'Elena Stefannal összebújva, fejét a vámpír vállán nyugtatva feküdt a fiú ágyán. Stefan hagyta magát ellazulni a lány érintésére, élvezte, ahogy Elena lágy haja az arcát simogatja. A nap végtelen hosszúnak tűnt. Elena azonban biztonságban volt, egyelőre. Most, ebben a pillanatban itt volt a karjában, és semmi sem bánthatta. Még szorosabban ölelte a lányt.
– Chloe jobban lesz? – kérdezte Elena.
Stefan gyorsan elfojtotta feltörő, hitetlen kis kacaját, mire a lány szája sarka felfelé görbült. – Mi az? – kérdezte.
– Chloe miatt aggódsz – felelte Stefan. – Klaus megígérte, hogy megöl téged, te pedig azt akarod tudni, hogy Chloe, akit emberként alig ismertél, jobban lesz-e. – Bár Stefan ezt előre tudhatta volna. Elena belső tartása olyan volt, akár az acél. És semmi sem volt fontosabb számára, mint hogy megvédje a barátait, a városát, a világot.
Talán – tűnődött Stefan – Elena mindig is Őr volt.
– Nem ment ki a fejemből, amit Klaus mondott – felelte Elena, és Stefan érezte, ahogy a lány mellette nyugvó teste megborzong. – Félek. Ám attól még ugyanúgy foglalkoznom kell a többiekkel. Mattnek szüksége van Chloéra, úgyhogy vele is törődöm. Aggódom, hogy talán nincs sok időnk hátra. Mindannyiunknak a szeretteinkkel kell lennünk. – Megcsókolta Stefant, csupán finoman a szájához érintve az ajkát. Amikor ismét megszólalt, remegett a hangja. – Mi épphogy ismét egymásra találtunk, Stefan. Nem akarok lemaradni semmiről. Semmi mást nem akarok, csak téged megtartani.
A fiú megcsókolta, ezúttal szenvedélyesebben. Szeretlek – mondta neki gondolatban. - Az életem árán is megvédelek.
Elena elhúzódott, és a fiúra mosolygott, szeme könnybe lábadt.
– Tudom – felelte. – Én is szeretlek téged, Stefan, olyan nagyon szeretlek!
Hátrafogta a haját, és csábítóan oldalra döntötte a fejét, felkínálva hosszú, vékony nyakát. Stefan habozott – jó ideje, a szakítás óta nem csinálták ezt, hiába jöttek össze újra –, Elena azonban a torkához húzta a fejét.
Ahogy elöntötte a száját a lány vére – oly részegítő és életerővel teli volt, mintha pezsgő és édes nektár lett volna egyszerre –, Stefan szédelgett, melegség árasztotta el. Nem volt kettőjük közt se gát, se fal, és a fiú teljesen elámult a rendíthetetlen gyöngédségen, amelyet Elenában érzett.
Egymást ölelve aludtak el. Bár mindenhonnan sötétség fenyegette őket, azon az éjszakán együtt voltak, és ők maguk jelentették egymásnak a fényt.'