Az egész utcát riporterek és operatőrök serege lepte el. Egy hatalmas felhőkarcoló előtt tolongtak. Az összes kamera lencséje egy ajtót szemlélt. Mikor az végre kinyílt az újságírók egyszerre szerettek volna a lehető legközelebb kerülni a gyanútlan hírességhez.
- Shawn mikor érkezik az új album? – kezdte az egyik riporter elindítva ezzel egy lavinát. A többi ember is egyszerre zúdította az énekesre a kérdéseket. Válaszok nem érkeztek, csak némán elsétált mellettük tudomást sem véve a tömegről.
A fiú minél előbb a kocsijában akart lenni. Egy lehetőleg riportermentes helyen. Már nagyon unta őket. Érzelemmentes arccal átverekedte magát a tömegen majd még mielőtt valaki fejbe vághatta volna egy mikrofonnal, beszállt egy fekete sportkocsiba és a gázra lépve elhajtott. A riporterek elégedetlen arccal követték egy ideig, majd szépen, lassan elhagyták a kiadó épülete előtti teret. Csak egyetlen lány maradt ott, aki valaki mást várt.
Nagyjából három órája ott rostokolt az épület előtt az egyik padon. Válltáskája szíja hanyagul lógott vállán. Abban volt a jegyzettömbje és a telefonja meg egy toll. Az egyik kis zsebben megbújt egy apró magnó is, amire, ha kellett felvett egy-két dolgot, de többnyire a jegyzettömbjét használta.
Lassan kiürült az utca. Besötétedett és már csak a kandeláberek, valamint az elhaladó autók fényszórója adott egy kevés világosságot. Az órájára pillantott, majd idegesen eltűrte az egyik vörös tincset szeméből. Kezdett egyre erősödni benne a feladás ismerős érzése, de még is ott volt a padon és türelmesen várt.
Megint eltelt újabb két óra és a remélt személy még mindig nem jelent meg. Úgy gondolta még marad egy órát kilencig aztán hazamegy. Kényelmesen hátradőlt a padon és belekortyolt a nem rég szerzett forrócsokoládéjába, amit az utca túloldalán lévő pékségben vett, amolyan motiváló erőnek. Nagyon szerette ezt az italt. Ha feszült volt vagy izgult egy kortytól is képes volt megnyugodni. A forró édes ízt még akkor is érezte szájában, mikor a pohár a szemetesben hevert üresen.
Összébb húzta magán a vékony ruhát, mert az idő múlásával a levegő is kezdett egyre hidegebbé válni annak ellenére, hogy még nyár volt.
Egyik pillanatban leült mellé egy férfi és kedvesen átölelte.
- Semmi baj. Majd máskor. Lehet, van egy hátsó kijárat, amit csak ő ismer és ott kiszökött. – mondta kedvesen miután elengedte.
- Nincs. – mondta élesen. Biztos volt benne, hogy a keresett személy az épületben van és emellől nem tágított.
- Megnéztem. Itt kell lennie valahol. Muszáj kijönnie egyszer. Mit csinál ennyi ideig? – folytatta egyre elkeseredettebb hangon. Kezdte belátni, hogy semmi értelme annak, amit csinál. Már órák óta ott ült és az ajtót figyelte. Fontos lett volna neki az az interjú.
- Figyi, van egy javaslatom. Hazaviszlek, letusolsz, átöltözöl, majd elmegyünk vacsorázni oké? Ezt a fránya hajkurászást pedig – nem tudta befejezni, mert a lány hirtelen felugrott a padról és elrohant. Elővette a kis jegyzettömbjét menetközben a táskájából és mikor odaért az ajtóhoz izgatottan lerohanta a magányosan sétáló férfit.
- Elnézést Mr. Jonas, hogy ilyenkor zavarom csak lenne pár kérdésem. – kezdte a lehető legudvariasabb hangnemben. Az egyetemen gyakorolt protokollt használta remélve, hogy nem fogja a férfi azonnal lerázni.
Amikor Nick ráemelte tekintetét már látni lehetett benne, hogy nem fogja otthagyni válaszok nélkül.
Már éppen vette volna elő a tollát, de kiesett a kezéből, mikor le akart érte hajolni Nick megelőzte és még előtte felvette. De nem volt elég elővigyázatos, mivel a lány is fel akarta venni így véletlen összefejeltek. Sűrű bocsánatkérés közben felegyenesedtek még is a toll az énekes kezében kötött ki. A nő Nick barna szemeiben felfedezett egy alig észrevehető kedves csillogást.
