Éppen bezártam a kocsim és indultam volna, hogy kinyissam a lépcsőház ajtaját amikor a lány aki eddig a lépcsőn ült felállt és elindult felém.
-Segíthetek? - kérdeztem amikor elém ért de még mindig nem szólalt meg csak a kezeit tördelte láthatólag fogalma sem volt, hogy kezdje amit mondani akar.
-Én... hozzád jöttem - szólalt meg akadozva.
-Hozzám? - kérdeztem meglepetten. Sehonnan nem volt ismerős a lány arca.
-Rosie vagyok - nyújtotta felém a jobb kezét, de én annyira meglepődtem, hogy hirtelen reagálni sem tudtam semmire. Mit akar tőlem Logan húga? És honnan tudta, hogy hol lakom? Túl sok kérdés fogalmazódott meg bennem hirtelen. Majd pár perces késéssel ugyan, de végül elfogadtam a felém nyújtott kezet és megráztam.
-Nina - mutatkoztam be én is bár tudtam, hogy tudja a nevemet.
-Ígérem gyors leszek, nem akarlak zavarni, de... tudnánk beszélni? - kérdezte reménykedő tekintettel. Sejtettem, hogy nem kéne belemennem ebbe a beszélgetésbe de nem bírtam nemet mondani neki. Most, hogy jobban megnéztem tényleg hasonlított Loganhez egy kicsit. Ugyanaz az acélszürke szem és sötét színű haj ami a derekáig ért tökéletes kontrasztot alkotva mézbarna bőrszínével. Az alakját és a hosszú lábait még egy modell is megirigyelné. Tipikusan az az ember akin bárkinek megakadna a szeme az utcán, kivételes szépség. Bár Logan húgáról beszélünk, mi másra számíthatna az ember?
-Rendben - adtam meg magam - Menjünk fel és ott majd megbeszéljük - biccentettem a fejemmel a ház irányába.
-Köszönöm - nézett rám hálásan miközben megindultunk a lépcsőn az én emeletem felé - Ugye nem zavarok? Tudom, hogy csak így hirtelen ideállítottam, nem szerettelek volna megzavarni de kifogytam a lehetőségekből akikhez fordulhatnék.
-Ugyan, szívesen segítek amiben csak tudok - mondtam mire felcsillant a szeme - Ez lesz az én ajtóm -mutattam oldalra jelezve ezzel, hogy ne menjen tovább. Miközben a zárral bajlódtam mind a ketten csendben voltnuk egyikünk sem szólalt meg.
-Fáradj beljebb - tártam ki az ajtóm. Ahogy beléptem rögtön ledobtam a cipőm az előszobába, a táskám pedig a konyhába.
-Kérsz valamit inni? - kérdeztem Rosietól aki a kanapén ülve várta, hogy csatlakozzak hozzá.
-Igen, talán egy pohár vizet, köszönöm - mosolygott rám, közben én elővettem két poharat megtöltöttem vízzel és odavittem a nappaliba, kis lakásom volt a nappalit és a konyhát csak egy rövid pult választotta el egymástól.
-Mondd csak miről szeretnél beszélni? - ültem le mellé az ölembe véve egy díszpárnát.
-Loganről lenne szó - mondta ki kertelés nélkül.
-Valahogy sejtettem - dörzsöltem meg a halántékom - Oké essünk túl rajta - mondtam jelezve, hogy folytassa.
-Tudod nagyon megörültem amikor elmodta, hogy veled fog együtt szerepelni. És nem csak azért mert imádom amit csinlálsz, abban reménykedtem, hogy talán te majd nem is tudom, visszahozod valahogy - bámult a pohár vízbe miközben a pohár oldalát szorongatta. Miért hiszi mindenki, hogy helyre tudom rakni a srácot? Egyálltalán miért kell helyreraknom?
-Beszéltél Willel?
-Nem miért? - kérdezett vissza.
-Ő is folyton azt mondogatja nekem, hogy én helyre tudom hozni. De pontosan mit? És miért én? Mármint én utálom - jelentettem ki - Már ne haragudj -néztem rá bocsánatkérően - De nem fogok kertelni.
-Tudom, hogy nem könnyű természet - mondta Rosie mire felhorkantam, még, hogy nem könnyű természet!
-Enyhe kifjezés.
-Kérlek adj neki még egy esélyt - nézett rám könyörgően.
-Nézd én tényleg megértem, hogy segíteni szeretnél a testvéreden, de én nem fogok sokáig olyan után futni aki folyton csak felhívja a hibáimra a figyelmem akár a testemmel akár a munkavégzési morálommal kapcsolatban - ráztam meg a fejem beszéd közben - És lehet, hogy tegnap részben igaza volt de bocsánatot kértem ma miatta, többet ne várjon tőlem. Álltalában van alapja az ítélkezésemnek. Figyelmen kívül hagyva ki az akin annyira segíteni szeternétek, rendes dolog tőled, hogy ilyen sokat megteszel érte - emeltem rá a tekintetem és halványan elmosolyogtam.
