A ma elmúlik, és mi a tegnapban maradtunk.
Kereken 5 nap telt el azóta, hogy bekerültem a pokolba. Minden nap egy kicsivel közelebb jutok a szabadsághoz. Mindennap újra szerzek információt. Például tegnap találtam egy telefont. Működő képes viszont kódolt. Tegnap egésznap a számok fölött ültem és írtam a négy jegyű számokat. Kiszámoltam, hogy egy nap kerek 5 órám van haladni. Reggel 8-tól 2 óráig.
Azóta sok minden változott. A stressz miatt rendszeres szédülök és természetesen végzem a dolgom a WC felett. E-mellet tele vagyok kék, zöld foltokkal. Az oldalamon van egy lila folt amit tegnap Paul okozott. Csak haza ért és bumm. Lecsapott. Rugdosott, ütött. Aztán 5 perc múlva sírva könyörgött a bocsánatomért. Rettegésben élek.
Most is várom, hogy elmenjen a munkába. Nem tudom, milyen diák állás de nem is érdekel.
-Rendben Babám akkor délután. -lépett mellém és homlokon csókolt. Reszkettem tőle és a félelemtől. Az ajtót kulcsra zárta így megkezdődhetett a mai nap fény pontja. Oda rohantam a gardróbhoz ahonnan kivettem a mobilt aztán az ágy mögül előszedtem a kód lapomat. Sikerült feloldanom a telefont így egyből hívtam Todot.
-Haló? -szólt bele szomorú hangjával.
-Tod! -szóltam bele amire a szememet elhagyta az első örömkönny.
-Kim! -szólt bele ő is. -Jézusom olyan jó, hogy hallak. Brandon-t kihoztuk majd most megyünk a papírokért amire végre vissza jöhetsz. Hol vagytok? -kérdezte miközben a hangja vidám lett.
-Nem tudom, Tod. -csóváltam a fejem habár nem láthatta. -Minden ablak le van zárva. Most is örülök, hogy hívhatlak. -feleltem.
-A francba. Brian már ment az utcákon. Brandon meg... -itt elhalkult a hangja.
-Brandon meg? -kérdeztem vissza mire egy nagyot sóhajtott.
-Brandon meg rombolt mindent és zokogott. Most is fent van beszélsz vele? -kérdezte mire hatalmas vigyor terült el a számon.
-Igen. -válaszoltam mire hallottam, hogy megy fel a lépcsőn.
-Kim! Cicám. Istenem olyan jó, hogy hallom a hangod. -szólt bele. Hangja vészesen izgatottan csengett.
-Én is örülök Brandon. Kérlek mentsetek ki. -könyörögtem
-Megyünk Életem megyünk. -sóhajtott nagyot. -Töltsd le a Snapchatet és jelentkezz be majd nyomd be GPS-t. -mondta majd kinyomta a hívást. Úgy is tettem ahogyan mondta majd bő 10 perc múlva megláttam magamat a térképen- Rá 5 percre Brandon is megjelent a város másik felén.
-Megyünk. -írta üzenetben Brandon száma. Gyorsan kijelentkeztem Snapchat-ből és a kódos papírra felírtam, hogy: 3000? Nem túl nehéz kód. Bye bye Seggfej!
Ezzel semmi probléma sem lett volna de az ajtó zárva volt. Egy ablak se volt nyitható állapotban és még kulcs se volt. Kezdtem ideges lenni. Egyszer csak valaki elkezdett dörömbölni az ajtón.
-Kim! -hallottam meg Brandon hangját.
-Brandon. -szaladtam az ajtóhoz. -Zárva van. -ütöttem én az ajtót.
-Betöröm bazdmeg! -ütött meg a fülem Brian hangja.
-Oké. -értettem egyet. Az ajtó elkezdett rázkódni majd egyszer csak beszakadt.
Megpillantottam Brandon és a testvérem aggódó arcát amire muszáj voltam elsírni magam. Örömkönnyek voltak. Annyi idő után végre öröm könnyek. Brandon amilyen gyorsan csak tudott belépett és a karjai közé zárt.
-Féltettelek. -suttogta majd mikor Todot akartam üdvözölni akkor gyorsan visszarántott. Keze a derekamra siklott amire felszisszentem. Foltok ott is voltak.
-Mi baj? -kérdezte és óvatosan simogatta az előbb fájlalt helyet.
-Semmi. -mosolyogtam rá. Nem akartam, hogy megtudja. Nem akartam balhét se. Csak szimplán "otthon" lenni. Szeretett emberek közt.
-Nem hiszem el. Mi a baj? -kezdett feszült lenni.
-Semmi, elestem oké? -néztem fel rá mire össze ráncolta a szemöldökét.
-Hogy tudnád úgy megütni a derekad? -kérdezte mire megvontam a vállam. -Itt van valami. -nyúlt a pólómhoz, hogy gondolom felhúzza de gyorsan oda kaptam.
