szemüket bántó napsugarakat, hogy jobban lássanak.
- Nézzenek oda, a Kapitány! - füttyentett Charlie amint megpillantotta Mr. Keating-et, aki kockás sportzakóban, arcán hatalmas mosollyal közeledett az osztály felé. Ez, önmagában senkinek nem okozott volna nagy fejtörést, azonban a férfi, megszokott, fekete, bőr aktatáskája helyett egy hatalmas hálót cipelt, amelyben az Akadémia futball labdái voltak összegyűjtve. A diákok meglepetten pislogtak egymásra.
- Uraim! - köszöntötte őket Keating egy bólintással, miközben le pakolta kezéből a holmijait s a zsebeiben kezdett kutakodni. Homlokráncolva nyúlkált bele minden zsebébe, belsőbe, külsőbe egyaránt. Hirtelen ragyogó mosoly terült szét arcán, s előhúzott egy apróra összehajtott papírcetlit.
- Andrew McGregor? - kérdezte miután egy rövid pillantást vetett a kezében tartott lapra. Tekintetét körbejáratta a diákokon - Á, ott van, Mr. McGregor! Látom ám magát! - derült fel amikor megpillantotta a magas fiú kezét a levegőben - Charlie Dalton?
- Kapitány! - biccentett az említett, féloldalas mosollyal várva a reakciót.
- Jó napot, fiam! Hogy érzi magát? - vigyorodott el Mr. Keating.
- Köszönöm uram, jól. És ön? - érdeklődött Charlie, de alig bírta visszatartani kitörni készülő nevetését.
- Áhá! Fogós kérdés, Mr. Dalton! - a férfi egyik kezével a fiú felé intett - Most azonban nem érünk rá ilyen apróságokkal foglalkozni. Talán egyszer majd kifejtem magának. - gondolkodott el Keating, majd hirtelen, mint aki álmából ébredt, megszólalt: - Gerard Pitts!
- Jelen! - emelte magasba kezét a fiú.
- Knox Overstreet! - szólította a következőt.
- Nincs itt! - jelentette ki Cameron.
- Fogorvoshoz ment. - tette hozzá Charlie sietve.
- Érdekes. - dörmögte Keating állát dörzsölgetve - Tudják mit, fiúk? Nekem ehhez nincs kedvem. - jelentette ki s jó alaposan összegyűrve a papírt, a zsebébe tuszkolta - Elmehet, akinek nincs kedve a focihoz. - csapta össze a tenyerét várakozásteljesen pillantva a kis csapatra. Azon diákok, akinek nem adatott meg az a kiváltság, hogy Mr. Keating tanítsa őket, most furcsa pillantásokkal méregették a férfit. Akadtak olyanok, akik kaptak a lehetőségen és leszegett fejjel loholtak vissza az iskolába.
- Na most, fiúk! A szurkolók hosszan vitatkozhatnak azon, hogy valamely sportág különb-e a másiknál. Számomra a sport lényege az, hogy embertársaink ösztönzésére kiválót nyújthatunk. - kezdte Keating, amint mindenki távozott, aki szeretett volna - Mindenki jöjjön ide és vegyen el egy cédulát. Aztán álljanak sorba! - adta ki az utasítást - Mr. Meeks, emberelje meg magát! Mr. Pitts, nőjön önmaga fölé! - tanácsolta a fiúknak, amint átadta nekik a cetliket.
- Ossza ki a többieknek egyenként! - nyomta Cameron kezébe a maradék papírokat. Miután mindenki megkapta a maga cetlijét, a fiúk egy szép sorba rendeződtek a Keating által előkészített labdák mögött - Tudja mi a dolga, Pitts! - kiáltott Keating, majd belefújt sípjába.
- "Ó, harcolni a nagy túlerő ellen, rettentlenül szembeszállni!" - kiáltotta Pitts.
- Lenyelt egy szótagot! Mondja ki: rettenthetetlenül! - pirított rá Keating.
- "Ó, harcolni a nagy túlerő ellen, rettenthetetlenül szembeszállni!"- ismételte a fiú, majd kérdő pillantást vetett Keating-re.
- Rajta! - kiáltott a férfi. Pitts elrúgta a labdát, majd hátrasétált a sor végére - Ez az! Gyerünk, így tovább!
- "Az egész világ hajósának lenni, útban minden kikötő felé!" - olvasta a soron következő fiú, majd elrúgta a labdát.
- Tovább! Hangosabban! - biztatta őket Keating.
- "Ó, amíg vagyok legyek az élet ura, ne rabszolga!" - dörögte Andrew McGregor.
- "Fellépni a vérpadra, puskacsövekkel szembemenni, teljes hidegvérrel!" - hangzott, mialatt Mr. Keating egy győzedelmes dallamokat játszó lemezt helyezett fel a lejátszóra. Meeks, a soron következő ifjú focista kissé megilletődve ácsorgott a sor elején.
- Gyerünk Meeks, figyelje a zenét! - intett neki a férfi.
- "Táncolni, tapsolni, ujjongani, kiáltani, ugrándozni, szökdécselni, tovaáradni!" - rikkantotta Meeks.
- Tovább! - szólt Keating kibújva zakójából.
- "Olyanná formálni az életet, mint az új örömök versét." - motyogta egy fiú, a lehető legkisebb lelkesedéssel.
- Áh, brr. - morgolódott Keating - Gyerünk, Charlie! Élje át, amit olvas!
- "Istennek lenni igazában!" - dörögte Charlie széttárt karokkal, majd belebikázott a labdába. Ezután a fiúk hatalmas lelkesedéssel vetették bele magukat a csapatok kialakításába. Természetesen Mr. Keating is aktívan kivette részét a játékból kedvenc diákjaival. S mindannyiuk számára meglepő módon, Keating vezetésével a csapat megnyerte a mérkőzést. A fiúk boldogan vetették magukat egymás nyakába, majd dicsőséges üdvrivalgások közepette a magasba emelték tanárukat és körbehordozták a focipálya körül.
Neil&Todd
Knox Overstreet
'Istennek lenni igazában!'