Ezüstös fogak harapnak, ha látnak.
Magánytól keserves árvahazak.
Ha elmentél, hagyhatál volna ott is.
Nincs olyan boldog emlék, ami nem szét foszlik.
Talán nem is emlékszem milyen volt veled élni,
De azt tudom milyen volt az öklödtől félni.
Kiráz a hideg, sohasem leszek a régi,
Boldog gyermek, aki ártatlanul édi.
Nem leszek több, csak törött.
Elásott traumák, bennem az ördög.
Akiben kaccag az agresszió,
Akinek a vér látványa beíndito.
A múltam, mint egy mély tó, ami elnyel,
Ha sajnálnál, ne félj, nem kell.
Mindennek oka van és egyszer nekem is eljön a reggel.
Egyszer mindenképpen a remény is fel kel.