Mikor felkeltem, rögtön egy hatalmas mosoly jelent meg ajkaimon. Ez a nap nagyon különleges. És hogy miért? Mert ma van a születésnapom! Június 24-e van. A nyári szünet elkezdődött, jelenleg egy táborban vagyok, ami közel van az Ontario-tóhoz. Tipikus kanadai dolog ez, majdnem minden közelben lévő iskolás osztályt elhoznak ide legalább egy évben egyszer. Nagyon családias és nyugodt környék, imádok itt lenni. Amikor először ide jöttem táborozni, 7 éves voltam. Nagyon nehéz időszak volt az, apának zokogtam, hogy nem szeretnék eljönni. De persze ő mindig, mindenkit meg tud győzni bármiről. Letörölte a könnyeimet, és azt mondta, hogy menjenek el; legalább egyikünknek legyen jó nyara. Igaza volt, tényleg elvették a barátaim a figyelmemet kicsit minden rossz dologról. 3 évvel később már az öcsém, Nolan is velem tartott, ez pedig olyasfajta hagyomány lett. Egy – két évben még apa is eljött, mint felügyelő. De aztán, ahogy nagyobb lettem, kissé gázzá vált apámmal táborozni, mellesleg az öcsém se jött már, mert a focicsapat részévé vált, ők pedig máskor mentek és máshova.
16 éves is csak egyszer lesz az ember. Ez afféle varázs szám, ez az év, amikor igazán tinédzsernek érzed magadat. A reggeli után rendet kell tennünk a sátrunkban, de a mai nap mindezt a „lakótársaimra" bíztam. Épp azt hallgattam, ahogy azon vitáznak, hogy ki fogja kivinni a szemetet, amikor elkezdett csörögni a telefonom. A kezembe véve a rezgő készüléket, mosolyogva pillantottam meg, hogy apa az.
– Boldog Születésnapot kicsim! El sem hiszem, hogy 16 éves vagy máris! – szólt bele kiáltva a telefonba, majd szerencsére csökkentett hangszintjén.
– Köszönöm, apu. Megijeszt ez az öregedés, már idősnek érzem magamat – nevettem fel, miközben elterültem a vaságyon, ami kicsit sem volt kényelmes.
– Akkor én mit szóljak? 41 éves vagyok! – mondta drámaian felsóhajtva, mire belőlem csak még több kacaj tört ki. Annyira fél az öregedéstől, pedig az évek meg sem látszódnak rajta. – Egyébként... Magaddal vitted anyád naplóját? – ekkor már kevésbe boldogan szólt hangja a telefonban. Pedig már 9 éve történt...
– Igen, itt van nálam – bólintottam aprót, bár ő ebből semmit sem látott.
– Azt szerette volna, ha minimum 16 éves vagy, mikor elkezded olvasni. Ha nem állsz rá készen, megértem, kincsem. Csak vigyázz a könyvre, kérlek!
– Rendben, apu. Most viszont mennem kell, mert megyünk túrázni. Majd még ma hívlak, szeretlek! – köszöntem el, miközben a papucsomat a sportcipőmre vettem át.
Pár órával később tértünk vissza csak a táborhelyre, teljesen kimerülten. Miért is kell túrázni a szikkasztó melegben?! Az ebéd után van 2 óra csendes pihenő. A barátaim kiültek az egyik nagyobb asztalhoz, és kártyáztak. Azt mondván, hogy nagyon fáradt vagyok, a sátorban maradtam, majd a bőröndöm legaljáról elővettem a könyvet, ami már 9 éve apa dolgozószobájának legfelső polcán pihent, a többivel együtt. Hisz anya mindent megtervezett, persze, hogy többet írt. Nem is ő lett volna, ha nem teszi.
Egy nagy levegőt véve nyitottam ki az első oldalon, ahol jobb oldalt egy közös családi kép volt található. A könnyek gyűlni kezdtek szemeimben, és végigsimítottam a most már több, mint egy évtizedes képen. Annyira gyönyörű volt. A baloldalon megpillantottam a gyöngybetűit. A könnyfátyol kissé elhomályosította tekintetemet, de ki tudtam olvasni a szavakat.
„Drága egyetlen hercegnőm...
