Ana Herrera~
Még csak gondolni sem mertem arra, hogy ilyen hamar fogok megházasodni, arra pedig végképpen nem, hogy ilyen sebtében. Persze, örültem neki, hogy ne tettem volna, egyszerűen csak furcsa volt ez a sietség. Harry megállt az ajtóban és visszafordult hozzám. Egy pillanatra nem értettem, hogy miért de aztán az emelet felé intett fejével.
-Szükségünk lenne néhány iratra.-vigyorodott el féloldalasan. Bólintottam, viszont nemsokkal később összevontam szemöldökeim.
-És mi lesz a tieiddel?-kérdeztem hiszen fogalmam sem volt, hogy a sajátjait hol tartotta.
-A legfontosabbak a kocsimban vannak.-mondta, ezután pedig utamra engedett.
Amilyen gyorsan csak tudtam, felrohantam az emeletre, és keresni kezdtem a papírjaimat. Jó néhány percbe tellett, mire megtaláltam Őket, mert a táskám legaljában helyezkedtek el. Futólépésben tettem meg a kifelé vezető utat, így esélyem volt meglátni Harry-t, amint a kocsijától sétált vissza a ház felé.
-Tudom, hogy nem a legromantikusabb pillanat, és a beszédem sem olyan lesz, mint amit teljesen átgondoltam, de kérlek hallgass meg.-préselte össze ajkait idegességében. Szám elnyílt, mikor rájöttem, hogy mire készült-Tisztában vagyok vele, hogy rengeteg titok övezte körül a kapcsolatunkat és, hogy a hazudozásaimmal már szinte az agyadra mentem. Viszont... van egy dolog, amiben mindig igazad mondta, Chica. Szeretlek, és biztos vagyok benne, hogy ez sosem fog megváltozni, mert ilyen mély érzelmeket senki sem fog tudni kiváltani belőlem. Szeretném, ha te lennél az első, akit megpillantok reggelente, és az utolsó akinek elalvás előtt suttogom, hogy "Jó éjszakát". Szeretném, ha lenne egy nagy családunk, egy kertes házunk csak, hogy mindannyian elférjünk. Bevallom, szinte már látom magam előtt ahogyan te a hintaágyban ringatod a családunk legújabb tagját, míg én a többi négy gyerekkel és a kutyával játszom.-itt megállt, és elmosolyodott a saját szavain-Veled képzelem el a jövőm, Ana. Mert tudom az, hogy találkoztunk nem a véletlen műve volt, hanem a sors akarta azt, hogy együtt legyünk. És én nem akarok ezen változtatni. Tudod, ez a lánykérést már azelőtt elterveztem, hogy elváltak volna az útjaink, és most szeretném, ha tényleg megtörténne. Szóval...-mondta, közben pedig féltérdre ereszkedett, és kinyitotta a kezében lévő apró dobozkát-Ana Valentina Herrera, megtisztelnél azzal, hogy összekötöd velem az életed, és a feleségem leszel?-kérdezte reménykedve, én pedig a torkomba szorult gombóctól nem bírtam kinyögni másodpercekig semmit.
-Igen, Harry.-suttogtam, és az Ő szintjére ereszkedtem, majd átkaroltam a nyakát. Éreztem, ahogy kifújta a bent tartott levegőjét. Ennyire izgult volna? De hiszen nemrég egyeztem bele én is abba, hogy éjnek évadján összeházasodjunk.
Remegő ujjaimra húzta a gyűrűt, majd egy gyengéd puszit lehelt rá. Ezután felnézett rám, majd ajkait az enyémekre szorította. Úgy éreztem magam, mintha egy tündérmesébe csöppentem volna, ahol én voltam a hercegnő, Harry pedig a herceg. Mintha... minden álmom valóra vált volna és minden gondom megoldódott volna azzal az egy történéssel. Pedig nem így volt, még akkor sem, ha jól esett ezt gondolni.
-Ne sírj, Chica.-mosolyodott el, de láttam ahogyan az Ő szemeiben is csillogtak a könnycseppek-Szeretlek.-lehelte, majd ismét nyomott egy csókot számra.
-Szeretlek, Harry.-válaszoltam, meghitt szavaira, majd eszembe jutott a beszéde-Te komolyan öt gyereket szeretnél?-kérdeztem nagyra nyílt szemekkel. Harry felkuncogott, ezután pedig felállt, és engem is magával húzott.
-Keveselled?-kérdezte felvont szemöldökkel. Hitetlenül elmosolyodtam.
-Éppen ellenkezőleg.-kuncogtam, ezután pedig mélyen a szemeibe néztem-Mióta tervezed azt, hogy megkéred a kezem?-kérdeztem megsimítva az arcát, ahol kisebb borosta éktelenkedett, igaz ez még férfiasabbá tette a megjelenését.
-Aaron halála óta.-suttogta, majd fejét kezembe simította, mert élvezte érintésemet-Azután vettem meg a gyűrűt, miután lefeküdtünk. Nem akartalak elengedni...-mondta, nekem pedig összeszorult a szívem. Mind Harry szavaitól, mind pedig Aaron említésétől. Akárki akármit mondhat, a vér szerinti apámnak tekintettem Őt, akkor is, ha nem az volt.
