Gyengéd csókot lehelt az ajkamra én pedig reagálni sem tudtam, olyan hirtelen történt az egész. Peter elhajolt tőlem és mélyen a szemembe nézett. Egy szót sem bírtam kinyögni csak a szapora lélegzetemet lehetett hallani. Mikor ezt ő is észrevette akkor egy lépést hátrált.
- Bocs! Ezt nem lett volna szabad... én... - kereste a szavakat.
- Nem... ezt tényleg nem kellett volna... - nézegettem a padlót idegesen. - Azt hiszem most megyek...
- Rendben...
Hátrált néhány lépést, eközben végig engem nézett. Lassan lesétáltam a lépcsőn és igyekeztem nem visszapillantani rá. Mikor kiléptem a házból akkor Steve letámadott.
- Hol voltál? - kérdezte mosolyogva.
- Most inkább ne kérdezz semmit. - válaszoltam zaklatottam.
- Mi történt? Zaklatottnak tűnsz.
- Mert az is vagyok. - húztam fel a sisakot.
Mielőtt elindultunk volna, vetettem egy pillantást Peterék ablakára. Jól sejtettem, hogy onnan figyel minket. Az arcát nem láttam rendesen, de biztos vagyok benne, hogy ő is összezavarodott.
Belekapaszkodtam Steve derekába, majd elhajtottunk. Otthon szótlanul felmentem a szobámba és a Kapitány is követett.
- Hé! Várj! Lia! Mond mi volt? - futott utánam.
Idegesen borultam be az ágyamba. Mikor Steve utolért akkor leült mellém.
- Elmondod? - kérdezte.
- Nem tudom... én én... én már nem értek semmit... - kezdtem sírós hangon. - Erre vártam... arra, hogy végre megcsókoljon és bevallja az érzéseit... de nem úgy történt ahogy vártam...
Odanyújtott nekem egy zsebkendőt.
- Megtette és... én nem tudtam reagálni... elbasztam... ő sem mondott semmit... - sírtam a barátom vállán. - Mi van akkor ha mégsem szeretem? Ha csak elhitettem magammal az egészet?
- Láttam ahogy ránézel. Abban biztos lehetsz, hogy szereted őt. És ezek szerint ez kölcsönös.
- Akkor hol a Happy End? A hintó, a nagy buli... - néztem magam elé.
- Ehhez talán még fiatal vagy. - mondta végül Steve.
- Na és ha mind a ketten szeretjük egymást akkor én miért sírok itt? Miért van ez? - törölgettem a szemem.
- Hidd el az élet igazságtalan. - sóhajtott.
Néhány percig csöndben ültünk, majd a Kapitány megszólalt.
- Mennem kell.
- Ne, kérlek! Most ne hagyj magamra! - néztem rá félve. - Szükségem van rád!
- Ahogy a többieknek is. - simogatta meg a fejemet - Még beszélünk! Szeretlek!
- Én is... - mondtam szomorúan.
Lassan kisétált az ajtó én pedig egyedül maradtam a gondolataimmal.
Másnap is ilyen volt a hangulatom. Kár volt elpazarolni az időt, még nincsenek becsomagolva az ajándékok. Van 1 napom arra, hogy összeszedjem magam.
23-a reggel fáradtan keltem ki az ágyamból. A fürdő felé vettem az irányt és megcsináltam a hajamat. Eközben Blair hívott.
- Szia Amelia!
- Szia! - kiálltottam neki.
- Ki vagyok hangosítva? - kérdezte.
- Igen, épp készülődök.
- Merre mész?
- Megyek vásárolni...
- Szuper, én is! - mondta boldogan. - Nincs kedved együtt menni?
- De persze! Egy óra múlva a plázánál!
- Rendben ott várlak! Szia!
- Szia! - nyomtam ki.
Felkaptam a táskám és elindultam kifelé, de apa megállított.
-Jó reggelt! Csak nem temetésre mész? - célzott a fekete szerelésemre.
- Nincs jó hangulatom... - mondtam neki lelombozva. - Happy?
- Mindjárt itt lesz. Várd meg kint! - mutatott az ajtóra.
- Rendben - indultam meg.
Néhány percen belül Happy meg is érkezett. Elvitt a plázához és Blairrel bevásároltunk amég nyitva voltak az üzletek. Vettem csomagolópapírt és néhány apróságot amire még szükségem volt. Blair meglátta élete táskáját, de a kerete most nem futtotta neki. Még lehet visszanézek azért a táskáért...
A nagy vásárlás után hazamentem és nekiálltam elkészíteni az ajándékokat. Ned Star Wars-os Legot fog kapni, Steve filmeket, Blair a táskát és mozijegyet, anya ékszert apa pedig parfümöt. Na és ott van Peter, akinek az ajándékán 1 hónapja dolgozok. Vagyis leginkább a ruháját nehéz volt megszerezni, de apa végül hamar beadta a derekát. Emellé pedig egy bekeretezett kép hármunkról: Peter, Ned és én. Semmi komoly. Mégis csak személyesen akarom átadni. A pókruhát féltem, hogy valaki megláthatja.
A napom ezzel ment el és nagyon enni sem ettem. Remélem anyáék nem aggódnak az egészségem miatt. Este direkt korábban feküdtem le aludni, hogy délelőtt el tudjak menni Peterhez. Nem beszéltünk a csókunk óta és ő sem nagyon keresett engem. Nem tudom jó ötlet e odamenni hozzájuk, mégis látni akarom őt.
Este lefekvés előtt még vártam hátha megjelenik az ablakom alatt. Milyen jó is lenne... Ha nem viselkedtem volna olyan hülyén a csók után.
Várható volt, hogy nem jön el. Szomorúan aludtam el.
Az álmomban Peter megjelent. De el is ment Lizzel.
Éljenek a rémálmok.
Zaklatottan keltem fel az éjszaks közepén. Olyan sok érzelem dúlt bennem, hogy muszáj volt sírnom. Nem aludtam többet aznap este.