"wish we could turn back time, to the good old days... "
Az embereknek sokszor van mélypont az életükben. Nem tudom ki, hogy oldja meg, sem azt, hogy hányféle verziójuk van egyes problémákra, de nálunk már semmi sem hat. Szerintem már megpróbáltuk a lehető legtöbb opciót, és újakat is bevetettünk, hogy végre jobb legyen, de nem jött össze. Kitartunk egymásért, mert szeretjük egymást. De ezeken a mélypontokon, amikor ok nélkül bántjuk meg a másikat kicsit megingat. Szeretnénk jól lenni és élvezni minden percet úgy, mint az elején; felszabadultan és boldogan.
A stabilizálódásunk még megvan, és nem panaszkodok arra, hogy esetleg a válás felé sodornánk egymást, de azért érezhető a probléma minden veszekedésünknél, aminek csak egy az oka. Belefárad az ember ennyi idő után azokba a vitákba, aminek ugyanaz a témája. Számomra már fájdalmas minden alkalom, amikor egy gomolyfelhő ereszkedik közénk. Érezzük, hogy ezt nem akarjuk, de a belső énünk kihozza belőlünk a bestiát, és egymásnak tudunk esni. Néha már túlságosan durván is. Utána meg megérjük egymást kibékíteni, és a későbbiekben úgy viselkedni, hogy ez többet ne forduljon elő.
Hiányzik a régi Shawn. Nem mintha nem szeretném a mostanit, mert nem tudom azt mondani, hogy nem. Csak néhanapján, amikor egy gödörben vagyunk, akkor visszagondolok a régi időkre és boldogsággal tölt el az az érzés, amikor felszabadultak voltunk, és mentünk előre, mint a világtalanok. Nem voltak gátlásaink, és céltalanul vágtunk bele az újabb és újabb kalandokba egymás kezét fogva. Eszméletlenek voltak ezek a történetek, amikre boldogan emlékszek vissza.
Most, hogy felnőttünk, és az évek folyamán átvészelt nehézségek után már nem tudjuk magunkat, azoknak a fiatal csavargóknak nevezni. Felnőttünk, ezzel együtt járt a megkomolyodás. Semmi rossz sincs ebben, mert az életben elértünk valamit és azt csináljuk, amit szeretünk. Csak egy-két napon jólesne visszamenni azokra az időkre, amikor még nem érdekelt minket semmi.
- Nem fáj? - Ijedten fordulok hátra az ágyban, Shawnhoz, akiről azt hittem, hogy még mélyen alszik. Éppen az egyik ingét készültem felvenni, hogy utána lemehessek a konyhába valamilyen reggelit csinálni magunknak.
- Micsoda? - A mozdulatom közepette álltam meg, és néztem fáradt szemeibe. A takaró derekáig le volt csúszva, ezzel megmutatva kidolgozott felsőtestét, ami szépen kiegészítette bozontos haját, és az elmélyült barna szemeit.
- Ez - csupasz derekamhoz nyúlt, és ujjaival végigsimít ott. Habár csak néhány fénysugár szűrődik át a függönyön, de így is megláttam pár lila foltot, amiről Shawn beszélt. - Nem akartam durva lenni, ne haragudj!
- Meg sem éreztem - mosolyodok el, és végigsimítok az enyhén borostás arcán.
- Legközelebb jobban figyelek - odakúszik hozzám, és mindegyik foltomra ad egy-egy puszit. Mosolyogva túrok bele tincsei közé és hagyom, hogy átölelje a derekamat, ezzel marasztalva még pár percig. Nem ellenkezem, mert még eléggé fáradt vagyok, hogy bármire is rávegyem magam.
- Elmondod mi a gond? - töröm meg a pár másodperces csöndet. - Csak akkor történik ez, ha valami van veled. Esetleg a munkában történt valami?
Shawn nagyot sóhajtva dől vissza a párnák közé, idegesen végigszántva a haján. Ezek szerint egyből eltaláltam, de már tegnap este is láttam rajta, hogy valami nincs rendben. De inkább hagytam, hogy őrlődjön benne, míg el nem mondja, meg le nem vezeti a feszültségét.
- Nem tudom mi lesz - néz rám frusztráltan. - A legjobb emberekkel dolgozom, és tényleg nem tudom, hogy mi legyen. De mégis leépítést kell tennem és elküldenem hét céget, akik eddig a legjobb bevételt hozták, csak rohamosan csökkent az utóbbi időben a bevételük. Tanácstalan vagyok, Pam.
