Blair
A tükör előtt nagy nehezen kifésültem hullámos hajam, ami az éjszaka folyamán egy hatalmas csomóvá alakult a fejem tetején. Ebben Shawn is nagy szerepet játszott, hiszen előszeretettel turkált bele, és kócolta össze még jobban.
- Blair, elmegyünk, megnézzük a sírköveket - nyitott be a fürdőbe anyu, teljes harci díszben, kissé gondterhelt arccal.
- Rendben.
- Valószínűleg elkészül a hétvégére, de ha nem, akkor halasztjuk a dolgot a nyár végéig.
- Miért pont addig? - anya rémülettől nagyra nyílt szemekkel pislogott rám, de fejét megrázva gyorsan kivágta magát:
- Csak, hogy ne a szülinapod környékén legyen. Nem akarjuk elrontani neked - óvatosan hátrapillantott, egyenesen Shawnra, aki akkor lépett ki a szobámból. - Nos, mi megyünk is. Sziasztok - intett egyet, majd el is tűnt.
- Hova mennek anyudék? - jött be Shawn a fürdőbe, és mögöttem megállva nézte a tükörből, ahogy egy nagyobb gubanccal szenvedek.
- Megnézik a sírköveket - Shawn kivette a kezemből a fésűt, hajamat átvette a vállamon, és nyugodt tempóban fésülni kezdett. - Mit csinálsz?
- Fésülöm a hajad - rántott vállat mosolyogva. - Amióta ismerlek, szinte minden nap azon gondolkodom, hogy milyen lehet ezt a hosszú, hullámos hajat fésülgetni.
- Ó - vigyorodtam el. - Hát, akkor tessék - tártam szét a kezem, és a csap szélére támaszkodva néztem, ahogyan szorgoskodik.
- Ezért is szeretnék egy kislányt. Hogy fésülhessem a szép, hosszú haját - mikor végzett, előrenyújtotta a fésűt, és visszarakta a műanyag pohárkába, amit az ilyenek tárolására tartunk. Van benne két féle nagyságú körkefe, fogas fésű, és három hajkefe.
Shawn mosolyogva átölelt hátulról, és puszit nyomott a halántékomra.
- Látod milyen jól mutatunk együtt? Lehet veled kellett volna mennem a Met Gálára.
- Nem állt volna jól Hailey ruhája - néztem tükrön keresztül a szemébe.
- Dehogynem. Még jobban, mint neki.
- Mi kell? - fordultam szembe vele. Értetlenül nézett rám, arcán egy kérdő grimasz ül. - Mire fel ez a sok bókolgatás? Mi kell már?
- Jézusom, semmi! - nevetett fel, és a hajába túrt.
- Aham, hát persze - kerültem ki szemet forgatva, és átmentem a szobámba. Shawn kitartóan követett, nem csinált, mondott semmit, csak követett. Az íróasztalomról felkaptam a hajgumim, és egy egyszerű copfba kötöttem a hajam. Átmentem a szekrényhez, ahol még mindig mögöttem volt.
- Nem fogom kinyitni az ajtót addig, amíg itt vagy - a szekrény kilincsét markolva fordultam félig hátra hozzá.
- Mer'? - nevetett fel ártatlan tekintettel kapva a mellkasához. - Most miért?
- Meglesed a fehérneműim. Menj ki! - mutattam az ajtó felé.
- Ne már! - hördült fel, mikor az ajtó felé próbáltam tuszkolni.
- De már! Menj ki - csaptam mellkasára.
- De ne már!
- Jó, ez elsőre poén volt, de mostmár kezdesz idegesíteni. Menj már kifelé.
- Azért még szeretsz? - kiskutyaszemekkel fordult vissza az ajtóban. Ettől a tekintettől az esetek többségében elolvadok, de komolyan.
- Igen, persze, hogy szeretlek - forgattam meg a szemem nevetve, és még egyet taszítva rajta, kilöktem az ajtón.
