2026. március 21.
(13 évvel ezelőtt)
— Héj szívem! Nyugalom, mondtam már, hogy ne erőltesd meg magadat! — szóltam rá Jasminere, amint hazaért két nagy szatyorral a boltból.
— Nem volt nehéz és Sky is segített — nézett le a majdnem három éves kislányunkra, akinek a kezében egy csomag keksz volt meg egy darab alma.
— Jasmine, 9 hónapos terhes vagy. Nem kéne cipekedned! — sóhajtottam fel.
— Ne aggódj ennyit miattam. Nem lesz semmi bajom, jó? — mosolyodott el és megsimította az arcomat. Rosszallóan megráztam a fejemet, majd segítettem kipakolni neki. Már három nappal ezelőttre volt kiírva, de úgy látszik a kis Mendes nem igazán akar kibújni még.
— Apa, játszol velem? — kérdezte Skylar a lábamra csimpaszkodva. Csak elmosolyodva bólintottam, majd a rózsaszín szobácskájába betérve elkezdtem vele barbizni. Jas addig valószínűleg főzött, mert nem jött ki a konyhából. Megebédeltünk, majd lefektettük Skyt pihenni. Addig Jasmine is aludt egy keveset. A terhesség a szokásosnál is fáradtabbá teszi, főként ebben a szakaszban. Amíg ők aludtak, én tévét néztem, majd kis idővel később gitározással próbáltam elütni az időt.
— Egy új dalon dolgozol? — hátrapillantva a feleségemet láttam meg, amint épp a kanapé felé halad, hogy leüljön mellém. A haja egyszerűen csak fel volt fogva lófarokba, egy melegítőnadrágot viselt az egyik felsőmmel, de nekem még így is nehéz volt levenni róla a szemeimet. Mindenhogy gyönyörű volt számomra, de tényleg.
— Nem tudom, van pár gondolat a fejemben, de semmi tintát igénylő — rántottam meg a vállaimat.
— Mondjuk énekelhetnél egyet a bébinek, hogy végre jöjjön ki az átkozott vaginámon, mert már aligha viselem el a terhességet — nevetett fel lágyan, miközben a hatalmas pocakját simogatta.
— Hagyd a fiamat, addig marad bent, amíg kedve tartja. Ne sürgesd! — kacagtam fel én is és egy apró puszit nyomtam a hasára.
— Persze, nem neked kellett 9 hónapig őt hordanod! Ne hidd, hogy annyira kényelmes és jó!
— De megéri mindezt, nem igaz? — néztem rá egy félmosollyal.
— Sosem mondtam, hogy nem — forgatta meg sötét barna íriszeit — Akár kétszer ennyit is elviselnék érte — folytatta halkan, kissé elmerengve.
— Tudom, kincsem. És iszonyatosan büszke vagyok Rád! Hisz már a második Mendes bébit hozod világra, én pedig csak annyit tettem eddig, hogy megcsináltam őket. Jó, az is elég kemény munka volt azért... — ekkor nevetve a vállamra csapott, én pedig szórakozottan elmosolyodtam. A délután nagy része könnyedén elment, Skylar picivel később felébredt, majd megnéztünk egy mesét közösen. Esküszöm, ha még egyszer látnom kell a Frozen-t, felakasztom magamat! Már tök régi mese, de valahogy Skynak nagyon a szívéhez nőtt. Én is szerettem, de amikor már a héten tizedjére láttam, kezdte elveszíteni a varázsát a film.
— Kincsem, aludnod kell! — mondtam neki sóhajtva az ágya szélén ülve. Már három könyvet elolvastam neki és két dalt is énekeltem, mégsem hajlandó végre álomra hajtani a fejét.
— Nem vagyok álmos! Apaaa, nem akaroook! — hisztizett tovább és a távirányítóért nyúlt, hogy bekapcsolja a tévéjét.
— Nem, Skylar. Aludnod kell, késő van! Már mindjárt 11 óra, egy 2 és fél éves kislánnyak ilyenkor már ágyban a helye — ráztam a fejemet, miközben elvettem tőle a kapcsolót.
— Anyaaaa!!! — ordította hangosan és haragosan nézett rám. Most azt hiszi, hogy majd Jas másképp látja ezt?!