-15 évig nagyon jó volt a kapcsolatunk, aztán tavaly bekattant neki valami, nem hajlandó róla beszélni és hát emiatt a kapcsolatunk is megromlott picit. Én csak vissza akarom kapni őt érted? Biztos vagyok benne, hogy te is kedvelted volna a régi énét.
-Ezek után mégis, hogy tudnék nemet mondani? - kérdeztem nagyot sóhajtva. Bárkinek segítek ha tudok, néha már szinte ösztönös ez az egész nálam de hallani lehet Rosie hangjában az ekeseredettséget és látni a hitetlenséget a szemeiben. Viszont még mindig ott él benne a remény, hogy Logan még visszatér egy nap. Hogy újra olyan lesz mint régen és én nem akarom elvenni tőle ezt a reményt. A hirtelen beállt csendet egy mobil csipogása zavarta meg jelezve, hogy üzenet érkezett. Mivel az én telefonom még mindig a táskám alján pihent így kivételesen Rosié lehetett. Amint megnyitotta a üzenetet az arca alig észrevehető fintorba torzult.
-Minden rendben? - érdeklődtem.
-Gond lenne ha még maradnék egy kicsit? - hajtotta le a fejét.
-Nem dehogy, maradj nyugodtan, baj van? - kérdeztem rá óvatosan.
-Hívhatjuk úgy is bár ő jobb szereti ha Jenninek szólítjuk - mondta gúnyosan felemelve a fejét.
-Mi a baj Jennivel?
-Azon kívül, hogy tökéletesen illik rá a szőke kifejezés meg a plázacica esetleg az együgyű... ő Logan alkalmi barátnője. Amikor bekattan mindig előkerül Jennifer is. Nem bírom elviselni még csak a hangját sem a csajnak. És semmi kedvem azt halgatni amit ezek ketten művelnek egy szobában. Nem létezik akkora ház, hogy a csaj hangját kizárja. Elviselhetetlenül idegesítő amikor sikít vagí visítozik nincs sok különbség köztük. Bocs lehet ez egy kicsit sok infó volt.
-Óóó... - mondtam halkan. Eddig még nem igazán gondolkodtam Logannak ezen oldalán. Mármint persze nem gondoltam, hogy valami szent csak nem került túl sokszor lányokkal a címlapra és nem is voltak különösebb botrányi ezzel kapcsolatban. Viszont nem értem, hogy akkor engem ez miért lepett most meg?
-Mit szólnál hozzá ha összeütnénk valami vacsorát? - váltottam gyorsan témát.
-Oké.
◇•◇•◇
Egész jól elbeszélgettünk Rosieval miközben megvacsoráztunk. Aztán később visszamentünk a nappaliba mert ott valamivel kénylelmesebb volt ülni. Nagyon rendes lány. Nem is értem, hogy lehetnek ők ketten testvérek. Ezt meg is mondtam neki mire csak megrántotta a vállát és halványan elmosolyodott. A beszélgetésünket ismét Rosie mobilja zavarta meg, csak ezúttal hívták, mégpedig Logan. Én csendben kivittem a poharakat a konyhába. Nem akartam hallgatózni de egy mondatnál felfigyeltem.
-...pedig igaza van az összessel kapcsolatban, nem ő az akinek bocsánatot kell kérnie, te pont ugyanolyan hibás vagy mint amilyennek őt hiszed és egyébként meg 16 múltam anyuék elendegtek, oda megyek ahova akarok. Nem kérheted rajtam számon, hogy meddig maradok és hol.
A vonal másik végén még mondhattak valamit majd Rosie lemondóan megcsóválta a fejét és letette a telefont.
-Figyelj - nézett rám - Lehetne, hogy nem mondod el neki, hogy itt voltam? Azt montam, hogy egy barátnőmnél vagyok. Tudod ha önként ajánlasz segítő kezet akkor azt úgysem fogadják el.
-Lakat a számon - húztam el a szám előtt a mutató ujjam jelezve, hogy nem fogok semmit sem mondani.
-Köszönöm, azt hiszem mostmár indulok, szörnyella már elhúzta a csíkot - forgatta meg a szemeit mire akaratlanul is elmosolyodtam - Egyedül élsz itt? - kérdezte hirtelen.
-Igen egyedül, nekem nincs testvérem a szüleimmel meg nem jövök ki túl jól - vontam meg a vállam.
-Nincs kedved átjönni valamikor? Meghívlak - ragyogott fel hirtelen a szeme - És akkor jobb témánk is lehet mint a bátyám.
-Mindenképp átgondolom - mosolyogtam rá - Hazavigyelek? - ajánlottam, mert tudtam, hogy nem lakik közel és én sem szeretem a tömegközlekedést, főképp nem este.
-Tényleg? Megtennéd? - lepődött meg a kérdésemen.
-Persze, késő van, eldoblak.