-Értem.-suttogtam, majd sóhajtottam egyet és mosolyt erőltettem az arcomra. Elvégre, mosolyognunk kellett, hiszen éppen össze akartunk házasodni-Gyere, menjünk.-néztem rá vigyorogva, ami belőle is hasonló cselekedetet váltott ki-Egyáltalán van még olyan templom, ami ilyenkor nyitva van?-kérdeztem miközben az autóhoz sétáltunk.
-Ha nem is, én ismerek valakit, aki segíthet nekünk.-nézett rám szeme sarkából, majd egy szeretetteljes puszit adott homlokomra-Ne aggódj, Mrs. Styles, még ma éjjel összekötjük az életünket.-vigyorgott, akár egy kisgyerek. És akármennyire is kínos volt bevallani, én is éppen hasonlóan cselekedtem...
~*~
-Kérem, Atyám!-nézett Harry az előttünk álló, álmos arcú papra. Lassan negyven perce könyörögtünk neki, hogy adjon össze minket, de Ő arra hivatkozott, hogy biztosan csak hirtelen ötletből akarjuk ezt, és még csak át sem gondoltuk az egészet. Azt mondta, hogyha reggel is így gondoljuk, akkor szívesen megteszi, de éjnek idején még Ő sem tehet semmit.
Mondjuk, igaza volt azzal kapcsolatban, hogy hirtelen ötlet volt, és még csak át sem gondoltuk, de nem akartunk tágítani a háza bejáratától. Harry már vagy ezerszer felajánlotta, hogy ha kell, akkor adományoz is a gyülekezetnek, az Atya viszont csak annyit mondott, hogy: "Rendben, Fiam, de csak reggel."
-Veletek ver Isten amiatt a két szem csokis süti miatt?-emelte égnek a kezét, ám szavai hangosabbak voltak mint ahogyan az tizenegy óra körül elvárható lett volna. Több lámpa is felkapcsolódott a lakásban, és néhányan ki is néztek az ablakon. Emiatt a pap zavarba jött, és inkább a templom felé intett.
-Atyám, bármit megteszünk, de nagyon sürgős.-loholt a pap után Harry, aki egy pillanatra sem engedte el a kezemet. Így történt az, hogy a hajnali órákban egybekeltünk...
~*~
-Ne! Harry, le fogsz ejteni!-suttogtam nevetve a férfinek, aki ragaszkodott ahhoz, hogy a karjaiban vigyen be a lakásba, majd a szobánkba. Viszont, hogy A pontból eljussunk B-be, fel kellett mennünk valahogyan a lépcsőn. Rettegtem, hogy elesünk és felkeltjük a ház összes vendégét, de úgy tűnt, Harry magabiztossága az egekig ért.
-Ne aggódj, Chica. Nem fogunk elesni.-kuncogott bele hajamba. Amint feljutottunk a lépcsőn, én kinyitottam az ajtót, a kezében tartó férfi pedig lábával becsukta azt.
-Óvatosan, nehogy felkeljenek!-dorgáltam meg, azonban Ő csak nevetett rajtam. Gyengéden az ágyra fektetett, majd felém magasodva ajkaimra tapadt.
-Nem kell aggódnod, nem az ajtó lesz az, ami felkelti Őket.-vált el tőlem, és kacsintott egyet, majd ismét magáévá tette az ajkaim.
Igaz, nem így képzeltem el a nászéjszakámat, de nem vágytam jobbra. Nem, mert tökéletes volt, és azt hiszem nem is a környezet miatt, vagy amiatt amit csináltunk, hanem Harry jelenlétéből kifolyólag. Mert igaz, én nem mondtam neki, de Ő tette szebbé a napjaim, és miatta (meg persze Darcy miatt) éreztem azt, hogy érdemes felkelnem másnap. Miattuk hittem el, hogy az élet lehet elképesztően színes és gyönyörű.
Rendkívül boldog voltam. Olyannyira, amennyire még sosem. Mert meglehet, hogy elhamarkodtuk a döntést, de nem bántam, mert nagyon jól tudtam, hogy mindenképpen megléptük volna ezt a fokot, csak idő kérdése lett volna. Igaz, a többi esküvőhöz képest a miénk gyér volt, és csak mi ketten vettünk rajta részt, de nem cseréltem volna le semmi másra. Mert meghitt volt a szertartás és éppen olyan boldog lettem tőle, amennyire kellett. Persze, Harry megígérte, hogy miután ez az egész Anton ügy lezajlott rendezünk egy rendes esküvőt, amin mindenki részt vesz, aki csak fontos nekünk. Ez pedig... minden dologért kárpótolt, főleg úgy, hogy már az Ő nevét viseltem...
♥ Hey Lads! ♥
Meg is hoztam nektek a 20. részt! Nagyon-nagyon remélem, hogy elnyerte a tetszéseteket, annak ellenére is, hogy sajnos eléggé lapos lett :( Kérlek ne haragudjatok emiatt, a következőt megpróbálom jobbra megírni!
Nagyon szépen köszönöm az eddigi voteokat, kommenteket és megtekintéseket! Elképesztően hálás vagyok nektek! ♥♥
Legyen szép napotok! ♥
Millió puszi és ölelés: Ladybady ♥