- Ő itt Kiera – sóhajtott fel Edon. – Biztos, hogy később szívesen mesél neked – itt elhúzta a száját -, de Accalia már vár ránk – mondta, azzal elvonszolta Márkot a gyakorlótérről, mielőtt az bármit reagálhatott volna.
Márknak rengeteg kérdése volt még, de úgy döntött, nem szól semmit. Helyette hagyta, hogy Edon vezesse, miközben elmerült az elméjének azon részében, amely eddig el volt zárva. Hirtelen elé tárult a kép a táncoló alakokról és az összemosódott színekről. A kék átvette az irányítást, és mintha valamilyen minta alapján mozgott volna. Mintha élne.
Ekkor azonban beleütközött az eddig előtte menetelő szőke fiúba. Edon lassan megfordult, és méltóságteljesen nézett Márk szemébe. - Látod, mi van előttünk? – kérdezte csöndesen.
- Tekintve, hogy előttem vagy, nem igazán – a rosszalló pillantásra inkább elhallgatott, s elkezdte pásztázni a tájat.
Egy tisztás előtt álltak, mely erős kontrasztot alkotott az eddig tapasztalt növényzettel: a fák látszólag elhaltak, a földet valamikor felperzselhették. Csak itt-ott próbált pár csenevész bokor életet lehelni a pusztaságba.
- Ez a Nagy Mészárlás színhelye – komorodott el Edon hangja. – Itt ölték meg majdnem az összes tisztavérű Beot, száz évvel ezelőtt. Ha egy Beo beteszi ide a lábát, átérezheti az ősei szenvedését. Készülj fel rá – vetette oda Márknak, majd elindult. A felperzselt földre lépve egy pillanatig úgy tűnt, a lábai felmondják a szolgálatot, de az utolsó pillanatban megtalálta az egyensúlyát. Amit Márk nem láthatott, az a távolba révedő zöld szemek és a fájdalomtól eltorzított ábrázata voltak.
Márk nagy levegőt vett, és elindult. Próbált mindenfélére felkészülni, de ami a szeme elé tárult, azt sosem gondolhatta volna el. Ahogy betette a lábát a tisztásra, hirtelen egy teljesen más tájat látott. Sikolyok visszhangzottak a fejében, körös-körül égett az avar, veszélyes lángokat és fojtogató füstöt teremtve. Felnézett az égre. Koromfekete volt a hamutól, mely vészjóslóan szállingózott a föld felé.
Hirtelen morgást hallott. Csatazajt. Egymásnak feszülő állkapcsokat és pengéket, kétségbeesett szűkölést, diadalmas üvöltést. Csak most vette észre, hogy a lángok oltalmából zöld szempárok vizslatják, melyekhez fekete szőr párosul. Márk egész lényében ijedtség és halálfélelem áradt szét. A farkasok morogva vetették magukat a fiú felé, aki kétségbeesetten tette maga elé a kezeit.
Ekkor azonban egy csatakiáltás hallatszott, fehér villanással párosulva. Az egyik fekete farkas oldalra dőlt, ahogy egy ezüstpenge fúródott a nyakába. Egy másikba már a hang gazdája döfte a tőrt, majd a fehér farkas acsarkodva vetette magát a maradék bestiákra. Márk csupán pár pillanatra látta, de érezte a határozottságát és az erőt, ami belőle sugárzott – olyasvalaki volt, aki feltette az életét a társai védelmére. Egy újabb üvöltés hangzott fel, ezúttal azonban felülről jött a hang. Fekete holló szelte át az eget, halált kiáltva. Márk önkéntelenül indult a hang irányába, azonban átesett valamin.
Visszanézett, hogy közelebbről is megvizsgálja. Egy farkas holtteste volt, mely a felismerhetetlenségig összeégett. A fiú érezte a sebekből áradó hőt, de az üveges szemek minden reményt eloszlattak arra, hogy az elesett él még. Ezúttal már hagyta, hogy a tudatalattija vegye át az irányítást. Térdre rogyott a halott mellett, és a belsejéből feltörő, számára ismeretlen szavakat mormolta, miközben ujjaival egy mintát rajzolt a hiányos szőrre. – I'tai – suttogta végül, habár a szó jelentését nem értette. Jóleső melegség árasztotta el a testét, s mire észbekapott, újból a kopár síkságon találta magát.
A csatazaj megszűnt, a tűz kialudt, a farkasok eltűntek, s ő egyedül volt a pusztaság közepén. Értetlenül nézett körbe, még mindig térdepelve. Végre a távolban meglátott egy hatalmas fát, melynek lombkoronája életet hozott a halott növények közé. Felállt, leporolta magát, és elindult arrafelé.
Ahogy közeledett, észrevette, hogy a fa körül virágzik az élet – egy kis körben még a fű is zöldellt. Ennek a körnek a közepén ült törökülésben egy idős ember. Hosszú, fehéres haja finom tincsekben hullott körülötte a földre. Ahogy észrevette Márkot, halvány mosoly jelent meg az arcán. A fiú csak most vette észre, hogy Edon tőreit maga mellé fektetve, ugyanúgy törökülésben ül, szemben a hölggyel. Márk megszaporázta a lépteit. Szóval ő Accalia.
- Én vagyok, gyermekem – szólt a válasz. – Foglalj helyet – Márk engedelmeskedett. – Igazán hamar sikerült kiszabadulnod a látomásból.
- Nem én szabadultam ki. Magától múlt el.