-Köszönöm - mondta hálásan majd elindultunk a kocsim felé miután kétszer is meggyőződtem róla, hogy bezártam a lakást. Az út nagy részét csöndben tettük meg zenét hallgatva vagy éppen zenékről és videoklippekről beszélgetve. Talán az út háromnegyedénél jártunk amikor Logan ismét hívta a húgát. Azt kérdezhette, hogy hol marad olyan sokáig, mert Rosie azt válaszolta, hogy mindjárt otthon van ne pánikoljon. A következő valószínűleg az volt, hogyan jut haza mert a lány azt válaszolta, hogy egy barátnője kocsival hazadobja ezek után pedig elvesztettem a beszélgetés fonalát. A végén pedig már Logan hangját is tisztán hallottam annyira hangosn beszélt. Éppen azt mondta, hogy "Egyik barátnődnek sincs jogsija, nagyon remélem, hogy nem egy idegen kocsijában ülsz Rosie mert akkor kellőképp elbeszélgetünk ha hazajöttél". A lány erre csak a szemét forgatva letette a telefont az ölébe ejtette a készüléket amikor az megint rákezte majd inkább összefonta a mellkasa előtt a kezeit.
-Csak félt - mondtam halkan - Bocsi nem akartam hallgatózni de akaratlanul is meghallottam amit utoljára mondott - fordultam felé egy pillanatra majd rögtön vissza is vezettem a tekintetem az útra.
-Tudom de néha túlzásba viszi. Utálom amikor kislányként kezel azt még jobban amikor hülyének néz - mondta dühösen kinyomva az újabb hívást majd a készülék végre elcsendesedett.
- Védelmező ösztönök - mosolyodtam el halványan és eszembe jutott amikor Sam viselkedik így Tracyvel. Sosem gondoltam volna, hogy Logannak is van ilyen oldala.
-Itt fordulj jobbra - mutatott az említett irányba - Ott lakom - biccentett a palota szerű házra. Túl ismerős volt, hasonlóban nőttem fel. De minden ajtó más életet rejt, ezt már megtanultam. A látszat sokszor csal. Sajnos a ház keveset mond el a benne élőkről. Néha pont az ellenkezője a látszatnak. Lehet nagy a ház ha üres emberek lakják vagy kis ház viszont tele van szeretett. Természetesen fordítva is előfurdulhatnak. Szerencsés vagy ha a szeretet részét kapod.
Amikor befordultam a ház elé már látszott, hogy valaki áll az ajtó előtt.
-Francba - káromkodott halkan a mellettem ülő lány - Ne haragudj - nézett rám bocsánatlérően.
-Ugyan - vontam meg a vállam - Előfodul - állítottam le a kocsit - Ha nem gond nem köszönök neki - mondtam miközben Rosie kiszállt a kocsiból de Logan már megelőzte őt és valósággal kirángatta a kocsimból mintha valami bérgyilkos lennék.
-Mi a csudát keresel az ő autójába? És ne merd mégegyszer rám rakni a telefont hallod? Egyáltalán honnan ismered? - kérdezgette össze vissza a húgát aki csak állt ott keresztbe tett kézzel és nem szólt egy szót sem, mérgesen nézett a fiúra.
-Menj be a házba mindjárt megyek én is - szólalt meg miután látta, hogy senki nem válaszol a kérdéseire. Ezt viszont Rosie nem hagyta szó nélkül.
-Miért, hogy aztán számon kérhesd Ninát? Biztos, hogy nem. Amég ő itt van én is maradok. Legyél kedves - jelentette ki ellentondást nem tűrő hangon.
-Köszönöm, hogy hazahoztad a húgom - szűrte a szavakat a fogai között.
-Bele ne roskadj a próbálkozásba - dünnyögtem az orrom alatt.
-Mi? - kérdezett vissza.
-Mondom nagyon szívesen! - mondtam hangosabban.
-Aha, persze, jó - ismer még helyeslő szavakat? Mondjuk az ühüm pont kimaradt - Kössz meg minden, mostmár mehetsz, veled meg beszélgetni fogok most, nem ülhetsz be idegenek kocsijába világos? - fordult idegesen újra a húga felé.
-Mi az, hogy elmehetsz? És különben is te ismered Ninát. Miért beszélsz így róla? - nézett elkeseredetten a fiúra - Mostmár értem az okát az utálatának - mondta halkan majd sarkon fordult és bement a házba. Logan idegesen túrt a hajába, ő is tudta, hogy ezt most elcseszte. Pár mély levegő után felém fordult.
-Mit keresett nálad a húgom?
-Csak menj utána, az egyetlen ember aki még hisz abban, hogy ott van benned valahol régi éned, ne taszítsd el őt is magadtól. Ne hagyd, hogy csalódjon benned - mondtam a végét már szinte suttogva majd a válaszát meg sem várva indultam el otthagyva a járda szélén leblokkolt Logant.
Azt hiszem erre pont nem számítottam a napom befejezéseként...