"Nem kényszerítheted, hogy szeressen. Ha menni akar, hát menjen." De mivan, ha én nem akarom, hogy menjen?
A házból kilépve megcsapott a hiányérzet de nem érdekelt. Átvertnek és kihasználtnak éreztem magam. Hiába hallatszott a hangomon a magabiztosság és az eltökéltség, legbelül fájt a bátyám produkciója.
Vissza sem néztem a szülőházamra. Egyes-egyedül egy pillanatig. Megakartam nézni, hogy ki jött utánam. Éppen, hogy visszanéztem és egy hatalmas balhénak voltam a szemtanúja. Tod jött volna utánam, de Brandon visszarántotta mire a bátyám vérszemet kapott. Brandon egy észhez térítő pofont adott neki mire Tod felsietett az emeletre.
Brandon sietett utánam elsőre és hamar ölelő karjai közé zárt. Megnyugvással töltött el, hogy az arcát a nyakhajlatomba temette és ott szuszogott tovább. De bennem valami megtört. Minden ami az elmúlt percekben csengett le most jött ki rajtam. Keserves sírásba kezdtem. Megalázottnak éreztem magam és átkoztam magam, amiért ekkora bizalmat szavaztam a bátyámnak.
Ténylegesen ő volt a mindenem.
-Annyira sajnálom, Kim. -tolt el magától, hogy a szemembe tudjon nézni, de aztán újra a karjai közé zárt.
-Annyira fáj, Brandon. Megöl belülről. -szorítottam magamhoz erősen vállát, hiszen csak ő maradt nekem. -Egyedül maradtam. -szipogtam.
-Én itt vagyok neked. -suttogta. -Mert szeretlek. -hiába is tagadnám jól estek Brandon szavai. Ha még csak a fele is volt igaz, akkor is. Melegség öntötte el a szívemet a szeretlek szó hallatán.
-Én is szeretlek, Brandon. -könnyeztem be újra. -Mindennél jobban szeretlek. -szorítottam erősen magamhoz. Nem akartam elengedni. Mellette akartam maradni, mert minden egyes porcikámmal szerettem őt.
-Gyere menjünk haza. -nyúlt le a combomhoz és felemelt. És hiába tartott a fenekemnél, most az egyszer tudtam. Semmilyen hátsó szándéka nem volt. Egészen a házuk utcájáig cipelt mikor ott megszólalt.
-Mindjárt hazaérünk és lefektetlek. -szólalt meg a fülemnél. Hangja mégis csábítóan csengett de itt sem volt egyéb hátszándéka.
-Hogy érted? -kérdeztem vissza ártatlanul.
-Hogy értsem? Mondd meg te! -válaszolt pimaszul mire megsimítottam a tarkóját. Tetszett a játéka mert tudtam, csak jó kedvre akart deríteni engem.
-Hmm... Nem is tudom. -súgtam a fülébe mire az ujjai mégjobban szorították a combom.
-Ne játssz a türelmemmel, mert annak baromira de rossz vége lesz. -morogta de nem volt dühös. -Nem hiszem, hogy akarod, egyből mikor hazaérünk, hogy beledobjalak az ágyamba úgyhogy fogd vissza magad. Rendben? -kérdezte és ebből is tudtam, hogy jót akar. Nem akart nekem rosszat, habár tudom, hogy ő kívánta az estét mégis tudta, hogy most nem ez a megfelelő alkalom.
-Rendben. -súgtam újra fülébe és éreztem ahogyan elvigyorodik.
Hamar megérkeztünk. Tiffany egyből szaladt az előszobába és kérdezősködni kezdett.
-Brandon? Jézusom minden rendben? Mióta hozod? Miért nem hívtál engem vagy a bátyádat? -bombázta egyből Brandont az anyja mire a fiú fújtatott egyet.
-Levegőzni akartunk. -reagálta le ennyivel az anyját, és elindult a nappaliba de Tiffany megállította őt.
-Mi történt itt? Mi történt a barátnőddel Brandon? -kérdezte újra mire Brandon hevesen megfordult.
-Az anya, hogy a barátnőmet én szeretem egyes-egyedül! Minden ember átbassza és ott hagyja! Csak rám számíthat most már mert én vagyok neki! Érted? Én vagyok neki egyedül! Az apja utálja, a bátyja 20 éven át hazudott neki! Én maradtam egyes-egyedül! Mert az elején kibaszottul de elbasztam, hogy fogadtam azzal a buzival ami miatt nem lehetett végig az enyém! Érted, anya? Bennem is csalódott már, hogy basznám meg! Mardos a bűntudat, hogy én is ilyen szemét senki voltam! Ez történt! -ordított az anyjára. Ujjai már annyira szorították a combomat, hogy fájt de nem szóltam. Óvatosan kezdtem el simogatni a tarkóját és imádkoztam magamban, hogy az megnyugtassa. Hevesen kapkodta a levegőt és nézett farkas szemet az anyjával. -És félek anya! Félek, hogy engem is elfog veszteni mint mindenki mást! -hagyta ott szó nélkül és felsietett az emeletre.
A szobája ajtaját kivágta és egy laza mozdulattal be is csapta. Óvatosan rakott le az ágyára majd leguggolt mellém.
