Reggel korán kellett kelnem, hisz indultunk haza. Élveztem a tábort és jó volt kissé kiszakadna a nyüzsgő város rohanó tempójából, de már hiányoznak a többiek és Torontó is. A buszon töltött idő remekül telt, próbáltuk kiélvezni az utolsó pillanatokat együtt a barátaimmal. A nyár folyamán már nem látom sokat őket, mert ilyenkor mindenki megy nyaralni, távoli rokonokhoz látogatóba stb... 10:15 perckor megérkeztünk az iskola parkolójába. El sem hiszem, hogy 2 hónapig látnom sem kell ezt az épületet majd. Kiszedtem a bőröndömet a busz aljából, majd apa és Nolan keresésére indultam a sok szülő között. Mikor megpillantottam őket, sietni kezdtem feléjük.
— Istenem, úgy hiányoztál, kicsim! — ölelt meg szorosan apa, úgy, mintha évek óta nem látott volna. Pedig csak egy hétig voltam távol.
— Ti is nekem — mosolyodtam el, majd megöleltem az öcsémet is — Kiara hol van? — kérdeztem, mikor a kocsihoz sétáltunk.
— Elutazott a szüleihez, mert az anyukája elkapott valami vírust. Pár nap múlva jön haza csak — mondta apa, majd elindultunk hazafelé. A kocsiút gyorsan eltelt, Nolan a fociedzéseiről áradozott, és hogy elkezdett írni egy dalt. Apára sandítottam fél szemmel ekkor, és láttam a mérhetetlen büszkeséget elterülne az arcán egy mosoly keretein belül. Mikor megérkeztünk, mosolyogva mentem be a házba, ahol felnőttem. Mikor megszülettem, még egy lakásban laktunk a belvárosban, de mára már Torontó egyik mondhatni csendes utcájában élünk, ugyanúgy egy nagy társasházban, viszont a hetedik és nyolcadik szint csak a miénk. Érdekes kialakítású ház, de nagyon menő. Van mindkét szintnek egy óriási erkélye, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a városra. A régi házunké szebb volt, hisz közvetlen rá láttunk a CN Toronyra. Emlékszem, mindig kint akartam lenni esténként az erkélyen, mert olyankor a torony gyűrűje színesen világított. Anya olykor akár egy órát is kint ült velem, csak hogy nézhessem. Mindent megtett a boldogságomért.
— Készülődj Sky, mert lassan jönnek a vendégek — szólt apa, miután beértünk a lakásba. Nolan levetette magát a kanapéra és rögtön az Xbox-ot a kezébe véve játszani kezdett. Apát valaki hívta, így elvonult a dolgozószobájába. Felszenvedtem magamat az emeletre a 10 kilós bőröndömmel, majd elkezdtem kicsomagolni. Ezzel fél óra alatt végeztem is, majd kicsit pihentem. 11 körül el kezdtem készülődni, hajat mostam, majd kiválasztottam a ruhámat. Egy aranyos, fehér nyári ruhát választottam, ami kicsit elegánsabb volt, de szülinapomat ünnepeljük, szóval ez erre tökéletes. Megszárítottam a hajamat, mert utálom, ha magától szárad meg. A nagyon sötét barna hajamat mindenbizonnyal anyától örököltem, neki is ugyanilyen hajszíne volt. Nem is meglepő, hisz félig olasz volt. A középső nevem is innen ered, amit nem igazán szeretek, de a világért sem változtatnám meg, mert anya imádta ezt a nevet. Anyai ágon voltak olasz felmenői, kezdve az anyukájától. Apai ágról is színes a dolog, hisz még a papa portugál, a nagyi angol. Így igazából negyed portugál, negyed angol, negyed olasz és negyed kanadaiak vagyunk Nolannel. Nehéz is elmagyarázni olykor, amikor megkérdezik, hogy milyen nemzetiségűek vagyunk. De mivel Kanada az otthonunk, ízig-vérik annak is valljuk magunkat.
Délben mentem le az emeletről, addigra pedig az egész ház fel volt díszítve. Gyönyörű volt! Esztétikus, a kedvenc színeim pompáztak mindenhol, tényleg nagyon tetszett. A vendégek is lassan szállingóztak be a lakásba, kezdve Andrew és Brian bácsitól, egészen a nagyiékig.
