Kócos haj. Nyúlánk test. Vékony csukló. Csontos ujjak. Véreres szem. Rózsaszín szemüveg. Térdzokni. Akné. Könyv a kézben.
Érdekes. Valahogy nem így képzeltél el egy meleg nőt a pornók alapján.
Csak óvatosan merek beszélni, akkor is hadarva. Minden szavam egy kirakós része, aminek direkt eltettem az utolsó darabját, hogy ne álljon neked össze a kép.
Monológokat írok azokhoz nőkhöz, akiket valaha szerettem és akiket egyszer szeretni fogok.
Egy kezemen meg tudom számolni hány hozzám hasonló személlyel volt szerencsém élőben beszélni. Sőt. Egy ujjamon.
Érdekes? Tragikus.
Nem tudom milyen az, ha bejön egy srác. Csak azt mondom "ja ismerem az érzést", pedig nem. Majd talán egyszer alkalmam lesz megtudni.
Bár...
Valaki meg tudna nyugtatni végre? Úgy érzem szétszakadok. Egyik oldalam majd' belehal a büszkeségbe míg a másik legszívesebben álnévvel elbujdosna Dél-Afrikában.
Nem igaz, hogy Szapphó az egyetlen költőnő, aki hölgyekhez írt verseket. Akkor miért nem látok senki mást? Miért mindig nekem kell kutatni? Miért kezelnek minket úgy, mintha megfejthetetlenek lennénk? Akikről nem szabad beszélni?
Szia.
Itt vagyok.
Itt vagyunk.
Félünk.
Rettegünk.
De ugyanúgy élünk, nevetünk, gondolkodunk, szeretünk és ugyanúgy jogunk van, hogy elismerjék a létezésünk.
Utálom az árnyékokat. Ridegek, nyirkosak és sötétek. Légyszíves vezessetek a Napra. Már a bőröm egészen kifakult, annyi ideje nem láttam.