Éppen nagy gonddal válogattam a ruháim (természetesen fehérneműben), mikor Shawn a telefonomat markolászva belépett a szobámba.
- Blair, izé - vakarta meg kínosan mosolyogva a tarkóját, miközben tetőtől talpig végigmért.
- Mi van már? - rántottam ki egy random ruhadarabot, és magam elé tartottam, hogy legalább a felsőtestem takarhassam.
- Csak... valaki írt neked. Pontosabban Sasha. Gondoltam megmutatom, mivel én nem tudom megnézni. Nem tudom a jelszavad.
- Akkor is! Kopogni luxus? - léptem elé, és elvettem a telefont a kezéből. Shawn kíváncsian mögém állt, és figyelt.
- Komolyan a mi nevünk a jelszavad?
- Igen, baj?
- Nem. Ez aranyos - nyomott puszit vigyorogva az állam vonalára.
- Na azért. Én is így gondoltam.
Megnyitva az üzenetet, mindkettőnk arcáról lefagyott a mosoly, mikor a rólunk készült képek nagyjával találtuk szembe magunkat: az utcán csókolózós, a kórház előtt ölelkezős, kézen fogva sétálós. És még sok más.
Sasha: Látom egymásra találtatok.
- Francba! Miért nem volt annyi eszem, hogy instán is letiltom? - kérdeztem magamtól homlokomra csapva.
- Letiltottad?
- Le - válaszoltam Shawnnak, miközben a választ gépeltem.
Blair: És akkor mi van?
Sasha: Ugye tudod, hogy ez nélkülem nem ment volna?
- Ez meg miről beszél? Akkor is az enyém lettél volna, ha nem küldi rád ezt a Will gyereket - kikapta a kezemből a telefont, és pötyögni kezdett.
Blair: Akkor is az enyém lett volna, ha nem küldöd rá azt a patkányt. Szerintem ennyit erről - Shawn
Sasha: Wow, a herceg is ott van?
Blair: Itt - gépelte a választ Shawn. Morogva elvettem tőle a telefont, és vártam Sasha válaszát.
Sasha: Nem gondolod, hogy el kéne ezt az egészet felejtenünk?
Blair: Nem.
Sasha: Mert?
Blair: Mert átvertetek. Te idióta hagytad, hogy az a barom lefektessen, pedig nem is szeretett.
Sasha: Az nem volt a tervben...
Blair: Mégis megígérted neki, hogy ágyba bújok vele.
Sasha: Nem.
Blair: De. Ne tagadd. Tudok róla. Fenyegetőzött is. Szóval ja... köszi szépen, de én ezt itt befejeztem.
Sasha: Blair!
Blair: Szia - írtam, aztán egész egyszerűen letiltottam, miközben ő még írt.
- Így kell ezt! - kiáltott fel mögöttem Shawn, akiről teljesen el is felejtkeztem időközben, így egy kis szívrohammal visszarángatott a valóságba.
- Most már menj ki.
- Már minek? Melltartóban már láttalak - mutatott rám vigyorogva.
- Anyád - kaptam fel a földről az addig magam előtt tartott farmert (?), amit a beszélgetés hevében ejthettem el.
- Most minek takargatod magad? A barátod vagyok. Vagy mi - vakarta meg tarkóját.
- Hivatalosan még nem - motyogtam, és visszaléptem a szekrényhez. Kikaptam belőle egy sima, fehér pólót, és egy pamut anyagú, fekete rövidnadrágot.
- De hamarosan az leszel - suttogta, és mosolyogva elém lépett, ahogy meglátta kérdő tekintetem. Derekamat megragadva lehajolt hozzám, és hosszasan megcsókolt.
Shawn
Péntek. Sokaknak pihenés, akárcsak a nyár. De nem a West családnak. Végül mára sikerült beiktatni a kis Brit temetését, amit talán Blair visel a legnehezebben.
