Drarry Fanfikció

Őszinteség és önuralom

Másnap reggel Harrynek három szó jutott az eszébe. Ron, Hermione, Draco. El kell mondania nekik a tegnapit - mármint Dracónak nem.
-Ron! Hermiooooo... - a fiú leszaladt a lépcső feléig, de ott megbotlott valamiben, és egyenesen a földre zuhant - ...ne.
Háztársai harsány nevetésben törtek ki, de barátait nem látta sehol. Úgy gondolta, már biztosan elmentek reggelizni, így a nagyterem felé vette az útját, de a klubhelység felénél visszafordult - pizsama volt rajta. Felkapta Dudley egy kinőtt pulóverét és farmerét, majd újra elindult lefelé. Megállt a lépcsőfordulóban, hogy meglesse, miben botlott el. Egy könyv volt az, Egy lisztkukac élete címmel ellátva. Felvette és lapozott benne egyet, ahol a következő feliratot találta: Hermione Granger tulajdona. Hát persze - gondolta Harry - ha egy elszórt könyvet talál, az tuti Hermionéé.
Eközben a Mardekár klubhelységében.
Draco Malfoy különös jókedvvel ébredt. Mosolyogva öltözött fel - hamuszürke pulóver, szakadt farmernadrág - , mosolyogva fésülködött. Nem tudta, mitől van vigyorgörcse, de valami nagyon jó érzés töltötte el. Hétvége volt, az idő kissé szeles, de napos. Már majdnem vigyorogva lépett ki a klubhelységbe, amikor eszébe jutott: ő Draco Malfoy, mardekáros. Nem rombolhatja le a tekintélyét azzal, hogy bambán somolyog egész nap!
Kissé megrázta a fejét és már a háztársai között volt, amikor Blaise lépett oda hozzá.
-Min vigyorogsz ennyire? - Draco önkéntelenül a szájához kapott, mert már megint mosolygott. Mi történt vele? Az agyára ment a sok bájitalgőz, vagy csak szimplán kezd megtébolyulni?
Titkon viszont - talán lelke legmélyebb bugyrában - sejtette átmeneti elmezavara okát. Egy nagyon helyes, fekete hajú, zöld szemű, szemüveges okról volt szó, akit Harry Potternek hívtak, de Draco az Istenért se vallotta volna be.
-Hogy sikerült a tegnapi? - kérdezősködött tovább Zambini.
-A lehető legjobban - majd a nagyterem felé menet elmesélte barátjának a történteket, de valahogy azt a részt kihagyta, amikor elmondta Harrynek, hogy igazán nem zavarja, ha rajta fekszik.
-Szóval - foglalta össze Blaise - Randit szerveztél Potterrel?
Igen.
-Nem! - Draco nagyon jól hazudott.
-Már megmondtam, Blaise, csupán lerovom a tartozásomat, mert így tisztességes!
-Mióta vagy te tisztességes, Malfoy?
-Tegnap óta!
-Az agyadra ment az a Szent Potter! - Zambini már nem bírta megállni kacagás nélkül.
Harry épp a nagyteremben reggelizett, amikor a két mardekáros fiú besétált oda, és nem akart hinni a szemének: Draco Malfoy mosolygott! Nem gúnyosan, megvetően, hanem nagyon is boldogan. És ami még meglepőbb volt, ő, Harry felé mosolygott. Nem tudván, mit csináljon, gyorsan lehajtotta a fejét. Hermione és Ron gonoszul összevigyorogtak: most kikészítik Harryt! -Szálljatok le Malfoyról! Nem tűnt fel, hogy mindig az ellenséggel kavarsz? - kezdte a lány nagyon magas hangon, Harry elvörösödött és lejjebb csúszott a székén. Lopva belekortyolt a töklevébe, de ekkor Ron szólalt meg.
-Harry, Hermione kérdezett valamit, de te nem adtál rá kielégítő választ! - miért kell a legjobb barátjának mindig kétértelműen beszélnie? Harry a szájában lévő folyadékot a terítőre köpte, majd öklendezni kezdett.
Draco a túlsó asztalnál tanúja volt a jelenetnek, és olyat érzett, mint még soha: szánalmat.
Megszánta Harryt, felállt az asztaltól, faképnél hagyva barátait, majd a Griffendélesek felé vette az útját. Időközben fellökött néhány elsőévest, de ez a legkevésbé sem érdekelte.
-Potter, ez nem várhat jövő hétig! Úgy festesz azokban a rongyokban, mint egy csövesbánat, elmegyünk Roxmortsba! - Harry ellenkező tekintetét látva nekiszegezte a pálcáját a fiú mellkasának - Most!
Ron és Hermione csak tátogni tudtak.
-Granger, Vízlipatkány, ha mégegyszer kínos helyzetbe meritek hozni... - és búcsúzóul egy Malfoy-féle gyilkos pillantást intézett feléjük.