— Skylar, anya is azt szeretné, hogy aludj. És ő is aludni szeretne, mert fáradt. Hisz tudod, benne van a pocakjában a kistestvéred, aki hamarosan megszületik — meséltem neki, ő pedig bármikor a kistesója említését hallotta, felcsillantak gyönyörű szemei.
— Mi a baj, nyuszikám? Még most sem alszol? — sétált be Jasmine, majd az ajtófélfának dőlt.
— De most már aludni fogok, anyu! Minél többet alszok, annál előbb jön a kisbaba, igaz? Apa ezt mondta nekem tegnap! Ez igaz anyu? Apa nem szokott hazudni nekem, szóval hiszek neki. Na de mikor jön már a tesóm? Szeretnék már játszani vele! Bár mondjuk te, anya, mondtad hogy nagyon aprócska lesz, szóval nem játszhatok vele még az elején. De majd ha nagyobb lesz, akkor igen! Várom már, hogy megnőjjön! De először anya pocakjából kell kiszabadítani — ekkor elgondolkodva pillantott az anyukája hasára, mintha azon agyalni, hogy miként vehetné ki kistestvérét onnan.
— Hogy te még 11 órakor is mennyit tudsz beszélni, kicsim — nevettem fel egy puszit nyomva az arcára.
— Anya mindig azt mondja, hogy azért van a szánk, hogy beszéljünk! Én arra használom, mert szót fogadok anyának. Jó kislány vagyok, igaz? Karen nagyi is mindig mondja, hogy szép és okos vagyok. Manny papi is mindig dícsérget! Aaliyah szerint nagyon aranyos vagyok meg szép! És Aaliyah szeret engem, szóval nem hazudik. Engem sokan szeretnek, tudtad apa? De téged is sokan! Anya mondta, hogy nagyooon sokan! — nyújtotta el a "sokan" szót, mintha valami varázsszó lenne — Azt mondta, nem lehet megszámolni az ujjaimon, hogy mennyien. Pedig én el tudok már számolni 5-ig! — majd kicsike ujjaival neki is kezdett. Csak mosolyogva figyeltem a kis dumagépet, amint rendkívül koncentrálva elszámol a kezén ötig.
— Nagyon ügyes vagy pocok, de most már aludj, kérlek! Apa és én is szeretnénk. És mi csak akkor alszunk, ha te is. Viszont ha nem alszunk, akkor álmosak leszünk holnap és nem fogunk tudni játszani sokat — simította meg a haját Jasmine, egy apró puszit hintve a homlokára utána.
— Oké, oké... Alszok már — sóhajtott fel a kislányunk, majd a fal felé fordult, hogy tényleg aludni próbáljon.
— Jóéjt hercegnő — pusziltam bele a hajába, majd ráterítettem a takaróját, és kimentünk a szobájából. Mi is lefeküdtünk aludni egy gyors zuhany után. Jas számára elég nehéz volt az alvás, hisz aligha kényelmes volt neki bármelyik pozícióban. Amint leraktam a fejemet, el is aludtam rögtön. Az éjszaka közepén megszokásból át akartam ölelni őt, de nem volt mellettem. Nehezen kinyitottam a szemeimet, és próbáltam megtalálni a szobában.
— Szívem, minden okés? — kérdeztem meg halkan, miközben felkapcsoltam az éjjeli lámpát és felültem az ágyon.
— Persze, aludj csak vissza — mosolyodott el halványan, fel-alá járkálva a szobában és a pocakját simogatta.
— Biztos, hogy jól érzed magadat? — néztem rá, ő pedig csak bólogatott. Fent szerettem volna vele maradni, de iszonyat fáradt voltam, és elnyomott az álom. De nem aggódtam, hisz mostanság sokszor nehezen alszik éjszakánként, pláne ha a nap folyamán pihen egy kicsit. Nem tudom mennyi idő telhetett el, de arra keltem, hogy valaki a karomat rázza és a nevemen szólít.
— Shawn! Shawn kel...kelj fel, kérlek! — hallottam meg a feleségem hangját, amint a mondata közben elcsuklott egyszer és felszisszent. Rögtön kinyitottam a szemeimet és felültem hozzá.