-Kérlek Brandon ne. -suttogtam becsukott szemekkel.
-Kim. Most megfogom nézni mi van ott. Ha tetszik ha nem. Ha szégyenlős vagy ha nem. Meg fogom nézni. -nyúlt újra a pólómhoz majd felhúzta azt. A szeme elkerekedett ahogyan meglátta, a nagy foltokat. Óvatosan végig simított a bordáimtól egészen a gatyám pántjáig mire felszisszentem. -Ezt ő csinálta? -simított rajtuk újra végig.
-Igen. -mondtam de addigra már a fiúk is beléptek. Brian és Tod is megnézte a sebeket.
-Máshol is van? -kérdezte miközben arcomat fürkészte. Aprót bólintottam. Felhúzta a másik oldalát a pólónak amire a szeme még nagyobbra nyílt. -Na jó menjünk innen. -húzta le a végén a ruha darabot majd lementünk az autóhoz.
-Brandon ne tegyél semmit se. -néztem rá.
-Hagyod, hogy megverjen? Láttad, hogy nézel ki? Szereted még őt ugye? -nézett rám szikrázó szempárokkal.
-Nem szeretem. Gyűlölöm. -ráztam a fejem. Ő csak felnevetett.
-Akkor miért ne verjem szarrá? Egy okot mondj. -nem mondtam semmit sem. -Szereted. -fordult el.
-Nem szeretem. -ismételtem.
-Akkor miért véded? -fordult most már ingerülten hátra. A nyakán az erek kidagadtak. Ideges volt.
-Nem érted meg,hogy ezzel téged védelek? -akadtam ki. -Nem fogod fel, hogy ez egy őrült? Téged akarlak védeni ha nem tűnt volna fel. -fordultam el.
-Azt mondod gyenge vagyok? -szólalt meg hidegen. Hangjából csöpögött a gúny a szemét pedig az út testen tartotta. Brian feszülten nézett rá mire Tod nyugtatni próbált.
-Egy szóval sem mondtam ezt. Tudom mire képes. Majdnem elvitt Milánóba. Neked akart fájdalmat okozni érted? Ismerem. Csak Brandon azt sajnálom a legjobban, hogy nem tűnik neked fel, hogy kit szeretek. -ráztam a fejem.
-Ha most tényleg szeretnél hagynád, hogy megvédjelek. Hagynád, hogy fossá verjem. -szólalt meg pár perc múlva mire Brian megcsapta a homlokát.
-Ezt nem hallgatom tovább. Állj meg. Kiszállok. -feleltem ridegen, és a legnagyobb meglepetésemre meg is állt. Kiszálltam a kocsiból és jól becsaptam az ajtót. Brian és Tod is jöttek volna de Brandon elkapta Brian vállát.
-Szállj vissza. -bökött az autó felé mire a bátyja megrázta a fejét.
-Nem. Majd mi Toddal rendbe szedjük amit elbasztál. -tolta el a kezét.
-Semmit sem basztam el. -nézett rá Brandon mire Brian keze az arcán csattant. Szeméből kiszállt a harag és megrázta a fejét.
-Azért nem verlek most meg mert az öcsém vagy. -mondta majd hátrált pár lépést.
-Ez ne tartson vissza. -lökte meg érősen Brandon a vállát mire Brian elvesztette az egyen súlyát de nem esett el, hátrált pár lépést.
-Vigyázz az utakon. -nézett rá. Hangja nyugodtabb és lágyabb volt mint előbb azonban az arca még mindig jég hideg volt. Brandon csak beszállt a kocsiba és elhajtott.
Csöndben sétáltunk mikor Brian megszólalt.
-Csak aggódik érted. Könnyes volt a szeme ahogyan végig simított a derekadon és a foltokon. -mondta miközben az arcom fürkészte.
-Akkor is meg kell értenie. -néztem rá mire megrázta a fejét.
-Érdekes lány vagy Kim. -nézett vissza járdára mire kérdően néztem rá.
-Mármint? -kérdeztem vissza.
-Ne érts félre. Az eddigi műpicsái folyton nyávogtak mikor kiakadt. Pedig nem ezt kellet volna. Te szembe nézel vele. Nem félsz semmitől, főleg nem a következményektől. Ezért szeret téged. -vezette a tekintetét újra rám.
-Minden olyan jól ment. Mint egy tündérmesébe. -ráztam a fejem csalódottan.
-A tündérmeséknek is okkal van vége. -szólalt meg. Hangja szomorú volt.
-Ezt hogy érted? -kérdeztem rá mire csak megrázta a fejét.
-Majd egyszer megtudod.
Sziasztok!
Újra jelentkezem ugyanis átléptük nem olyan rég a 860 olvasót. Nekem ez nagyon nagy örömet okoz. Hamarosan vége a A Hold és a Csillagok című könyvemnek, ezért többet tudok ezzel foglalkozni. 1000 olvasóra kitaláltam egy jó dolgot de az maradjon meglepetés. Addig is puszi nektek!