Harryvel már Roxmorts utcáit rótták, amikor újra egymáshoz szóltak.
-Öhm... Kösz, Malfoy! De őszintén: mi szállt meg?
-Semmi. Csak már fájt rádnézni...
-Nárcisztikus görény! - Harry elmosolyodott a sértés közben. - De most nem arról beszélek... Hanem amit Ronnak és Hermionénak mondtál.
-Vízlipatkány és a sárvérű barátnője megérdemelték, amit...
-Ne szólítsd így őket! - Draco csak mosolygott.
Három üzlettel és egy-egy vajsörrel később már a kastély felé baktattak, amikor Draco törte meg a csendet.
-Tudod, Potter... Nem is vagy olyan arrogáns, öntelt kis köcsög, mint gondoltam.
-Te pedig nem vagy annyira nyafka sznob görény.
Harryn már az újonnan vásárolt ruhák kollekciója volt - egy passzentos farmer, és egy sötétzöld feszülős póló, ami kiemelte a szeme színét és a kockahasát. A kellemes őszi szellő kellőképpen felborzolta mindkettőjük haját. Újabb pár perces csönd következett.
-Harry, mi lenne... - a szólított kishíján szívrohamot kapott.
-Malfoy! Te kimondtad a nevemet! Életedben először! Távozz sátán! - mindketten kajánul elvigyorodtak.
-Szóval, Potter, mit szólnál hozzá, ha a különórákon kívül is találkoznánk... Mármint, ne érts félre! - javította ki magát, Harry megrökönyödött arckifejezését látván - Úgy értem, kviddicsezhetnénk együtt valamikor. Mondjuk... Csütörtök délután?
-Megbeszéltük! Akkor hétfőn találkozunk, bájitaltanon. Szia! - azzal Harry, vigyorgörcsével viaskodva eltűnt a tölgyajtó mögött.
Szó szerint eltűnt. Ron és Hermione a láthatatlanná tévő köpeny alatt várták barátjukat. Megragadták a csuklóját, és berántották a köpeny alá.
-Eresszetek! Ja, csak ti vagytok azok...
-Psszt, Harry! Ne ilyen hangosan! Gyere! - Hermione elindult felfelé a márványlépcsőn.
A Griffendél klubhelyiségébe érve felmentek a fiúk hálókörletébe. Ott levették a köpenyt, majd:
-Nos, Harry, milyen volt a randi? - kezdte a lány.
-Randi? Milyen randi? - Harry fülig elvörösödött.
-Hát Malfoyjal! Reggel annyira édes volt, amikor kimentett innen téged! - olvadozott Hermione, Ron megvető pillantásaival kísérve - Látom, vásárolni voltatok! Hallod, Harry, rohadt jól nézel ki! Meg ne lássam, hogy Dudley ruháit veszed fel ezek helyett!
-Hermione, állj le! Nem randiztam Dracóval, csak...
-Oh, szóval már Draco, és nem Malfoy? - szította tovább a tüzet Ron.
-Oh, kuss legyen már! - azzal Harry elmondta, hogy járt a korrepetáláson.
-Fúj! - fakadt ki Ron - Szóval Malfoy flörtölt veled? Ez gusztustalan!
-Nem flörtölt velem!
-De szeretted volna, mi?
-Nem, Ron, nem! Fúj! - mondta, de magában azért epedezett, hogy Draco ott legyen és megint kimentse barátai ördögi köréből.
-Harry, tudjuk, hogy tetszik Malfoy! - mosolygott Hermione - Annyira nyílvánvaló!
-Nem! Nem, Hermione! - tiltakozott a fiú, bár titkon úgy érezte, tagadásával inkább önmagát próbálja meggyőzni, mintsem a lányt. - Tökéletesen heteró vagyok és ezt ti is tudjátok! Cho és Ginny nem elég bizonyíték rá?
-Mi, te jártál a húgommal? - akadt ki Ron.
Harry nem is sejtette, hogy a "bizonyítékok" elővételével a saját sírját ássa, ahogy azt sem, hogy Ron lesz a hóhéra.
-Harry, örülök, hogy a barátod lehettem, de most kinyírlak! - szólt teljes nyugalommal a fiú - Fuss!
Harrynek nem kellett kétszer mondani, pedig a Griffendélbe tartozott, a bátrak házába. Leszaladt a lépcsőn, ki a portrélyukon, át a folyosón, egészen le a földszintre. Ron egészen odáig követte, mert a fiú bemenekült a nagyterembe, és egy kicsit feltűnő lett volna, ha ott, mindenki előtt fojtja meg.
Harry - maga sem tudta, miért - gondolkozás nélkül a Mardekárosok asztala felé menekült. Észrevétlenül becsusszant az asztal alá, majd találomra kiválasztott egy pár lábat, és:
-Stupor! - suttogta, mire a tehetetlen fiú kábultan a padlóra rogyott.