- Bocsánat. Jól van? Nem akartam. Sajnálom. – szabadkozott elhadarva az egészet miután megszakadt a végtelennek tűnő pillantás. Csoda, hogy a vele szemben álló férfi megértette mit mondott. Eluralkodott rajta az idegesség és érezte, ahogy arca szépen lassan elvörösödik. Szerencsére a félhomályban nem volt annyira észrevehető, de a férfi vele szemben nem tudta nem észrevenni zavarát.
- Semmi baj. Jól vagyok. – érkezett a válasz egy mosoly kíséretében, hogy megnyugtassa. Szemével Aurórát fürkészte, aki ettől még jobban elpirult. Idegesen tűrte füle mögé a haját és az agya teljesen lefagyott.
Mindig is erről a pillanatról álmodott és most végre ott állt egy híres ember előtt és bármit kérdezhetett tőle. Már kicsiként elhatározta, hogy egyszer riporter lesz és majd hírességeket fog meginterjúvolni. Ez volt élete első ilyen alkalma. Igaz jobbnak képzelte el. Nem hitte volna, hogy ennyire rémisztőek tudnak lenni az ilyen beszélgetések egy idegennel. Persze máskor is csinált már interjút idegenekkel, de ez teljesen más volt. Azok az emberek hűvösen és távolságtartóan viselkedtek és azonnal rátértek a lényegre. De végig nézve Nicket, ahogy ott állt előtte nem érezte, hogy vele végtelenül illedelmesnek és fagyosnak kéne lennie. A férfi sokkal barátságosabban viselkedett, mint számított rá.
- Igaz nem vagyok riporter, de lehet egy kérdésem? – törte meg a csendet az énekes miután Auróra nem mondott semmit. A válasz csak egy apró bólintás volt meg egy zavart, ühüm.
- Meddig tervezel még itt állni? – mondta miközben még jobban elmosolyodott. Elsőre bunkónak hangzott, de észrevette rajta, hogy nem akarta megbántani.
- Jaj, bocsánat. – ocsúdott fel a lány. - Csak ez az első interjúm és egy kicsit – megakadt, mert mikor ránézett Nickre sugárzott róla a fáradtság annak ellenére, hogy mosolygott. Látszott, hogy sokkal szívesebben lett volna már otthon, de még is magára erőltetett egy mosolyt csak hogy ne tűnjön tuskónak annyira. – Nem fontos – kezével idegesen legyintett egyet, mivel majdnem megütötte véletlen az énekest, hiszen szinte egy karnyújtásnyira álltak egymással szemben. - Auróra With vagyok. – fogott bele lendületesen. - Csak annyit szerettem volna kérdezni, hogy mikorra várható az új filmje? Ha jól tudom jelenleg a Jumanji Vár a Dzsungel című filmben játssza Hidroplán McDonough szerepét. Szereti őt alakítani?
- Nagyon örülök a találkozásnak. Nick Jonas vagyok, de gondolom már ezt tudta. – mondta a férfi kínosan felnevetve. Nem is értette miért mutatkozott be. De palástolva rátörő zavarát azonnal a kérdésekre összpontosított. - Hú, nem kímél. – mondta egy ideges nevetéssel kísérve.
- December környékén tervezik kiadni, de lehetségesek az apró késések, mert meg vagyunk csúszva a forgatással. Tudja, hogy megy ez. – tartott egy lélegzetvételnyi szünetet, majd folytatta.
- Az utóbbi kérdésere, csak annyit tudok válaszolni, hogy nagyon élvezem annak ellenére, hogy nem vagyok oda a repülésért. De megéri mert nagyon jó olyan emberekkel együtt dolgozni, mint Dwayne Johnson, Karen Gillan, Kevin Hart és Jack Black. – válaszolt miközben a lány hevesen jegyzetelt a táska mélyéről előhalászott ceruzával, mert nem akarta félbeszakítani a férfit annyiért, hogy elkérje a tollát.
Mikor mindent leírt, még tett volna fel kérdéseket, hiszen otthon rengeteget összeírt még sem mondta ki.
