Yoongi:
Arca fáradt volt és a szemei is kissé bevoltak esve, de még így is káprázatosnak találtam.
Percekig csak bámultuk egymás lényét akár egy festményt a falon.Száját szólásra nyitotta volna, de meggondolta magát.
-Annyira sajnálom..-suttogtam magam elé.Éreztem ugyanúgy kutakodó tekintetét-Elárultalak, ott hagytalak-nincs pofám ránézni se, nem érdemlem meg a tekintetét se magamon, hogy itt legyen-Egy szörnyeteg vagyok.
-Megigértem, hogy mindig itt leszek Yoongi, amikor baj lesz-szemeim kikerekedtek, ezek után is? Képes segíteni?Nem érdemlem meg. Szemeim elkezdtek könnyesedni. Nem akartam sírni előtte.
-Minden rendben lesz-jött közelebb és kezeivel elkezdte simogatni a hátamat.
Ennyi kellet csak elkezdtem zokogni,megállíthatatlanul zúdúltak le a takaróra a könnyeim. Egyre szaporábban vettem a levegőt, ebből roham lesz. Nem tudom miért, de kezeimmel az övét kerestem, hogy megszoríthassam.Kezeim remegni kezdtek egyre jobban.Megfogok fulladni.
-Semmi baj Yoongi.. . - hallkan beszélt és mélyen szinte suttogta a szavakat, kellemes volt. A kezét ami hátamat simogatta fejemre tette és melkasához nyomta,hallottam nyugodt szívverésének ritmusát, szinte dalolt.Elképesztő volt.
Még mindig nem néztem rá, nem voltam felkészülve.Helyette kezét kezdtem el tanulmányozni amit úgy szorítottam mintha azon múlt volna az életem. Elkezdtem forgatgatni kezeim között ahogy egyre jobban tisztult a látásom és nyugodtabban kezdtem el lélegetni, látni, gondolkozni megakadt a szemem az apró friss vér csíkokon. Jimin persze észre vette, ahogy egyre jobban húzom feljebb pulcsiját.Kiakarta húzni szorításomból a karját, de nem sikerült neki mivel csak mégjobban magamhoz préseltem.
-Engedj el-utalt a részére amit egyre jobban vontam közelebb, úgy öleltem akár egy plüss állatot.
-Sajnos nem tehetem-mondtam halk rekedtes hangon szinte alig volt hangom.
-Ha rám nézel megengedem, hogy megnézd.
Lassan emeltem fel a fejem, nem akartam elsietni. Ahogy néztem felfele megfigyelhettem nyakát is amit olyan jól ismertem.
Az összes pontján jártam már ajkaimmal.
A száján is megakadt a szemem. Olyanok voltak a párnái, mint az éredt cseresznyék legszívesebben addig kínoztam volna ameddig duzzadtabbak nem lettek volna a csókjaimtól.
Eljutottam a szeméig. Nos igen, már nincs az a pillanat amikor nagyjából nem tudnák eldönteni, hogy mit is gondol éppen.
Fáradt volt és meggyötört. Aludni szeretett volna, meg nem is.
Szeretetre és megértésre volt szüksége.
-Még mindig ugyanolyan szép vagy-mondtam elhaló hangon,láttam ahogy szemei meglágyulnak.
-Ne hazudj nekem többet, bele fáradtam-suttogta, kezeit megszorította.
-Tudom nagyon jól-hajoltam újra lejjebb, hogy tovább szemeszhessek ajkaival.
-Honnan tudnád? - jól látom, hogy direkt összeszorította a száját?
Szeretném még csodálni.
Olyan mint egy érintetlen angyal.
Kissé megvan ugyan tépve látszódnak a sebek száján.
Kegyetlenül fájna, ha most felkellnék a rendes szobámban.
Egyre nehezebben és gyorsabban veszem a levegőt pilláim pedig nehezednek nem kapok levegőt.
-Jimin...én..se-mi a szar van? Látom ahogy elkezd gondolkozni egy percre se látszik rajta hogy elveztette a fejét.
-Semmi baj mindjárt jövök-elengedett, alig tudtam megtartani magam. Nem dőlhetek hátra! Nem..
Cipők tompa kopogását hallottam az orvos az gondolom. Ezt nem fogom túlélni.
Folytogatja valami a tüdőm, az asztma, hiányzott nem kapok levegőt.
Bár már nyugodtan meghalhatok, mindenki itt volt akit akartam látni.
Ez életem egyik legszebb napja.