Amikor 21 évesen eldöntötte, hogy ő az üzletemberek világába akar belekóstolni, tudtam, hogy nagy falat lesz neki, de biztattam. Mellette álltam és támogattam mindenben, amikor amire szüksége volt. Meglepett, hogy mennyire tetszett neki ez a szakma és megbántam, hogy nem hittem benne. Két éve nevezték ki vezérigazgatónak Torontó egyik legnagyobb és leghíresebb cégénél, ami már többször is megingatta. Látszik, hogy szereti ezt csinálni, de amikor jön egy nagyon nehéz szituáció mindig elbizonytalanodik, hogy jó volt e számára ez a döntés, hogy elfogadta ezt a lehetőséget vagy, hogy egyáltalán belekezdett ebbe és nem zenésznek ment.
- Utoljára is ezt mondtad, amikor volt egy nagyobb gond - fogom meg a még mindig derekamon lévő kezét és rászorítok. - Megoldottad azt is, ahogy ezt is megfogod. Tudod te, hogy mit kell tenned, csak higgy egy kicsit magadban ilyen téren, mert hidd el, jó döntést fogsz hozni, és a munkatársaid is elégedettek lesznek veled, rendben?
- Mondtam már neked, hogy te vagy a legjobb? - Kérdése közben kezemnél fogva húzott rá a mellkasára, és az arcomra simítva tenyerét hosszasan megcsókolt. Másik keze az ing alá szokott és ujjaival végigszaladt a gerincemen, egy jóleső bizsergést hagyva maga után.
- A-a - húzom el a kezeit a testemről, amikor elkezdte az egyetlen inget is lehúzni rólam. - Tudom, hogy én vagyok a legjobb, de nem fogom szexel bizonyítani - húzom fel az orrom, és egy gyors csókot adva az ajkaira vissza felülök.
- Ne menj még - kezd el nyafogni, mint egy nyolcéves kisfiú. Újra elkapja a derekamat, ezért esélyem sincs menekülni. - Másra is fordíthatnánk a reggeli időnket.
Keze a hasamra csúszott és elkezdett cirógatni, míg én a gombokkal szórakoztam, hogy aztán lemehessek a konyhába. Cselekedete után egy pillanatra lefagytam, de hogy ne legyek túl furcsa egyből folytattam a begombolást. A kedvenc pillanataim közé tartozik, amikor az ágyban lehetek vele, és mint akiknek nincs semmi dolguk, egész nap elvagyunk itt. A béküléseink és a veszekedéseink egyaránt itt kezdődnek el, vagy érnek véget, mikor hogy.
- Bébi... - szól halkan Shawn, amikor nem válaszoltam neki az utolsó mondatára. Csak az ujjaimat bámultam az alsó ajkamat rágcsálva, mélyen a gondolataimba merülve.
- Még mindig nem vagyok terhes, Shawn - sóhajtottam fel szomorúan. A keze, ami eddig a hasamon volt most eltűnt onnan, ahogy Shawn is mögülem, mert visszadőlt újra a párnák közé.
- Nem tudhatod - válaszolja a szokásosat, mire megforgatom a szemem.
- De, tudom. Nem érzek semmi változást három nappal ezelőttről, sem egy hónappal, fél évvel vagy két évvel ezelőttiről. Oké? - kérdezem meg kicsit túlreagálva az egészet. Nem akartam, így kijönni a sodromból, de ez a téma mindig meghozza a hatást.
- Mi lenne, ha inkább elmennénk dokihoz, és nem a tesztekre bíznánk ezt?
- Nem - vágom rá egyből, határozott hangnemben. - Nem fogom még egyszer lejáratni magam az orvos előtt, abban biztos lehetsz.
- Nem kell ennyire hárpiának lenned..
- Hogy mondod? - fordulok hirtelen felé a szavába vágva. Nem szeretem, amikor ezt csinálja, és tudja, hogy mivel tud a legkönnyebben felidegesíteni. - Shawn, nem fogok elmenni orvoshoz. Majd, ha lesz egy konkrét jele annak, hogy én terhes vagyok, nem csak beképzelés, akkor meglátogatom a kedves Benett doktort, aki már amúgy is hülyének néz.