Egy mosoly volt a válasz. – Biztos vagy te ebben? Gondolj vissza arra, mit tettél, mielőtt eloszlott az illúzió.
Márk nem igazán értette, miért faggatják most erről, de azért visszagondolt a történtekre. – Láttam egy halott farkast. Letérdeltem mellé, és szavakat mondtam fölötte. Azt hiszem, egy búcsú volt. Furcsa, de nem értettem, mit mondok. Egy jelet rajzoltam a szőrére, de nem tudom felidézni, mi volt az. Aztán mondtam egy szót... I'tai.
- A farkasok nyelvén azt jelenti: mutasd magad. Az illúziók eloszlatására használjuk. Csak akkor működik, ha fizikai kapcsolatba kerülsz magával az illúzióval.
Edon felkapta a fejét, de úgy döntött, nem zavarja meg a beszélgetést.
Accalia vetett felé egy pillantást. – Láttam, amikor Adolphával gyakoroltál. Az egyetlen lehetséges magyarázat az, hogy démoni rúnákkal módosította a fénykörét. Így tudott érintés nélkül átlátni az Árnyéklépéseden.
- Én nem így látom – nézett Accalia szemébe Edon. – A Harmadik Szem képes arra, hogy...
- ...olyan rövid időn belül átlássa a fizikai valódat? Tudod, hogy lehetetlen. Ha egyszerre használná a többi érzékszervével, az elméje nem bírná a terhelést.
- Úgy gondolom, alábecsülöd Adolphát – hajtotta le a fejét Edon.
Márk mindeközben értetlenül kapkodta a fejét kettejük között, végül kérdő tekintete Accalián állapodott meg.
- Elnézést a kis közjátékért, nem baj, ha nem érted – legyintett mosolyogva. - Tudod, a Második Testvér mindig képes meglepetést okozni nekünk. Bebizonyította például, hogy a Lidérceket megfelelő kiképzéssel le lehet győzni. Ahogy azt is, hogy a szél típusú mágia egyáltalán nem annyira haszontalan, mint azt eddig sokan gondoltuk. Rengeteget köszönhetünk neki, és úgy gondolom, most is egy eddig hallatlan technikán dolgozik – pillantott Edonra. – Amit egyelőre képtelen vagyok elképzelni. De mivel már többször megcáfolta az elméleteimet, azt hiszem, Edonnak lehet némi igaza. Az idő majd eldönti.
- Második Testvér? – hegyezte a fülét Márk.
- Adolpha – súgta Edon. – Zayev az Első Testvér.
- A Fekete Rózsák kiválasztottjait Testvéreknek hívjuk – folytatta Accalia. – Normális esetben, egyetlen évszázadban összesen kettő születik. Arra vannak ítélve, hogy egész életükben egymás ellen harcoljanak. De ha jól tudom, Edon már elmagyarázta ezt neked.
A szőke fiú mintha egy kissé elvörösödött volna. – Azt hiszem, ezt a részt kifelejtettem.
- Ahogy az egész történelmünket is, ha jól veszem ki a szavaidból – Accalia mosolya eltűnt, de a szemében még mindig vidámság bujkált.
- Nem mintha olyan sok időt hagytál volna rá – mormogott Edon zavartan.
- Ami azt illeti, ezt halaszthatjuk későbbre is – komorodott el végképp Accalia. – Amit a legsürgősebb megvitatni, az az újonc helye az Elit Falkában – nézett jelentőségteljesen Márkra. – Gondolom, Edon mesélt arról, hogy mindkét klánvezérnek el kell fogadnia ahhoz, hogy csatlakozhass hozzájuk. Ez pedig akkor fog megtörténni, ha kész vagy érte eldobni az eddigi életed– a halványkék szemek valósággal belefúródtak a fiú tekintetébe.
Márk hátrahőkölt. – Eldobni az életem? – ismételte kikerekedett szemekkel.
Accalia arcára visszaköltözött a mosoly. – Metaforikus értelemben, me'a – kacsintott. - Ez azt jelenti, persze – tette hozzá. – Kwatokoo Gyermekeinek teljesítenie kell egy próbát, ami az életükbe is kerülhet. E nélkül még harcos sem lehetsz, nemhogy az Elit Falka tagja. Épp ezért azt javaslom, szokj hozzá egy kicsit az itteni élethez, a szokásainkhoz, és a harcmodorunkhoz. Lesz időd megismerni minket, a céljainkat, hogy miért harcolunk, miközben megtanulod uralni a benned rejlő farkast. Ha pedig késznek érzed magad rá, csatlakozhatsz Kwatokoo Gyermekeihez. Ők a legképzettebb harcosaink, élükön az Elit Falkával. Ha bármi kérdésed van, nyugodtan fordulj a társaidhoz, vagy hozzám. Biztos vagyok benne, hogy mindannyian szívesen válaszolnak majd. Vagy megesznek. A Bloodrageknél sosem lehet tudni – Márk egészen riadt arcot vágott. – Ha az ösztöneidre hallgatsz, könnyen el tudod kerülni azokat, akik éppen rossz passzban vannak, szóval ezzel nem lesz gondod – tárta szét a karját. – Azt javaslom, egyelőre szakíts minél több időt az idelátogatásaidra. Ha szeretnél itt aludni, azt is megteheted. Tölts el pár hetet azzal, hogy megszoksz minket, aztán majd beszélünk a folytatásról – ejtett meg egy biztató mosolyt.