"Eltelhet néhány év, mire rendbe jön majd minden. Vígasztalni nem tudod a fájó, megtört szívet."
∞·1 év múlva·∞
Luke Hemmings
- Fel a fejjel haver! Mindjárt szülinapod!
- Mit sem ér a 22. betöltése, Layla nélkül. – sóhajtottam és párnámba fúrtam fejemet.
- 19 lesz, nem igaz? – vonta fel fél szemöldökét, Michael.
- De igen.
- Hívd meg. Hátha eljön. Tudom, hogy elbasztad, de legalább megpróbálod helyrehozni.
- Így gondolod? – néztem fel a párnák közül.
Bólintott.
- Hogy hívjam meg? Számot cserélt.
– tártam szét karjaimat tehetetlenül.
- Luke. – vágott nyakon. – Nem is
sms-ben gondoltam ezt a "hívd el" dolgot. Hanem személyesen.
Nagyot nyeltem és biccentettem egyet.
Tehát egy év után újra látom a lányt akit szerettem. Akit szeretek.
Layla Barnes
- Talpra, lányok! – utasított minket az edző. – Nem érünk rá, ellustulni! Egy hónap múlva bajnokság, mi meg sehol sem tartunk!
Nyögve pattantunk fel. Senkinek sem volt már ereje a nagy hajtáshoz.
Minden porcikám fájt, ami a szertornának köszönhető.
Luke után a boldogságot a tornában találtam meg, és most egy olyan egyetemre járok Sidney-ben, ahol az ilyennel kiemelten foglalkoznak.
- Layla! – szólított meg John, az edzőnk.
- Igen?
- Gerenda!
Értettem. Tökéletesen megcsináltam a gyakorlatot, mire John elismerően biccentett.
- Emberek! – kezdett magyarázni,majd fáradtságunkat látva lágyan elmosolyodott.
– Mehettek. Szép volt csajok.
Miután lezuhanyoztam, hazafelé kezdtem venni az irányt.
Vagyis a kis albérletem felé.
A teraszon háttal állt egy férfi. Közelebbről nézve felbukkant a szőkésbarna hajkorona, mire automatikusan görcsbe rándult a gyomrom és könnyes lett a szemem.
Luke Robert Hemmings újra belépett az életembe.
_________________________________________
2017.02.02.
Merci