- Dehogy néz hülyének - kezd bele most ő is az ideges hangnemébe. - Csak tudja, hogy már milyen régóta benne vagyunk ebben a babadologban és... és mindig szeretettel vár minket és velünk együtt izgul, hogy megtudjuk az eredményt... - Lehunytam a szemem és hosszasan beszívtam a levegőmet, majd magamban visszaszámolva öttől, igyekeztem lenyugtatni magam, hogy ne ordítsam le a férjem fejét. Bármennyire is szeretnék vele normálisan beszélni ez most nem fog összejönni. Még az csoda, hogy higgadt és nyugodt hangnemben képes vagyok válaszolni neki.
- Négyszer... - szólalok meg halkan, lassan ráemelve a tekintetem. - Négyszer mentem el hozzá azzal a hittel, hogy végre babánk lesz. Ebből mind a négy alkalommal koppantam egy hatalmasat, mert kiderült, hogy vaklárma volt az egész. Ötödszörre csak akkor megyek el, ha az egész valódi lesz, nem csak a képzelet. Nem akarok megint csalódni, oké?
- De... Akkor is kell valamilyen megoldást találnunk - kezd el habogni Shawn, mire felállok az ágyról. - A tesztek sem száz százalék biztosak.
- Ahogy a mi megérzéseink sem. De, had tudjam én, hogy mikor érzem magam másabbnak, mint egy nem várandós nő.
- Bébi, ne csináld már - a kilincsen volt a kezem, hogy egyedül hagyhassam, mikor még utánam szólt. - Az utóbbi időben olyan vagy, mint aki nem is akarná a babát.
- Ne merészelj ilyet mondani! - fordulok vissza hozzá fenyegető hangnemben. - Tudod, hogy minden vágyam, de nem tehetek róla, hogy nem jön össze - veszek egy mély levegőt, hogy a könnyeim ne induljanak meg önfeledten lefele az arcomon. - Egy kisbabának pedig szorosabb kapcsolatot kellene kialakítania közöttünk, nem pedig szétválasztani. Mert velünk pont ez történik... - suttogom el az utolsó mondatot, majd nem várva Shawn válaszára, elhagytam a hálószoba területét.
Annyira utálom ezeket a pillanatainkat. A veszekedéseink központja a baba. Lassan két éve jött el nálunk az a pont, hogy úgy döntöttünk szeretnénk eggyel magasabb szintre lépni a kapcsolatunkban. Mivel megvolt a stabil munkánk, mi is boldogan megvoltunk, egy kisbaba eszméletlenül hangzott. Sosem beszéltünk előtte erről, de ahogy felvetettük nem volt ellenvetésünkre. Átelemeztünk mindent, megoldásokat is gyártottunk a lehetséges problémákra, és terveink voltak. A fő probléma már csak az, hogy az eddigi próbálkozásaink folyamán sosem sikerült teherbe esnem. Voltam orvosnál és alkalmasnak bizonyultam a babához, csak a sors gondolta úgy, hogy nem adja meg nekünk ezt a boldogságot.
Minden vágyam megadni Shawnnak azt az örömet, hogy apa lehessen. Mindig olyan csillogással beszélt a babáról meg a szülői létről, amikor belemélyedtünk abba, hogy milyen is lesz majd, hogyha hárman leszünk. Csak ahogy telt az idő, ez a jóleső nosztalgia elmaradt, és felváltották a veszekedések, amit a sikertelenségnek köszönhetünk. Az a pár alkalom, amit beképzeltünk, hogy na, most már babánk lesz, csak pont volt az i-re, amikor szembesültünk vele, hogy mégsem. Ezek után kevésbé álltunk hozzá boldogan, és az izgatottság is elmaradt minden lehetőségnél. Fél éve meg már nem tudom minek is nevezni ezt a témát, de ez lett a veszekedésünk központja.
Valamikor az esküvő után, és a nászút előtt jött fel ez az ötlet, hogy milyen fantasztikus szülők is lennénk. Még Shawn szülei, és a testvéreink is támogatták ezt az ötletet, így mi is pozitívan álltunk hozzá az dologhoz.
- Pamela Seven Lee-Mendes - kapja el a derekamat Shawn, és ledől velem a kanapéra.
- Most nagyon boldog vagy, mert felvettem a neved, igaz? - kérdezem meg az orromat felhúzva, ahogy megláttam a boldogságtól ragyogó arcát.
- Ennél szerencsésebb ember már nem is lehetnék - vigyorodik el, és vagy száz puszit nyomott az arcomra, a nyakamnál fogva szorítva magához.
- Hát, akkor én mit mondjak? - húzom fel a szemöldököm. - Hozzámentem egy olyan férfihoz, akit álmaimban sem tudtam volna elképzelni, annyira csodálatos mellette az élet - megtámaszkodok a mellkasán és apró köröket kezdek el a pólóján rajzolni a körmömmel.
