...
-És kis volt az a szerencsés, aki végignézhette a vizespóló versenyedet?
A lány elméjében a köd azon nyomban felszállt, a kérdést pedig igencsak sértőnek találta. Kikapta kezét Macskáéból, majd dühösen így válaszolt neki:
-Életem szerelme. És remélem élvezte a látványt. Most pedig dolgunk van, nem hülyéskedhetsz itt egész nap, miközben az akuma a fél várost romba dönti. - közölte szúrós szemmel és máris átszökkent a mellettük lévő háztetőre.
A fiú még egy darabig a távolodó hősnő alakját figyelte, majd végül társa után eredt. Miközben tetőről-tetőre ugrott, lassan elvigyorodott és félhangosan megjegyezte - Igen, nagyon is élvezte.
...
-Földrengések, összeomló épületek, füst és por. Párizsban ismét eluralkodott a pánik, Halálfej aktuális csatlósa pedig ezúttal erősebbnek tűnik, mint a megszokottak. Itt Alya Césarie, a Katiblog írója, Ti pedig ismét első kézből láthatjátok az akumatámadást. - Mondta lélekszakadva, futás közben a telefonján elindított videofelvételre a tiniblogger, miközben a menekülő embertömeggel ellentétes irányban haladt. Nemrég kanyarodott le a Rue Saint-Honore-ról a Szövetségi Kormányzati Hivatal mellett, de már meg is látta a csata helyszínét. Sejtése beigazolódott, a harc éppen a Jardin du Palais Royal szökőkútjánál zajlott. Még az iskola ablakából látta, hogy Katica abba az irányba lendíti magát varázsjojója segítségével. Mivel barátnőjére, Marinette-re, tudomása szerint a törmelék túloldalán Adrien vigyázott, máris nekiiramodott. Az épület kiszakadt oldalfalán át épp rá tudott mászni a közelben lévő egyik nagy fa vastag ágára. Nino, aki életében a pasi szerepet töltötte be, már meg sem próbálta őt visszatartani. Tudta, barátnője egy jó sztori miatt úgysem tudna a harc zónáján kívül maradni. A lány, alkatához és fiatal korához képest nagyon ügyesen mászott le a fáról. Nemhiába, annak is megvannak a maga előnyei, ha az embernek két rosszcsont ikerhúga van, akiket folyton a nagyobbaknak való játszótéri eszközökről kell lementeni.
- Ideértem... - lihegett a futástól kimerülve telefonja mikrofonjába - a parkot körülvevő épületegyüttesből csak füstölgő romok maradtak - mondta, majd körbe fordította a telefonját, hogy megmutathassa követőinek a látványt. A porfelhők még nem ülepedtek le teljesen, a törmelékekből viszont sokkal kevesebb mutatkozott, mint kellett volna. Ugyanis a park centrumában elhelyezkedő szökőkúttól a szélrózsa minden irányába kisebb-nagyobb szakadékok indultak szét, melyek örömmel nyelték el a leomló falakat. Valószínűleg a földrengések következtében keletkeztek. Miközben próbálta átjuttatni magát az épen maradt területeken, hogy közelebbi felvételeket készíthessen, valami furcsára lett figyelmes. Csak Katica harcolt.
- Na szép! Még van képe bedurcizni amiatt, mert otthagytam és most harcolhatok egyedül. - mérgelődött a hősnő, miközben egy hátraszaltó kíséretében éppen félreugrott egy felé repülő óriási földdarab elől. Jópár perce már annak, hogy vizespólós beszólása után, azon a bizonyos háztetőn magára hagyta partnerét és elindult legyőzni a gonoszt. Fel sem merült akkor benne, hogy társa nem követi őt.
A megszállt városlakó elég erős képességeket kapott, a természeti elemekkel és a Földdel valahogy kapcsolatba került és uralta azokat, így Katicának sok mindennel meggyűlt a baja. Nehezen tudta kivédeni egyszerre a növények támadását, a felé dobált földdarabokat, a szökőkútból időnként rázúduló vízsugarakat, mindeközben pedig még arra is figyelnie kellett, nehogy egy-egy erőteljes széllökés valamelyik szakadékba taszítsa őt. Miközben próbált talpon maradni, szeme sarkából észrevette barátnőjét, amint egy bokor árnyékából filmezi a jelenetet, így megpróbálta a gonosztevőt arrébb csalogatni, nehogy Alyanak baja essen.
- Katica most először mutatkozik a nyilvánosság előtt kibontott hajjal, ami cefettül jól áll neki, de a lényeg, hogy mint mindig, most is szuperügyes! Viszont hol lehet Fekete Macska? Miért nem segít neki, hisz jól látszik, hogy egyedül nem tudja megtisztítani az áldozatot. - gondolkodott hangosan a barna bőrű lány.
Eközben az emlegetett személy pár háztömbnyi távolságból szemlélte az eseményeket.
