Magányos Árnyék
Már kialudtak az utcán a fények,
Sehol sem jár semmi lélek,
Elhalt már az összes ének,
Csillag sem világít az égen,
Csak én állok itt egyedül,
Egy magányos árnyék az éjben.
Szívemben a magány ül,
De mégis jól érzem a bőrömben
Magam. Soha nem lennék más,
Ezt jól tudja, aki a lelkembe ás,
Ilyennek születtem, ilyen is maradok,
És semmi gond, míg velem van a rock.
Néha eltűnök, majd felbukkanok,
És csak akkor hallod a hangot,
Amit kiadok, ha akarod, de
Én ilyen vagyok, tetszik, vagy se!
Szeretek én lenni, élvezem,
De nekem is szükségem
Van valakire, aki szeret,
Már nem bírom sokáig a szelet,
Ami sodorna magával,
Csábít a halál a mosolyával,
De nem adom fel, élni és égni
Kell, lángolni és várni
Az igaz szerelemre,
Egyszer megtalál végre,
De míg keres, és útjába nem kerülök,
Nem menekülök, addig maradok
Egy magányos árnyék az éjben,
Egy magányos fűszál a réten,
Egy magányos levél a szélben,
Egy magányos láng a vízben.
Már kialudtak az utcán a fények,
Sehol sem jár semmi lélek,
Elhalt már az összes ének,
Csillag sem világít az égen,
Csak egyetlenegy árnyék ül
Az éjben egy padon egyedül,
Míg a világ elsötétedik,
És az árnyék köddé válik,
Beleolvad a világba teljesen,
Eltűnik szépen, csendesen.
Mindenki elfelejti, hogy létezett,
Végleg és visszavonhatatlanul...