— Nézzenek ide, milyen gyönyörű a mi kisunokánk! — sietett oda hozzám Karen mama egy ölelésre. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem imádom őket mindennél jobban. Picit közelebb állnak hozzám, mint Elisa mamáék, mert ők Ottawában laknak, apa szülei pedig Pickeringben, ami tényleg nagyon közel van, fél óra autóval. Míg Ottawa majdnem 500 kilométer. Így csak ünnepekkor és szünetekkor látjuk anya szüleit, de minden héten telefonálunk velük.
— Gyönyörű vagy, csillagom! — ölelt meg a papa, és egy puszit nyomott a fejemre. Mindig csillagomnak szólít, amióta csak tudom az eszemet. Fura látni, hogy öregszenek ők is, hisz már a hatvanas éveik vége felé inganak. De remekül tartják magukat, öt évet simán letagadhatnak mindketten.
— Úristen, de szép vaaaagy! — jelent meg Aaliyah mosolyogva, majd ő is karjai közé zárt — Jaj, amúgy szia anya és apa! — nevetett fel, majd megölelte őket is. Ebben a pillanatban pedig Benjamin, az unokatesóm futott felém. Annyira aranyos, egy igazi csodagyerek. Hihetetlenül okos, akárcsak az anyukája. David, Aaliyah férje is üdvözölt egy puszival, majd apa keresésére indult. Időközben minden fontos ember megérkezett, aki a családunk része volt. Legyen szó barátokról vagy rokonokról.
— Dio Mio! Te napról napra egyre jobban hasonlítasz anyádra, mia principessa!— könnyekkel teli szemekkel szorított magához az olasz nagymamám, aki hiába töltött vagy 40 évet már Kanadában, még mindig erős olasz akcentusa van és előszeretettel használja a nyelv szavait is mondataiban. De már mindenki megszokta.
— Mi újság, prücsök? Jó volt a tábor? — borzolta össze a hajamat Luke papa, mire én nevetve bólintottam. Imádom őt is. A buli remek volt, apa a kedvenc dalaimat játszotta a nagy erősítőkön keresztül, a rengeteg kaját mindenki jóízűen fogyasztotta, a nasikkal együtt. Épp Benjamint figyeltem, ahogy Nolannel szkanderezik, amikor Andrew bácsi jött oda hozzám.
— Boldog Szülinapot, nagylány! — mondta hatalmas mosollyal, amit én is viszonoztam. Andrew olyan volt nekünk, mint egy nagybácsi mindig is. Rengeteg időt töltöttünk vele mindig is, hisz ha apa turnézni ment kis időre, akkor az alatt, amikor apa épp interjút vagy koncertet adott, mindig ő vigyázott ránk. A stúdióba is ha elvitt minket, Andrew volt a szitterünk.
— Köszönöm! Chiara is itt van? — kérdeztem rá a feleségére, aki egyébként egy tündér.
— Igen, itt. Azt hiszem épp Jake-kel beszélget — nézett a nappali irányába, és igaza volt. Apa testőre, akinek munkaköre rég nem olyan aktív már, mint volt, vidáman társalgott Andrew kedvesével. Jaket is imádom, ő az az ember, aki mindig megnevettetett engem is és az öcsémet is, bármikor unatkoztunk, amikor apával voltunk valamerre a munkájával kapcsolatban, ő mesélt valami vicces sztorit nekünk, és sosem fogyott ki belőlük.
— Hát nézzenek oda, rád sem ismerek így a 16 éves kisugárzásoddal! — a hang hallatán odakaptam a fejemet és Camila nénit - utálja ha nénizzük, de apa nagyon is belénk nevelte ezt - pillantottam meg. Felém sietve ölelt meg, meglepődtem, hogy itt látom. Nem gyakran találkozunk vele, de amikor igen, olyan mintha mindennap együtt lennénk. Fontos volt apának mindig is, ő volt a támasza a nehezebb időszakokban. Camila tényleg egy olyan barát, akit mindenki kíván az életében.