Ugyan nemrég társa után vetette magát, ám ahogy mögötte haladt, megállt egy pillanatra, hogy elgondolkozzon a maszk alatt rejtőző lányon. De a pillanat tovább tartott. Teljesen belemerült Katica szépségébe és ledöbbentette, hogy hogyan is nem vette észre hamarabb a hasonlóságokat szerelme és osztálytársnője között. Ahogy a harcoló csodát szemlélte, sorra vette annak minden mozdulatát és testének összes részletét. Macskaként remekül látott ilyen távolságból is, így még a pink szájfény egyformasága is feltűnt neki. Katicát mindig is csodálatosnak tartotta. Igézően kék szemek, csábos mosoly, kedves, önfeláldozó, mindig pozitívan gondolkodó személyiség. Ugyan Marinette is rendelkezett ezekkel a tulajdonságokkal, visszahúzódó természete miatt viszont számba se vette, mint lehetséges Katica jelöltet. A testére tapadó piros, fekete pöttyös ruha pedig vékony idomait is tökéletesen kirajzolta. Ahogy végigfuttatta tekintetét a lányon, a harc közben megfeszülő vádlin, combon és igencsak szép ívű fenéken, továbbhaladva felfelé, kezdett összefutni a nyál a szájában. Mikor észrevette teste reakcióját, fülig elvörösödött, majd nagy levegőt véve továbbindult, hogy végre besegítsen partnerének.
A parkban lévő vidám, csupasz férfit ábrázoló, letört kezű szobor a fák gyökerei által emelkedett ki hirtelen a földből és repült az előbb egy vízsugár következtében földre terített lány irányába. Miközben Marinette azon morgolódott magában, hogy a mai nap már nagyon elege van a pancsolásból, későn vette észre a felé zúgó tárgyat. Semmire sem volt már ideje, csak annyi jutott eszébe, hogy pontosan így érezhet egy nyúl, mikor az országútra téved és egy kamion reflektoraival találja szembe magát.
A biztos haláltól ismét Macska mentette meg. Eléugorva, botjával hárította az utolsó utáni pillanatban a támadást, így a lány szemével egyvonalba csak egy fekete bőrbe burkolt, formás hátsó került.
-Jó a kilátás szerelmem? - kérdezte vigyorogva hátrapillantva a szemtelen cicafiú.
A katica ruhás erre elvörösödött, majd érzelmi hullámvasútját palástolni próbálva igyekezett mérges hangnemet megütni, mikor válaszolt neki.
-Álmodozz csak! Mégis hol jártál eddig?!
- Tudod, én is szeretem hátulról csodálni az eseményeket. - kacsintott Macska.
Mikor Katicának leesett a fiú mondanivalója, ismét elvörösödött, majd gyorsan arrébb is ugrott partnerétől. Macska már megint zavarba hozta, ő pedig nem engedheti meg magának, hogy pont harc közben pirulgasson. Egyébként is, hűnek kell lennie Adrienhez. Ezek a gondolatok jártak fejében, mikor végre úgy látta a helyzetet, ideje felhasználni szuperképességét. Jojóját feldobva kiáltotta el magát. - Szerencse talizmán! - mire egy piros alapon fekete pöttyös esernyő pottyant kezébe.
-Nagyon vicces, mondhatom... illik a mai napomhoz. - említette meg magának száját elhúzva a hősnő és gyorsan körbejáratta tekintetét, hátha rájön, hogyan tudná felhasználni a kwami adta segítséget. Ahogy gondolkozott, hirtelen mindent fekete-fehérben látott, csak az esernyő, az akumatizált személy oldalán himbálózó bőrtáska és Macska villant fel előtte pirosan.
Egy biccentéssel jelzett partnerének, hogy szokás szerint terelje el a célszemély figyelmét. Olyan jól ismerték már egymást harc közben, hogy szavak nélkül is megértették mire gondol a másik. Teljes összhangban mozogtak együtt, csak épp Katica az egyik, a fiú a másik irányba tartott. A srác szokás szerint egy sértőbb szóviccel hergelte fel a gonosztevőt, hogy magára terelje annak figyelmét. Eközben a pöttyös kezeslábast birtokló megkerülve őket, a nyitott esernyőt gyorsan a kiszemeltre húzta és összezárta annak fején azt. Mivel a megszállt keze is az ernyő alá szorult egy pillanatra, a lány lekapta róla táskáját, hogy társának lendíthesse azt. Ekkor a fiú hívta segítségül szupererejét. A cataclysm szavakat kiáltva máris érezte, hogy az erő, melynek átváltozva birtokába került, a jobb kezébe összpontosult. Ujjai közt az ismerős fekete pöttyök keringtek sötét árnyakkal keveredve. Ő maga volt ekkor a világmindenséget elnyelő sötétség, a színtiszta pusztítás, mely könyörtelen, végleges és mindent elsöprő. Ilyenkor úgyérezte bármit megtehetne, bármit semmissé változtathatna, majd a romokon ülve csak kacagna szüntelen. Ez a hatalmas sötét erő gyakran megijesztette a fiút, hisz félt, nehogy ő is olyan gonosz talizmánhordozóvá váljon, mint maga Halálfej. Tudta, Katica nélkül minden esélye meglenne rá. De a lány mindig ott volt számára. Ő volt a mérleg másik nyelve, maga az Élet megtestesítője.