- Nekem van a világon a leggyönyörűbb feleségem - csókol meg gyorsan. - Alig várom, hogy sok kicsi Mendes bébi futkározzon a házban, akik a te szépségedet örökölték.
- Na - szakítom félbe nevetve. - Én azt akarom, hogyha fiúnk lesz, legyen olyan szép, dús, barna, göndör haja, mint neked, és ezt a gyönyörű állkapcsot is kapja mellé, ezzel a szexi vigyorral - végigsimítok az álla vonalán, majd a száján, és egy apró puszit nyomok rá. - Belsőre meg egyikünkre se hasonlítson, mert visszagondolva borzalmas személyiségek voltunk - kúszik egy fintor az arcomra, mire Shawn felnevet.
- Én szeretném, ha a lányunk a te bájadat örökölje, meg azért a csípős nyelvedből is ragadjon rá valami, hogyha a fiúk ráhajtanak ne nekem keljen utánuk légpuskával futnom - mélázik el egy kicsit, és a két szemöldöke közé egy elmélyült ránc került. - Huszonegy éves koráig bezárva fogom tartani, ha olyan lesz, mint te, mert megérem elhajtani az összes udvarlót, akik csapják neki a szelet.
- Ugyan már - csapok rá nevetve a mellkasára. - A lányunknak és a fiúnknak is csodálatos élete lesz, mindenféle bezártság nélkül. Mi meg szuper szülők leszünk.
- Ahogy mondod. - A felsőm alá vezeti a tenyerét, és a derekamat kezdte el cirógatni. - Mit szólnál, ha a gyermekünk már most elkezdene a világ felé kacsintgatni? - kérdezte egy sejtelmes mosollyal az arcán. A helyszűkülés miatt, kissé nehezen, de fordított a helyzetünkön, és fölém kerekedve az ajkaimnak esett. A mosoly mindkettőnk száján ott volt, és már a gondolatra is örültünk, hogy belevágunk ebbe a babaprojektbe, aminek ki tudja mi lesz a vége.
- A rohadt életbe! - kiáltok fel, amikor szeletelés közben a késsel elvágtam az ujjam. A visszaemlékezéseimnek is megvan az ára. Kellett nekem ilyen idegbajjal reggelit csinálni, amihez éles tárgy is tartozik.
- Mi történt? - Ront be hirtelen Shawn, félig kigombolt inggel, és ijedt tekintettel. Ezek szerint sikerült olyan hangosnak lennem, hogy még az emeleten is meghallotta.
- Semmi - vágtam rá egyből, és a csaphoz menve, hideg víz alá tettem az ujjam. Nem volt kellemes érzés, és azt sem értem, miért ez a megoldás, amikor valaki elvágja az ujját, hogy víz alá dugja.
- Pamela. - Ritkán szólít a teljes nevemen, legtöbbször akkor, amikor nem tetszik neki a viselkedésem, és kezdem kihozni a sodrából. Nos, engem már kihozott belőle és azért jártam így. - Mutasd! - Egyből a csuklómért nyúl, és vizsgálni kezdi az ujjamat, mint aki nagy szakértő lenne. Nem is tudom mi lenne most, hogyha az orvosi szakmát választja. Lehet már úton lennénk a sürgősségire, mert félne, hogy elvérzek vagy nem tudom. - Hozok rá tapaszt.
Figyeltem, ahogy kisiet a konyhából és a lenti fürdőben lévő elsősegélykészletért megy, és az egész dobozzal tér vissza a konyhába. Kipakol pár fertőtlenítőt, és különböző méretű tapaszokat, amit csak értetlenül néztem végig. Nem tudom mit tervez, mert csak az ujjamat kell bekötni, és nem a fél karomat.
- Majd én megcsinálom - sétálok oda mellé, de a kezével megállít. - Te menj dolgozni.
Mintha a falnak beszélnék nem is figyelt rám, csak a pulthoz szorítva megfogta az ujjamat, és tett rá fertőtlenítőt. Csípett eléggé, de túl makacs voltam ahhoz, hogy kimutassam a fájdalmamat. Shawn meg profin végezte a dolgát, és miután a tapaszt is rátette, a kezemet nem engedte el. Mélyen a szemeimbe nézett, rabságban tartva, amiből nem tudtam szabadulni. Mindig is el tudtam veszni a barna íriszeiben, és ez most sem volt másképp.
- Jóban rosszban, emlékszel?