Sziasztok! Ahogy ígértem, meg is hoztam a normál fejezethosszúságú, következő részt!
Jó olvasást, remélem, tetszeni fog Nektek.
Love ya :*
(Remus)
A vörös taláros és a könyvtárban felfedezettek miatt alig tudtam aludni, de legalább végre visszatérhettem az órákra, amik valamennyire azért lekötötték a figyelmemet. A Roxfort tanulói azonban teljesen más dologra koncentráltak: a Karácsonyi Bál. Minden évben megrendezik, ahogy az év végi bált is, amivel a végzősöket búcsúztatják. Holott a Karácsonyi Bálon nem volt kötelező a megjelenés, mégis úgy döntöttem, ott leszek. Azt mondogattam magamnak, hogy a kötelező, Búcsúztató Bálra való lelki felkészülés miatt megyek el, de tudtam, hogy valójában azért jelenek meg egy általam ennyire nem kedvelt eseményen, mert egészen biztosan ott lesz a Layton lány is. Valószínűleg Evan Rosier vezeti majd, az ő vállára borulva táncol majd és az ő csókját lopja, de még ez sem érdekelt - jobb volt így látni, mint egyáltalán nem látni. Akárhányszor közös óránk volt a lánnyal, vagy megláttam a folyosón, elmém őrült zakatolásba kezdett, s lelki szemeim előtt különböző báli ruhákban jelent meg - próbáltam elképzelni, milyen lehet majd december 21-én. Mindig másmilyen volt.
- Üdvözöllek benneteket eme csodálatos pénteki napon! - Azért tudtam volna vitatkozni Lumpsluckkal a nap szépségéről, a lelkesedése pedig borzalmas gyanúval töltött el. Valamire készült. - Még ne üljetek le a megszokott helyetekre, inkább sorakozzatok fel a fal mellett. - Ajjaj... - Akit szólítok idejön hozzám, kihúz ebből a kalapból egy cetlit, majd elmondja nekem, mi áll rajta. Olyan izgalmas! - örvendezett.
Sorra hívta ki a diákokat: a pergamen fecniken nevek voltak, így sorsolta ki a párokat. Lehet nem szép dolog, de magamban végig Merlinhez fohászkodtam, hogy ne Lyndy Laytont húzzam ki, ha esetleg a szólítottak közé kerülnék. Gyanúm be is igazolódott: Lumpsluck hamarosan a nevemet mondta, én pedig egy borzalmas grimasz kíséretében, még mindig imádkozva mentem ki a professzorhoz és a kalaphoz.
Ahogy a lapok fölé eresztettem a kezemet, mielőtt beletúrhattam volna, egy fecni a szó szoros értelmében fogta magát, és a kezembe ugrott. Döbbenten néztem a pergamenre, majd Lumpsluckra, aki persze az egészből nem vett észre semmit. Nagyot nyelve hajtogattam ki a széleit, míg látható nem lett a teljes felírat.
- Khm... Tanár úr - néztem ismét a bájitaltan professzorra. - Nem lehetne húzni egy újat?
- Merlin gatyájára, Lupin! Nem! - háborodott fel teljesen, látványosan, úgy hogy persze az egész osztály szemtanúja lehetett a beszélgetésnek. Lyndy is. - Nincs csere-bere, ez a húzás lényege! - mondta, majd kikapta kezemből a lapot, hogy a kis jegyzetfüzetébe felírhassa, kit húztam. - Remus Jhon Lupin és Lyndy Layton.
Ahogy megfordultam és szembe találtam magam Lyndy pillantásával, máris elástam volna magam a Tiltott Rengetegben, ha tehetem. Kis csalódottság, kis düh, és még valami, amit nem tudtam hova tenni - ezek az érzelmek ültek ki arcára, bár próbálta leplezni. Tudtam, hogy a pergamen é az ujjam közti varázslat a kalapnál csakis a farkas énem miatt történt, amelyik minden áron Layton közelében akarja tudni magát, s ezért a néma imát most szitkozódás váltotta fel.
Miután meglettek a párok, Lumpsluck további sorsolást tartott, hogy melyik párnak min kell majd dolgoznia.
- Minden munka kutatómunka lesz, melynek határideje március 13., hétfő. Azon az órán prezentálnia kell minden párosnak, meddig jutott. Feljegyzéseket, eredményeket, mintákat kérek, minden egyes lépést dokumentáljatok. És természetesen a bájital tanterem használata lehetséges, csak előtt szóljatok nekem, és kinyitom az ajtót. Egyszerre csak egy pár tartózkodhat a tanteremben. Most pedig üljetek le, elkezdhetitek megbeszélni, milyen struktúra szerint fogtok haladni, és miegyéb.
A vérem lüktetve száguldott ereimben a testem minden négyzet-centiméterén, s nem tudtam eldönteni, hogy az lenne a jobb, ha most elfutnék, ezzel megszüntetve a varázst mely izzott közöttünk - bár lehet, csak én éreztem - vagy az, ha maradnék, s végre kiélvezhetném a bőréből sugárzó meleget, a közelségét, hogy hallhatom a hangját.
- Szóval - fordult felém a padban, miután elővette a pergamenjét, a tintáját és a pennáját. Felírta a lap tetejére a kutatómunkánk nevét, melyet Lumpsluck a kihúzott embereknek mondott el, így engem is meglepetésként ért a cím, és a nevünket. Furcsa volt egy helyen látni a neveinket, furcsa bizsergést ébresztett a gyomromban, de mikor a témát is megpillantottam, azt hittem, leesek a székről.
Hogyan lehet a sors ennyire kegyetlen? Hogyan lehet a vérfarkas párválasztási mágia ennyire erős, hogy embereket és döntéseket befolyásoljon? Vagy ez csak Lumpsluck, esetleg Merlin otromba vicce? Kizárt, hogy ne bukjak le, tuti Lyndy rá fog jönni a titkomra a kutatómunka során, és akkor már tényleg nem fog rám mosolyogni ilyen szélesen-kedvesen, mint most. Miért-miért-miért?!
Igyekeztem nem kikapni a lány pennája alól a pergament, hogy aztán eszelős nevetés közepette széttépjem.
Remus Lupin & Lyndy Layton: A farkasölőfű főzet továbbfejlesztése