— Mi a baj? Fáj valamid? — kérdeztem végigpillantva rajta.
— Azt...azt hiszem itt az idő — mondta erőlködve, a hasát fogva.
— Mi? Tényleg? Jézusom, micsoda? Elindultak a fájások? Milyen gyakoriak? Számoltad az időt? — Jasmine csak sorjában bólogatott az kérdéseimre, miközben én már keltem is ki az ágyból és öltözni kezdtem.
— Egyre gyakoriabbak, körülbelül olyan 7 perc van közöttük — felelte és próbált felállni az ágyból.
— Várj, felöltöztetlek, ne kelj fel! — szóltam oda neki mikor már a felsőmet vettem fel. Kivettem a szekrényből számára egy leggingset és egy sima sárga felsőt, ezek voltak az első dolgok, amiket megpillantottam. Segítettem neki öltözni, közben pedig anyáékat hívtuk telefonon.
— Shawn, baj van? — szólt bele anya rekedt hangon a telefonba.
— Szia anyu! Bocsi, hogy felébresztettelek, de a baba valószínüleg jönni készül. Valamelyikőtök el tudna jönni vigyázni Skyra? — beszéltem az éjjeli szekrényen lévő, kihangosított telefonba, miközben Jasre adtam a pólót.
— Jézusom, persze! Hogy van Jasmine? — érdeklődött anya, és hallottam, ahogy apát kelti épp fel.
— Öt perces fájásaim vannak, de semmi komolyabb — válaszolt az érintett, amint kifelé mentünk már a hálószobánkból. Gyorsan felkaptam a már napok óta előkészített táskát, ami Jasmine számára volt.
— Megnézem Skylart, addig beszélj még anyuval — mondtam neki, miközben a kislányunk szobája felé igyekeztem. Anyáék fél óra múlva itt lesznek, így aligha sokat lesz itthon egyedül, szerintem fel sem ébredni. Nem szívesen hagyom felügyelet nélkül, de vészhelyzet van, és mire felöltöztetnénk őt is és elindulnánk, talán kifutnánk az időből. Amikor benyitottam a szobába, békésen aludt az ágyában. Elmosolyodtam, ahogy láttam, ahogy göndör fürtjei a párnára hullottak, ajkai enyhén elnyíltak, és egyenletesen veszi a levegőt. El sem hiszem, hogy ma megszületik a második gyerekünk. Szent szar, kétgyerekes ember leszek! Jas halk kiáltása kizökkentett a gondolataimból, és siettem vissza hozzá. Felvettük a cipőinket és indultunk is. Útközben felhívtam a szüleit, akik szintén azonnal elindultunk Torontóba. Egyre erősebbek és gyakoriabbak voltak a fájások, én pedig minél gyorsabban hajtottam a főútón, hogy hamar odaérjünk a szülészetre. [...]
— Sziasztok! Hogy vagy drágám? — jelent meg anya a szobában és rögtön Jasminehez fordult. Egy órája érkeztünk meg mi is, a szülés még nem indult be. Tekintve, hogy egy átlagos szülés 6-7 óráig tart, még rengeteg időnk van.
— Fogjuk rá, hogy jól. Olyan 5-6 perces fájásaim vannak még mindig — válaszolta apró mosollyal. Nem tudom hogyan tud ilyenkor is kedves és vidám maradni. Én halálra izgulom magamat és tiszta ideg vagyok, pedig nem is én szülök!
— Apád nálatok van, Sky felébredt egy pillanatra, mikor megérkeztünk, de hamar visszaaludt — pillantott rám anya.
— Tényleg köszönjük, hogy itt vagytok és segítetek — simította meg Jas a kezét anyának, aki rögtön elmosolyodott.
Hat teljes óra...ennyi telt el azóta, hogy megérkeztünk, de a kisfiunk még sehol sincs. Azóta már kivilágosodott, jelenleg reggel 8 óra van. Nemrég érkeztek meg Jasmine szülei is, apa behozta Skylart, aki éppen Aaliyahval játszik a folyosón. Nem tudom miért gyűlt ide az egész család, de úgy látszik ez már afféle hagyomány. Kimentem a folyosóra picit, hogy ránézzek a kislányunkra. Békésen aludt a húgom ölében, aki lágyan simogatta a haját.