Mikor ujjai a táskára fonódtak, az fekete hamuvá porladt, majd a szokásos lila kis pillangó reppent fel belőle. Eközben a megszállt személy újra önmagává változott vissza, mit sem emlékezve gonoszként töltött idejéről.
Ekkor ismét Katicán volt a sor, hisz csakis ő volt képes megtisztítva útjára engedni a szárnyaival verdeső lila lényt. Jellegzetes pózban megpörgette jojóját, majd a lepke felé dobta azt. Teteje, mint egy épp felszállni készülő katica szárnya, kétfelé felnyílt és magába zárta a menekülő akumát. Ismét tenyerében tartva eszközét, ujját végighúzva rajta, mosollyal az arcán engedte szabadjára az immár hófehéren világító rovart és köszönt el tőle. - Viszlát kicsi pillangó...Csodálatos Katicabogár! - kiáltotta, miközben magasba dobta szerencsetalizmánját, jelen esetben a pöttyös ernyőt. A varázslat mindent visszaállított az eredeti formájába, a park és az egész város is pontosan ugyanolyan volt, mint a csata előtt.
- Szép volt! - fordult mellette lévő társához a szokásos ökölpacsijukra, de mint ahogy ma a hajviseletében, úgy megszokott rutinjukban is változás állt be. Macska ugyanis nem nyújtotta felé kezét, helyette úgy tűnt valamiért zavarban van. Ekkor visszaemlékezett harc előtti szóváltásukra és azt hitte, a fiú amiatt szeretne bocsánatot kérni.
- Nézd Macska, nem haragszom. Tudom, hogy Te egy igazi poéngyáros vagy és kicsit tényleg elvetetted a sulykot azzal a vizespólós beszólással, de már megbocsátottam neked. - mondta a hősnő egy kedves mosoly kíséretében.
A máskor mindig szószátyár szőkeség viszont most nem vágott fel semmivel. Helyette lassan közelebb lépett szerelméhez, megfogta annak kezét, majd szemeit is rabul ejtve komolyan így szólt hozzá:
-Katica! Beszélnünk kell. Ráérsz?
A lány félreértette a helyzetet. Azt hitte, a fiú még mindig a tetőn lévő beszélgetésükről akar vele szót váltani. Eszébe sem jutott, hogy partnere rájött, kit rejt a piros maszk.
-Jajj Macska én nagyon sajnálom. - mondta bűnbánóan a lány, mivel tudta, összetöri társa szívét. Ismét. - Igaz azt mérgemből mondtam, mielőtt eljöttem feltartóztatni a gonosztevőt, de már ezerszer megbeszéltük... már másé a szívem.
A macskafülekkel rendelkező most teljesen összezavarodott. Azon gondolkodott, hol és hogyan is kellene pontosan elmondania osztálytársának, hogy tudja a titkát, mivel a lány kínosan ügyelt mindig arra, nehogy felfedjék véletlenül egymás előtt kilétüket, erre az ő drága Bogárkája a tetőn elhangzottakról magyaráz valamit neki. Mikor fejben gyorsan visszapörgette az eseményeket, rájött, a lány az utolsó szóváltásukra gondol.
"-És kis volt az a szerencsés, aki végignézhette a vizespóló versenyedet?
-Életem szerelme. És remélem élvezte a látványt."
A szavak visszhangot vertek fejében, mikor a visszaváltozás közeledtét jelző kis csippanás hagyta el a lány fülbevalóját egy pötty eltűnése kíséretében. Az rögtön elszakította kezét partnerétől és füléhez kapott.
-Mennem kell. - szólt, majd jojóját máris egy épület kiszögelésébe akasztotta, hogy lendületet véve eltűnjön a helyszínről. A srácnak gyorsan eszébe jutott, hogy nem engedheti őt el anélkül, hogy egy nagyon fontos kérdésére választ ne adna, ha már kilétük megbeszélésére nem keríthet most sort.
Így ma már sokadszorra kapott a vékony csukló után, hogy visszatartsa annak gazdáját.
-Várj! - mondta szinte kétségbe esve.
-Tudod, hogy mennem kell, mindjárt lemerülök.
-Csak egyvalamit árulj el, és rögtön elengedlek. - kérlelte őt Macska - Tényleg igaz?
A piros ruhás csak pislogott, nem értette a kérdést.
- Mármint mi?
-Igaz, hogy a srác, aki előtt eláztál... ő életed szerelme? - halkult el hangja a mondat végére idegességében.