-Miért nem jössz fel mellém, Brandon? -paskoltam meg a magam melletti helyett mire halványan elmosolyodott.
-Pihenj. -simított végig a fejemen mosolyogva. -Én még lemegyek. Megnyugszok mert nem bírom nézni a fájdalmat a szemedben. Rendben? -kérdezte és lassan felállt.
-Igen. -bólintottam mosolyogva mire viszonozta a gesztusom és csókot nyomott a homlokomra.
~Brandon~
Hamar lementem a lépcsőn, egyenest a konyhába. Anya megszeppenve pillantott rám. Ittam egy pohár vizet és leültem a kanapéra a nappaliban. A telefonom ezerrel kezdett csipogni, de az összesnél Tod nevét írta ki. Amilyen gyorsan csak tudtam, kinyomtam a telefont és eldobtam a kanapé végébe.
-Mi volt ez anyával? -támaszkodott meg az ajtóban Brian.
-Kiakadtam. -néztem rá mire csak megrázta a fejét. -És elmondtam mindent amit gondoltam, és éreztem. -magyaráztam meg a kiakadásom fő okát. Sok volt ez nekem egy hétre.
-Ezért ordibáltál vele? -vonta fel a jobb szemöldökét.
Brian nagyon is család kedvelő ember. Habár már saját családja van 2 gyönyörű gyermekkel. Sok időt tölt itt is. Brian sikeresen kezdett el sebészként dolgozni a kórházban. Más munkát el sem tudnék képzelni hozzá. Talpra esett, és mindig biztos abban amit akar.
-Igen, egyszerűen csak ki akadtam arra, hogy mi volt Kimmel és nem tudtam magam türtőztetni mivel engem is vesztett már el. Sajnálom Brian. -néztem rá a végén. Barna tekintete aggódóan csillant meg amikor felhoztam Kimet, mivel ő is tudta az esetét. A Todosat nem, de a többit igen.
-Én értelek Brandon. Kell segítség? -kérdezte mire megráztam a fejem.
-Nem, megleszünk mi ketten.
-Oké. -fogadta el a válaszom pedig őszintén bevallom. Féltem. -Ben beteg lett. -kezdett bele újabb témába. Ben, Brian fia. Ő az fiatalabb és neki van egy nővére, Nancy.
-Mármint? -ráncoltam össze a szemöldököm. Bármennyire is tagadnám, teljesen a szívemhez nőttek Brian gyerekei és úgy szeretem őket mintha a sajátomé lennének.
-Eleve lázas lett. Tina küldött gyógyszerért de a gyógyszertár zárva volt. Gondoltam itthon hátha van. -Brian még mindig a mi házunkat hívja az otthonának pedig már 2 hónapja saját lakásuk van. Ami meg is érthető 2 gyerek mellett.
-Jó bullást neki. -mosolyodtam el, ahogyan felidéztem a kisfia mosolyát.
-Kösz. -mosolyodott el ő is. -És veled mi van? -kérdezte vigyorogva.
-Mi lenne? -kérdeztem vissza.
-Látom volt egy álmatlan éjszakád. -bökött a nyakamra mire én is szélesen elmosolyodtam.
-Valóban. -ismertem el.
-Remélem azért nem felejtettél el valamit. -vonta fel a szemöldökét.
-Mármint? -kérdeztem vissza mire Brian megforgatta a szemét.
-Tudod. Gondolom gondolkoztál már a jövődön és nem akarsz még gyereket. -forgatta meg mindentudóan a szemét. Hirtelen beugrott az este és az is, hogy én óriási hibát követtem el.
-Oké most elviszel a gyógyszertárba, Brian. -álltam fel sokkoltan és az előtérbe siettem a -kabátomért.
-Hé haver most mivan? -szaladt utánam és nyúlt a kocsi kulcsáért. Ő is gyorsan felkapta a kabátját és kinyitotta az ajtót. Pontosabban kivágta az ajtót.
-Mi bazdmeg szerinted mi? Az bazdmeg, hogy este kicsit többet ittam ami miatt óriási hiba lesz. Az van. -reagáltam le és beültem a kocsijába. Nem tagadom. Pánikoltam.
-Édes Istenem. -rázta a fejét. -Hogy tudtál egy ilyen fontos dolgot elfelejteni? -kérdezte hitetlenkedve mire megvontam a vállam.
-Nem foglalkoztam ezzel, csak boldoggá akartam tenni. -túrtam bele barna hajamba idegességemben.
-Hát gondolom kibaszott boldog lesz, ha kiderül, hogy terhes. -röhögött fel a nyomorom Brian. Valamiért a poénján nem tudtam röhögni. Féltem. Rettentően féltem.
Sziasztok!
Újabb résszel érkeztem! Nagyon szépen köszönöm a 8000 olvasót! Hihetetlen, hogy napok alatt haladjuk meg a százat. Sajnálom, hogy ez egy kissé lapos rész lett de a következőkre ígérem, hogy hozom az izgalmakat. Sietek a következő résszel! Most már tudom, hogy ezt a fejezetet körülbelül 40 részesre tervezem és valószínűleg még ezen a nyáron ki fog jönni a második fejezete is! A következő részig is puszi nektek!