— Mikor aludt el? — kérdeztem, miközben leültem melléjük.
— Csak pár perce. Az előbb be nem állt a szája arról, hogy mennyire várja már a kistesóját — nevetett fel halkan Aal.
— Hát igazán világra jöhetne már — sóhajtottam egyet, miközben a kényelmetlen műanyag széken nyújtóztattam elzsibbadt végtagjaimat.
— A vajjudás akár 12 órát is igénybe vehet. Még csak a felénél tartunk — mondta szórakozottan megbökve engem.
— Ezzel igazán sokat segítettél, Aaliyah — pillantottam rá, de másodpercekkel később mindketten felnevettünk.
— Amúgy milyen érzés? — szólalt meg pár perc múlva, mikor mindketten csendben üldögéltünk már.
— Mire gondolsz? — kérdeztem vissza rápillantva.
— Az apaság. A tudat, hogy a feleséged órákon belül megszüli a második gyereketeket.
— Hűha, kissé megmagyarázhatatlan... Tudod, mikor kicsik voltunk, nem gondoltam bele igazán, hogy milyen lesz szülőnek lenni. Iszonyat nagy teher, néha a hajadat akarod tépni és otthagyni mindent és mindenkit. De rá kell jönnöd, hogy most neked kell a türelmesnek lenned, neked kell példát mutatnod és fenevelned egy kicsike embert, aki félig belőled van. Néha úgy érzed feladod, mert amikor Sky elkezd hisztizni, nem hagyja abba órákig olykor — nevettem fel — De amikor csak nézem őt, látom őt mosolyogni, látom a boldogságot az arcán, amikor kimondja, hogy szeretlek apa..ezeknél a pillanatoknál nincs szebb! Na de miért kérdezed ezt? Terhes vagy? — néztem rá komolyan, ő pedig felkacagott.
— Dehogy, te hülye! Csak érdekelt — mondta nevetve, én pedig elmosolyodtam.
— Rendben. De azért mondd majd el, ha gyereket akarsz. Fel kell készítenem magamat a nagybácsi szerepre — nevettem fel én is [...]
— Nem bírom már! — kiáltotta az összeomlás szélén állva Jasmine, én pedig erősen szorítottam az egyik kezét, a másikat pedig az anyukája.
— Gyerünk, mi bellezza! Puoi farlo, tudom, hogy képes vagy rá! — mondta neki Elisa. Gőzöm sincs mit mondhatott olaszul, de gondolom valami biztatót. Ennyi év együttlét után sem tudok még olaszul, csak pár szót. Így nem csoda, hogy az anyósom beszéde felét alig értem.
— Hajrá kicsim, már csak pár nyomás — adtam egy puszit az izzadt homlokára, majd elsimítottam onnan a hajszálait, amik rátapadtak. Minden erejét összegyűjtve próbálta világra hozni a kisfiunkat. Szörnyű volt nézni azt, hogy ennyire fáj neki. Pár perc múlva viszont egy angyali sírást hallottunk meg. Kicsit megtörölgették, majd Jasmine mellkasára helyezték a csöppséget. Elisa kiment szólni mindenkinek, hogy megszületett, így csak ketten maradtunk a kórteremben az orvos és a nővérekkel együtt. Ahogy néztük az újszülött fiunkat, a könnyek teljesen eláztattak az arcainkat. Egyszerűen annyira gyönyörű és törékeny volt.
— Üdv a családban Nolan Manuel Mendes! — suttogta neki a feleségem, és végigsimított apró arcán.
heló! how are you guys?
sajnálom, hogy ennyi ideig nem volt rész, de se időm, se energiám nem volt az írásra.
remélem tetszik a rész! esküszöm már jártas leszek a szülésekben, annyi mindennek utána kellett olvasnom most, hogy úgy érzem már készen állok rá. hahah nem amúgy, KIBASZOTT UNDORÍTÓ ÉS FÁJDALMAS MÉG NÉZNI IS!! múltkor láttam egy videót róla és jézusom...sokkot kaptam! persze tök normális dolog de baszottul fájhat! Hűha, kicsit eltértünk a témától...😂
Mindenestre további szép estét!