- Köszönöm és sajnálom, hogy feltartottam. – zárta le úgy, mintha csak ennyit szeretett volna megtudni. - Jó pihenést Mr. Jonas.
- Hívjon Nicknek. – egészítette ki a férfi jóindulatúan. – Egyébként nem rabolta az időm egyáltalán. Tudja időmilliomos vagyok. – viccelődött, mire Auróra halkan felkuncogott.
- Remélem tudtam segíteni, hogy megtudja írni a cikket a blogra. Ha kész van küldjön egy sms-t és elolvasom. – zárta le a beszélgetést egy pimasz kacsintás kíséretében majd elköszönt és távozott. A lány hirtelen azt sem tudta mit mondjon. Szemével követte, míg el nem tűnt az egyik emeletes ház takarásában. Egy pillanatra lefagyott, de miután realizált mi is történt az elmúlt pár percben el sem akarta hinni. Megfordult és izgatottan rohant a férfihez, aki még mindig a padon ült. Az arcáról tiszta büszkeség sugárzott.
- Most már mehetünk? – kérdezte felállva. Auróra az örömtől a nyakába ugrott. Scott nem számított rá, de elkapta és szorosan magához ölelte.
- Sikerült. Láttad? Válaszolt. – kiabálta hangosan. - Meg van a tökéletes anyag a blogomhoz, nem valami sok, de ez is megteszi. Egy bejegyzés erejéig jó lesz. Amúgy honnan tudott a blogról? – adta ki magából a feszültséget. Teljesen fel volt pörögve. Az adrenalin, ami a beszélgetés közben felgyülemlett benne most jött ki rajta a boldogság és rajongás formájában.
- Láttam. Ügyesen lefejelted. Tuti belilul a feje. – vágott vissza Scott nevetve. A lány elpirult és újra zavarba jött pedig csak egy ártatlan beszólás volt. Még is elszégyellte magát.
- Nagyon gáz voltam? – kérdezte kicsit higgadtabban, de még mindig remegett az adrenalintól mindene.
- Nem egyáltalán nem voltál az. Sőt kimondottan jó voltál nyugi. – tette kezét megnyugtatón a lány vállára. - Úgy sem jegyez meg már... bocsi. – tette hozzá meglátva barátnője szúrós tekintetét.
- Hiszen nap, mint nap találkozik riporterekkel. Nem hiszem, hogy mindet megjegyzi. A blogodat pedig onnan tudta, hogy oda van írva a pólódra. – mutatott ujjával a lány pólójának nagy feliratára.
Scott volt Auróra legjobb barátja. Mindig megmondta neki a rideg tényeket, de rögtön megpróbálta vigasztalni is, mert megesett rajta a szíve.
- Most lelomboztál. Egy világ tört össze bennem. – mondta viccelődve. Elszállt a kezdeti öröme és erőt vett rajta újra a fáradtság, valamint egy picit a szégyenérzet a lefejelős mutatványa miatt.
- Na, gyere! Hazaviszlek! – karolta át legjobb barátját Scott. Nem kellett sokat győzködnie. Beszálltak a fiú kék Fordjába és az albérlete felé vették az irányt.
- Amúgy mit kérdeztél tőle, amitől annyira elmosolyodott? – törte meg a csendet ismét a fiú.
Látta, hogy a mellette ülő lány elég fáradt és már majdnem alszik. Próbálta ébren tartani, míg haza nem érnek. Elég nehéz lett volna feltámogatni az emeletre még félálomban is.
- Elmosolyodott? Én nem is vettem észre. – érkezett a válasz viszonylag halkan.
- Jelen pillanatban nagyon hasonlítasz rá. – mondta mire a lány felkapta a fejét és felé fordult. Az arcára értetlenség ült ki, majd egy aprót eldöntötte a fejét jobbra. Minden gondolata Nick körül keringett. Nem tudta kiverni fejéből a mosolyt, amikor meglátta, valamint a kacsintását. Nem értette miért mondta ezt neki a férfi, hiszen nem rég még volt barátnője. Vagyis nem lehetett az, amire ő gondolt.
- Ezt, hogy érted? – kérdezte összehúzott szemöldökkel.
- Ugyanolyan fáradt a tekinteted és legszívesebben otthon lennél már és aludnál. Láttam ám, hogyan nézett rád, mikor elköszönt. Még azt a kis szemtelen kacsintást is. Csak nem akar tőled valamit a srác? – vádaskodott tovább szekálva ezzel a lányt.
