„Minden történet eleje hasonlít kicsit.
Nincs új a nap alatt.
Amikor egy csillag fényesen felragyog,
egy másiknak ki kell hunynia…”
-BP Operett Színház-
_______________________
Hermione:
Beszélgetések zaja hallatszik minden kocsiból. A diákok nyáron átélt élményeikről számolnak be barátaiknak. Egy újabb év kezdődik a Roxfortban. Azonban a lelkesedésemben csak kevesen osztoznak. Hosszú út várt még ránk, de a határtalan jókedv feledtette a vonat egyhangú zakatolását.
Már kezdett sötétedni mikor megérkeztünk. Az állomáson és az iskolában is nagy volt a zsongás. Egy néhány órás pihenő keretében mindenkinek volt lehetősége kipakolni, visszarendezkedni. Az esti vacsoránál Dumbledore elmondta szokásos tanévnyitó beszédét.
- De mielőtt nekilátnánk a fenséges ételnek - mondta beszéde végén az igazgató - szeretném bejelenteni, hogy idén iskolánk hatodévesei egy zenés színdarabbal örvendeztetnek meg minket a tanév végén. Mely név szerint a Romeo és Júlia. A szereposztást a jövő héttől láthatjátok az iskola több pontján. Köszönöm! Most pedig kezdődjön a lakoma!
Az igazgató szavait hatalmas tapsvihar követte, majd mindenki nekifogott a vacsorának.
Evés közben többen az előadásról beszéltek.
- Szent Merlin! Honnan jött az ötlet?! - Méltatlankodott Ron. És egy értetlen pillantást vetett Harry felé, aki látszólag egyet értett vele.
- Nem értem miért vagy úgy oda. Szerintem jó móka lesz. Mosolyogtam feldobottan.
- Jó móka!? Jóó móóóka!!??- Folytatta a vörös hajú fiú. - Dumbledore épp most készül hülyét csinálni az évfolyamból.
Ám nem csak nálunk mutatták ki egyesek a nem tetszésüket. Körbenéztem a nagytermen és sok különböző érzelmet láttam az arcokon. Átpillantottam a Mardekárosok asztalához, ahol leginkább az undor látszódott mindenki arcán. Velem szemben Draco Malfoy ült szokásos arckifejezésével. Miután körbenéztem, visszatértem a vacsorámhoz, amit szép lassan fogyasztottam el.
Egy idő után a diákok elkezdtek megfogyatkozni az asztalok körül. Lassan mi is elindultunk és mivel már későre járt, célunk klub helységünk volt. Már nagyon vártam, hogy újra a szobámban lehessek, amely immár hatodik éve ad otthont számomra. Ám az út nem volt zökkenőmentes. Ahogy a folyosón sétáltam célom felé, hirtelen lökést éreztem a bal oldalam felől. Valaki nekem jött. Hirtelen felnéztem, ami szükségtelen volt hisz a lökést kísérő hangot már jól ismertem.
- Hé! Nézz a lábad elé Granger! – szólt szokott hangnemében a Mardekáros fiú.
Válaszul csak egy szemforgatással jutalmaztam. – Most komoly? Muszáj már ma este elkezdened? – kérdeztem fáradtan. Már indultam volna tovább mikor egy kéz megragadta a csuklómat és visszarántott.
- Mit képzelsz ki vagy te, hogy csak úgy elsétálj? – szólt felháborodottan.
Az imént olyan közel rántott magához, hogy lehetetlen volt másra néznem. Szürke szemeit az enyémbe fúrta. Ám ekkor történt valami. A szorítás enyhült, de még mindig szemeimben kutatott. Egyszer csak elengedett, hátat fordított, majd elsétált mintha semmi nem történt volna. Pát percig még álltam egyhelyben, megráztam a fejem és tovább indultam.
Már mindenki a klub helységben volt, vagy a szobájában rendezkedett mikor felértem.
Én is elindultam hát a szobám felé. Azonban megszólalt valaki.
- Hermione! Hát te meg hová tűntél? – kérdezte Harry.
- Nyugi semmi komoly. Csak belekeveredtem egy nagyobb bolyba és elég lassan haladtak. – nyugtattam meg szemüveges barátomat, aki látszólag elfogadta válaszomat. Egy kis mosollyal nyugtáztam a beszélgetése és elindultam a szobámba.
Fent, pakolászás közben Malfoy járt a fejemben. Fogalmam nincs mi történt vele. Miért lett ilyen...fura? Mi volt ez a hirtelen változás? Rengeteg vele kapcsolatos kérdés kavargott a fejemben. Egy valami biztos. Valami volt azokban a szürke szemekben. Valami új és megmagyarázhatatlan.