Skylar, amikor ezt olvasod, én már nem vagyok itt. Vagyis fizikailag. De odafentről mindig is nézni foglak, kincsem. Bármit is teszel, bármit is mondasz majd a későbbiekben, én büszke leszek rád. Nem azért írtam ezt a sok oldalt neked, hogy nehezítsek a továbblépésen. De tudom, hogy ha maradtak benned megválaszolatlan kérdések, akkor szeretnél választ lelni rájuk. Apádnak biztos nehéz volt erről mesélni, sejtésem szerint nem is nagyon tette. De nem baj, biztos úgy cselekedett, ahogy a legjobbnak gondolta. Ne egyszerre olvasd el, mert túl sok sebet tépne fel. Mindennap egy fejezet, oké kicsim? Fura így írni neked, hisz lehet, hogy már egy felnőtt nő vagy. Viszont most, amikor ezt írom, csak 6 éves vagy. Biztosan gyönyörű nagylány lettél, hisz most is ragyogsz! Végül egyenes maradt a hajad? És az öcsédnek ugyanolyan göndör fürtjei vannak, mint apátoknak? Biztos vagyok benne, hogy kiköpött ugyanolyanok lesznek. Oh, és apádnak kinőtt már az első őszhajszála? Vannak ráncai? Jaj, bárcsak láthattam volna a reakcióját minderre! Remélem helyettem is jót nevettetek Nolannel. Ma van a születésnapod, igaz? Apáddal megígértettem, hogy csak a születésnapodkor adhatja ezt oda! Szóval, boldog szülinapot kicsi angyalkám! Váljon valóra minden álmod! Mára elég volt ennyi, kérlek, ne olvasd tovább! Ez a te napod, és boldognak kell lenned, nem pedig ezt a régi könyvet olvasgatnod, amit az anyád írt még évekkel ezelőtt. Ünnepelj a barátaiddal, de ne igyál sokat!
2029. augusztus. 29., Toronto."
Könnyekkel áztattam teli a lapot, hiába próbáltam visszatartani őket, nem ment. Hiányzik. A kis levél mellé még egy régi fotó volt illesztve, ami az első szülinapomon készült. Az etetőszékben ülök, anya és apa pedig mellettem állnak. Milyen fiatalok voltak még itt... A szomorú pillanatomból a telefonom hangja repít ki. A képernyőre pillantva leolvasom Aaliyah nevét, és boldogan veszem fel.
– Boldog Születésnapot a legkedvencebb unokahúgomnak!!! – kiabált bele a nagynéném, mire én csak felnevettem. A családom ma csak kiabálva fog köszönteni?!
– Köszönöm, Aal! – mosolyodok el – Jó hallani a hangodat, rég láttalak! – az a rég igazából 3 hete volt. Aaliyahék Pickeringben laknak, nem messze a nagyiéktól.
– Tudod, Benjamin minden szarra jár. Hokizik, hegedülni tanul, mellette kitalálta, hogy szeretne oroszul megtanulni. És azt mondta, hogy mindegyik foglalkozást szeretné folytatni a nyári szünetben is – sóhajtott gondterhelten. Benjamin Aaliyah és David 10 éves fia. David pedig a férje.
– Örülj neki, legalább szorgalmas! Apának küszködnie kellett Nolannel, hogy zenét tanuljon – nevettem fel. Az öcsém egyáltalán nem akart hangszeren játszani, de apa erőltette. Érthető, hisz ő ebből él. De Nolant ez nem igazán érdekelte, ő csak focizni akart. Aztán végül nehezen, de beadta a derekát. Azóta pedig megtanult gitározni és zongorázni is, és imádja őket.
– Jó, elég Benjiről. Mesélj, hogy telik a tábor?
– Nagyon jó, de már örülök, hogy holnap hazamegyek. Elég volt egy hét itt, hiányzik a pihe-puha ágyam – ekkor Liyah csak felnevetett.
– Most mennem kell szívem, mert Benjinek véget ért a hoki edzése, és haza kell hoznom. Majd holnap találkozunk, légy jó! Szeretlek! – hadarta el a nagynénim, miközben valószínűleg futott a garázsba, hogy elinduljon az unokatestvéremért.
– Én is téged, holnap találkozunk! – köszöntem el mosolyogva, majd megszakítottam a hívást.
Kimentem kártyázni ezután a többiekhez. Az idő elszaladt, már csak azt vettük észre, hogy a nap elkezdett visszahúzódni helyére. A vacsora végén megleptek egy tortával, majd a kis köszöntés és tortaevés után indult mindenki készülődni az alváshoz. Még mielőtt elaludtam volna, újra csörgött a telefonom. Ez most az öcsém volt.
– Szia Nolan, miért örvendhetek a hívásodnak? – nevettem bele a telefonba.