- Blair, el fogunk késni! - kiáltotta el magát Lydia, az előszobában toporogva a férjével.
- Én nem megyek innen sehova! - érkezett a válasz Blair szobájából. A szülei gondterhelten sóhajtottam, és reményvesztve néztek egymásra.
- Majd én - simítottam végig halványan mosolyogva a nő vállán, odaléptem az ajtóhoz, és halkan bekopogtam.
- Kicsim, gyere.
- Nem! - sóhajtva benyitottam, és leültem az ágyra, az ott kuporgó, feketébe burkolózott lány mellé.
- Gyere légy szíves - megfogtam a kezét, összekulcsoltam ujjainkat, haját pedig eltűrtem, hogy láthassam az arcát. Sírt. - Ne csináld ezt. Gyorsan túl leszel rajta, jó? Itt vagyok, végig melletted leszek, csak gyere - álltam fel. Sóhajtva letörölte könnyeit, felállt, és egy rövid ölelés és csók után hajlandó volt követni.
- Végre - csapta össze kezeit Arthur, és a kocsikulcsot megragadva kisietett a házból.
- Menjünk - engedett előre minket Lydia.
■■■
Este hatkor az egész család sírva, vagy legalábbis könnyezve esett be a házba. Az én szemem sem maradt száraz, de az én feladatom inkább Blair vigasztalása volt, amit teljesen önszántamból tettem.
- Ez nem nekem való - dőlt arccal az ágyra ruhástul, mindenestül Blair.
- Szerintem ez senkinek sem való - mellé leülve a hátát kezdtem simogatni, ahogy meghallottam a belőle feltörő zokogást. - Minden rendben lesz. Engedd el.
- De olyan nehéz - ült fel a szemét törölgetve. Közelebb mászott hozzám fejét pedig a nyakhajlatomba temette.
- Tudom, de hidd el, idővel jobb lesz.
- De nem! Vasárnap te is elmész. Nem akarom - karját szorosabban fonta nyakam köré, egyik lábát átlendítette combomon és az ölembe fészkelte magát.
- Muszáj, Kicsim. Esküszöm látjuk még egymást a nyáron, jó? - nem is tudod még, meddig boldogítalak majd.
- Shawn.
- Mondd - végigsimítottam az arcán, és a szemébe nézve mosolyogtam rá.
- Valamit kezdeni akarok a hajammal.
- Mármint?
- Nem tudom. Levágatni. Vagy befestetni. Valamit.
- Öhm, oké. De ne sokat vágjanak belőle. Így szép.
- De én már unom így. Olyan hosszú. Nehéz kezelni. Mit szólnál, ha vállig érő lenne? - mutatta két kezével.
- Hmm - mosolyogva hátratűrtem tincseit, és úgy igazgattam, hogy megnézhessük rövidként. - Nem lenne rossz.
- És én még valami hajszínezőre gondoltam. Úgyis világosabb barna, csak befogja.
- Ne, ne fesd be. Maximum csak vágasd le - őszintén örültem, hogy ezzel a témával eltűntek könnyei, és legalább egy kicsit mosolygott. Azt mondják, a lányok legtöbbször akkor válnak meg hosszú tincseiktől, ha valamit, valakit elakarnak felejteni. Túl akarnak lépni. És úgy érzem, ennek Blair esetében is eljött az ideje.
■■■
Egy 1249 szavas résszel szeretnélek titeket kárpótolni a tegnapi, rövidnek sem nevezhető sz*rért.
Remélem tetszett, ééés, hogy szívesen nézegettek még Shawnról képeket. Ugyanis ma is hoztam párat:
■
■
■
■
Csak szerintem gyönyörű ez az ember?😅😍
■
(Ez egy saját kép, a 98.shawnmendes.canada instagram oldalra tettem ki ma, gondoltam megmutatom nektek😅)
Shawnnal teli további szép napot nektek!💕