— Te is gyönyörű vagy, Camila — mosolyogtam rá, végigpillantva rajta. Tényleg ragyogott. 42 éves létére simán letagadhat majdnem egy tizest, de komolyan. Nem értem, hogy lehet mindig ilyen fiatalos apa barátai közül. Ezután még percekig beszélgettem a keresztanyukámmal, mert igen, ő az. Anya és Camila nagyon jó viszont ápoltak, így lett Camila és Brian a keresztszüleim. Nolan keresztszülei is ők lettek, mert anyáék valamiért ezt jónak gondolták. De nekem semmi problémám nincs velem. Azt, hogy nekik van-e, nem tudom. Valószínűleg nem, vagy csak jó színészek.
— Nagyon vad partiban van részünk a sok rózsaszín lufival — csatlakozott nevetve a másik keresztszülőm, Brian 'bácsi' is a beszélgetéshez.
— Apa választott mindent, őt okold azért, ha epilepsziás rohamod van a rózsaszín ötven árnyalatától — mutattam az említettre, aki épp heves beszélgetésbe elegyedett Josiahval, a fotósával.
— Már mondtam neki, ne aggódj — nevetett — Egyébként mesélj nagylány, mi újság? Shawn nem árul el semmit sem, de van már udvarlód? — Brian az az ember, aki szó szerint mindenre rákérdez habozás nélkül. És mégsem hoz zavarba. Nem tudom hogyan, de nagyon közvetlen a kapcsolatunk. Emlékszem, mikor 12 voltam és megjött az első menstruációm, felhívott, és perceken keresztül hallgathattam a szar poénjait az adott témáról, amiket elméletileg már évek óta gyűjtögetett nekem. És egyáltalán hogy szerzett erről tudomást? Hát apától. Hiába volt itt Kiara, apával is képes voltam mindenről beszélni, nagyon is jártas volt a témában, a maga módján. Emlékszem, hogy rögtön ment le a boltba és visszatért vagy 10 csomag betéttel, egy halom csokival és a kedvenc üdítőitalaimmal. Így belegondolva, nála jobb apát nem kaphattunk volna. Egyszerre két szerepet kellett betöltenie, és még egy harmadikat is, a rajongói számára. Na a másik vicces téma. Azt hinnéd, jó dolog egy híresség gyerekének lenni, de nem annyira, amikor iskolában a gyerekek és a szüleik is egyaránt rohamoznak le, és minden alkalommal bámulnak meg mindenhol. A közösségi médiák sem kivételek, a 3 millió követőim közül 2,99 milliót apának köszönhetek. Elég kellemetlen volt, amikor régebben csak el akartunk menni apával fagyizni, és fél óra azzal telt el, hogy fotókat készített. Vagy amikor az emberek random odajöttek és arról áradoztak nekünk, hogy miket meg nem tehetnének azért, hogy lefeküdjenek vele, mert ő maga egy isten. Undorító. Ki akarna az apjáról ilyeneket hallani? Senki sem. De persze mindennek van jó oldala is. A világ minden táján voltunk már, rengeteg embert ismerhetek, akik láttak engem felnőni. A nagy veszteségünk ellenére egy nagy és szeretettel teli családban nőttem fel.
Végignéztem az egész társaságon és elmosolyodtam. Mindenki, aki itt volt, nagyon szerettem mindegyikőjüket és fontos volt számomra. Csak bárcsak Ő is itt lenne... A sötétbarna haja minden bizonnyal a vállára omolna, valami elegánsat viselne, mert imádott csinos lenni mindennap, alkalmakkor pláne. Ahogy öregedett volna, biztos egyre kevesebb sminket használt volna, de gyönyörű volt mindenhogy. Ott állna most apa mellett, aki gyengéden fogná a derekát, és együtt nevetnének Nolanen, aki épp azt magyarázta a nagyszüleinek, hogy miért lett hármas matekból. Annyira hiányzol, anya... Kérlek, csak egy pillanatra is, de gyere vissza!
szép estét, kedveseim!❤️
megérkezett az új rész! remélem elnyeri a tetszéseteket. fura amúgy így írni, hogy 20 évvel előrébb vagyunk, de izgalmas is leírni a szereplőket, ahogy mindegyikük már öregedik. a véleményeiteket nagy szeretettel várom!