- Mi a jó élet? – meredtem a nappaliban ácsorgó többieket bámulva, miközben én épp kiléptem Rhett szobájának ajtaján.
- Mity kelesztél Jhettyi szopájápany? – érdeklődött Ace, mire pislogtam néhányat, hátha csak a szemem káprázott.
Meg mertem volna esküdni, hogy egy másodperccel ezelőtt kiléptem a bejárati ajtón, most mégis megint a két fiú szobája közötti keskeny folyosón álltam és a nappaliban ácsorgó összes mindenki rám meredt.
- Hogy kerülök megint ide? – felejtettem egy pillanatra a haragom, hiszen ez a váratlan fordulat meglepett.
- Nem lehet elhagyni a lakást, még nem tűnt fel? – kérdezte lesajnálóan a csontjait fényesítő Rhett, akiben a jelek szerint még maradt annyi önmagából, hogy gúnyos stílusban nyomja.
- Nem, ugyanis eddig nem próbáltam – válaszoltam ismét bepöccenve. – És tudod miért? Mert a te hülye csontjaidat forrasztgattam és a gusztustalan kajamaradékos ruháid tisztogattam!
- Hát, akkor most közlöm veled, hogy nem lehet elmenni innen – vonta meg a vállát szokásos roppanásai közepette.
- Miért? – vettem egy mély lélegzetet.
- Honnan tudjam? Amiért egy csontváz vagyok – adta meg a semmire sem használható feleletét.
- Végül is nem ostobaság – mérlegeltem. – Így legalább nem tudtok elkószálni és marhaságokat művelni odakint.
- Nem is vagyunk marhák! – emelte fel hangját a cowboy.
- Nem ezt állítottam – morogtam. – De jobban belegondolva, az is igaz lett volna.
- Eszt fvond fvissza! – mutatta ki foga fehérjét Ace, az ő esetében a szó szoros értelmében.
- Mégis milyen alapon? Egész este csak rohangáltok fel-alá, lökitek a hülyeségeiteket és elvárjátok, hogy én mindent helyrehozzak!
- Én csak szalagokat szerettem volna a hajamba. Szerinted ez hülyeség? – törölgette a szemét a megszeppent unikornis immáron harciasabban.
- Igen, szerintem oltári nagy hülyeség! Senkit nem érdekel, hogy mivé váltatok? Tényleg én maradtam az egyetlen épeszű?
- Maradtál? – visszhangozta az éppen a nem létező körmeit reszelgető csonthalmaz. – Ez úgy hangzik, mintha valaha az lettél volna.
Na, ez volt az a pont, ahol elszakadt a cérna, amikor betelt a már amúgy is csordultig lévő poharam és elkezdtem kiabálni mindenkivel. Persze senki sem volt olyan rest, hogy csendben hallgassa a kifakadásomat, rendesen visszabeszéltek.
- Te nem voltál képes lovat varázsolni nekem!
- Be se fért volna a lakásba!
- Azt mondtad, megvédesz, de eldobtál!
- Egész este a kalapomon rejtegettelek!
- Elég a veszekedésből, srácok, ez a szeretet ünnepe! – próbálkozott az érzelmekkel túlfűtött kaszás.
- Az a Karácsony, te agyalágyult! Halloween van!
- Én csak lábakat akartam!
- Én meg csak szemeket!
- Enni szerettem volna!
- Én meg inni!
- De semmit nem adtál meg nekünk!
- Ez komoly? Semmit? Megtettem mindent, ami tőlem telt, de ti annyira hálátlanok vagytok, hogy még csak észre sem vettétek, mennyire igyekszem segíteni rajtatok!
- Hát mondjuk talán túlzás „segítségnek" nevezni azt, amit tettél – mutatott macskakarmot csontos ujjaival Rhett, én pedig épp neki akartam ugrani, fogalmam sincs, milye szándékkal, amikor egy magas hangocska megállított.
- Mi a fene folyik itt?!
- Bocs, de hol is vagy? – forgolódtam értetlenül.
- Itt lent! – érkezett a válasz, mire a hang irányába fordítottam a fejem és meglepve tapasztaltam, hogy egy tükörtojás állt a padlón, nem messze tőlem. Másképp nézett ki, mint a szalonnacsík, mivel a tojásnak a tojásfehérjéből formálódott keze és lába, szemei körül dús szempillák sorakoztak, fejének tetején, (vagy hát, ha a sárgáját az arcának tekintjük) egy masnis dísz feszített, de ami mégis a legmegdöbbentőbb, hogy ki volt sminkelve.
- Hát téged meg honnan szalajtottak? – meredtem rá kérdőn.
- Végig itt voltam! – sipítozott a tojáska mérgesen. – Bezártatok abba a szobába! – mutatott maga mögé apró tojáskezeivel, egyenesen Rhett szobájába.
- Biztos mikor átöltöztem – bólogatott egyetértően Rhett.
- Nem tudtam kijönni, mert nem értem fel a kilincset! Ott voltam három órán keresztül! Tojásként! Miért vagyok tojás?
- Felteszem, mert annak öltöztél – tippeltem. – Ki vagy te egyáltalán?
- Szelintyem őh Szelbi – jegyezte meg Ace.
- Én vagyok Shelby! – erősítette meg a kilétét a kipingált tükörtojás.
- Aha – hagytam jóvá, mert ettől mondjuk nem lettem okosabb, de nem is számított.
- Te valami varázsló vagy? Változtassál már vissza! – támadt nekem a tojáska hisztizve.
- Ő lehet a lelkitársam? – merengett a szalonnacsík.
- Minek öltöztél tojásnak, ha ennyire nem tetszik? – vontam fel a szemöldököm Szelbi-nek címezve a kérdést.
- A nyanya azt mondta, ez a legszexibb jelmez!
- És nem is csekkoltad?
- Mit dumálsz nekem? Most azonnal varázsolj vissza! – osztogatta a parancsokat, hangja és stílusa nagyon ismerősnek tűnt.
- És ha nem? Látjátok? Ezt csináltátok egész este ti is! – fordultam ismét a többiek felé. – Csak parancsolgattok, hogy mit csináljak!
- Jaj, szegényke, biztosan nagyon nehéz lehet varázslónak lenni! – gúnyolódott Szeamusz.
- Megkértünk, nem utasítottunk! – ellenkezett Cage dühösen.
- És ti segítettek nekem bármiben is?
- Miért kellett volna segítenünk?
- Ja, neked van erőd, nekünk meg nincs!
- Menyt esz nyeked etyetül isz.
- DE ATTÓL MÉG JÓL ESETT VOLNA, HA VALAKI SEGÍT! ELEGEM VAN! ELEGEM VAN EBBŐL AZ EGÉSZBŐL! – kiabáltam, majd hirtelen felhangzott a korábbról már ismert három kattanás és zöld fénycsóvák törtek elő belőlem, betelítve az egész szobát fényükkel, a következő pillanatban pedig mindenki visszaváltozott.