Mielőtt bárki lehajolhatott volna megnézni, mi baja lehet, Harry leoldotta nyakáról a Mardekáros, zöld-ezüst nyakkendőt, és kikecmergett az asztal alól a terem túloldalán. Az elkobzott ruhadarabot saját, Griffendélese helyére kötötte, majd az ajtóhoz masírozott. Hirtelen rontott ki a teremből, miközben egy gyors Relaxo-bűbájt lőtt barátja felé, aki egy időre megbénult. Ennyi előny épp elég is volt a fiúnak. Az alagsor felé vette az útját, elhaladt a bájitaltan-terem mellett, ahol egy kígyós festmény és egy üres falfelület várta.
-Elmondanád, mi a jelszó? - sziszegte párszaszóul a kígyónak - Mardekádos vagyok, csak elfelejtettem.
-Serpensortia - susogta a kígyó.
-Serpensortia! - visszhangozta Harry, de a fal nem nyílt meg.
Helyette kiugrott a pálcájából egy vipera, ami rögtön a falnak simult és elkúszott. A fal megnyílt.
-Aha! Szóval kígyóérintésre nyílik! Köszönöm! - mondta, majd beszaladt a Mardekáros klubhelységbe.
Tudta, hogy ott a barátja sohasem talál rá. A sok értetlen fiú és lány tekintete kíséretében a fürdőszobába masírozott és magára zárta az ajtót. Azt viszont korántsem sejtette, hogy nincs egyedül.
Ugyanis hátrafordultakor egy nagyon ijedt - és egy törülkőző kivételével anyaszült meztelen - Draco Malfoyjal találta szembe magát.
-Hogyan jutottál be, Potter? - hebegte.
-Hát... Nyitva volt az ajtó - makogta Harry zavarában.
-Nem a fürdőbe! A klubhelyiségbe!
-Ja, vagy úgy... Megvannak a módszereim - vigyorodott el.
Mindeközben a padlót fixírozta, de érezte magán a szürke szemek pillantását. A padló folyamatos bámulására is csak azért volt szüksége, mert elég vonzónak találta a szöszit, így, egy szál semmiben - és persze törülközőben - , és félt, hogy ha esetleg odanézne, a látvány khm... bizonyos testi reakciókat váltana ki belőle.
-Két kérdés: egy: miért vagy itt? Kettő: nincs kedved elmenni? Vagy legalább elfordulni, amíg felöltözök?
-Két kérdés: egy: mióta lettem újra Potter, és nem Harry? Kettő: letusolhatnék itt? Kérdéseidre válaszolva, pedig: Ron ki akar nyírni... Ne kérdezd! - tette hozzá látván, hogy a fiú nyitja a száját - De, mindjárt elfordulok.
-Potter, annak hívlak, aminek akarlak! - tisztázta Draco - És nyugodtan tusolhatsz itt, nem foglak Vízlipatkányról faggatni... Miután a Mardekáros felvette egyberészes pizsamáját, a Griffendéles vetkőzni kezdett. Draco ugyan elfordult, de nem bírta megállni, hogy oda-oda ne pillantson arra a gyönyörű, izmos, napbarnította felsőtestre. Aztán, amikor a nadráglevételre került a sor, tapintatosan elfordult. Mikor Harry már a tusoló alatt állt, Draco még mindig nem ment el.
-Potter... Harry... - kezdte - Mit szólnál, ha hétfőn, korrep után, elmennénk kvidicsezni?
-Malfoy, este fél tízkor végzünk.
-Akkor... Leugorhatnánk a konyhába!
-Nem hiszem, hogy a házimanók szívesen látnának téged... Főleg nem Dobby.
-Kac-kac... - már épp belekezdett volna Harry kiosztásába, amikor a fiú kilépett a zuhany alól.
Másodpercek alatt törülközőbe csavarta magát, majd megállt, egyenesen Draco előtt. A szöszi haja még vizes volt, mellkasán meg-meg csillant egy vízcsepp. Harry vágyott rá, hogy megérintse azt a puha, selymes hajat, és a hozzá tartozó, gyönyörű testet. Draco ugyanígy érzett. Csak álltak ott tétlenül, mindketten csodálva a másikat.
Harry érezte, hogyha Malfoy megmozdul, akkor elveszti minden önuralmát, ráveti magát és megcsókolja. Ebből következőleg ő, Harry mozdult meg, de csak az volt a kár - vagy nem is igazán kár - , hogy ezzel a "rávetős, megcsókolós elmélettel" Draco is így volt. Minden olyan gyorsan történt. Harry a ruhái felé lépett, Draco visszarántotta, magához húzta és megcsókolta. Harry a nagy meglepődéstől nem csókolt vissza - pedig az volt minden vágya - , ezen pedig Malfoy egy kissé megsértődött.
-Akkor hétfőn, bájitaltanon - mondta, és elviharzott.