Clarke's POV
- Meggondoltam magam. Mégis kérek valamit - körbe néz, de mintha semmi sem volna elég jó neki.
Az arcom vörös, ahogy a tálca szélét markolom.
- Pe-persze, mi volna az?
- Még nem tudom. Ne sürgess.
- Addig kiviszem e-
- Hagyd csak, ráér - állít meg a pillanatása. Olyan érzésem van, hogyha ellent mondok neki, akkor azt nagyon megbánom. Hogy csinálja ezt valaki, pusztán a szemével?!
- Akkor mit kérsz? - nézek rá merészen. Szinte azonnal megbánom, a gyomrom összeugrik.
- Tudod, Clarke, nem szép dolog másokat, pláne nem a vevőket kibeszélni - kezdi higgadtan. Tekintete fel, s alá jár a sütemények között, de mégis úgy érzem, hogy engem veséz ki.
- Nem szép dolog hallgatózni - vágom rá.
- Ugyan, kérlek. Elkeseredett próbálkozás - ezúttal már csak engem néz, semmi nemű süti nem zökkenti ki.
- Honnan tudod a nevem? - nyögöm ki. Igyekszem magabiztosnak látszani, pedig tisztán érzem, ahogy a térdem remeg, a hátamon pedig folyik az izzadtság.
- Nem, nem kérek semmit - mondja végül csak magának. - Azokat sem - néz a tálcára, majd megfordul. Menetközben kapja a kezébe a cuccait, majd szótlanul elhagyja a helyiséget a három kísérővel.
***
- Jó reggelt! - összeöleljük egymást Octaviával az udvaron. Akkor sem húzódik el, mikor vége az ölelésnek, így egymás köré font kezekkel dülöngélünk egyhelyben. - Raven, lógsz nekem a sütikkel - mutatok rá.
- Tudom - forgatja a szemeit vigyorogva. - Megyek, megveszem - megfordul és besiet a büféhez.
- Megkopasztod szegényt - nevet Octavia és elindulunk befelé. Útközben elkanyarodunk a mosdó felé, hogy O meg tudja igazítani a szemsminkjét.
- Megnyertem a fogadást - vonok vállat.
- Raven mesélte, de kifejtette, hogy nyertél - nevet fel. Figyelem, ahogy megnézi magát a tükörben. - Ezt megfognád nekem? - ad a kezembe egy egy kis neszeszer táskát. Bólintva tartom meg, ő pedig bekekotor.
Félelemetesen pontos és egyenes tusvonalat húz, majd átszínezi a pilláit a spirállal. Elégedetten pislog, elveszi tőlem a motyóját és az oldalamon elindul kifelé.
A folyosón úszva az emberek között kikerül valakit, én pedig lassítok, hogy bevárjam.
- Hé! Vigyázz, kisautó! - kiált Octaviára valaki. Megfogom a kezét és gyorsan magam után húzom.
- Ne is törődj vele, O. Gyere.
Elhúzom az ideges lányt a 088as terem elé, és betuszkolom az ajtón.
- Várj... - állok meg. Octavia rám néz.
- Mi az, menjek vissza kicsinálni? - néz rám reménykedve.
- Nem, de a vécébe hagytam a telefonom. Mikor megfogtam a sminkes cuccaid - bosszúsan túrom át a zsebeim. - Igen, ott hagytam.
- Siess, a professzor mindjárt jön. Elkísérjelek?
- Nem, hagyd - mosolygok rá röviden. - Melletted ülök! - mondom, és kisietek.