- Miért nem vagy te detektív? Ja tudom, mert nem így történt. Szimplán mondott egy viccet és ahhoz pont illett az a kacsintás. – mondta szarkasztikusan, de még is viccelődve. Visszadőlt az ajtónak és onnan hallgatta a fiút. Nem akarta félbeszakítani a tökéletes összeesküvéselméletét arról, hogy Nick ki akar kezdeni vele. Egy láthatatlan, és teljesmértékben ismeretlen újságíróval, aki az első találkozásnál lefejelte.
Időközben megérkeztek a házhoz és vége szakadt magától is a mesedélutánnak.
- Felkísérjelek? – ajánlotta fel illedelmesen Scott.
- Szerintem egyedül is menni fog. Ha még sem akkor holnap az egyik lépcsőfordulóban fogsz megtalálni alva. – nevetettek együtt.
- Köszi, hogy hazahoztál. Nagy baj, ha elnapoljuk azt a vacsit? – kérdezte kérlelő arckifejezéssel. Közben már kiszállt a kocsiból és a táskájában kutakodott kulcsa után.
- Nem baj. Majd valamikor bepótoljuk. Örülök, hogy sikerült az interjú. Tuti nagy dobás lesz, de ha megengeded lenne még egy utolsó komoly kérdésem.
- Hallgatlak. – nézett fel a táskája felül.
- Miért csak egy kérdést tettél fel neki? Hiszen senki nem volt ott simán több is belefért volna.
Aurórát meglepte a kérdés. Kihúzta kezét a táskájából és egy percre elgondolkodott. Nem hitte el, hogy tényleg komoly lesz így már válaszolni sem tervezett.
- Nem tudom. Talán mert láttam rajta, hogy fáradt és nem akartam feltartani. – mondta egy kevés töprengés után. Felidézte magában az énekes arcát, mikor meglátta, hogy közeledik felé és azt, mikor elköszönt. A kialvatlanság halvány nyomai ott voltak arcán.
- Értem, hát akkor, szia. Jó éjszakát. – köszönt el Scott.
- Szia, neked is. – válaszolt Auróra, majd a ház felé vette volna az irányt, de eszébe jutott, hogy keresett valamit kulcsán kívül is.
- Scott várj egy picit. – fordult vissza az autó felé. A fiú ránézett, majd lehúzta ismét az autó ablakát.
- Mondd. Mit hagytál el megint? – kérdezte nevetve. Mindig elmaradt valami, mert Auróra elég szétszórt volt.
- A tollamat. Nem emlékszel hova raktam? – kérdezte kétségbeesetten. Azt még a húgától kapta mielőtt eljött Londonból. Az volt a kedvenc tolla. Megígérte neki, hogy ha újra Londonba megy addigra aláíratja valamelyik hírességgel.
- Visszaadta egyáltalán Jonas? – nézett a lányra, akinek hirtelen beugrott hol volt a tolla. Emlékezett rá, hogy Nick felvette, de arra nem, hogy vissza is adta volna. Biztos csak véletlenül elfeledkezett róla.
- Nem. – kis szünetet tartott, míg valamilyen ötlet után kutatott a fejében, hogyan szerezhetné vissza a tollát. Eszébe jutott mikor mondta neki a férfi, hogy írjon majd egy SMS-t, ha elkészült a cikk, de azt nem kötötte az orrára, honnan szerezze meg a számát.
- A szemét. Lenyúlta a tollad. – szakította félbe a gondolkodást Scott, miközben már kiszállt a kocsiból, bezárta és elkezdte az albérlet felé terelgetni a lányt.
Egyre hűvösebb volt a levegő és egyre jobban feltámadt a szél.
- Elfelejtette visszaadni a tollam. – mondta a lány elkeseredve. Semmi ötlete nem volt. Vele nem lehetett csak úgy összefutni az utcán vagy a kávézóban. Abban sem volt biztos, hogy ha neten írna neki kapna-e választ. Neki csak egy toll, de Aurórának sokat jelentett.
- Visszaszerzem neked. Ígérem. – nyugtatgatta a fiú, miközben kinyitotta az ajtót – Mennem kell sajnos, de holnap ígérem, kitalálok valamit. Nem fogja megtartani a tollad az tuti.
- Köszönöm.