– Gondoltad, hogy nem foglak felköszönteni? – kérdezte ő is kacagva, én pedig elmosolyodva sétálgattam a sátrak között.
– Nem tudom, drága öcsém. Gyakran elfelejtesz dolgokat. Például tavaly a saját szülinapodat elfelejtetted – mindkettőnk felröhögött az emlék felidézésére. Hiába, hogy csak 13 éves, ő az egyik legjobb barátom. Sokan nincsenek jóba a kisöccsükkel, de én egyszerűen imádom! Mikor anya meghalt, Nolan mindössze 4 éves volt akkor, nem értett semmit az egészből. Hiányolta az anyukáját, és minden este várta haza, hogy meséljen neki egy pohár kakaó ivása közben, majd betakarja egy jóéjt puszi után. Sajnos ez megszűnt akkor. Hisztizett, toporzékolt, hogy kéri vissza anyát. Ahogy nagyobb lett, kezdte mindezt megérteni. És én ott voltam neki támaszként, hogy sírhasson a vállamon. Minden anyák napján, minden nőnapkor, amikor az iskolában minden gyerek készítette az anyukájának az ajándékokat, ő pedig mindössze Aaliyahnak és a nagyiéknak tudott adni valamit ekkor.
– Figyelsz rám, Skylar? Baszki, már percek óta dumálok neked, de semmi reakció, csak szuszogsz! – nevetett fel, kizökkentve engem a gondolataim mély bugyraiból.
– Ne káromkodj, Nolan Mendes, mert apa leveszi a fejedet! – Persze, én is sorban ejtem a bazdmeg-eket egymás után, de példát kell mutatnom neki. Apa meg nem szereti, ha ilyen módon beszélünk, na de az nem baj, ha ő teszi.
– Jól van, Skylar Lucrezia Mendes – mondta gúnyosan, direkt a teljes nevemet használva.
– Neked is van középső neved, szóval kussolj! – nevettem fel.
– De az enyém legalább fasza, hisz a papa nevét kaptam. Neked csak egy virágnév jutott. – Egyfolytában egymást csesztetjük, Aal mindig azt mondja, hogy apa és ő ugyanilyenek voltak.
– Otthon van amúgy? – Hol máshol lenne este 9-kor egy 13 éves gyerek? Hülye kérdés volt.
– Nem, épp a díleremmel egyeztettem. — Csak a szemeimet forgatom, bár ő ezt nem látja – Amúgy ja. Apa és Kiara épp vacsorát főznek, asszem. Megnézem inkább – majd hallottam, ahogy feláll az ágyáról és lemegy az emeletről – Apa, mikor lesz már kész? A fiad éhezik! – drámaian sóhajtott az öcsém, apaék pedig felnevettek.
– Nem sokára Nolan, türelem. Egyél egy almát addig vagy sütit. — Régen nem ehetett volna semmi édeset sem vacsora előtt, de ahogy egyre kamaszodik, annál többet eszik – Kivel telefonálsz amúgy?
– Skylarrel, de kezdem unni a társaságát, és csak azért hívtam fel, hogy boldog szülinapot kívánjak neki, de meg sem tettem eddig amúgy – ekkor én is és az otthon tartózkodó személyek is egyszerre felnevettek.
– Hogy vagy kincsem? Holnap mikorra is kell mennünk érted? – Nolan valószínűleg kihangosította a telefont, hogy az egész család beszálljon a beszélgetésbe.
– Lassan megyek aludni, de jól vagyok. 10-re érünk vissza a sulihoz körülbelül – válaszoltam a feltett kérdésekre.
– Oh drágám, amúgy boldog szülinapot! Próbáltalak hívni napközben, de nem értelek el – szólalt meg Kiara, mire én elmosolyodtam.
– Köszönöm. És mi lesz a vacsi otthon? – kérdeztem, majd apa magyarázni kezdte. Az évek alatt tök jól megtanult főzni, muszáj volt neki két éhes gyerkőc mellett. Még negyed óráig szórakoztatott engem a családom, de aztán az álmosság kezdett felül uralkodni rajtam, és elköszöntem tőlük. Boldogan feküdtem le aludni, hisz egy remek napom volt, a holnapi pedig még jobb lesz.
úristen hát ide is eljutottunk, elkezdtem!!!
hónapok óta dolgoztam ennek a sztorinak az apró részletein, izgatott vagyok, hogy tetszeni fog-e nektek. írjátok meg a véleményeteket, mert sokat jelentene. ❤️